Észak-Magyarország, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-04 / 209. szám
ESZAKMAGYARORSZAG Szombat, 1954. szeptember 4. élet pezseg A Miskolctapolcára induló autóbuszon mindig sok az utat. De most csomagokkal és táskákkal felszerelt fiúk és lányok serege népesíti be a megálló környékét. Ví- i dám, nevetőarcú fiafalok mindenütt. Egyetemisták. Gyorsan meglelik a kocsi, indulunk. Elhagyjuk a várost, s nemsokára feltűnnek az egyetem épületei. Megállunk és kiszállunk. önkéntelenül is elgyönyörködünk az élénktáruló képen, a hatalmas méretű szocialista építkezésen. Több- emeletes épületek húzódnak az egykori dombos pusztaság helyén. Sza- kadaftlanul folyik a munka. Egyforma barnára sült férfiak faragják a dombokat, másutt pöfögő kátrány- főző gépek mellett önUk az új, sima bekötőutat. Napról-napra szépül, rendeződik a fiatalok városa — a miskolci Egyetemváros. ElÖSZÖr az 1-es számú diákszállóba megyünk, ahol az elsőéves hallgatók laknak. A társalgóban kis csoport üli körül az asztalt — beszélgetnek. a miskolci Egyetemvárost a n Hozzájuk lépek. Barnahajú, csillogó szemű fiú viszi a szót; — Ami a tanulást illeti, nálunk, Kőszegen sem ment könnyen. Szorgalmat és folyamatos készülést követelt, ha valaki jó eredményt akart felmutatni. Azt hiszem, hogy ha továbbra is meg lesz bennünk ez a törekvés, akkor jó színvonalat érhetünk el. Mindenkinek van egy-egy megjegyzése, hiszen olyan kérdésről van szó, amely mindenkit érdekel. Az eleven vita felvillanyozza a hallgatókat. Kirajzolódik előttük az egyetemi élet világos, derűs képe. Hozzájárult ennek meleg színéhez a kedves fogadtatás is, a tiszta, kényelmes szobák és jól felszerelt előadótermek. Erről sem hallgatják el véleményüket. Farkas eivtárs meg is jegyzi: — Lelkesítő az a szeretet és gondoskodás, amely bennünket fogadott. Minden feltételt megkaptunk ohhoz, hogy munkánk eredményes tegyen. Elhalkul a szó, elgondolkodnak. Visszaemlékeznek az egyetemi eskü szavaira. Arcuk erre kissé megkeményedik. Sokszáz torokból hangzott akkor a, fogadalom, hogy cselekedeteikkel hűek maradnak egyetemükhöz, becsülettel teljesítik küldetésüket. Igen. Az adott szó kötelez. Csengő éles berregése szakítja meg a halk beszélgetést. Előadásra kell menni. Hosszú sorokban, füzettel táskával kezükben indulnak a fiatalok az előadó épület felé, alvói ma hallgatják meg az első egyetemi előadásokat. A teremben lassan elül a zaj, megkezdődik az előadás. Sályi István elv társ, az egyetem rektora lép a vörös drapériával borított asztalhoz, hogy a tanszék kérésére megtartsa előadását, pártunk harmadik kongresszusa munkájának és eredményeinek elemzéséről. A hallgatók soraiban feszült figyelem uralkodik. Gyorsan futnak a ceruzák a jegyzetfüzetek lapjain. Megkezdődött az új feladatokban gazdag tanév. Ifj. TORNYOS FERENC A nagy szovjet nép életéből A Tadzsik SzSzK leninabádi kerületében fekvő -Andrejev—kolho* földjein ötvasú ekékkel végzik az őszi szántást. HÍREK ....... ...