Észak-Magyarország, 1955. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-27 / 49. szám

A felszabadulásról Hazánk felszabadulásának 10. évfordulójára több jelentős köny­vet ad ki a Szikra Könyvkiadó, amelyek nagy érdeklődésre tart­hatnak számot dolgozóink köré­ben. Az évfordulóra megjelenő munkák egy része azt a hősi har­cot ismerteti, melyet dolgozó né­pünk legjobbjai folytattak a né­met-nyilas rémuralom ellen, ha­zánk szabadságáért, függetlensé­géért. A kiadványok másik cso­portja a Szovjet Hadsereg felsza­badító harcainak és a nemzeti új­jászületés eseményeit ismerteti és elemzi. Végül két jelentős kiad­vány a magyar munkásmozgalom hősi harcainak egy-egy szakaszá­val foglalkozik színes regénysze- rü feldolgozásban, illetve vissza­emlékezések íonnájában. Régi adósságot ró le a "kiadó a magyarországi partizáncsoportok tevékenységét és harcait ismertető sorozat kiadásával. Az egyes cso­portokról szóló színes és izgalmas könyveket a harcokban résztvett volt partizánok írták. Az elsők kö­zött jelenik meg Fehér Lajos könyve a budapesti partizánok harcairól, majd ezt követi a mis­kolci, újpesti, a szovjet partizán- csoportokban harcoló magyar par­tizánok stb. működéséről szóló kö­tetek kiadása. Az egyes anyagok nagy példányszámban jelennek meg, olcsó árban. Az ország felszabadulásának és nemzeti újjászületésének történe­tével három, a közeljövőben meg­jelenő kiadvány foglalkozik. A Szovjet Hadsereg magyarországi hadműveleteiről szóló könyv fel­eleveníti a tiszántúli hadművele­teik, a budapesti ostrom, a bala­toni védelmi hadműveletek és a Magyarország teljes felszabadítá­sát eredményező befejező hadmű­veletek katonai és hadászati ese­ményeit. Nemes Dezső „Magyarország fel- szabadításá‘’-nak ismertetése mel­lett részletesen foglalkozik a Horthy-rendszer háborús felelőssé­gének kérdésével, ismerteti a kom­munista párt tevékenységét a má­sodik világháború idején, foglal­kozik a partizáncsoportok tevé­kenységével. s történeti irodal­munkban először tárja fel az Ideig­lenes Nemzetgyűlés tevékenységé­nek adatait és tényeit. Felszabadulásunk történetének alaposabb tanulmányozását segíti elő a felszabadulás és nemzeti új­jászületés fontosabb eseményeit tükröző korabeli iratokat tartalma­zó ..Dokumentumkötet'1. Ebben az anyagban eredeti iratok és kora­beli sajtóanyag alapján tárul az olvasó elé az 1944 szeptemberétől 1945 április 4-ig terjedő időszak minden fontosabb eseménye. „Az ezeréves jussért’" címmel foglalta kötetbe a Szikra a Szabad Föld 1948. évi nagy pályázatán be­érkezett pályaművek legjobbjait a földreformról. Az ország minden részéből közölt írások visszatükrö­zik azt a nyomort, melyben dolgo­zó parasztságunk élt a felszabadu­lás előtt és elénk tárja a felszaba­dulással. a földosztással megválto­zott életet. A második világháború ideién meghalt hős kommunistának, Braun Évának állít méltó emléket Kántor Zsuzsa „Feledhetetlen if­júság'‘ című könyve. Ebben a re- gényszerűen megírt kötetben elénk tárul az ifjúmunkásmozgalom ki­váló harcosának élete, mely az il­legalitás viszonyai között a ma­gyar nép szabadságáért folytatott küzdelemben telt el. Hősi helytál­lása a pártért, a népért végzett munkában s a Horthy-vérbirák előtt ma is nevel s tettekre moz­gósít. IRODALMI ÓPIUM írta: I. Rjabov Az elmúlt'évben az Egyesült Ál­lamokban kivirágzóit az az irodalmi irányzat, amelyet a kritikusok é9 