Észak-Magyarország, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-11 / 59. szám

4 ESZAKMAGY ARORSZAG Csütörtök, 1954. március 11. Gondoskodjanak jókban a dolgozókról a borsodi hőerőmű építkezésének vezetői Nagy feladat hárul a borsodi hő­erőmű építőire. Minél előtt biztosíta­niuk kell hazánk egyik legnagyobb erőművének határidőre való átadá­sát. Lehetővé kell tenniük, hogy az erőmű mielőbb áramot termeljen. Úgy kell dolgozniuk, hogy valóra- valtsák a jelszót: több villamosener- giat a hazának! Az építők munkáját sok gondat­lanság gátolja. Egyik ilyen, hogy a vezetők nem gondoskodnak megfelelően a dolgo­zókról, munkakörülményeik javítá­sáról, jogaik tiszteletbentartásáról. A hatalmas építkezés munkálatait legjobban a vízhiány akadályozza, pedig víz nélkül nincs étkezés, tisztálkodás, nincs meg az egyes szakmák munkalehetősége és emiatt veszélyben forog a tervteljesítés is. Amikor a napokban az építkezés­nél jártunk, a kőművesbrigádok jog­gal panaszkodtak, hogy nem tudnak ialat rakni. A Nagy-kőművesbrigád vezetője így beszélt: — Alig vártuk, hogy jó idő legyen, haladjunk az építkezéssel és keres­hessünk —. most vízhiány miatt ál­lunk. Úgy látszik, az építkezés ve­zetői nem törődnek azzal, hogy 3— 400 kilométer távolságból jöttünk ide dolgozni. Ilyen véleményeket lehet hallani mindenütt a 31/2. Építőipari Vállalat irodáinak, szállásainak környékén és a munkahelyeken. Egy másik brigádtag amiatt pa­naszkodik, hogy napok óta csak úgy tudott mosakodni, hogy a Sajóból vitt vizet a szállásra — kátrányos, piszkos vizet. Mások a vízhiány miatt több na­pon át nem is tudtak mosakodni. Az egyik délben már az üzemi konyha sem jutott vízhez.^ A dolgo­zók száraz ételt, kenyeret ás kolbászt kaptak. Víz helyett cukorral enyhí­tették szomjukat. Másnap lajttal szállítottak vizet az üzemi konyhá­nak. A dolgozók joggal teszik fel a kérdést, miért nem hoztak így az előző napon is? Kinek a gondatlan­sága folytán nem kaptak meleg, főtt ételt. Ugyancsak nehézségeket okoz a vízhiány az építésnél. Az erőmű má­sodik szekciójában meg kellett kez­deni a hatalmas keretelemek előre- gyártását, de a Iáitok nem győzik •vízzel az előregyártó telepet- A dolgozók így munkaidejük 20 száza­lékát sem tudják kihasználni. Sok az állás! Tud mindenki a vízhiányról, még­sem orvosolják a hibát- A dolgozók javaslatait is figyelmen kívül hagy­ják. A vízhiány már az elmúlt évben is jelentkezett, akkor a dolgozók javasolták, hogy ássanak új kutakat, nehogy később még nehezebbé vál­jon a helyzet. Elmúlt a nyár, az ősz, vége a tél­nek és még most is csak egyetlenegy kút található a hatalmas építkezés területén. Ezért az erőmű beruházó vállalat felelős. Nemrégiben egy hétig gépkocsival, hordókban Miskolcról szállították a vizet az építkezéshez, mivel sem a sajószentpéteri, sem a berentei, sem pedig a kazincbarcikai tanács nem engedte meg a faluból a vízszállítást. Az EBBE még ekkor sem ismerte fel a helyzet súlyosságát és ki tudja megmondani, mennyi pénzt pazarol­tak el a sok gépkocsifuvarral. A dolgozók véleménye szerint ebből az összegből annyi kutat áshattak vol­na, amellyel éveken keresztül ellát­hatták volna vízzel a dolgozókat és az ipartelepet. Még most sem kezd­tek hozzá a fúráshoz, még mindig várnak. Vájjon mire? Egyéb súlyos hiba is van az épít­kezésnél. Az ebédlőhelyiség hideg, barátság­talan. A dolgozók inkább a szállásra viszik ebédjüket, mivel az ebédlő­ben nem férnek el. Nem is férhet­nek, hiszen az étkező felét bútor­raktárnak használják, ahelyett, hogy