Észak-Magyarország, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-03 / 130. szám
Csütörtök, 1954. június 3. jészakmagyKrorszag FALUSI LEVELEZŐINK A NÖVÉNYÁPOLÁSRÓL II ....... ÉLENJÁRÓ RORSOm fiPÍTŐMIJNKÁSOK Az időjárás rendkívül kedvező a kapásnövények, a gabonafélék fejlődéséhez. A gyakori esőzés, s utána a jó meleg napfény hatására szinte szemlátomást nő a krumpli, cukorrépa, kukorica, de legalább Usen gyorsan nő a gyomnövény is. Meg kell menteni tehát kapásnövényeinket a gyomtól. Dolgozó parasz Ságunk a kongresszus után újult erővel látott hozzá a növényápolás! oz. Érthető, hiszen most dől el, hogy az idejében végzett növényápolássá! mennyiben tudjuk növelni a termésátlagot. Erről a nagyszerű murkáról számolnak be falusi levelezőink, Tudják a monoki Kossuth tagjai: Most dől el a gazdagabb termésért folyó csata Ä monokj Kossuth tsz tagjai még a téli estéken beszélgettek arról, hogyan fognak dolgozni a nyáron. Tervezgettek, olvasgattak, tanultak. Alig, hogy kitavaszodott, hozzá is fogtak a munkához. A brigádterveket felbontották egyénekre, ezzel megteremtették a verseny alapját. Több tsz tag: Apjok Ödön, Polgári András, Pacsuta Ferenc, Verba János és Szilágyi Lajos vállalta, hogy az ő területén holdankint eléri a 200 mázsa cukorrépatermést. A párt- kongresszus tiszteletére februárban tettek felajánlást. Teljesítették is, amit Ígértek. Az évi sertésbeadási előírásukat már nagyrészben teljesítették, mindössze 2 mázsát kell még beadniok. Tejbeadási kötelezettségüket még e hónapban rendezik egész évre. Jól haladnak a növényápolási munkákkal is. 15 hold cukorrépát idejében kiegyeltek, 8 hold napraforgót már kétszer kapáltak meg, 32 holdon a lucernát is felgyüjtötték. A termelőszövetkezeti tagok szorgalmas munkája jó hatással van az egyénileg dolgozó parasztokra. Gyakran felkeresik a tsz vezetőségét, tanácsot, segítséget kérnek tőle. A termelőszövetkezet vezetősége szívesen segít. Legutóbb a toli-kapákat adták kölcsön az egyénieknek, mivel a termelőszövetkezetnek már nem volt rá szüksége. A szövetkezet kovácsműhelyében 6 ekekapát készítettek szintén az egyénileg dolgozó parasztoknak- így segíti a termelő- szövetkezet a község dolgozó pa- pasztjait. A monoki Kossuth tsz. példájából tanulhatnak megyénk többi termelő- szövetkezetei is, hiszen a mezőgazdaság fejlesztésére hozott párt- és kormányhatározat mindnyájunk közös ügye, az egész dolgozó nép ügye. KOVÁCS FERENC űlször kapálják a cukorrépát a göncruszkai Szabadság tsz tagjai A göncruszkai Szabadság termelőszövetkezet tagjai márciusban tettek felajánlást a III. pártkongresszus tiszteletére. Beadási kötelezettségükből március 24-ig az évi előírást is túlteljesítették. Sertésből 80 kilogrammal, vágómarhából 20, baromfiból 14, tojásból 18 kilogrammal adtak be többet, mint amennyi előírásuk volt. Tejből pedig 1Ö0 literrel adtak többet. Ugyanígy példát mutatnak a növényápolásban is. 10 hold cukorrépájuk olyan szép, hogy több mint 200 mázsára számítanak holdanként. A szövetkezet műhelyeben 8 lófogalos kapát készíttetett, mert a cukorrépát ötször akarják kapálni. A burgonyájukat is időben megkapálták, 1 hold hagymát pedig már . kétszer megkapáltak. Két és fél tv Jnoldon a dohányt már jóval ezelőtt elplántálták. Nagyszerű eredményeik vannak az állattenyésztés terén