Észak-Magyarország, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-14 / 270. szám
4 ESZAKMAGYÄRORSZAG Vasárnap, 1954. november 14. BÄRCZY BÉLA, A DIÓSGYŐRI MAR T INA CÉL M Ű HELYETTES VEZETŐJE: Néhány szó munkánkról A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37-ik évfordulójának tiszteletére nagyszerű sikereket értek el hazánk dolgozói. Népünk legjobbjai keltek nemes vetélkedésre, hogy va- lóraváltsák pártunk, s kormányunk célkitűzéseit, jó munkájukkal biztosítsák a népjólót állandó, fokozatos emelkedését. Évi tervünk befejezéséhez közeledünk. A negyedik negyedévből mindössze másfél hónap Van hátra. Mit kell' tennünk, hogy sikerre vigyük az éves tervet? Mit kell tennünk, hogy minden martinász, üzemünk valamennyi dolgozója legjobb tudásával segítse az új szakasz célkitűzéseinek megvalósítását? Több és jöbb acélt kell adnunk. De hogyan? Elsősorban azzal, hogy meglévő berendezéseink teljesítőképességét a legjobban kihasználjuk. Azzal, hogj' a rendelkezésünkre álló alapanyagot a leggazdaságosabban használjuk fel. Evégett meg kell teremteni üzemünkben a termelés Iegmagasabb- fokú szervezettségét, a kollektív munkát. Ez év tavaszán az a nagy megtiszteltetés ért. hogy négytagú tanulmányi csoporttal a Szovjetunióba utazhattam. Hetekig jártuk a szovjet acélműveket. Kitörölhetetlen élményeket és gazdag tapasztalatokat szereztünk. A Szovjetunió martinacélműveiben magasfokú munka- szervezettség van. Szilárd munka- fegyelem, s technológia minden követelményének betartása biztosítja a •szovjet kohászok, a szovjet marti- ■ nászok sikereit. A hatalmas üzemekben sohasem találkoztam ellentétes intézkedésekkel, amelyek keresz- te.zték volna a vezetők tervét, munkáját. A határozatlanság nyomát sem láttuk. Ott nincs vita az utasítások végrehajtásában. A műszaki vezetők utasításai parancsok és a szovjet kohászok egyemberként küzdenek azok megvalósításáért. Érvényesül a kollektív munka, a kollektív vezetés. Miben áll az üzemek kollektív vezetésének módszere? Választ kaptunk erre a kérdésre is a Szovjetunióban. Náluk a kollektív vezetés, a kollektív munka biztosítja, hogy a kiadott utasítások és határozatok világosak ' és egyértelműek legyenek. Ott nem ipádul .elő. hogy nem-mega felélő intézkedéseket akarnak foganatosítani és - azt később szégyenszemre vissza kell vonni. Sajnos, nálunk nem így van. A mi üzemeinkben gyakran előfordul, hogy kiadunk utasításokat, aztán visszavonjuk azokat. Ebből származik az a káros munkastílus, hagy már a helyes határozatok felett is vitázunk arról, hogy végrehajtsuk-e, vagy nem? Ez egyáltalán nem öregbíti a vezetők tekintélyét, nem fokozza irántuk a dolgozók bizalmát Sürgősen változtatni kell nálunk ezen a helyzeten. A diósgyőri martinacélműben nem abban van a hiba, hogy keveset értekezünk és nem vitatjuk meg közösen a feladatokat, hanem inkább abban, hogy nem támaszkodunk a legkiválóbb munkások tapasztalataira. S nem is abban van a hiba, mintha a helyes véleményeket nem fogadnánk el és csupán saját fejünk, s meglátásunk alapján hoznánk meg a határozatokat. Más jellemzi a mi munkánkat. Az, hogy a helyesen kiadott intézkedéseket és utasításokat nem ellenőrizzük kellő szigorral, nem követeljük meg azok végrehajtását, nem vonjuk felelősségre a mulasztókat, a hanyagokat. Sőt megtűrjük üzemünkben, hogy a vezetők és a beosztottak vitatkozzanak az utasítások végrehajtásán. A kollektív munkát, a kollektív vezetést helytelen lenne most úgy értelmezni, hogy erre csak az üzemek vezetőinek van szüksége. Tudvalévő, hogy az acéltermelés az olvasztárbrigádok, a hulladéktéri és öntőcsarnoki brigádok munkáján alapszik. Amoszov elvtárs, a híres szovjet olvasztár, amikor hazánkban járt, igen sok értékes tanácsot adott