Észak-Magyarország, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-17 / 220. szám
_____ Feiejthetetieu eimeuyek a mezőgazdasági kiállításon A Termelöaa&vetkexrii Tanáé« levele a termelöazövetkexetek tagságához Vila, a tanácstörvény-tervezetrfil ^ EGYEI PÁRTBIZÖTTSAGANAK LA?3A X. évfolyam 220. szám Ára 50 fillér Miskolc, 1954 szeptember 17, péntek r Törvényt alkot a nép ~\ A Hazafias Népfront országos előkészítő bizottsága nyilvánosságra hozta a tanácsokról szóló törvénytervezetet, s felhívta az ország népét, hogy vitassa meg, közölje arra vonatkozó észrevételeit. Az ország minden dolgozója érdeklődéssel, s bizonyos megilletö- déssel vette kezébe a tervezetet. Fokozott figyelemmel olvassák különösen azért, mert tudják, hogy beleszólási joguk van annak törvénnyé formálásában. Ezt a megtisztelő iogot csak szocialista állam adhatja meg állampolgárainak. A szocialista államhatalom szervei az állami élet mindennapos tevékenységében szorosan összekovácsolódnak a dolgozó tömegekkel. így bontakozik ki a tömegek alkotó kezdeményezése. érvényesíti a dolgozók befolyása az államigazgatásban. _ De a vitára bocsátott törvénytervezet iránti érdeklődést az is fokozza, hogy benne sok változás van az 1950-es tanácstörvényhez kéjest. Legjelentősebb különbség az államhatalmi szervek felső irányításában van. A tanács kizárólag a felsőbb államhatalmi szerveknek van alárendelve, ezek irányítása alatt áll. Ez annyit jelent, hogy legfelsőbb fokon, most már közvetlenül az országgyűlés és az Elnöki Tanács foglalkozik majd a tanácsoknak, mint államhatalmi szerveknek és tö- niegszervézeteknek elvi irányításával, felügyeletével és ellenőrzésevei. hhez és a tervezet többi részéhez is sok dolgozó szólt már hozzá. Nem csupán helye« lik és üdvözlik a törvénytervezetet, hanem számos javaslattal segítenek abban, hogy a törvény a legjobb, legdemokratikusabb legyen, a dolgozó nép érdekeit a legjobban szolgálja. Az országos előkészítő bizottsághoz megyénkből eddig 1170 javaslat érkezett. 405 tanácsdolgozó, 240 üzemi dolgozó és 345 dolgozó paraszt küldött levelet a bizottsághoz. 180 javaslat egyéb munkakörben dolgozóktól érkezett. A törvénytervezetet kis,gyűléseken és üzemi gyűléseken is megtárgyalták. Megyénk falvaiban 1400 kísgyűlést, illetve falugyűlést, az üzemekben és I ömegszervezetekben 253 megbeszélést tartottak ezzel kapcsolatban. Ezeken az összejöveteleken is több mint 1700 javaslat, észrevétel hangzott el. Ezek nagyrésze az új területi választással foglalkozik. Mindenki egyöntetűen helyesli az új választás^ rendszert. Varga Károly m ozdonyvezető hangoztatta: „Az új választási rendszer biztosítja a tanácstagok felelősségérzetének további növekedését." dolgozók a mindennapi életből vett esetekkel támasztják alá javaslataikat. Nádas! Mihály diósgyőri vasöntő helyesnek •tartaná, ha a tanácstagokat nem bíznák meg társadalmi munkával. ■Többen olyan problémákat találtak a tervezetben, amelyekre magyarázatot kértek. Hricz Zsófia, a megyei tanács előadója részletesebb útmutatást vár ahhoz, hogyan ellenőrizzék a tanácsok a gazdasági szerveket? Az egészséges, eleven vitát bizonyítja, hogy az Északmagyar- ország hasábjain nyomban meg is jelent javaslat Hricz Zsófia kérdésével kapcsolatban. Nemcsak üzemi dolgozók és a tanács dolgozói szóltak hozzá a törvénytervezethez. Sok észrevétel érkezett faluról, a dolgozó parasztoktól is. Falun a helyi tanács szorosabb kapcsolatban van a lakossággal, mint városon. Kisebb területen kevesebb ember jobban összeme- Jegszik.' A/múltban a falu lakói féltek a hivataloktól, a jegyzőtől, s ezért értékelhetjük most olyan nagyra, hogy- a falu népe annyira magáénak érzi a tanácsot, hagy részt vesz a törvény kialakításában is. Egy dolgozó paraszt indítványozta, hívják