is. 26 mangalica anyakocától 160 kismalacot neveltek fel. Rendszeresen osztanak előleget a munkaegységek arányában. Eddig már 10 forintót kaptak a tagok egy-egy munkaegységre. Nem egy olyan szövetkezeti tag van, akinek még most is 6—8 mázsa búzája van. Az elmúlt őszszel hat család kilépett a szövetkezetből. De most már arról beszélnek, hogy az ősszel szeretnének visszakerülni. Pár nappal ezelőtt egy kovács kérte felvételét a szövetkezetbe. Fel is vették, hiszen nagy segítséget jelent ez a tsz-nek, mert csak a tavasszal 7 ezer forintot kellett kifizetni kovácsmunkáért. A szövetkezet szerszámait állandóan rendben fogja tartani. A tsz-ben minden tag a lehető legjobb munkát végzi, mert tudja, hogy ennek elsősorban maga látja hasznát. TÓBIÁS ZOLTÁN Elöhészül az aratásra a tiszadorogma! gépállomás Gépállomásunk tavaszi tervét magasan túlteljesítette. Az előírt 2581 normálholddal szemben 3390 normálholdnak megfelelő talajmunkát végzett el. 22 dolgozónk fejezte be már tavaszi tervét. Bakondi István 324, Vály István 288, S. Tóth Lajos 270, Kién Ferenc 271, ifjú 'Szeli Ferenc 259, ifjú Caékus Bterenc 253 százalékot \ ért el. A brigádok közül a Kossuth Uett az első, 230 százalékos tavaszii tervteljesitéssel. Növeli eredményeinket az, is, hogy a terv túlteljesítése mellett az üzemanyagfogyasztásunk 97 százalék volt. A traktorok ä2 százaléka két műszakban dolgozott. A nyári gépjavítást május 20-án fejeztük be. Aratógjépeinknek, kombájnjainknak már a menetiránytervet is elkészítettük. Készen van a cséplőgépek rajonterve. A gépállomás a termelősziövetkezeteknek 8 fűkaszálógépet és/ 4 lóvontatási gereb- lyét javított kJ. Gépállomásunk minden dolgozója most, a kongresszus után még nagyobb lendülettel végzi munkáját. Továbbra is meg akarjuk tartani az /első helyet. PAPP MÁTYÁS Tiszadorogma Ipari Tanulók a g»ors Az MTH 105-ös iparitanuló intézete fiataljai elhatározták, hogy segítenek a mezőgazdasági munkában a járdánházi Uj Élet termelőszövetkezetnek. Szerződést kötöttek a termelőszövetkezettel. s a szerződésben a következiőket vállalták: 300 mázsa trágyát vontatóval kiszállítanak a tsz földjére, 10 hold szénát betakarítanak, 3 holdon a gyomirtást elvégzik. 10* hold gabonát learatnak és 10 tanuló’felváltva részt vesz a csép- lési munkában. A gyomirtást a fiatalok már el is végezték, sőt megkezdték a trágya kihordását is. A termelőszövetkezet a szerződés értelmében az állami kísérleti tangazdaságnál alkalmazott bérezés alapján fizeti az ipari tanulók munkadíját. GYÁRFÁS ZOLTÁN Havonta 21.557 liter tej A mezőnagymihályi állami gazdaság tehenére! születtek. A vállalt 10 liter helyett 11.4 liszet a pártkongresszus térrel növelték az i«tálló- tiszteletére vállalták, átlagot, vagyis a májusi hogy az állatok helyes takarmányozásával, a munka jó megszervezésé- tejet fejtek az állami 15.000 literes fejési tervvel szemben 21.557 liter vei a 9 literes istálló átlagot 10 literre emelik. Him or József Szekeres Károllyal, Fónai Bertalan Farkas Jánossal, Kazai János Szekeres Istvánnal áll párosversenyben. A nemes vetélkedésnek nagyszerű sike* gazdaság tehenészetében. A gazdaság tejbeadási terve május hónapra 6000 liter volt s a dolgozók jó munkájának eredményeként 13.650 liter tejet adott a gazdaság közfogyasztásra. A takarmár.yos brigád forgalma is hozzájárult a vállalások teljesítéséhez. A brigád tagjai derekasan kivették részüket a munkából. Himer Lajos és Szabó Lajos nagy gondot fordítanak a takarmány adagolására. Nagyszerű munkát végez még a gazdaság tehenészetében Hegedűs János farmvezető, Bóta Gyula brigádvezető és Fáy István tejkezelő. anyagellátó Vállalat segédmunkása a rábízott feladatokat becsületesen elvégzi. Átlagos teljesítménye 149 százalék, dolgozótársainak jó példát mutat. KOLLÁR LÁSZLÓ a 28/3. Építő Vállalat dolgozója munkamódszerátadással segíti szaktársait. Jelenleg nyolc dolgozó- társának adja át munkamódszerét, hogy növelhessék teljesítményüket. ESEMÉNYEK KÉPEKBEN é örömteli hangulatban, vidáman ünnepeltek az építők vasárnap a miskolci népkertben. Az idősebb szakmunkások — kőművesek, ácsok — ezen a napon fehér asztal mellett találkoztak fiatal munkatársaikkal. Képünkön a 34-es Mélyépítőipar! Ti őszt dolgozóinak egy csoportja gondtalanul sörözik az egyik Italsá- tornál. Vidám • jelenet a gyermekek ünnepéről, örörhtőí ragyogó szemekkel, boldog nevetés közben nyergelik meg a lovashintát a népkertben a . gyermeknap résztvevői. Meg kell javítani Kazincbarcika építőinek egészségügyi ellátását O Kazincbarcika az ocszág egyik leg“ nagyobb építkezése. Épül a hatalmas hőerőmű, a központi szénosztályozó s ami különösen fontos a mezőgazdasági termelés növelése érdekéiben: a S*ajó- menti Vegyiművek. Épüi, szépül az új város is. A dolgozók ezrei munkálkodnak a nagy tervek megvalósításán. Sokszor hősies munkát fejtenek ki, nem rettennek vissza a nehéz feladatoktól, az aka" dályoktól. Télen hóban, fagyban, ősszel, tavasszal néhol térdig érő bárban, talán zuhogó esőben végzik munkájukat. Ezek az emberek különösen megérdemlik, hogy az illetékes szervek nagy fi gyeimet fordítsanak anyagi és kulturális igényeik kielégítésére, nagy figyelmet fordítsanak egészségvédelmükre. © Ha valaki végigjárja az építkezések területeit, bekukkant a munkásszállókba, az üzemi konyhákba, étkezdékbe, rendelőintézetekbe, rögtön megállapíthatja, hogy • az egészségvédelem a dolgozók egészségével való törődés az elmúlt évhez viszonyítva, igen sokat javult. Az elmúlt évben a munkásszállások — kevés kivétellel — nem feleltek meg egészében a követelményeknek. A békevárosi C- épületben szemét, piszok fogadta az arra járót,. Lakói a tisztaság legelemibb követelményeit sem tartották be. Egyébként valami furcsa véletlen foJrlán az építkezés legelmaradottabb, legöntudat- ldnabb, léghanyagabb dolgozói, lógói ütöttek itt tanyát. A C. épületben ma már csaknem' teljesen sikerült rendet teremteni. A munkásszállások piszkosak, ágviepedők, takarók sok helyen mocskosak voltak. A hőerőmű közelében lévő trn i” k á «'zá U á -okból a dolgozókat más szállókba költöztették át, mert falai vizesek, ■ az-épület lakhatatlan volt. A szállásokban most már általában — megközelítőleg — rend és tisztaság van. Nem kielégítő azonban ez a Tardona patakparti épületeknél. Nem tanultak az elmúlt évben elkövetett hibákból. A dolgozókat csaknem egy hónappal hamarább telepítették be az épületekbe, mintsem szabad lett volna. A konyhában például, ha eső esik, becsorog a víz, tönkreteszi az élelmiszert. Több helyen — mint például a kokszolónál — engedély nélkül nyitottak meg egy vendéglőt, ami nem felel meg a követelményeknek. A Békeváros üzletében — mivel nedves raktárban tárolták az élelmiszert — főbb mázsa áru megromlott, amit a hatóság el is kobozott. A központi szénosztályozónál pedig romlott húst akartak a dolgozóknak felszolgálni, pedig ugyanakkor bőven volt friss bús a raktárban. Mindez arra mutat, hogy egyes vállalatok, üzemi konyhák vezetői ma sem tartják szemelőtt a dolgozók egészség- védelmétItt említjük meg azt is, hogy egyes helyeken a dolgozók zsúfoltan laknak a munkásszállókban, pedig a hőerőmű közelében egész sor munkásszálló áll üresen. Érmek oka, hogy az illetékes vállalatok nem fordítanak kellő gondot az épületek rendbehozására és lakhatóvá tételére. Azt mondják: nincs munkaerő. Ugyaniakkor van munkás a Borsodi Ipari Tröszt (BIT) irodáinak gipszmintával való díszítésére. (!!!) Ugylátszik, hogy a BIT egyes vezetői csak a saját maguk kényelmével s nem ? dolgozók egészségvédelmével foglalkoznak. Sok panasz hangzott el tavaly a vízellátásra- A Béke vámosban a víz jó, megfelelő. Az rj-mult év folyamán a he- renfei III. számú kútba hanyagság következtében bdefolyt a szennyvíz s néhány dolgozó megbetegedett. Egyébként sem teljesem kifogástalan. Ilyen körülmények között különösen érthetetlen, miért nem kapcsolták be a vízhálózatba a kristálytiszta sziráki vizet. © Az építkezés területén egyáltalán nem kielégítő az orvosi gyógykezelés. Nem azért, minit ha az ottani orvosok nem dolgoznának. Igyekeznek jó munkát végezni, áldozatkészek. A baj inkább ott van, hogy képtelenek eleget tenni a követel“ ményeknek. Például Bolyárszki Dezső' 6—8000 dolgozó orvosa — egymaga. Az elmúlt hónapban például 4300 embert vizsgált meg és gyógykezelt. Hozzátehetjük még azt is, hogy naponta. 18—22 órát is dolgozik. Sokszor térdig érő sár- bap, zuhogó esőben keresi fel egyik, vagy másik betegét. A Békevárosban már valamivel jobb a helyzet. Ezt mutatja a rendelő tisztasága és jobb felszerelése is. Rendkívül furcsa, hogy az egészségvédelemnek nincs gazdája. Egyetlen szerv sem biztosítja a rendelők orvosi eszközökkel való felszere“ lését. Szabó Lukács, a Békeváros orvosa elmondotta, hogy az orvosi felszerelést innen-onnon könyörögték összo, nem volt gazda, aki biztosítottja volna a megfelelő műszereket. Ugyanez vonatkozik a többi rendelőre is. Ha szükség van valamire. a váüalaiiok vezetői váll üköt vonogatják, minden szerv igyekszik bebizonyítani, ho-gv „nem rá tartozik“. Jó példának említhetjük a 31/6. számú Városépítő Vállalat igazgatóját, valamint a Központi Szénosztályozó igazgatóját, akik — amennvire tehetik — segítik az orvosok munkáját. Rendkívül sok időt rabol el a dolgozóktól — amellett, hogy az ottani orvosoknál a túlterheltség miatt sókat kell várni Óik — hogy nincsenek szakrendelések. A szakorvoshoz Sa j ószent péterre, vagy Miskolcra kell beutazniok© Felelősség terheli a dolgozók egészség- védelmének elhanyagolása miatt az egész* ségügyi minisztériumot. Azt lehet mondani egyáltalán nem törődik Kazincbarcika sok ezer dolgozójának egészségével. Különféle kifogásokkal zárkózik el az elől, hogy kellő számú orvost biztosítson « kooperáció területére. Néhány hónappal ezelőtt a pártbizottság többszöri kérésére azt válaszoltak az egészségügyi minisztériumban: nem tudnak orvost küldeni, mivel nem áll az orvosok rendel" kezésére lakás, ninc9 rendelőintézet. Ebben sok igazság volt. Azóta rend behozták a rendelőket, a K. épületben egy egész, épületrészt biztosítottak a központi rendelőintézet számára. Ezenkívül 16 két-háromszobá«. lakás áll az orvosok rendelkezésére! Mit mondtak erre a minisztériumban? Újbóli sürgetésre kijelentették, hogy „nincs orvos“. Ez nem igaz, Dr Rémi Gyula Budapestről családjával együtt szívesen, boldogan ment volna Kazincbarcikára — mint ahogyan ezt levele bizonyítja. De van egy ok, .amiért nem jöhetett, ugyanis az egészségügyi minisztérium a Budapestről Kazincbarcikára való költözése költségének csak egybarmadát akarta megfizetni és az orvos > a többlet — 2000 forint — miatt nem tudott jönni. Az egészségügyi minisztérium . . ilyen bürokratikus, lélektelen intézkedése is akadályozza, hogy a dolgozók megfelelő orvosi kezelésben részesüljenek. © Sok panasz hangzik el, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő jármű sürgős esetekben a betegek kórházba való szállítására . Például Dudásmé gyermeke súlyos tüdőgyulladást kapott. A szíve gyenge volt. A Békeváros orvosa mindent elkövetett, hocy a gyermek minél előbb bekerüljön a kórházba, hogy, megmentsék az életnek. Nem tud-ett jármüvet* sze* rezni. vVégül, taxit hozatott, úgy szállították he kórházba, de már későn, — a gyermek meghalt. Ha időben áll jármű rendelkezésre,, talán megmenthetik. Igen jellemző, hogy a taxiszámlát ma sem fizette ki senki. Erre egyetlen vállalat sem hajlandó. Több ilyen eset is elő for«« dúlt! Vaui más példa is. Az építkezés terű5 létén gyönyörű Ikarus autóbuszok szalad-* gálnak, sokszor üresen. Beteget azonban a BIT illetékes vezetőinek bürokratikus intézkedésére nem szállít bat nők. Pócsai Sándomé szülés előtt állott; A buszon kényelmesen beérhetett volna a kórházba, a BIT Ikarus sofőrje azonban nem volt hajlandó beszállítani. Dr Bolyárszki Dezső orvos sok kilo* métert gyalogol naponta betegeihez. Sürgős esetekben is — amikor talán per' cek életet jelentenek —csak gyglogo-* san tud betegéhez menni. Régebben egy gépkocsit bocsátottak rendelkezés ére„ több vállalat fizette a költségét. Azon-« ban az történt, hogy szombat és vos^r* nap a BIT műszaki titkára s még jó- néhány an mások vették igénybe aa autót. Két nap alatt a dolgo-sók egész-* ség védelmét szolgáló kocsi 1100 kilómé-« tért futóit* — „valahol . A vállalatok — érthető is — ezek után nem voltak hajlandók fedezni a nagy költségeket« f Me gjegyezzük, amíg egyesek séta kocsi«* káztiak, az orvos gyalog járt-) Az orvos számára nincs kocsi, de van sétáké csíki- zásra, van személygépkocsi arra, hogy az irodából az ebédlőbe szállítson egyes vezetőket. A kokczoló üzem építése most nem folyik, de két személygépkocsi mosrt is a vezetők rendelkezésére áll. Az orvos számára, a betegek számára azonban „nincs kocsi“.-. © Pártunk III. kongresszusának határozatai legelső feladatként jelölték meg dolgozó népünk anyagi jólété-: nek és kulturális színvonalának to-1 vábbi szakadatlan, következetes növelését a dolgozókról való szerelő gondoskodást. A kazincbarcikai dolgozók joggal várják és követelik, bogy a III. pártkongresszus határozatai alapján az illetékes szervek á legrövidebb időn belül tegyenek megfelelő intézkedéseket az egészségvédelem hathatós megjavítására. CSORBA BARNA