Észak-Magyarország, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-02 / 27. szám

ESZAKMÄGYARORSZAG Egy óráig a disxpéeserek között A szászfái kulturotlhonba* AZ MDP BORSOD-ABAU3-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPDA XI. évfolyam 27. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1955 február 2, szerda r As 1954 évi ~>i tervjelentés Az 1954-es év az első ötéves ter­vünk utolsó esztendeje volt. Az el­múlt évben sok tekintetben új feladatokkal kellett megbirkóz­nunk. Meg kellett valósítanunk a Központi Vezetőség 1933 júniusi határozatait* Joggal mondhatjuk: a határozatoknak eleget tettünk, megoldottuk népgazdaságunkban a helyes arányok kialakítását, végrehajtottuk az átcsoportosítást. Bizonyítja ezt a napokban megje­lent Központi Statisztikai Hivatal jelentése. A szocialista ipar az 1954. évi teljes termelési tervét 101.4 száza­lékra teljesítette. Ezen belül a mi­nisztériumi ipar termelése 0.3 szá­zalékkal, a helyi ipar termelése 27.4 százalékkal, a kisipari szövet­kezetek termelése 30.2 százalékkal haladta meg az 1953. évi termelés színvonalát. A nehézipar termelé­se 3.1 százalékkal kevesebb, a könnyűiparé 9.5 százalékkal, az élelmiszeriparé 12.5 százalékkal több volt 1954-ben, mint 1953-ban. A magánkisipar is jelentős fejlő­désen ment keresztül az elmu't évben. Termelése mintegy meg­kétszereződött. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy az iparban az elmúlt évben jelentősen előbbre vittük az átcsoportosítást, végre­hajtottuk a Központi Vezetőség határozatait. A jelentés azonban arról is szá­mot ad, hogy egyes minisztériu­mok nem teljesítették éves tervü­ket. A szénbányászati miniszté­rium példánl csak 97.5 százalékra teljesítette tervét. A borsodi tröszt mintegy 290 ezer tonna, az ózdi tröszt 75 ezer tonna szénnel adósa népgazdaságunknak, A feladat most, miután egyre inkább kialakultak a helyes ará­nyok: az ipari termelés gyorsabb növelésének útján kell tovább menni. Ez különösen nagy felada­tokat ró a borsodi dolgozókra, hi­szen a mi megyénk országunk ne­hézipari fellegvára. Ebben az év­ben arra kell törekednie minden borsodi dolgozónak, hogy mara­déktalanul teljesítse évi tervét. Ez évben bányászainknak le kell tö­rölni a szégyenfoltot hírnevükről. A tervjelentés figyelemreméltó adatokat tartalmaz a termelé­kenységre és az önköltségre vo­natkozóan is. Különösen jellemző ez a Borsodi Szénbányászati Trösztre. Önköltségi tervét 1954- ben tonnánként több mint 15 fo­rinttal túllépte, a minőségi tervvel szemben pedig 56 kalória lemara­dás jelentkezett. 1955-ben azon kei! lennünk, hogy üzemeinkben, bányáinkban növekedjék a munka termelékenysége, csökkenjen az önköltség, fokozottabb mértékben takarékoskodjanak az anyaggal. A terv jelentés foglalkozik a me­rőgazdaság kérdésével is. Megál­lapíthatjuk: 1954-ben komoly eredményeket értünk el pártunk gazdaságpolitikájának valóravállá- sában. Sikerült elérnünk az elmúlt évben, hogy parasztságunk meg­művelte az elhagyott tartalékföl­deket, gondosabban végezte a nö­vényápolást, több állatot nevelt és így természetesen több került a piacra, megjavult áruellátásunk, parasztságunknak visszatért a munkekedve, melyet elsősorban pártunk és kormányunk különbö­ző intézkedéseinek köszönhetünk. Azonban még ezen a területen is Vannak komoly tennivalóink. Me­gyénk do'goró parasztsága például az elmúlt évi beadási hátralékát búzakilogrammban számítva 2.30« vagonnal adósa államunknak. A terv jelentés részletesen foglalkozik a mezőgazdaság szocialista szek­torának és ezen belül a t ermelő- : zövetkezeteknek múlt évi ered­ményeivel. Büszkék lehetünk azekre az eredményekre! Az 1954. évi tervjelentés fénye­sen bizonyítja, hogy dolgozó né­pünk a pártunk és kormányunk által megjelölt xiton halad. 