—........... * .... ----------------------ES TESTNEVELÉS A vasárnap sportja A vasárnap sporteseményei a bányásznap egésznapot betöltő szórakoztató műsorának érdekes részét silkotják. A borsodi bányászünnepség középpontja Perecesbányatelep eu lesz, ahol a helyi sportolókon kívül a Sajószentpéteri Bányász tornászai, a Bányász és Lokomotív válogatott kézilabdázói vendégszerelnek. Sajószentpéteren az Ózdi Vasas— Sajószentpéter, Miskolcon a Perecesi I lányász—Miskolci Lokomotív, Sal- gótarjában a Diósgyőri Vasas—Salgó' »rjáni Bányász labdarugó mérkőzések nyújtanak majd szórakozást a bányásznap résztvevőinek. ATLÉTIKA Ä vasárnapi atlétikai versenyek egész megyénk utánpótlását mozgó sitják majd. Özdon, Szerencsen rende zik meg a Béke Kupa atlétikai baj nokság II. fordulóját. A miskolckör nyéki járások sportolói részére szóm baton délután 15 órakor a diósgyőr stadionban rendezik meg ezt a versenyt Vasárnap délután a Vasas terület atlétikai versenyét bonyolítják le Di ósgyőíöfct. Ezen Miskolc, Özd, Salgó tarján, Eger, Debrecen vasas sporto lói indulnak majd. Falusi sportolóink a szpartakiádok országos döntőjén szerepelnek szombaton ás vasárnap. LABDARÚGÁS rA Diósgyőri Vasas vasárnap Salgótarjánban küzd majd a bajnoki pontokért. A diósgyőri csapat hét- közben nem mutatott meggyőző formát. Pedig áléhoz, hogy a nehéz salgótarjáni pályán pontot szerezzen, jó játékra, teljes eröbedobásra van szükség. Igen komoly feladat előtt áll a diósgyőri együttes, re méljük, hogy a Di. Vasas játékosai eredményes szerepléssel térnek haza Salgótarjánból. Az NB II. keleti csoportjában több rangadó jellegű mérkőzést játszanak vasárnap a csapatok. Miskolcon a Lokomotív pályán a két régi velély- társ, a Miskolci Lokomotiv és a Perecest Bányász mérkőznek meg egymással 17 órai kezdettel. Mindig érdekes cs bizonytalan kimenetelű volt a két csapat találkozója, most is annak ígérkezik. Előmérkőzést a Miskolci Vörös Me teor csapata játszik Encs ellen a megyei I. osztályú bajnokságért du. IS órai kezdettel. Múlt vasárnapi veresége után köny- nyen érheti meglepetés az Ózdi Vasast a kiesés ellen küzdő Sajószentpéteri Bányász sporttelepén. Ez a mérkőzés is igen kemény és változatos küzdelmet ígér. A bányászcsapat otthonában már sok meglepetést okozott és most is előfordulhat, ha Ózd nem íküzd teljes erobedobással a mérkőzésen. A papírforma az ózdiak győzelemét ígéri. Bizonytalan kimenetelű Tiáromesélyes mérkőzés A-Miskolci Honvéd Egerben játszik, vhol az Egri Fáklya lesz az ellenfele. Előreláthatólag az otthonában játszó egri csapat nyeri meg a mérkőzést. A Miskolci Építők Debrecenben játszanak a Debreceni Honvéd ellen. Valószínű, hogy az Építők ismét vereséget szenvednek. A megyei bajnokságban a Mezőkö- resa— Miskolci Dózsa, Putnok—Di. ‘Bányász mérkőzések a legérdekesebbek. Ezenkívül a következő párosítás- hon játszanak o csapatok: Miskolci Haladás—Mezőkeresztes. M iskolci Drót.gyár— Sátoraljaújhelyi Szpartakusz. Szikszó—Szerencs, Vasas Vörös Cs!jrag — Miskolci Traktor. 8.- vjlj'lyi 1 ’ "alaki Dózsa. Bárdira—Borsod’ ’ Kurityán—Di. Gépgyár, Bánszállás—S.-péteri Építők, Ózdi Építők—Királd, Somsály—Ede. lény. ÖKÖLVÍVÁS Vasárnap megkezdődnek a megyei ifjúsági ökölvívó csapatbajnokság küzdelmei. Az első fordulóhan vasárnap délelőtt fél 11 órakor a népkerti sportcsarnokban a Miskolci Építők-Me- zőkövesdi Vörös Meteor csapatai mérkőznek. A Di. Vasas a Di, MTOK-val, az ózdi Vasas Szerenccsel mérkőzik az első fordulóban. Vasárnap délelőtt 10 órakor a Petőfi u. 20. sz. alatt rendezik meg az OEP.—Miskolci Honvéd ökölvívó mérkőzést. KÉZILABDA A kispályás mérkőzések közül a legérdekesebb a Lokomotív—Bányász válogatott férfi és női mérkőzés. A két válogatott mérkőzést Perecesen bonyolítják le, a női csapatéi k délután 15 órakor, a férfiak pedig 16 órakor mérkőznek meg egymással. A megyei női rangadó mérkőzésre vasárnap délután 15 órai kezdettel kerül sor a Miskolci Lokomotív sporttelepén, a Miskolci Vörös Meteor—Miskolci Építők női csapatai között. A többi mérkőzés: Járdánháza—Miskolci Petőfi, Sajó- sr ’ntpéteri Üveggyár—Alberttelep, Di. Vasas—Sajőkaza női mérkőzések. Lenin Kohászat—Özd! Vasas, Miskolci Dózsa—Miskolci Vörös Meteor, Di. Gépgyár—Ormosbánya férfi mérkőzések. RÖPLABDA A megyei bajnokságban a következő mérkőzéseket játszák le ebben a fordulóban: Férfi mérkőzések: S.-újhelyi Vörös Meteor—Farkaslyuk, Miskolci Haladás—Miskolci Előre, Sajóbábonyi Szikra—Miskolci Lokomotív II., Diósgyőri Vasas—Vasas Vörös Csillag, S.-újhelyi Lokomotív—100. sz. MTSK, AbaújszántóLT^aktor—Ózdi Vasas. Női mérkőzések: Diósgyőri Vasas Kossuth—Miskolci Dózsa, Miskolci Haladás.—Miskolci Előre. Miskolci Épitők—Miskolci Lokomotív TI- Di. Vasas Kohászat—Szikszói Petőfi, S.-újhelyi Petőfi—Szerencsi Kinizsi, Szerencsi Vörös Meteor—ózdi Vörös Meteor. MTSB hírei A Labdarúgó Edzők Tanácsa szeptember 6-án délután 17 órai kezdettel tartja szokásos havi értekezleté*. Az értekezleten valamennyi működő edző megjelenése kötelező. Az Edzők Bizottsága kéri a területi elnökséget, hogy a fontos megbeszélésen feltétlenül képviseltessék magukat. * Az, Országos Játékvezetői Tanács határozata értelmében a jövőben a labdarúgó játékvezetők és partjelzők a csapatok élén. a csapatokkal egy időben mennek ki a pályára a közönség üdvözlésére. A mérkőzés lefúvá- sa után a három játékvezető várja meg a csapatok levonulását és mögöttük vonuljon be az öltözőbe. * Az Országos Játékvezetői Tanács az 1954—55 évi FIFA keretbe a következő játékvezetőket jelölte: Dan- kó György, Hernádi Vilmos, Harangozó Sándor, Pósa János, Zsolt István, Bállá Károly, Kristóf Tibor, Sipos Szilárd (Borsod megye). Érdekes siedzésbemutató Lillafüreden A Diósgyőri Vasas és Miskolc) Honvéd síszakosostálya vasárnap dólelőtt 10 órai kezdettel Lillafüre den, a Puskaporos lejtőjén