átadnák a dolgozóknak. A szálláso­kon 12 dolgozónak csak 2 szekrényt adnak. A szalmazsákokban dohos a szalma. A lepedőket rendszertelenül cserélik, mert bár lehetne — nincs saját mosodája a vállalatnak. A szennyvízcsatornákat a szállások körül mindössze 35 centiméterre süllyesztették a földbe, a kemény hi­degben befagytak, a mosdóhelyisé­gek kövezete megtelt szennyvízzel. A mozgalmi szervek nevelő munkája hiányos. Gyenge a kulturmunka is. Az el­múlt év őszén tartottak utoljára ve­títést. nem törődnek azzal sem. hogy. jó könyvek jussanak a szállásokon lakó dolgozók kezébe. ismerjék fel végre az ott dolgozó vállalatok, a szakszervezeti bizott­ság, a pártbizottság, valamint az erő­mű beruházó vezetői, hogy a terv teljesítése és a dolgozókról való gon­doskodás: elválaszthatatlan! SZARVAS MIKLÓS Március 12-én mutafja be a Déryné Színház K. A. Trenyov „Gimnazisf-ák" című színművél' A MAGYAR—SZOVJET barátsági hó­nap számos kiemelkedő’ művészi esemé­nye mellett is nagy figyelmet érdemel dolgozóink minden rétege részéről K. A. Trenyov, a nagy szovjet drámaíró „Gim­nazisták" című színmüvének eredeti ma­gyar bemutatója a miskolci Déryné szín­házban. Trenyov nevét jó ismeri a magyar kö­zönség „Ljubov Jarovajaa Sztáliin.díjas színműve nyomán, amelyet már nálunk is játszottak. „Gimnazisták“ című színmüve az 1905-ös orosz forradalom eseményei­hez kapcsolódik. A cselekmény egy kor­mányzósági város fiú- és leánygimnáziu­mának ezidőben forrongó életét mutatja be. Mint tudjuk, a cári Oroszország egyre érlelődő forradalmi levegőjében már az 1902-es és 1903-as években is jelentékeny eseményekké nőttek a diákok forradalmi megmozdulásai. Volt idő, amikor 30 ezer diák sztrájkolt egyszerre. Az orosz—japán háborúban a cárizmus egyre több kudarcot szenvedett, ami « forradalom fellendüléséhez vezetett. A munkásosztály forrongása, a parasztzen­dülések megmozdulásra bírták a liberális burzsoáziát is. A FORRADALMI MOZGALMAKRA a diákság élénken reagál, egyrészt az ifjúság természetes forradalmisága foly­tán,, másrészt az iskolákban folyó barbár, reakciós nevelés ellenhatásaként. A diák­ság szükségét érezte, hogy felszabadítsa magát annak a rendnek a béklyói alól, amely számára nem a tudományt, nem az életet biztosította, hanem elmaradott­ságra, korlátoltságra akarta kényszeríteni s a cárizmus, a klérus előtti szolgalelkü- ségre nevelte. Trenyov színműve bemu­tatja, hogy a gimnáziumok megrekedt, komor életébe milyen döntő fordulatot vitt a munkás, és parasztifjak megjele­nése. A diákok illegális szervezeteket alakítanak, hogy a szervezettség erejével tiltakozzanak a nevelés rendőri módsze­rei. ostoba tananyaga ellen. A hatalom szolgálatába szegődött tanári kar egyes tagjai kopók módjára szimatolnak a tit­kos összejöveteleket tartó diákok titán és szigorú büntetésekkel próbálják elfoj­tani a mozgalmat, a forradalom viharát jelző diákösszeesküvése,két. A lázongó diákság legöntudatosabb vezetője, Pável, egy mosónő fi.a és Olga, egy kishivatal- nők leánya, akiknek küzdelmét kívülről támogatja Artyukov munkás, az iskolán belül pedig egy fiatal tanár, Brágin, aki a következetesen forradalmi értelmiség képviselője. A NÉGY FELVON ÁSOS DRAMA ké­pei és szereplői nagyszerűen domborítják ki azt, hogy a gimnáziumban összeverő­dött diákság tömegei híven tükrözik a külső társadalom egyes rétegeinek viszo­nyát a forradalomhoz. Pável, a munkás­osztály fia, a párt tanítása alapján tudja, bogy a forradalom, illetve az azt elő­készítő politikai sztrájk végső