1955- ben az a feladatunk, bngv ezen a* úton haladva, újabb szép ered­ményeket érjünk' el. Hogyan le­hetséges ez? Úgy, hogy ezávi munkánkból kiküszöböljük azokat a hibákat, melyek a multévi terv sikeres teljesítését gátolták. Előre az 1955. évi terv napról-napra va­ló teljesítéséért! I _________J Előre az élezem elmért, a feiszaiiadulási serlegért! ÓZD! 101.4 százalékos tervteljesítés — 94.8 százalékos programszerííség—45 darab újítás Ezekben a napokban olyan a gyár, mint a megbolygatott méhkas.. Jör,_ nek-mennek az emberek, itt-ott ki­sebb csoportokban gyűlnek és egyéb­ről sem esik szó, mint a megyei pártbizottság vándorzászlajáról, mely most az ózdiak birtokába került. Jogos-e az ózdiak büszkesége? Igen. Január hónapban a martin­acélmű dolgozói nemcsak megsze­rezték a diósgyőriekkel szemben az első helyet, hanem már most, az el­ső hónapban teljesítették április 4-i vállalásukat! Hogyan érték el eredményüket ? Mi a győzelem titka, erről beszél­gettünk Balsaá István gyárrészlegve­zetővel. A siker „titka** a műszaki és fizikai dolgozók kol­lektív együttműködése. Elmondotta, hogy olyan intézkedéseket foganato­sítottak mint a kollektív prémium bevezetése, mely a termelési ered­mények növeléséhez vezetett. Rend­szeresítették a műszaki dolgozók munkájának tíznaponkénti értékelé­sét, s ezzel elérték, hogy a nro- gramszerinti gyártás és a selejtcsök- kentés napi feladattá vált az üzenrw ben. A megengedett 3 százalékról 2.4 százalékra csökkentették a selejtet r Diagrammokat készítettek * ke­mencékről, valamint az acélgyártók­ról; Ezek -naponta megmutatják, hogy melyik 'kemence vagy acél­gyártó dolgozik magas programelté­réssel és selejtszázalékkal. Ezeket az acélgyártókat egy pár napra alacso­nyabb beosztásba helyezik, levált­ják, s így elmélyítik a felelősség el­vét, s megteremtik a munka erkölcsi alapját. Ennek eredménye mutatko­zott meg január hónapban, amikor az üzem 94.8 százalékos program- szerűség mellett 101.4 százalékra tel­jesítette havi tervét. Balsai elvtárs a továbbiakban megjegyezte: — Tudtuk, hogy a január havi tel­jesítés a,lapja a felszabadulási ver­seny győzelmének. Tudtuk, hogy aki­jói indul a verseny kezdetei, annak a továbbiakban is esélye van, hogy versenytársát megelőzze. Jól számí­tottunk, sikerült a diósgyőrieket megelőzni, az első győzelmet meg­szerezni! (Diósgyőri elvtársak, hall­játok? Mi a véleményetek, miért, maradtatok le? Vagy mór feladtá­tok a küzdelmet?!!!) Közel 700 ezer forintos többtermelés A január havi tervteljesítés mel­lett az üzem dolgozói 697 tonna acéllal termeltek többet, ami közel 700 ezer forintot jelent nemzetgaz­daságunknak! Ez elsősorban a ke­mencék munkásai között kialaku’t nemes vetélkedésnek köszönhető. Az I. számú kemence kollektívája 100 százalékos programszeriiség mellett 125.6 százalékra teljesítette január havi tervét és Suszter, Hanyiczkó és Széles elvtársak napi 161—168 és 177 százalékos teljesítménnyel dicseked­hetnek. Joggal üzenték tehát Susz­ter elvtársék Diósgyőrnek; „Egyik kezünkkel a zászlót, másik kezünk­kel a felszabadulási serleget fog­juk!" Hasonló eredményeket ért el a IV. számú kemence kollektívája. Körnet János, Angyal János és Tengely Ágoston havi tervüket 121.7 száza­lékra teljesítették. A brigádok e nagyszerű munkájának eléréséhez hozzájárult Vittkó József acélgyártó példamutatása is, akinek január hó­napban egyetlen egy adagátírása sem volt! A diósgyőri elvtársaknak üzenjük. *, Az ózdi martin e nagyszerű ered­ménye mutatja: izgalmas verseny folyik a kemencék, brigádok és a műszaki vezetők között, hogy a diós­győri elvtársakat , most a felszaba­dulási versenyben is legyőzzék. Újra fellángolt Ózdon a hagyományos ve­télkedés tüze! És Diósgyőrben?,,, Az ózdi elvtársak megmutatták, hogy szavuk egyet jelent a tettek­kel, hogy egy szívvel, egy akarattal küzdenek a békéért, az új szakasz politikájának megvalósításáért, a haza erősítéséért. Hogy ki lesz a győztes? Hűlik elv­társ azt mondja: >— Mi, ózdiak győzünk, mert győz­ni akarunk és győzni is fogunk! S mit. felelnek erre a diósgyőriek? Rajta, lássuk hát, kinek lesz igaza! (drag os) A miskolci Járóműjavítóban Juhász István kovács brigádvezető átképzésből lett szakember. Igyekezett idősebb