nekünk. Rámutatott a kollektív munka nagy jelentőségére, elmondotta, hogy a gyorsolvasztár a műszak kezd.ete előtt a brigádtagokka' töviről-hegyire mindent megbeszél. A közös cél, a közös feladatok együttes megismerése, azok megvalósításáért való lelkesedés teszi lehetővé a jó kollektív munkát. S a mi üzemünkben is így kell dolgozni. Sajnos, \ Amoszov elvtárs tanításainak, tanácsainak nagyrészéről megfeledkeztünk, többek között a fentemlítettekről is. A mi brigádjainkban nincs vita a feladatok legjobb megoldásáról, pedig ez nagyban hozzásegítené üzemünket, hogy jól dolgozzon. Az utóbbi években a legjobb olvasztárokat és brigád vezetőket más feladattal bíztuk meg, s nem gondoskodtunk az utánpótlásról. Ez nagy hiba volt, hiszen ezek az olvasztárok vésték szivükbe Amoszov elvtárs tanácsait, s megvalósították brigádjukban a kollektív munkát. Érdeklődtek az acélgyártás elmélete 1 iránt, s minden igyekezetükkel azon voltak, hogy elsajátítsák e nagyfokú művészetet. Kitűnő eredményeket is értek el a gyorsolvasztásban, a minőség javításában. S bizony helytelen volt őket a brigádok éléről elmozdítani. Most ott tartunk, hogy nagyon is érezzük ezeknek az olvasztároknak a hiányát; meggyengültek a brigádok, s mondjuk meg őszintén: üzemünk minőségi és gazdaságos termelése alapjaiban megrendült. A napokban megbeszélést tartottunk velük. Megmagyaráztuk, hoev miért fontos, hogy újra a brigádok élére álljanak, s a kemence mellett dolgozzanak. S megértették, hogy vezetésük alatt a diósgyőri martin rövidesen visszaszerzi régi hírnevét. Az elmondottakból leszűrve a tanulságot, az tehát a feladatunk, hogy a IV. negyedévben minden munkaterületen kialakítsuk a kollektív munkát. Ehhez az acélmű pártszervezetének segítségét is kérjük. Elsősorban az szükséges, hogy a pártcsoportok életét felfrissítsék, pártmegbizatásokat adjanak a kommunistáknak. A politikai felvilágosító munka segítse a műszaki vezetőket. Ez biztosítja, hogy üzemünk rövidesen eljut a munkaszervezettség olyan magas fokára, mint amilyet a Szovjetunióban láttunk. Ez a munkastílus biztosítéka annak, hogy népünk jólétének fokozatos emeléséhez napról-napra több, jobb és olcsóbb acélt adjunk. 7 o-ll&epgye ,FÖLDBIRTOKOS“ LETTEM. Eddig soha semilyen közvetlen kapcsolatom nem volt a tanács pénzügyi osztályával. Egész életemben mindig alkalmazottként dolgoztam, sohasem volt gondom az adóra. Most azonban annál több van. Ügy látszik, a városi tanács pénzügyi osztálya nagyon kíváncsi az olyan adózókra, akik nem állnak közvetlen összeköttetésben velük és hogy megismerhessék, egészen új, ötletes módszert választottak. Földhöz juttattak! Azt áronban nem tudják kimutatni, hol, merre van a ,,földem", csak az adóját követelik, 128 forintot. Először azt gondoltam, rossz, ízetlen tréfa az egész. Dekát nem áprilist írtunk, hanem júliust, mikor az első adófizetési felszólítást kézbesítették. Felkerestem az I. kerületi tanácsot, ahol könyvből bizonygatták, hogy elmaradtam a beadással és az adót sem rendeztem. Egy egész délelőtt bújtam a könyveket a tanács különböző osztályain, talán sikerül megtalálnom nemlétező földemet, de ami nincs, azt bajos megtalálni. Fáradozásom sikertelen maradt. Utasítottak ide, utasítottak oda, míg végre a megyei Tanácsnál megtudtam, hogy 770 négyszögöl földem, van, ae. hogy hol, azt — velem együtt — ők sem tudták. Abban állapodtunk meg, felkutatják hollétét és ha ezt meg tudják mondani, hajlandó vagyok kifizetni a követelt adót. Ennyit igazán megér az égből pottyant szőlő, vagy házhely, vagy mit tudom én milyen ingatlan. Már arra, is gondoltam, talán valamelyik jóbarát, vagy rokon rámiratott valamilyen ,,örökséget11 és „viccből“ nem közölte velem. De hiába kerestem rokont, barátot, aki