célja nem valami társadalmi reform-féle, hanem a (árizmus egész rendszerének megdöntése. Viktor, a törvényszéki elnök és 3000 hektárnyi földbirtok urának fia egész másképp látja a diáksztrájk és a forra­dalom céliát. Viktor, akit egyszerűen a számára kellemetlen, iskolai rend és fegyelem elleni lázadás állt Pável* Zsorzs és Olga mellé, az első kis próba­tételnél, az első fenyegető kellemetlen­ségnél inegtámorodik, megtagadja Pá- veít. Az alkalmi forradalmár bőréből csakhamar kibújik a liberális burzsoá- csemete. A darab cselekménye során sorra le­lepleződik: ki hová tartozik. Olga, az elnyomott hivatalnok leánya, akinek apját a cári rendszer örök megalázko­dásra kárhoztatta, végül is tisztán látja, hogy a forradalombain neki s apjának éppúgy nincs vesztenivalója, mint Pável- nek. Irina osztályhelyzeténél s gyávasá­gánál fogva lemarad Olga mellől. Duszja, •a kispolgárság másik rétegének képvise­lője, elvtelen fecsegő, aki ellenséggé, árulóvá válik. A DARAB MEGMUTATJA, hogy a nem következetes forradalmi elemek ho­gyan szeretnék siettetni a diá ttráj . t hogy függetlenítsék a munkások meg­mozdulásától. De Bragin, aki felismeri a forradalmi értelmiség szerepét a moz­galomban és aki Artyukov révén ismeri a pártnak a diákmozgalmakkal kapcso­latos határozatát, Pávellel együtt helyes mederbe tereli a diákság mozgalmát és összekapcsolja a munkásosztály fórra­Felvétel a csccsemogondozónöképzö tanfolyamra Az egészségügyi minisztérium fel­ügyelete alá tartozó Turjanicza Anna csecsemőgondozónöképző iskolában (Budapest, IV. Erkel u. 26.) és a Zója csecsemőgondozónőképző iskolában (Budapest, VIII. Szentkirályi utca 7.) új tanfolyam kezdődik. A tanfolyam­ra 18 és 30 év közötti egészséges nők jelentkezhetnek, akik nyolc, vagy legalább hat általános iskolai vég­zettséggel rendelkeznek és hivatást éreznek a csecsemőgondozónői pá­lyára. A felvételt március 15-ig írás­ban kell kérni az iskola vezetőségé­től. A felvételi kérvényhez születési anyakönyvi kivonatot, iskolai bizo­nyítványt, hatósági vagyoni bizo­nyítványt és a lakóhely szerint ille­tékes körzeti orvosi igazolást, vala­mint sajátkezüleg írt önéletrajzot kell csatolni. A tanfolyam időtartama egy év. Ez alatt lakást, teljes ellátást és havi 116 forint tanulmányi segélyt kap­nak a hallgatók. A budapesti hallga­tók — kérésükre — bejárók is le­hetnek. Az iskola elvégzése után a hallga­tók elhelyezéséről az egészségügyi minisztérium gondoskodik. (MTI) (lalmi megmozdulásával. Ez domborodik ki <a darab v ég j el enet é betn, amikor a szirénák^ bugása jelzi a munkások sztrájkjának megkezdését és ezzel egyide_ jüJeg robban ki az általános sztrájk a gimnáziumban is. Brágin és Pável ismerik a diákság minden tagjainak és a tanároknak a be­állítottságát. Tudják, hogy a forradalom ikere érdekéb6n be kell kapcsolni lehe­tőleg az összes társadalmi rétegeket, de azt is tudják, hogy az ideiglenes útitár. sakkal meddig lehet együtt haladni, meddig lehet az ő sajátos forradalmi érdekeltségüket felhasználni a forradalom győzelméhez. A darabból érződik _ ha Trenyov a cselekmény néhány pozitív hősét nem is elég határozottan mintázta meg —, hogy a párt irányító keze hogyan érvényesül a tanulóifjúság forradalmi megmozdulásában. A DIÁKSÁG SORAIBAN szövődő ba­rátságok, szereltnek is tisztítótüzem men­nek keresztül ezekben a történelmi idők­ben. Trenyov darabja izgalmas drámai Cselekménye ellenére 9ok kedves, humo­ros, szórakoztató elemet is tartalmaz. Egészében tanulság a mi dolgozóink, a mi ifjúságunk számára. 