irodalmárok „újnak“ nóveznek. Ezt a nevet adták neki: „Űj szépiroda­lom“. A divatos amerikai irodalmi iskola körül akkora hűhót csaptak, hogy érdemes egy kissé figyelmesebben megvizsgálni a tényeket. Lehetséges, hogy az „új szépirodalom“ művelői elfordultak a pénzeszsák uralmát dicsőítő „nagy“ amerikai irodalom csúfos hagyományaitól? Igaz volna, hogy — amint Malcolm Cowley kri­tikus állítja — ezek az írók „mérsé­kelt liberálisok"? Más szóval: meg- változtatják-e az „új szépirodalom" művelőinek alkotásai az Egyesült Államok mai bnrzsoá irodalmáról kialakult képünket? Ez a kérdés annál is inkább érde­kel bennünket, mert az igazi ame­rikai irodalmat olyan nevek jelen­tik. mint Washington, Irwing, Coo­per, Beeclier-Stowe, Edgar Poe, Walt Whiteman, Mark Twain, Jack London, Theodor Dreiser és Howard East. Ezeket az írókat és költőket mindenki elismeri és megbecsüli tehetségükért, gondolataik és érzé­seik igazságáért, amelyek műveik­ben, egy nagy nép nagy fiainak műveiben kifejezésre jutnak. Twain és Fast persze közelebb áll hozzánk, mint Irwing és Edgar Poe, de sem­miféle „vasfüggöny“ nem zárja el a gondolatot, igazságot és tehetsé­get tükröző régi és űj amerikai iro­dalom útját az emberek szívéhez. Nézzük hát meg, hogyan is fest ez az „új szépirodalom“. Vegyük szem- ügyre az új irányzat legismertebb képviselőit, akik bátran „szellemi realistáknak“ nevezik magukat. » Itt van például Mr. Bowles. Olva­sóinak azt javasolja, hogy ítéljenek róla művei nyomán. Tegyünk eleget ennek a felszólí­tásnak. Bowles műveiben őrültek és gyil­kosok szerepelnek. Normális ember könyveiben ilyen egyáltalán nem fordul elő. Azt sugallja olvasóinak, hogy az élet szakadatlan borzalom, iszonyatos lidércnyomás. Hogy a ..New World Writing" szavaival él­jünk, „az élet és minden élő iránti gyűlöletre“ tanít. Ha pedig ez így van, érdemes egyáltalán becsülni valamire, tartani valamire az életet? Mr. Bowles tehát a halál dalnoká­nak szegődik. Amerika gazdái megbecsülik az ilyen dalnokokat, mert érdekük, hogy az ifjúságot elbutítsák, meg­mételyezzék a pesszimizmus mérgé­vel, az embergyűlölettel. Az ágyú- tölteléknek nem kell szeretnie és be­csülnie az életet. A Bowles-féle írók bizonyos körök megrendeléseit telje, sitik, amikor a vadságot, a halált, a gyilkosságot dicsőítő könyveket adnak az olvasók kezébe. Paul Bowles az amerikai iroda­lomban a „szellemi realisták“ cso­portjához számítja magát. A „szel lctni realisták“ nevét a szélesebb olvasóközönség . nemigen ismeri, de a szalonokban annál divatosabbak, ahogyan egy-egy szabó, énekesnő, fodrász vagy szenátor is időnkint divatba jön. Űj meg új kiadásokat érnek meg a „szellemi realisták“ művei. „A hónap legjobb könyve" nevű newyorki klub reklámozza könyveiket. Bár ezek a szerzők azt állítják, hogy kizárólag az emberi lélek kér­déseivel foglalkoznak, nem riadnak vissza sem a kiadókufárokkal való anyagi kapcsolattól, sem az ízlés­telen reklámoktól', sem az olvasók íz­lésének lezüllesztésétől. Talán azért van ez így, mert a „szellemi realis­ták“ az olyan olvasók „szellemi“ igényeit akarják kielégíteni, akik saját regényeik hőseinek proto­típusai: elmebetegekét, mániábuso- két, banditákét, erkölcsi érzéküket elveszített emberekét? Az „új szépirodalom" többi kép­viselői megadják a választ erre a kérdésre. Oliver Evans kritikus MaoCallers Curson írónő művét dicsőíti, éspedig azért, mert „elsőrendűen“ ábrázolja „a megzavarodást, a csalódást és a kiútfalan magányosságot“. Ez az írónő írta a „Ballada a Bánat-kávé- házról“ eímű könyvet., A regény hősnője, Amália asszony, a leggaz­dagabb ember a városban, szigorú, férfias külsejű nő. Unokaöccse, Lye- man úr, púpos törpe, ráadásul tüdő­beteg. sőt emellett homoszexuális. Az „új szépirodalom“ többi hőséhez hasonlóan, mindketten „elpusztult lelkek“. Amália beleszeret Leymanba és intim kapcsolatba lép vele. Lé­nyegében ez a „Ballada a Bánat- kávéházról“ tartalma. Nem nagyon hasonlít ez persze Rómeó és Júlia történetéhez és az épizlésű olvasók közül aligha akad. aki nndorodás nélkül venné kezébe a férfias kül­sejű óriásnő és a púpos törpe viszo­nyát részletező regényt. A viszony leírását a szerző ezekkel a szavakkal fejezi be: „Megrothadt a lélek az unalomtól.“ Hát ami igaz, az igaz! Vegyük most elő Elizabeth Spen­cer ..Becstelen úton“ című regényét. Miről szól a könyv? Egy Amouth nevű amerikai tizennégy éves korá­ban vallási fanatizmusba esik. A mindenható isten megkönyörül hí-. cAvany, ciános kit oevse 138 évvel ezelőtt, 1817 március 1-én született Nagyszalontán Arany Já­nos a legnagyobb epikus költőnk. Mint minden esztendőben, úgy most is megemlékeznek kulturális szer­veink, iskoláink növendékei erről a nevezetes évfordulóról. Az itt közölt két verse útjelzője a nagy költő el hivatásszerű pályájának, harcos ha- zafiságának, hűségének a néphez, amelyből jött, hogy művészetével lelkesítsen, tanítson és gyönyörköd­tessen. „Egressy Cábomak“ című versé­nek számunkra különleges időszerű­sége van. Miskolcon hazafias moz galom indult meg haladó nagyjaink emlékének szoborban való megörökí­tésére. Egressy (Galambos)) Gábor a nagy színművész író és szabadság harcos, Arany és Petőfi barátja, aki a 48-as szabadságharc idején mint kormánybiztos és guerilla-kapitány harcolt a magyar nép szabadsága ért, függetlenségéért, s 1849-ben Kossuthtal együtt kibujdoaott Tö­rökországba, a borsodmegyei László- falván született, Miskolcon végezte a gimnáziumot, sok kapcsolat fűzte Miskolc színészetének múltjához. A Habsburg-zsamokság a szabadság- harc bukása után halálra ítélte, de 1850-ben kegyelmet kapott,. Ekkor írta a nagy hazafinak versét Arany János. A vers nyomtatva a Hölgy­futárban 1851 február 6 án jelent meg a a lap szerkesztője jegyzetet fűzött hozzá: „Moat, midőn az egész időszaki sajtó egyhangúlag fejezi ki a kö­zönség óhajtását, Egressy Gábort mielőbb ismét színpadunkon láthatni, időszerűnek látjuk közleni a szép költeményt, mely már néhány hónap előtt küldetett be.“ Akkor azonban, 1850 szeptember 23-án Nagy Ignác azt írta Arany­nak: „Gabi üdvözli Önt, nem tartja tanácsosnak, hogy a vers most kö­zöltessék. Nagyon sajnálom, mert gyönyörű, furórét csibéit volna. Nem adhatnék Egy barátomnak cím alatt?“ Ehhez a vers nagyon is áttetsző volt. Jellemző a korra, hogy az óva­tos Nagy Ignác a levél borítékját nem Aranynak címezte, hanem ,,T. Ercsey Julianna asszonynak". Tompa keserűn írta Aranynak: „...az a nyomorult színházi igazgatóság nem bír annyi eréllyol, vagy jóakarat­tal, hogy (Egressy) fölléptetését ki­eszközölje“. A jövő óv július 30-án lesz Eg­ressy Gábor halálának 90. évfordu­lója. Üdvös volna, ha addigra, elké­szülne az Egressy-szobor és hirdet­né, hogy nem hal meg az, aAi a né­pek szabadságáért harcolt. Arany János másik iít közölt verse: A szegény