a tanácsházát „Néptanács házának”. Mészáros László tsz-tag javasolta, hogy időnként egy-egy tanácstag javaslatára is állapítsanak meg napirendi pontot a tanácsülésen. Szakácsi János középparaszt szerint helytelen lenne összevonni az állandóbizottságokat. Többen kifogásolták, hogy a törvénytervezet csak a végrehajtóbizottság kötelező továbbképzését írja elő. Hegy- megi Sándomé a 27. paragrafust, — amely a tanácstagok kötelességeivel foglalkozik — kiegészítené azzal, hogy a tanácstag köteles magát politikailag és szákmailag továbbképezni. T^öbben javasolták, hogy a tanácstag egyben békeharcos is leA gyen. Soká lehetne még sorolni azokat a helyes javaslatokat, hozzászólásokat, amelyekkel a dolgozók igyekeznek segítséget nyújtani a tanácsok munkájának megjavításához. Négy év telt el a tanácsok megválasztása óta. Hogy a négy év alatt mennyire megszerette, mennyire magáénak érzi a nép új állam- hatalmi szervünket, azt legfényes ebben igazolja ez a széleskörben kibontakozott vita. Fejlődésünk mai szakaszában a tanácsnál is előtérbe került a szocialista törvényesség egyre fokozottabb biztosítása. A törvényesség egyik feltétele, hogy a dolgozó nép ismerje népköztársaságunk törvényeit. Most a tanácstörvényt már születésében megismerte a nép, s nemcsak megismerte, hanem módj a nyílt arra is, hogy tevékenyen résztvegyen végleges formája kialakításában. A törvénytervezettel kapcsolatos kívánságok azt is mutatják, hogy a tanácsok eddig nem támaszkodtak eléggé a lakosságra. Ugyanakkor azonban igazolják a dolgozók megnövekedett aktivitását, politikai érettségét. Másik fontos tanulsága a vitának, hogy a dolgozók sokkal nagyobb követelményt támasztanak a tanácstagokkal szemben mint eddig. Balogh János békebizottsági elnök Hernádkakról megírta néhány sorban, milyennek szeretné látni a tanács új tagjait. „...Törvénytisztelő, néphez hű elvtársak legyenek, olyanok, akikhez a dolgozók bármikor bizalommal fordulhatnak panaszaikkal.” A vita még nem zárult le. Néhány nap még hátra van, ami? összeül az országgyűlés, hogy eldöntse a törvény végleges formáját. Kétségtelen, hogy ezekben a napokban újabb és újabb tömegek kapcsolódnak be a vitába. 1 Amióta a törvénytervezet megjelent, nagyobb érdeklődéssel figyelik a dolgozók a tanács munkáját is. Ez jó hatással van az apparátus dolgozóira és a tanács tagságára. Az érdeklődést, a kezdeményező erőt ébren kell tartani és fokozni kell a vita után is, így válik majd élő valósággá, eleven, alkotó erővé az új tanácstörvény. V------------------------------------------------------------------------------/ Többen megelőzték az időt — befejezték az éves tervet a DIMAViIG Gépgyárban FÜSTÖL MÁR A BORSODI HŐERŐMŰ ÓRIÁSKÉMÉNYE A DIMÁVAG Gépgyár dolgozói napról-napra lelkesen harcolnak tervük teljesítéséért, a negyedéves terv sikeres befejezéséért. Többen közülük, mint Mészáros Gyula köszörűs a rúgóüzemben, Hámorszkj Béla esztergályos a kisesztergában, s rajtuk kívül még jónéhányan megelőzték az időt, teljesítették éves tervüket. A legutóbbi napok kimagasló eredményei közül említ ésremcltő Németh Mihály esztergályos 240 százalékos teljesítése. Ugyanott Pisakor Lajos az ékszíjtárcsa nagyolásánál 200 százalékot ért el. A horizontesztergályosok között Kiss András a váltószekrény megmunkálásánál 225 százalékos teljesítménnyel tűnt ki. A rúgóüzembén Jó Ferdinánd tekercselő a hó elején 150 százalékra vállalta tervének teljesítését, Jelenleg 160 százalékot teljesít. Szerdán délben felszállt az első füstcsík Kazincbarcikán, a Borsodi Hőerőmű 100 méteres óriáskéményéből. Ez jelezte, hogy teljesen elkészült és begyújtották az első kazánt. A kazán szárítása három hétig tart. Most folynak a II. kazán nyomáspróbái is. A falazást rövidesen befejezik és négy hét múlva