munkatársaitól a helyes munkamódszereket átvenni Jelenleg 4 fős brigádjával i04—108 százalékot teljesít. A felszabadulási •verseny tiszteletére HO százalékot vállalt. Képünk munkaközben mutat­ja be brigádját. (ErdSdi János felvétele.) A mályi téglagyár Az ország egyik legkorszerűbb nagyüzeme. Modern gépekkel van felszerelve, hatalmas "mennyiségű építőanyagot állít elő, amelyből évről-évre sokezer lakás cpiil a do Igozók részére. BEK EHIRÄDO A Béke-Világtanács irodájának bé­csi ülésszaka az 1955 május 22-rc összehívott Béke-Világtalálkozó szín­helyéül a finn fővárost, Helsinkit jelölte meg. Németországban már megkezdődtek a világtalálkozó elő­készületei. Februárban és márciusban Németország mindkét részében kör­zeti békekonferenciákon küldötteket választanak a Lipcsében áprilisban összeülő német békekongresszusra. Ez a kongresszus jelöli ki a Béke- Világtalálkozón résztvevő német küldötteket. A Béke-Világtalálkozó- ra való előkészületek során Német­országban nyilvános ifjúsági vita­esteket rendeznek, mérnök, pedagó­gus, orvos és más hivatásbeli dolgo­zók részére pedig baráti találkozó­kat tartanak. Choltitz, volt náci tábornokot nemrégiben tábornok társai becsü­letbíróság elé idézték, mivel 1944- ben nem teljesítette Hitlernek Párizs lerombolására adott parancsát. Téve­dés lenne azt gondolni, hogy Chol­titz emberiességből kímélte meg a francia fővárost a pusztulástól. A becsületbíróság előtt a volt náci tá­bornok ugyanis kijelentette: csak azért nem pusztította el a francia fővárost, mert nem volt meg hozta a technikai felszerelése. Kopenhága utcáin, azokon a helye­ken, ahol a náci megszállók dán haza­fiakat végeztek ki, a. békeharcosok szavazóurnákat állítottak fel. Később ezeket az urnákat házról-házra vitték és felszólították az embereket, hogy foglaljanak állást Nyugat-Németország felfegyverzésének kérdésében. A titkos és demokratikusan ellenőrzött szava­zás eredménye, az volt, hogy nagy többség vetette el a nyugatnémet fel­fegyverzést. A nyugatnémet sajtó néhány bit­tel ezelőtt azt az értesülést közölte, hogy Adenauer lemondásra akarja bírni Theodor Biankót, a bonni kor­mány hadügyminiszter-jelöltjét. Oh: az úgynevezett Blank-hivatal min­den erőfeszítés és költséges propa­ganda ellenére sem tudta megnyerni Nyugat-Németország ifjúságát az úi- rafelfegyverzés és a hadkötelezettség gondolatának. Egy nyugatnémet lap most közölte: Adenauer az ameri­kaiak közbelépésére egyelőre meg­hagyja eddigi helyén Biankót. Az amerikai kormány véleménye szerint ugyanis a bonni hadügyminiszter­jelölt túl sokat tud a nyugatnémet újrafelfegyverzés előkészületeiről. Február végén kerül sor a bonni parlamentben a párizsi szerződések szövegének második olvasására. A nyugatnémet dolgozók különböző akciókkal készülnek arra, hogy eb­ben az időszakban nyomást gyako­roljanak a bonni parlament képvise­lőire. Nyugat-Németország minden részéből számos ifjúsági küldöttség utazik Bonnba, hogy tiltakozzék Nyugat-Németország felfegyverzése ellen. A nyugatnémet üzemekben nagy számmal választanak küldött­ségeket s ezek a párizsi szerződés második olvasásakor fel akarják ke­resni a szövetségi gyűlést. Az Ade- nauer-kormány mindettől megré­mülve, elrendelte a bonni rendőrség megerősítését. A kormány intézke­désére máris vízifecskendőkkel fa­szereit két század rendőrséget irá­nyítottak Bonnba. Tokióban nemrégiben tartotta ülését az alom- és hidrogénbomba eltiltásá­ért folyó harc kérdéseivel foglalkozó összjapán kongresszus. A kongresz- szus résztvevői úgy döntöttek, hogy augusztus S-ra nemzetközi konferen­ciát hívnak egybe Hirosimába. A dárf fiatalok nemrégiben ötlete* módon figyelmeztették Kopenhága lakos«:"."át a nyugatnémet felfegy­verzés veszélyeire. A fiatalok egy csoportja hitlerista egyenruhába öl­tözött és nagy csizsnadobogással fel­vonult a kopenbágai városháza előt­ti téren. Az ifjúság ilyen módon akarta a lakosság emlékezetébe idéz­ni a jelen veszély idején a meg­szállás szörnyű napjait,

Next

/
Thumbnails
Contents