jobbágy — élénken ecseteli a jobbágysorsot, amelyet ő a múlt életképének jelzef t, de amely­be az úri rend a szabadságharc bu­kása után a szegény parasztságot fokról fokra visszataszította s amelyből véglegesen a második világháborúban aratotít szovjet győ­zelem szabadította fel elnyomott né­pünket. EGRESSY GABORHAK Midőn törökországi bujdosásából visszatért Ölelő karokkal mennek ki elődbe Es fogadnak, vidám füzérré szövődve, Boldogabb barátid: Hát engem mi tilt, hogy kebeledre dőljek?... Nosza, rontsd szét lelkem az irigy mérföldek Kényszerű korlátit! Igen, itt vagy, Gábor, itt te, újra köztünk! Alom! — álom volt hát, hogy kétségbeestünk Éretted, utánad? Hogy sirattuk, kölcsön, a nagy veszteséget:'' Bánatos szívvel mi, a hazával, téged, Te távol hazádat? Ah! nem álom volt az: látom, le van írva Szenvedő orcádon egy hosszú év kínja; Szálának betűi! Monddsza, nem tört-é meg fájdalomban lelked? Hol vevél reményt, mely e nehéz türelmet Ki segítsen tűrni? És midőn távolról fölvehetted ismét A haiai kunyhók szálldogáló füstjét Mint homályos felleg — Mi őrzotte szíved... mi tartá meg épen, Iszonyú örömnek előérzetében Hogy ne repedjen meg? Vagy — tudom, tudom már, örömödnek kelyhe Csordultig miért nem lehetett megtelve, Mi keserité meg... Hanem itt vagy, itten fogsz maradni mármost, Lehetetlenséggel többé nem határos Megölelnem téged. Mint midőn gallyakká széjjeloszlik a fa, Ügy vala közietek lelkem elágazva, Kevés jó barátok: Már csak egy zöldellő gyöngye volt: a bánat, Lomb nélkül hagyá a többi minden ágat Egy siralmas átok. Egyiket sudáron gyors villám üté meg, ' Másikat emészti láthatatlan féreg, Sorvadának mind, mind: Most azonban egy a másik után épül, Nyerve lassan-lassan az élet kezébül Lombokat és zöld szint. Haj! csak egy nem akar éledni — hiába Jött a lanyha szellő, kikelet nyílása, És a nyári harmat.., ő, kit úgy szerettem, ő, kit úgy szerették A közös barát nincs örömünnepednél, Lantja mélyen hallgat. De fátyolt a búra! — s mellyel köszöntelek, Ne legyen legalább halotti ez ének; Szólj vidámabban, lant! Az öröm, hogy itt vagy, képtelen reménnyel csalogat: ki tudja, hát ő nem jön-é el?.;8 Hátha eljő — s dalland! Igen! visszatérted a jövőre zálog. S én, kétségbeesett, most remélek, várok Boldogabb időket; Még sötét az égbolt, de borús határán Kezdi már jelölni egy jeslö szivárvány A síró felhőket. Félre kishitűek, félre! nem veszett el —s Élni1 fog nyelvében, élni művészettel, Még soká e nemzet! Föl, merész versenyre, kinek az istenség Nyujtá dallamos ajk s honi hárfa kincsét! Zengjen, aki zenghet. Te pedig, barátom, lépj ama padokra, Hol oly gazdagon nőtt koszorúid bokra: Légy új büszkeségünk: Olts arcodra lelket és igaz betűket, — Magasztos erényt, mely buktában se csügged, Ábrázolva nekünk! * (1850.) A SZEGÉNY JOBBAGY Életkép a Széles országúton andalog a jobbágy, Végzi keservesen vármegye robotját. Kavicsos fövénnyel rakta meg szekerét, Annak terhe alatt nyikorog a kerék. Tántorogva ballag a két kajla sőre, Álig tetszik rajta, hogy mozog előre, Méla mind a kettő, mintha gondolkoznék: Hány ízben hozott már és hány ízben hoz még? Ott ül a szegény pór az első saroglyán, Elkopott ostorát a kezében fogván; Szomorú képére rőt kalapja alá- Hullna, ha négy-öt szál madzag nem tartaná.