4 másik műsora BEKÉ. Március 11—17: Visszatett sze­relem Kezdés: fél 6, háromnegyed 8, vasár, nap: 4. 6, 8 óra. — Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Zója. KOSSUTH. Március 4—17-ig: Örs a he, gyekben Kezdés: lél 6. háromnegyed 8. vasár­nap: léi 4. háromnegyed 6. 8 óra. HEJÖCSABA. Március 10—11: Janika. Kezdés: 5. 7 órakor TÁNCSICS, Március 9—11: Figaró há­zassága. Kezdés: 5. 7 óra. UJDIOSGTORI VASAS OTTHON. — Március 13—14: Visszatért szerelem. Kezdés: fél 5. vasárnap: fél 3. fél 5 óra Vasárnap délelőtt 10 órakor: Vadvíz, ország. UJDIOSOYOlH BÉKE. Március 11—12: Ifjú gárda I. rész. Kezdés: háromnegyed S. 7 óra. FÁKÉVÁ. Március 10—12: Solvay tit­kos aktái. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasárnap fél 4. háromnegyed 6. 8 óra Pénteken egy előadás: fél 7 órakor. HÍRADÓ filmszínház. Minden vasárnap délelőtt a Fáklya filmszínházban 10 órai kezdettel 1 forin­tos egységes helyárakkal. Március 14-én: Magyar—szovjet híradó, A mi házunk, Berlini értekezlettel foglalkozó híradó. Moszkva Puskin éleiében. Üzemi csoportok, vállalati dolgozók részére a legjobb isme.* retterjesztő és szórakoztató kirándulás az AGGTELEKI CSE PPKÖBARLANG megtekintése. A barlang hazánk egyik legnagyobb természeti kincse, idegenforgalmi értéke. Jósvafői és aggteleki bejáratá­nál korszerű TURISTASZÁLLÓK, kétágyas, valamint többágyas turistaszobákkal, étteremmel. Részletes felvilágosítást nyújt az IBUSZ miskolci fiókirodája. Miskolc, Széchenyi utca’ 15—17. Telefon: 16—440. Miért .csinál elárusítót az újítóból a DIMÁVAG kereskedelmi osztálya Kormányunk határozatot hozott, hogy nagyüzemeink fokozottabban lássanak hozzá a közszükségleti cikkek gyártásához. A DIMÁVAG Gépgyár egyes osztályai gátolják a kormány rendeletének végrehajtá­sát. Szabó János, a DIM A VÁG, Gépgyár dolgozója néhány hónap­pal ezelőtt újítási javaslatot nyúj­tott be, hogy a 10 milliméter vas­tag lemezhulladékból patkót készít­senek a mezőgazdaság számára. A gyáregységvezető helyesnek találta az újítást és javasolta is a gyártás megkezdését. A gépgyár kereske­delmi osztályán azonban elakadt az ügy. Azt mondották, hogy csak ak­kor kezdhetik el a gyártást, ha a, javaslattevő — Szabó János dolgozó — maga keres vevőt az árura, aki azt átveszi a gyártól. (!!!) A DIMÁVAG Gépgyár kereske­delmi osztálya nyilván tudja, hogy ez lehetetlen feltétel, s nem is a dolgozó feladata, hogy újítására felvásárlót keressen. A termelőszö­vetkezeteknek, állami gazdaságok­nak és a falusi kovácsoknak igen nagy szükségük van a patkóvasak­ra. Ne gátolja a DIMÁVAG Gép­gyár kereskedelmi osztálya olyan cikkeknek a gyártását, amelyek a mezőgazdasági dolgozók munkáját segítik. HÍREK Éjszakai ügyeletes orvosi szolgálat 1 Messzi kórház (tel.: 36—363), 2. Ka, zinczy u. 20. (15—032). 3. Ujdiósgyőr I u. 4. sz. rends Jő (21—237). ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszaka! szolgalat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. Malinovszktl u. 2. sz U.idiósevor: Marx Károly u 38. Hejö. csaba: Csabavezér u. 68. az. Vasárnap ügyeletét nem tart. Ma Diósgyőrött az Árpád ulca 12. szám alatti gyógyszert ár tart éjszakai szolga latot IDŐJÁRÁS Várhaló időjárás csiitörlők estig: fel­hős. párás idő. több helyen eső. vagy ha, vasesö. Helyenkint köd. Mérsékelt keleti, délkeleti légáramlás A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek: csütörtökön reggel mínusz 2—plusz 1, északkeleten mínusz egy—mínusz 4, dél­ben 7—10 fok között. A fülés alapjául szolgáló várható kö­zéphőmérséklet csütörtökön nulla—plusz három fok között. (MTI) — Ünnepélyesen megnyílt Pozsonyban a magyar bélyegkiállítás A megnyitáson résztvettek a csehszlovák postaügyi __ mi­nisztérium • és a megbízott hivatal képvi, selői. — Kétszázötvenezer négyzetméter ker­tészüveg; és nyolcvanezer darab melegágyi keret készült « falu számára a zagyva- pálfaivai üveggyárban az év első hónap­jaiban. A melegágyi ablakokhoz a kere­teket az építőipari asztalosüzemek gyár­tották terven felül. — Az állami gyermekotthonok igazga, tói. * S4 megyei gyermekvédelmi előadók szerdán az oktatásügyi minisztériumban egésznapos értekezletet tartottak Az érte­kezleten résztvett Kiss Gyula oktatásügyi miniszterhelyettes is. — A szegődi pedagógiai főiskolán, tar­tott kétnapos oktatási újítőankét szerdán délután végétért. Az ankét második nap. ján a megyék oktatási újítási előadói, az egyetemek, főiskolák újítási megbízottai és a szemléltető oktatásban legjobb ered­ményt elért pedagógusok cserélték ki ta­pasztalataikat. KERESÜNK 24—40 éves férfiakat. Fizetés 900—1000 forint és t^jes ruhaellátás. Jelen Ikezni lehet a Le, nln Kohászati Művek munkaerő­garilálkodási osztályán. A Déryné Színház mai műsora Ma nincs előadás. Értékelő értekezlet a miskolci JTSB-nél A miskolci JTSB nagy érdeklődés mel­leit, mintegy 500 résztvevő jelenlétében tartotta meg Sajóbábonyban az 1953. évi sport munkát értékelő értekezletét Bíró György a járási tanács vb. titkára elmondotta, hogy a járási tanács — első­nek a megyében — napirendi pontként foglalkozik negyedévenként a járás sport- ügyeivel. Ennek hatására a járás falvai, ban a helyi tanácsok is sokkal többet foglalkoznak a lalu sportéletével. Mutatja ezt Kovács Pál dolgozó paraszt példája is, aki vállalta, hogy brigádot szervez az új sportpálya megépítéséhez Az ilyen kezdeményezésnek különösen nagy jelen­tősége van a falusi sportkörökben, ame­lyek anyagilag nem olyan megalapozot­tak. mint az üzemek sportkörei. Az értekezlet keretében Kozsik Tibor JTSB elnök a járás sportmunkájáról szá­molt be. A szép eredmények mellett rá­mutatott « hiányosságokra is. Különösen a minősítés és kádernevelés területén kell a járásnak a. munkáját megjavítania. Kérte a sportkörök vezetőit, hogy köves, sék az alsózsolcai és hemádnémeti sport­körök jó példáját és igyekezzenek főleg az atlétikában, tornában, úszásban, ke, rékpározásban erősíteni a járás sportmun, káját. Ezután Bíró György a sport mun­kában élenjáró sportkörök, társadalmi sportszövetségek vezetői számára osztotta ki a jó munkáért járó jutalmat. Az országos szpartakiádon győzelmesen szerepelt sajószentpéteri tornászok, a mezőkövesdi és sajóbábonyi ökölvívók versenye zárta be az értekezletet, ame­lyet reggelig tartó táncmulatság köve, tett A jól sikerült aktíva értekezlet hiá­nyossága, hogy azon sem a járási párt- bizottság, sem a. DISZ nem képviselt ette magát. Különösen sajnálatos, hogy távol maradt a járási DISZ bizottság, amely tva volna arra. hogy n járás fiatal- a sportmunkára mozgósítsa. Milyen )gatás várható a DISZ-től, ha vezetői érdeklődnek * sportmunka iránt Fodorán Mihály tudósító. SAKK A Traktor SK I. o. minősítő sakkver. :nye befejeződött. Eredmények: 1 ;di János Petőfi 7 és fél pont, 2. Né- eth Zoltán Botvinik 7 pont. 3. LonncZ ároly Haladás 7 pont, 4 íábián Bela cMvinik 6 és fél pont. A Borsodnádasdi Lemezgyár sakkor« bruár 21.