tüzet raknak ebben a kazánban is. Az I. kazán begyújtása két évi munkának az eredménye, s az első lépést jelenti az erőmű üzembehelyezése felé. Ugyanakkor serényebben folynak az erőmű 'ovóbbi részeinek építési munkálatai is. A hőerőmű építői az ácsok, vasbetonszerelők ég betonozók, jó munkával igyekeznek pótolni az építkezésben mutatkozó elmaradást. Járai főépítésvezető irányításával nemrégiben emelték be a 13. keretállást, amellyel a szerelők is új munka- területhez jutottak. Pártunk Politikai Bizottsága éppen most foglalkozott a Borsodi Hőerőmű és a kazincbarcikai nitrogén műtrágyagyár-építkezés elmaradásával; Szívleljék meg a Politikai Bizottság megállapításait a kazincbarcikai építők, tegyenek meg mindent, az építkezés meggyorsítására, hogy minél előbb tizembe helyezzék a két fontos gyárat és azok mielőbb hozzájáruljanak a mezőgazdásági termelés fejlesztéséhez. TÁV IRAT Az Északmagyarország szerkesztősegének Miskolc. A ricsei járási tanács pénzügyi osztálya örömmel jelenti, hogy Ci- gánd község harmadik negyedévi adófizetési tervét a mai napon 100 százalékra teljesítette. Ricsei járási tanács. Mezőcsát a harmadik lelt az országos begyűjtési versenyben re. Borsod a 17-ik. A községek közötti versenyben a III. kategóriában 3. Mezőcsát. A ju- talomátadási ünnepségekre a megyékben és járásokban szeptember líPén kerül sor, (MTI) A begyűjtési minisztérium az augusztus 3I-i adatok alapján értékelte a nyolc havi állat és állati termék begyűjtési terv teljesítéséért folyó versenyt. A megyék közötti versenyben Zala megye került az első helyLehengerelték a sstálinvárosi martin első szállítmányát a diósgyőri hengerészek Ez év augusztus 20-án — alkotmányunk ünnepén — a hős építők lankadatlan munkájának eredményeként — megtörtént az első acél- csapolás a sztálinvárosi martinacélműben, Már e héten megérkeztek a Lenin Kohászati Művek durvahengerművébe az első acélöntecsek Sztálinvá- rosból. A diósgyőri hengerészeket lelkes munkára serkentette ez. Csütörtökön már a hajnali órákban munkához láttak. Lehr Zoltán előhengerész brigádjának minden tagja fáradtságot nem ismerve munkálkodott, hogy ígéretüknek megfelelően még délelőtt 11 órakor a blokksor alá kerülhessenek az öntecsek. Nem sokkal 11 óra előtt a Lenin Kohászati Művek szakértői, a hen- gerde műszaki vezetői, fizikai dolgozói, sztálinvárosiak küldöttjének feszült figyelme közben emelte ki a hatalmas darú a körkemencéből az első sztálinvárosi vöröses-fehéren izzó acclöntecset és szállította a blokksori prés buktatójába, amely a blokkhenger alá helyezte. A blokkhenger guritóiról a hidraulikus blokk olló alá került, miközben a szakértők egyöntetűen megállapították: szép, tiszta a felülete, jól kezelt az acél. E héten újabb 19 öntecs van útban Sztálinvárosból, amelyek azonnal megmunkálásra kerülnek, hogy mielőbb továbbíthassák azokat a lőrinci hengerműhöz és a Rákosi művekhez.------------------------_*----------------------Törfidjenek többel a bányászokkal Mártabányán A mártabányai dolgozókat nap, mint nap arra sarkalja a bányász- becsület, hogy maradéktalanul teljesítsék tervüket. Az üzem termelési eredménye mégis gyenge. Ennek sokféle oka van. Többek között az is, hogy a vezetők nem törődnek eléggé a munkásvédelemmel. A napokban például a 300-as ventilátor leégett, két kisebb teljesítményűt adtak helyébe, de még azok sem működnek. A dolgozók a rossz levegőben bizony nem , tudnak jól dolgozni. Ha Mártabánya műszaki vezetői szívügyüknek tekintik a termelés fokozását, akkor javítsák meg a dolgozók munkakörülményeit. A bányászok majd bebizonyítják, hogy Mártabánya nemcsak 100 százalékot, de azonfelüli tervtelje- sitést is el tud érni. VINCZE LAJOS Vasutasaink a széntakarékossági mozgalomban 1949-BEN JÁRT Magyarországon Pányin