építed nyári edzésre alkalmas sípályán sí futó, ugró és lesikló edzésbemutatói rendez. A fenyő tűlevélből készített pályán igen jól lehet nyáron is a téli edzést megközelítő körülmények között edzeni. Ezt valósították meg a leleményes sí vezetők és versenyzők Lillafüreden. A siversenyzők bizonyára nagy számban fogják felke resni a vasárnapi edzésbemutató színhelyét, ahol 500 méteres futó pálya áll már most a versenyzők rendelkezésére. <4 mozik ni linóra : BÉKE. Szeptember 8-!g: Híitlen asszonyok. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Csuk és Cek. Kezdés: lél 8. tél 7. 161 0. vasárnap 4. S, lél 9 óra. KOSSUTH Szeptember 2—4: Bflnósök. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasárnap: fél 4, háromnegyed 6. 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Csak a papa meg ne tudla TÁNCSICS. Szeptember 2—4: Hősök tavasza. kezdés: R 7 óra FAKLYA. Szeptember 4—8: Kávéhiz a fouton. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8, vasárnap: fél 4. háromnegyed 6. 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Csuk és Gek. HEJOCSABA. Szeptember 4—5: Kiskrajcár, Péntek 13. Kezdés: fél 8, vasárnap: léi 4, háromnegyed 6, 8 óra. NE PK ÉRTI SZABADTÉRI FILMSZÍNHÁZ. Szeptember 3—4: Tilos a Játék. Kezdés: 9 óra. UJDIOSGYORt BÉKE. Szeptember 3—4: Kárhozottak összeesküvése. Kezdés: 5. 7 óra. BSZA KM A41V A ItOKSZAO A Magvar Doivozók Part.tp Megyei BIzottsAnónak nar»uar»iA Szerkeszt! » Mprk<*srtflht7Hf*Snt Pelelflü (eladó; WdüétiH Ro doll 8ZFTR Fru'STTOS&O» Wfskole. a 80 Telefonsad mok? 15—018. IS—018. IS—017 Ki * ro»HI V aj Ab: _ «• * Tmlmfeir ÍR- O* Borsod meerve* 'ívfitruiftlnar tf&Ilaiftt- Wlsknle Éi szakai Ügyeletes orvosi szolgálót I. Megyei kórház (tel.: 36—363). J. Kazinczy o. 20. (16—032), 3. UJdiósgyőr l. a 4. sz. rendelő (21—287). Ügyeletes gyógyszertárak Állandó élszakai készenléti szolgálat: Mis kolc. Szabadság tér 2. sz. Mal(novszkl| u. 2. szám. — Üldlósevflr: Mari Károly o. 38. sz. Hejöcsaba: Csabavezér a. 88. szám. — Ügyeletes állatorvos 1954. szeptember hő 4-én déltől hétfőn reggelig: Dienes Árpád Miskolc, Béla u. 2/a. Telefon: 35—983 IDŐJÁRÁS Várható időjárás szombaton estig: Kisebb felhőátvonulások. Legfeljebb néhány helyen záporeső esetleg zivatar. Mérsékelt szél. A meleg idő tovább tart. — Jutalmat kapnak az őszi versenyben legjobb eredményt elérő állami gazdasági dolgozók. Az állami gazdaságok főigazgatósága és a MEDOSZ most megjelent együttes utasítása értelmében az állami gazdaságok őszi versenyében legjobb eredményt elérő gazdaságokat és gazdasági dolgozókat jutalomban részesítik. — Az Országos Béketanács Rácz Etemért Borsod-Abauj-Zempién megye megyei békebizottság titkárává kinevezte. — A kisipari szövetkezet borsodmegyeí szövetségének küldöttgyűlését szeptémber 4-én 8 órakor tartja Miskolcon, Kossuth Lajos u. 11. sz. alatti SzOT kultúrteremben. Napirend: 1. Jelentés IV-Ik küldöttgyűlés határozatainak végrehajtásáról. 2. A vezetőség beszámolója. 3. Az ellenőrző bizottság Jelentése. — A zenepedagógus munkacsoport közli: Szeptember 7-én előképző pótvizsgák, 8-án, szerdán beírás a hangszeres tanszakokon, 9-én zeneóvodai felvételi vizsga. 10-én zene- óvodai beírás, naponta délelőtt 9-től 12-ig és délután 4—6-ig. Az összes vizsgákra és a beiratásra a Zeneművészeti Szakiskolában az emlékmű felőli földszinti 3-as számú teremben kell jelentkezni. — A Dolgozók Közgazdasági Technikumában (Miskolc, Hősök tere 4. sz.) a javító- vizsgák szeptember 7 és 8-án lesznek. Beiratkozni H-én és 13-án délután 5 órakor lehet. Az első tanítási nap szeptember 15-ép lesz. Kismartoni Károly igazgató. — Az országos béketanács kiadásában megjelent Csohány Gabriella „Vendégkönyv” című írása, amely a hazánkban járt kiváló külföldi békeharcosok munkájáról, a népek békeharcáról számol be. FIGYELEM! FIGYELEM! földrr ékezetek «-zeptember t—30-ig papír- és rongygyiijtő hónapot rendeznek val mennyi községben. A íöldművesszövetkezetek felhívják ? h*!vl tanácsok, állami gazdaságok, gépállomások, termelőszövetkezetek és egyéb állami vállalatok és közületeknek a figyelmét, hogy az MT. 185 /1951. rendelete érielmében minden hivatalban végezzék el a rendes évi iratrelejtezést. *t fö.'dművesszövetkezetek mindennemű papir- és rongyhulladékot felvásárolnak -•'tv áron. — Földművesszöveíkezeti dolgozók. MNDSZ-asszonyok, DISZ-fiatalok, '•'"paffások szedjek össze, trenden huíladékpapírt és rongyot s azt adjátok át d íöldművesszövetkezetnek. A gyiHt*sben jó eredményt elérteket a földművesszövet- kezet jutalomban részesíti. MÉSZÖV FELVÁSÁRLÁSI IGAZGATÓSÁG. tToJoIAo ■ C-,evi/4rÁI T W)vAttA APRÓHIRDETÉSEK Kűtgyűrfl. betonkád. híd- betoncső, betonvályú a Tüze d Józsel A. u. 49. sz. alatti telepén kapható, illetve rendelhető. 1526 Miskolc város III. kerületének cazdaközönsége mezőőröket alkalmaz. Jelentkezés a III. kerületi tanács mezőgazdasági osztályánál. Diósgyőr. 1547 Bejárónőt keresünk. Kiss, Teréz u. 2. 3297 Belvárosi egy nagy szoba, konyhás lakást ráfizetéssel 2 szoba, konyhás lakásra elcserélném. Halmos, Széchenyi u. 9. 3289 Magános nőt bejárónőnek beteg mellé azonnal felveszek. Széchenyi u. 5. 3326 Kőszéngenerátoros szívó- gázmotorhoz megfelelő gyakorlattal rendelkező, lehetőleg olyan gépkezelőket, akik malmi lakatos munkában is járatosak, továbbá molnársegédeket és malmi raktári fizikai férfi dolgozókat felveszünk. Kátrányt bárfnely mennyiségben q-'kint 55.60 forintos áron eladunk. Alsóvárosi Malom. 1560 Eladó sezlon Kom-mfln u. 1. sz. 2—4-ig. Vitrin Szepesi u. 36. Fehérszekrény Jókai u. 24. sz. 3317 Nagyavas Lajos sor 317. számú pince eladó. Érdeklődni lehet Tetemvár felsősor 208/a. 3241 Nagymiskolci Állami Gazdaság gyakorlott traktorosokat felvesz. Hunyadi u. I. sz. 1541. Keresünk azonnali belépésre kőművest és kőművesszakmában jártas segédmunkást. MÉH Vállalat Miskolc, József Attila u. 15. 1563 Hivatalsegédet és fűtőt felvesz a Vililamosenergia- ipari Technikum Miskolc, Malinovszkij u. 7. 1562 Jókarban lévő Sachs 100-as motorkerékpár eladó. Érdeklődés vasárnap. Széchenyi u. 8. T/1. 3308 AHghasznált női süllvesz- tős Singer varrógép eladó. Tárkányi u. 5. 3312 Sötét hálószobabútor eladó. Csizmadia u. 3. 3260 120 basszusos Hohner har- mónika eladó. Görőmböly Leskovics. 3277 Eladó kétkerekű kis kézitaliga és kályha. Lenkey. Palóczy u. 25. sz. 3282 Székely Lajos nevére szóló igazolványomat elvesztettem. Megtalálója a benne lévő pénzt megtarthatja, az igazolványokat juttassa vissza Debreczenyi u. 17. sz. alá. 333! Barna faragott facsitlár kilenc égővel és 3x4 m. szmirnaszőnyeg eladó. Toron ya Íja utca 18. 3282 Síremléket olcsó és szép kivitelben készítek Klein Er-< nő kőfaragó. Sajószentpéter. 3314 Budapesti kettőszobás, összkomfortos lakásomat miskolciért elcserélném. — Sálszövőgép, csikó- és asz- taltüzhely eladó. Érdeklődni Miskolc, Tanácsháztér 13. I. 22. 3296 3 hold föld és rét eladó. Banzsalgóban, Szabó Ferencnél. Bodótető. 3290 Eladó egész hegedű, akvárium növénnyel állványnyal. zárható nagy láda. Malinovszkij u. 13. hátsó lépcsőház, 11. ajtó. 3300 Kiilönbejáratú bútorozott szoba, fürdőszoba használattal azonnal kiadó 2 férfi részére. Ugyanitt sötét há- lószobabűtor eladó. Miskolc, Brigád u. 8. sz. 3322 Gulyás Pál ruhafestő és vegytisztító üzemét új ra megnyitotta. Jókai u. 16. sz. 3295 Gépfrónő délutáni állást vállal. Cím: MAV-teiep 42/1. Iskola mellett. 3280 Mindazoknak, akik felejthetetlen ió férjem Gáíffy Sándor váratlan elhunyta alkaln ból fájdalmamat részv nyilvánításukkal, a ten tésen való megjelenési kel. s hozott virágaik! enyhíteni Igyekeztek. t utón mondok nagyon 1 lás köszönetét. özv. Gálffv Sándorr Őszi vásár szeptember 5—6 A BORSAI BNYfaZELUT!) SdSKERESXEOELMi VÜLLALAI ‘ r a kormányprogram keretében Őszi vásár A BÁNYÁSZNAP ALKALMÁBÓL szeptember Ormosbányán, Rudabányán, , Sajókazán, Alberttelepen, 5—6 Kazincbarcikán ŐSZI VA $ A RT RENDEZ Vásárainkon megtalálhatók mindazon cikkek, amelyek őszi és téli igényeiket teljes egészében kielégítik Gyermekének teljes iskolai szükséglete, fiú és leányka lódenkabát, fiú és leányka cipők és csizmák, fiú és leányka szövetruha minden méretben, férfi és női lódenkabát minden árban, férfi és női téli kabát minden árban, férfi és női magasszárú cipő sima bőrből, férfi bőr- és vászonszáru csizmák, gumicsizmák, paplan, szőnyegféle, függöny, férfi, női és gyermek kötöttáru, férfi, női és gyermek fehérnemű. Vegyesipari sátrainkban nagy választékot talál Vas és műszaki árukban: zománcozott és horganyzott edény, tűzhe lyeik, kályhák, háztartási gépek és egyéb háztartási eszközökben, valamint kerékpárt, rádiókat és mezőgazdasági gépeket. — Bő és szép választékot biztosítunk a vásárra játékáruban. óra és bizsuáruban, továbbá kozmetikai cikkekben. Borsodi Bányászeliátó Kisker. Vállalat