ennyire önzetlen volna. Annakidején azt mondták, legyek nyugodt, elintézik. El is intézték! Do még hogy! Lakásomon három héttel ezelőtt megjelent a végrehajtó és “ lefoglalta a falon függő három tájképet 200 forint értékben (tehát már a kamatokkal együtt). Őszinte ember vagyok és nyíltan megmondom: a képeket eldugtam. Nem viszi el tőlem az atyaisten sem, míg a ,,földem11 elő nem kerül. (A falon most szép világos foltok árulkodnak, hogy ott egykoron képek függtek.) Feleségem azóta is rettegve várja transzferálást, s erre minden olca meg is van, mert november 5-én egy október lí-i keltezésű felszólítást kaptam, hogy fizessem be az elmaradt 128 forint jövedelemadót. Érdekes, ez az összeg pontosan annyi, amennyit a föld ufán követeltek tőlem. Lassan már azt sem tudom, fiú vagyok vagy leány, katona, vagy civil, van földem, vagy nincs, ha van hol merre, ki műveli, ki élvezi hasznát, ha nincs, akkor meg miért kell adóznom utáiia. Már a gyerekeim is esténkint — mikor hazamegyek — azzal fogadnak: — Na apu, mikor megyünk kapálni? — Mennék én már, de hová? GÁL LÁSZLÓ őrmester KORTESTSÓTA 1876-BÓL I^obog a nemzeti zászló, Mink voltunk követválasztók. Hej tedd rá, most tedd rá. Örömet hirdet az nekünk Megváltozik a követünk. Hej tedd rá, most tedd rá. Szlovák, magyar, román, német Mind, akik magjjar honban éltek Hej tedd rá, most tedd rá. Vélünk egyenlők legyetek És senkitől ne féljetek. Hej tedd rá, most tedd rá,. Kisütött a nap sugárja A nagyszénási határra Hej tedd rá, most tedd rá. örömet hirdet az nékiink ■ Barcz Antal lett a követünk Hej tedd rá, most tedd rá. Idő: 1876 4+ Bátyusok „Nem fér az ember a villamoson a sok bátyustól... Ne engedjék fel a többit, ráérnek később is feketézni a piacon, amikor mi már beértünk a munkahelyünkre ... Menjen odább, rakja le azt a batyut, összepiszkolja a ruhámat... A sok spekuláns minden if! ...“ Caress István elvtárs, a MÁVmisk-' kolci igazgatóságának dolgozója hívta fel a figyelmet, szerkesztőségünkhöz küldött levelében arra, hogy amikor naponta vonaton, illetve villamoson bejár munkahelyére, nem egyszer hall ilyen rendkívül helytelen, káros és veszélyes kifaka- dásokat, gúnyolódó megjegyzéseket. Joggal írfa Seress elvtárs címként levelére: ,,Több megbecsülést dolgozó parasztasszonyainknak!“ A legkevésbbé sem általános az, amiről Seross elvtárs levelében írt, de nem is elszigetelt jelenség. Jóné- hány helyen ugyanis, ahol nem folyik kielégítően a propagandamunka és az agitáció — nevezzük nyíltan nevén a dolgot: parasztéi!eni>s hangulat lapamtalható. A DIMÄVAG Gépgyárban az egyik értekezleten több felszólaló arról beszélt, hogy „meg kell szüntetni a szabadpiacot.“ Más helyeken is esik szó munkások, városi dolgozók között arról, hogy „a párt és a kormány túlzottan támo gatja, valósággal dédelgeti a parasztokat“, csak „meg’ kell nézni, mekkora csomagokkal mennek haza, be sem lehet menni piacnapokon a boltokba a sok bátyustól“. Az ellenség pedig kihasználja apró. pagandamunka és az agitáció gyengeségeit, bujtogat és izgat a párt és a kormány politikája ellen. Azt akarja elterjeszteni, hogy „a parasztdé- delgetés a munkásosztály rovására történik. — munkásellenes a paraszt- politika“. Mivel a munkás-paraszt szövetségről, a munkásosztály államhatalmának alapjáról, a most kibontakozó Hazafias Népfront-mozgalomról a nagy nemzeti összefogás legszilárdabb magvárói, tehát nem akármilyen tized- rangú, hanem elsőrendű, kiemelkedő fontosságú kérdésről van szó, foglalkozni kell ezzel a problémával újságban, a rádióban, gyűléseken, propagandamunkában és agitációban egyaránt. • Corra a megyében mindenütt, ^ most ünnepük a községek, a városok felszabadulásuk tizedik évfordulóját. Az ünnepi előkészületek során még élénkebb erővel idéződnek fel az emlékek, a múlt rendszer jog- fosztottságának, elnyomatásának megannyi szörnyű eseménye, meg jobban tudjuk értékelni, mit jelent a legdrágább kincs: a szabadság. A szocializmus építése azonban csak úgy valósítható meg, ha a dolgozóknak nemcsak több jog es szabadság, hanem növekvő anyagi jólét is osztályrészül jut — olvashatjuk a Központi Vezetőség legutóbbi határozatában. Igen-igen nagy dolog a szabadság, de egymagában kevés, ha közben kevés a kenyér, kevés a vaj és a zsír, kevés és drága a ruhaszövet, rosz- szak a lakások. Ahhoz, hogy jól, vidáman és boldogan élhessünk, az kell, hogy a politikai szabadság áldásait anyagi jólét tetőzze be. Miféle szocializmus lenne az, amely nem adna elegendő és olcsó élelmiszert, iparcikket, amely nem biztosítaná az egyre könnyebb és gondtalanabb megélhetést? A munkások, műszaki dolgozók, hivatali dolgozók mire törekszenek, mit akarnak? Becsülettel elvégzett munka alapján jó! akarnak élni, fizetésükből egyre többet akarnak vásárolni, szép lakásban lakni, jó ruhát viselni, a gyerekeket csinosan öltöztetni, színházba:, moziba, hangversenyre, kirándulni járni, — békésen és boldogan élni. Alapvető és vitathatatlan igazság azonban, hogy csak azt lehet megvásárolni és elfogyasztani ami van, csak abból lehet sokat vásárolni, amiből sok van és csak olyan áron lehet megvásárolni, amilyen áron előállítjuk. A marxista politikai gazdaságtan tanítása szerint a munka tér. melékenységének emelésével tudjuk csökkenteni az egy-egy termék: elő-. állításához társadalmilag szükséges munkaidőt, a termékek értékét, ezzel a termékek árát. Több húst és zsírt csak akkor tudunk fogyasztani, ha a mezőgazdaság több sertést hizlal, több kukoricát termel, csak akkor lesz több és olcsóbb vaj, tejfel, sajt és túró, ha szaporodik a tehénállomány, csak akkor tudunk gyárainknak közszükségleti cikkek előállítására több mezőgazdasági eredetű nyersanyagot adni, ha ezt a dolgozó parasztok megtermelik. • E ddig ez rendjén is van —hangzik vitatkozás közben az ellenvetés — hiszen senki nem szól a mezőgaz daság fejlesztése ellen (kivéve az cl lenséget). Megértjük, hogy segíteni és támogatni kell a mezőgazdaság gyors fejlődését, de ... Azt is meg lehet magyarázni és meg lehet érteni, hogy a mezőgazda- sági termelés emelése és a paraszti vásárlóerő növelése elválaszthatatlan, egymástól. A mezőgazdasági termelést csak a dolgozó parasztok anyagi érdekeltségének fokozása és anyagi jólétük növelése útján lehet, fejleszteni. A marxizmus-leninizmus tanítá sa szerint a szocialista épitőmunkát a legmesszebbmenően a dolgozók anya. gi érdekeltségére kell alapozni. Kü ionosén vonatkozik ez a dolgozó parasztokra, akikben igen erősek a kis tulajdonosi vonások, maradványoK. A dolgozó parasztok igen jól számolnak, gazdaságuknak azt az ágát fejlesztik legjobban, amelyikből a legtöbb jövedelmet várják. Márpedig: ha a parasztság többet termel, egyrészről, — természetesen — több lesz ugyan a jövedelme, de ugyanakkor feleslegéből mind többet visz a szabadpiacra és a nagyobb mezőgazdasági termelés, az áruböség. a nagyobb kínálat alacsonyabb árszínvonalat, von maga után, az árak csökkenését idézi elő az egész országban, különösen a munkás, osztály javára. A mezőgazdasági termelés fejlesztése — és ismételjük: ezzel elválaszthatatlan kapcsolatban a dolgozó parasztság életszínvonalának emelkedése — a munkásosztály életszínvonala emelésének nélkülözhetetlen előfeltétele. Csak így juthatnak a város és a falu ellátatlan dolgozói több és olcsóbban beszerezhető élelmicikkhez, csak így tudjuk könnyűiparunkat több és olcsóbb nyersanyaggal 'ellátni, ebből lesz több és olcsóbb cipő, ruha, fehérnemű stb. TJát ez is rendjén volna, érthető, ff de azért mégis... Nem lehetne talán másként, nem egészen így?...