- Néha megszakasztja hosszú hallgatását, Biztatgatja két hű igavonó társát, De azok nem bírnak lépni sebesebben, Talpok a kőúttól ég eleven sebben. Széles országúton, mint az ég morgása, Hallik a távolban hintó robogása, Csak imént dördült meg messzi földön és lám, Perc alatt elétűnt. mint a fényes villám. A négy szürke lónak a két kajla sőre múltból Nagykeservesen tud kitérni előle. Pedig félni, félnek; mert az isten-adták, Bírnák csak a jármot, mindjár’ elragadnák. Dölyfös úri kocsis ül a hintó bakján, Fé’kezében cifra ostort suhogtatván; Jobban esik neki, a kényes lelkének, Ha nyakába sújt a két szegény sőrének; Jobban esik neki, ha egyet kiálthat: Fö'di, a kerékagy siratja a hájat! Kár volt annak árát a csapszéken hagyni, Szegény tengelyedet siralomnak adni; Föltekint a jobbágy, szomorúan felel: Hej, biz a háj árát nem kocsma nyelte el, Ami volt körültem, egy kevés zsiradék, Gyors hintóitokra mind felkenegeték. De a hintó népe nem hallotta e szót: Szegény ember! és ez így talán jobb is volt, Máskép ki áll jót, hogy e gyámságos kezek Nyers-nyakasságodért meg nem fenyítenek! (1847.) vén: Amouthból tolvaj lesz és ennek folytán dúsgazdag ember. Elveszi egy arisztokrata földbirtokos leá­nyát. Több gyermekük születik. Az úristen irgalma haragra változik: Amouthék gyermekei mind erősza­kos halállal halnak meg. Utolsó leányukon tizenöt éves korában erő- szakot követ el egy csavargó. Azt hinnék, elég ennyi vér és azenny egy regényben? Oh, nem. Az írónő még egy pikáns részlettel kedveskedik olvasóinak. Kiderül, hogy a csa­vargó nem más, mint Amouthnak egy idióta nőtől született törvény­telenfia. Mikor ez kiderül, Amoutli- né saját kezével meggyilkolja a csavargót. íme, a ragyogó befejezés! Az „új szépirodalom“ művelői kö­zött találunk még egynéhány férfi és női nevet. Tipikus például Tru­man Capot, aki, a vele egyivásúak- hoz hasonlóan, főleg szadisták cse­lekményeinek leírásában jeleskedik. Műveinek kedvelt színhelye: főnkre. ment ültetvény déli államokban. Hősei a gonoszság, a borzalom és a halál légkörében élnek. Az érdemes szerző még fiatal és zöld, neiúrég került be az „új szépirodalom“ isko­lájába. de a mocsok és kegyetlenség leírásában már-már felülmúlja idő­sebb társait. ♦ így festenek hát azok a müvek, amelyek az amerikai irodalom új áramlatát jellemzik. Elemzésünk persze távolról sem teljes. Az „új szépirodalom“ részletes ismertetését nem is tűztük ki célul. Lehet, hogy az áramlat képviselői között akad­nak tehetséges emberek, akik kín­lódva keresik az élet igazságát és kritikusan nézik saját műveiket. Egyesek talán majd megváltoztatják nézeteiket az életről, az emberről, a társadalomról, eszmeileg éa művészi­leg újjászületnek. Ma azonban semmiképpen sem tSi láthatunk számukra dicsérő szava­kat. A rendes emberek Amerikában sem képesek végigolvasni az óriásnő és a törpe szerelméről, a fiával háló anyáról, a degoneráltakról és mániákusokról, rablókról és gyilko­sokról szóló elbeszéléseket, regénye­ket. Az „új szépirodalom“ művelői, ft „szellemi realisták“ semmit sem változtatnak az amerikai bnrzsoá kultúra rothadásának általános ké­pén, sőt még fokozzák ezt a jellegét. Hiába is nevezik mindezt iroda, lomnak. Hiába csapnak bűhót a kri­tikusok, a fiatal szerzők, a „mérsó-i kelt liberálisok“ neve és művei kö­rül. A reklám fellendíti ugyan a kereskedelmet, de a kereskedelem bizonyos fajta irodalmi művekkel éppolyan bűn, mint az öpramkeres-j kedés.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents