Észak-Magyarország, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-25 / 251. szám
ÉSZAKMAGYARORSZaSG r "A A mezőgazdasági termelés fejlesztésének kérdései Nagy Imre elvtérs beszéde a mezőgazdaság kiváló szakembereinek értekezletén V. J AZ*MDP BOR SOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PARTBIZOTTSAGANAK LAP3A IX. évfolyam 251. szám wmmmmmmmmammmmmamma KI MINT VET, ÚGY ARAT... Vra so fiHer Miskolc, 1953 október 25, vasárnap TUDÓSÍTÓINK A PÉNTEK-MOZGALOMRÓL Dolgozó parasztságunk ezekben a napokban teremti meg az előfeltételeit a jövő évi bő termésnek. Ezért fontos, hogy minden percet kihasználjunk és győzelemre vigyük a jövő évi kenyér biztosításáért folyó nagyszerű harc első szakaszát: az őszi szántást, vetést. Az étet már számtalanszor bebizonyította a régi magyar közmondás igazát: »/fi wtpit vet, úgy arat«, s hozzátehetjük: ki mikor vet, — úgy arat. A cigándi, borsodivánkai, ároktői és. a hejöbábai termelőszövetkezetek terméseredményei is fényesen bizonyítják, hogy a bő termés alapja a korai vetés és nem utolsó sorban a korszerű agrotechnikai módszerék következetes és szakszerű alkalmazása. Ezekben és megyénk számos más termelőszövetkeze- tóben, ahol korán vetettek, 2—3, sőt 4 mázsával több termést takarítottak be he Idánk int. Ennek eredményeként a .szövetkezeti tagok most gazdagon részesedtek a közös jövedelemből, s a fejadagon felül szabadpiacra is sok gabonát vihetnek. A tsz-tagok tanulnak ebből és most is azon szorgoskodnak, fogy időben, fejlett agró technikával végezzék el az ősziek vetését. Az edelénvi Alkotmány termelőszövetkezetben is az időben végzett munka ! eremtette meg a szép részesedés alapját, a tagok G kilogramm és 60 dekagramm kenyérgabonát kaptak egy munkaegységre. Legtöbbjük 13 ezer forintot keresett ebben az évben, de vannak olyanok is, akik 18, sőt 20 ezer forintot kaptak, a szövetkezetben most vidám, szorgalmas munka folyik. Azt akarják, hogy' jövőre még dűsabb termést takarítsanak be.. Árpa- és rozs- vetési, tervüket mái’ teljesítették, alkalmazták a világ leghaladottabb mezőgazdaságának, a szovjet mezőgazdaságnak kincset érő termelési módszereit. Igen kiváló munkát végzett, dicséretei érdemel a mezőnyárádi Uj Élet, a bükkbráriyi Lenin és á deteki Vörös Nyíl termelőszövetkezet tagsága. Határidő előtt befejezték az ősziek vetését, ezzel is- példát mutattak megyénk termelőszövetkezeteinek és az egyénileg dolgozó parasztoknak. Ugyancsak élenjár a szántás-vetésben Hercegkút, Károlyfalva, Vcgardó, Büttos és Puszlaradvány. Ezek a termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok tudják, hogy ha most jól megfogják a dolog végéi, félig, máris biztosították a jövő évi bő termést, a gazdag aratást. Tudják, hogy a jó és bőséges termésnek a »titka« az, bogy ininél gyorsabban a földbe kerüljön a mag. Minél korábban vetik 'el, annál j ofrbau megfizeti a szántó-vető ember fáradságát. Minden nap, minden óra, minden perc késedelem igen nagy vésziéig. s a jövő évi termést veszélyezte^. Ha késlekedünk a szántással-ve- tóssetr holdankint két-három, sőt négv mázsával is kevesebb a termés. Ha későn vetünk, későn bokrosodik a gabona. és ki van téve a tél viszontagságainak. A szép és dicséretreméltó eredmények melleit azonban megyénkben —. mint az ti legutóbbi értékelésből is kitűnik —, vontatottan balad a szántás-vetés. .A termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok egy része még mindig nem használja ki az alkalmas időjárást a vetésterv határidőre való teljesítése érdekében. Az ősziárpa és rozs vetési határideje már lejárt! Azok a termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok, akik megkéstek, súlyosan megsértik a minisztertanács h,Tározótól. Egyes járások is lemaradtak. Ez az oka annak, hogy megyénk az utolsók között kullog az országos versenyben. Votöszántási tervünket 70, rozsvst'ósi tervünket 85.3, búzavetési tervünket pedig 52.4 százalékra teljesítettük. Még sávosabb a lemaradás a mélyszántásban. Az eredmény 10.7 százalék. A járások közül a putnoki mindössze 37, a szikszói pedig csak 31 százalékra tett eleget őszi vetési tervének. Ennél is nagyobb Miskolc város lemaradása. Dicséretet érdemel a sátoraljaújhelyi és a -árospatr-jki járás, alig pár százalék híjjárt befejezte a vetést. Ezekben a járásokban a tanácsok jó felvilágosító munkával harcolnak az őszi terv maradéktalan