“ — következik az újabb ellenvetés. És mint a Központi Vezetőség legutóbbi ülésén hozott határozat meg is mondotta: nem titok, hogyan képzelik el egyesek ezt a ,,valahogyan másképen“ t. Körülbelül így: „Meg kellene egy kicsit (vagy nem is kicsit) szorítani a szabadpiacot. Adjunk a mezőgazdaság fejlesztésére, de ne ilyen sokat. És az sem ártana, ha alaposan megfognák a paraszti vá eárlóerőt.. Ha ez valami új „felfedezés“ lenne, ha nem volnának már saját tapasztalataink — mint ahogyan, sajnos, vannak ilyenirányú szomorú tapasztalataink — lehetne vitatkozni azon, hogy próbálkozzunk e azzal a módszerrel, amit az előbbiek szerint, aján lanak. 1953 júniusa előtt azonban az említetthez hasonló úton jártunk. Hosszú éveken keresztül súlyosan megsértettük a termelők egyéni anyagi érdekeltségének elvét. Beruházások, gépek, termelési és egyéb segítségnyújtás helyett adminisztratív eszközökkel próbáltuk a parasztságot termelésre szorítani. Zaklatással akartuk elérni, hogy a parasztok — lecsökkent termelési kedvük ellenére, egyéni érdekeik háttérbe szorítása ellenére — több élelmicikket, nyersanyagot termeljenek. A tények, a számok megmutatták, hogy ez járhatatlan út. Ez a mezőgazdaság visszafejlődésére, jónéhúny létfontosságú élelmicikk hiányára, az árak emelkedésére vezetett. Mi lenne, ha tovább akarnánk járni ezen a feltétlenül elvetendő úton? Az ilyen gazdaságpolitika aláásná a parasztság termelési kedvét. Újból kihasználatlanul maradnának nagykiterjedésű tartalékföldek, nem pótolnák a talaj termőerejét, nem igye keznének korszerű módszerekkel gaz dálkodni, csökkenne a termés- és a termékhoz-am. Ennek t-exmgssetszerü következményeként emelkednének az árak. Vagyis: ez a gazdaságpolitika a munkásosztály, a városi dolgozók bőrén csattanna. Ez az út — a nélkülözés útja. Csökkenő termeléséből a paraszt elsősorban saját szükségleteit elégítené ki, maradék feleslege pedig megnövekedett áron kerülne a piacra. Az áruhiány maga után vonná a reálbérek csökkenését, az élet- színvonal romlását. És ez a következménynek még mindig csak az egyik része. A másik: — a politikai vonatkozású következmény. A régi út követése megingatná a parasztságnak a pártba és a kormányba vetett bizalmát, alapjaiban támadná meg a proletárdiktatúra alapját, a munkás-paraszt szövetséget, szembefordítaná egymással a munkásosztályt és a dolgozó parasztságot. T cszögezhetjük tehát: ha a paraszt nem fokozza a termelést, nem emelkedhet ik a munkásosztály életszínvonala. Ne féljen hát senki átlóit hogy magasra nő a paraszti vásárlóerő, mert ennek eredményeként — és csakis ennek eredményeként! — kerülhet egyre több és olcsóbb élelmiszer a dolgozók asztalára. Akik á paraszti vásárlóerő csökkentése mellett vannak, azok lényegében a mezőgazdaság fejlesztése ellen foglalnak állást, azaz a munkásosztály életszínvonalának emelése ellen. így tehát éppen ez a „politika“ jelent mun- káselienes politikát, amely nemcsak a munkásosztály életszínvonalának emelését akarja akadályozni, hanem ugyanakkor gyengíteni a munkásosztály államhatalmát is. Akik a régi utat akarják járni, azok tulajdonképpen olyan irányban akarják vezetni a dolgokat, hogy szem, beforduljunk a szocializmus gazdasági alaptörvényével, márpedig ezt al törvényt megsérteni nem lehet, nem szabad, mert ennek nem maradnak el a súlyos következményei. © A fia! — kap az alkalmon az osz- tályellenség, amely falun viszont a parasztságot akarja a munkásosztály ellen búj fogatni, beesmérti a munkások és műszaki, hivatali dolgozók munkáját és — ezzel, de más módon is — főként a mezőgazdaság fejlesztését akarja akadályozni. Aa> mondogatják ezek az eHenaégea