elvtárs, hogy a magyar vasutasoknak átadja a szovjet mozdony- vezetők tapasztalatait, élenjáró módszereit. A magyar vasutasok megtanulták, hogyan lehet több szenet megtakarítani és ugyanakkor jobb munkát végezni. Nálunk is nagyszerű kezdeményezések születtek. Az ország valamennyi vasutasa bekapcsolódott a széntakarékossági mozgalomba, hogy az ipar jobban dolgozhasson, a háztartásoknak több szén jusson, hogy gondtalanabb legyen a háziasszonyok élete, s az iskolások télen meleg tantermekben tanulhassanak. A borsodi vasutasok Pányin elv- társ módszereit alkalmazva nagyszerű eredményeket értek el, már az elmúlt években is. Ve különösen az idén törtek élre, amikor a MÄV miskolci Igazgatósága országosan is első lett a széntakarékossági mozgalomban. Az igazgatóság a széntakarékos- ság megvalósítására komplexbrigádokat alakított. Ezek a brigádok irányítják a mozgalmat. Ebben az évben 7 hónán alatt már 14.342 tonna szenet takarítottak meg; ez körülbelül 5770 háztartás téli szénszükséglete. A STKERT az egylapátos tüzelési rendszer, a 2000 tonnás és az 500 kilométeres mozgalom segítségével érték el. Különösen jó eredményeket érnek el az egylapátos tüzelési rendszer alkalmazásával. A régi módszernél a kazán ajtaja mindaddig nyitva maradt, míg a fűtő a szenet be nem rakta. Ez sok időbe telt és addig a tüzférben lévő levegő jelentősen lehűlt. Az új tüzelési rendszer szerint a másodjűfő minden lapát szén után bezárja az ajtót. így nem áramlik be a kazánba annyi hideg levegő, több energia marad a mozdony hajtására. Az új módszert már igen sok brigád alkalmazza. A 428.180-as mozdonyon Molnár I. István brigádja ezzel a tüzeléssel az elmúlt hónapban 27 tonna szenet takarított meg. Molnár István mozdonyvezető szén- megtakarítási prémiuma 1100 forint volt. A424.222-es és a 424.128-as mozdonyon dolgozó brigádok is jelentős megtakarítást értek el ezzel a tüzelési rendszerrel. HATALMAS szénmegtakarítási lehetőséget ad a 2000 tonnás mozgalom is. A jól karbantartón mozdonyok minden nehézség nélkül elbírják az 50 százalékos túlsúlyú szerelvényeket. Az eddig két mozdonnyal vontatott árumennyiséget most egy moz. dong szállítja, ez pedig sok tonna- szenet takarít mea s egyben gyorsítja az áruforgalmat. A mozdonyszemélyzet a szénmegtakarítási mozgalomban el*rt eredményekért az elmúlt napokban 37.000 forintot, a komplex-brigádok tagjai pedig 18.000 forintot kaptak jutalmul. 'A mozdonyvezetők és fűtők jó mun. Icájának egyik nagyon fontos előfeltétele azonban a bányák rendszeres és megfelelő szénszállítása. Szenet csak úgy lehet megtakarítani a mozdonyokon. ha a felhasznált szénkeverék megfelelő. Több hányó nem megfelelő minőségű szenet küld. A szén mennyiségével is vannak bajok. — Egyes bányák nem teljesítik a- szénszállítási tervet, ami bizony gyakran nehézségeket okoz. Jól teljesítik feladatukat a felsőnyárddi, sajószentpéteri és bereuter bányászok, akik megfelelő minőségű és mennyiségű szenet adnak. Nem így áll a helyzet az edelényi és kistere- nyei bányában. A szén ezektől rend- szertelenül és hiányosan érkezik, pedig az edelényi és kisterenyei. szén igen fontos része a jó keveréknek. A vasutasok csak úgy tudják teljesíteni és túlteljesíteni szénlakarékos- sági tervüket, ha a bányászok rendszeresen és időben adják a megfelelő minőségű és mennyiségű szenet. A SZENTAKAREKOSSÁGRŐL kü- lönösen most fontos beszélni, amikor a vasutasok az őszi csúcsforgalomra készülnek. Majdnem minden kis állomáson nagymennyiségű termény, cukor- és takarmányrépa vár elszállításra. Egyre növekszik az áruforgalom. Borsod megye vasutasai ismét megmutathatják, hogy jó szervezéssel, észszerű, gondos munkával meg lehet oldani a nagy feladatot és továbbra is az első helyen maradnak a széntakarékossági mozgalomban.