én tartotta beszámolóját. Lón« r Béla előadásában Cseh Gyula I. o, úmultánt lariott 17 táblán. Eredmény! J győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen Miskolc város csapal bajnokságának ’edménye,*: Kohászat—Meteor 7 3, efőfi—Gépgyár 6—4. Az országos sakk egyéni elődöntő IX* >rdulójának eredményei a következők: __ 1 Fi lep Gusztáv 6 pont. 2. SebestyeA éla, Cseh József, Zentai Gyula, Puszta ín dór 5 és fél pont 3. Csővári Zoltán* nncruod ZnUán K ivrní A "RlllíA San dór 4 ÉSZAKMAüYARGRSZAG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának naoilaola Szerkeszti: <* szerkesztőbizottság. Felelős kiadó* Kováé« István. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc Széchenvi u S0. Telefonszámok: 15—015. 15—016. 15—017* kiadóhivatal* Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefon: 15—907* ______ PoRfafiák* 114.______ . Borsodmegve* Nvomdaioaü Vállalat. Miskolc. Felelős nvomdavezeiő* Szerűiről TmréríéL Apróhirdetések 10 szóig: hétköznap 10 forint, vasár- és Minden (o vábbi szó hétköznap I forint, vasár- és ünnep nap 2 forint. Apróhirdetések díja ünnepnap 20 forint. Keresünk megvételre a Bizományi Áruház útján használt, de jó állapotban lévő íróasztalokat. futó­szőnyegeket. 5x3.60 ekrü- színü klönli függönyt 4 darabot. Címeket kérjük a Bizományi Áruházhoz, vagy pedig vállalatunk üzemgazdasági csoportjá­hoz leadni. Diósgyőri Vendéglátóipar! Vállalat. Miskolc. Sztálin út 123. szám. 387 Március 6-án délben el­veszet» Mezőkövesd—Pe, reces közötti utón bá­nyászautóbusz 750x20 Cor- datik pőtkereke felnivel felszerelve. Megtalálója 100 forint jutalmat kap- Reiter István Mezőkövesd Templomköz 2. 652 Nagy gyakorlattal ren­delkező gyors-gépirónőt és építészmérnököt, vagy technikust felveszünk Borsodmegyei Sütőipari Tröszt Széchenyi u. 9 398 Főmérnök háztartási al, kalmazottat keres. Érdek* lődni Kun József u. 33. alatt. 613 Fiatal mérnök házaspár részére bútorozott szobát keresünk. Cím Miskolci Épületszerelő V* Széche, nyi u 19. 399 A sajószentpéteri szülő­otthon magános szülész­nőt keres azonnalra 400 Vízvezeték, gáz egész­ségügyi berendezéseket, központi fűtést, kazán és boyler javításokat vállal. Moska szerelő , Budapest. II. Bécsi ut 25. 401 Szép festmények (táj, kép. csendélet) kerettel eladó Széchenyi u. 19. I. 9 Kovácsné 602 Égrenyiló szoba, kony, ha speiz, kamara elcse­rélhető egy szoba, kam, ráért Rákóczi u. 24. sz. 641 Bútorozott szoba 2 férfi vagy nő részére Molotov u. 6. sz. alatt (hátul az udvarban) kiadó. 628 Fiatal dolgozó házas­pár üres. vagy bútorozott szobát keres lehetőleg a vasgyár közelében azon­nalra. Lehet bérházban is Címet: Diósgyőr, Berta, ^an u 9. 640 Modern, sötét ebédlő­szekrény. vitrin, tálaló. asztal székek, ruhaszek­rény eladó. Pázsit u. 1. 637 Jókarban lévő világos hálószobabútor eladó Be, zerédy u. 12. 632 Kétszemélyes rekamíé, 38 as női félcipő eladó. Vörösmarty u. 27. sz. 630 Kőműveseket és segéd­munkásokat azonnali be, lépésre keres a Borsodi Vízművek Miskolc. Vörös­marty u. 12 408 Négykerekű bricska és választási malacok eladók. Sztálin u. 61. 407 A diósgyőrvasgyári vá­rosi kórház felvesz segéd, munkásokat és műtőst. Je­lentkezés n gondnoknál. 406 Mindazoknak, akik férjem, illetve édes­apánk temetésén meg, jelentek, ravatalára vi­rágot hoztak, ezzel fáj­dalmunkat enyhíteni igye- kpztek. ezúton mondunk hálás köszönetét özv Kéri Arpádné és gyermekei Mindazoknak, akik szeretett jó férjem te­metésén résztvettek ra­vatalára virágot és ko­szorút helyeztek, ezzel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton men. dók hálás köszönetét, özv. Paray Alhcrtné.

Next

/
Thumbnails
Contents