teljesítéséért. Az élenjáró járásokban község községgel, termelőszövetkezet termelőszövetkezettel, egyénileg dolgozó paraszt egyénileg dolgozó paraszttal vállvetve küzdött a szántás-vetés gyors és a legjobb minőségben történő befejezéséért. Elmondhatjuk: ennek a ■két járásnak köszönhető, hogy ősziárpa vetési tervünket már befejeztük, 101 százalékra teljesítettük. Kormányunk számos intézkedéssel segíti a dolgozó parasztságot a in ind - nagyobb jövedelem elérésében. Ezeket a nagyszerű intézkedéseket dolgozó parasztságunknak azonban egyre jobb munkával kell viszonoznia. Ezt magyarázzák meg tanácsaink a falvak dolgozóinak- Harcoljanak következetesen a minisztertanács határozatának végrehajtásáért, mert elsősorhar. is községi tatiátaaittk a felelősek az őszi munkák sikeréért. A járások gazdái, a járási pártbizottságok. A járási pártlitkárok is felelősek a hibákéit, megyénk súlyos lemaradásáért. Feleló'sségre kell vonni azokat a falusi kommunista vezetőket, akik nem segítik elő az őszi munka gyors befejezését. Nem szabad elfelejtenünk, hogy csakis az a község és az a tsz tud jó munkát végezni, ahol a kommunisták példamutatásukkal és politikai nevelő munkájukkal serkentik a termelésre a pártorkivülieket. Álljanak a falu kommunistái most az őszi szántás-vetés nagy csatájának élvonalába és vezessék a dolgozókat a jövő évi • kenyérért folyó harcban. A községi tanácsok támaszkodjanak a mezőgazdasági államdó bizottságokra és az élenjáró becsületes gazdákra. A gépállomások pártszervezetei neveljék a traktoristákat fegyelmezett, lelkiismeretes munkára. Mondják el, hogy a jó termés egyik alapja, a minőségi szántás. A traktoristáknak is érdekük, hogy az általuk megművelt területen nagyobb legyen a termés. Ennek érdekében dolgozik és végez igen kiváló munkát Takács László a taktabarkányi gépállomás traktorosa, aki a liszalúci Alkotmány tea földjén becsületes munkával járul hozzá a tsz erősítéséhez, gazdagításához. Trak- toristáinknak úgy kell most dolgoznék, hogy jövőre még nagyobb terméseredmények, a tsz tagok gazdag részesedése beszéljen a gépi munka előnyérőlDolgozó parasztok! Most tesszük meg az első lépéseket a bőséges termés biztosítása felé. Minden nap, amennyivel később kerül a mag a földbe, annyival kevesebb Lesz a termés. Nem szabad elfelejteni: ki mint vet, úgy arat, s a késői munka kevesebb jövedelmet jelent. Kezünkben van az életszínvonal emelésének kulcsa, rajtunk múlik, hogy menynyire használjuk azt. Szántson, vessen most minden fogat, minden traktor és vetőgép. Mozduljon meg a falu apraja-nagy ja, a dolgozó pa^ rasatok segítsék egymást, a nagy közös célért, ia szántás, vetés, betakarítás és a begyűjtés sikeréért. Dolgozzon minden becsületes traktorista, tsz tag és egyénileg dolgozó paraszt úgy. ahogy azt egész népünk elvárja tőle. Minden mezőgazda- sági dolgozót ez á jelszó serkentsen: teljes erővel vetni, vetni, vetni! Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa többek között Loy Árpádnak, a Borsodi Szénbányászati Tröszt Kossuth- díjas sztahánovista frontmesterének, Máusz Péternek, a DlMÁVAG Gépgyár munkaérdemrenddel kitüntetett műszaki vezetőjének, Mislóczky Mátyásnak, a Lenin Kohászati Művek Kossuth-dijas sztahánovista főolvasztárénak kiváló munkájuk elis méréséül a „Szocialista Munka Hőse“ kitüntető címet és jelvényt adományozta. ■ Pulh Gyulának, a mezőnagymihá- lyi állami gazdaság Zetor traktor- vezetőjének a „Munka Vörös Zászló Érdemrend “-et adományozta. (MTI) Diósgyőr-Ózd 2:2 Értékelték a két nagyüzem párosversenyét Az ózdi és diósgyőri nagyüzemek között Csökkentették az önköltséget, jelentős megtakarítást értek el az elmúlt liénapban a borsodnádasdi bányászok teljesítmény mellett 68.80 forintot keresett műszakonkint. Imrei Sarolta. FARKASLYUK A farkasiyuki Lányában hét brigád vesz részt a péntek-mozgalomban. Szabó Ferenc I. frontfejtés! brigádja október 16—23-ig 81.9 tonna szén helyett 105.9 tonnát termelt, ' s így csütörtökre 129.3 százalékra teljesítette előirányzatát. A mozgalomban résztvevő további négy csapni jelenleg meddőn dolgozik, ezért eredményei nem értékelhetők. De Kocsák László vájár csapata péntekre csak 99 százalékra. Tózsa Rigó Béni csapata pedig csak 81.3 százalékra teljesítette heti tervét s így ezen a héten nem tett eleget vállalásának. Farkas Sándor. ségett. Értékes eredménye a versenynek, hogy a diósgyőri nagyolvasztómü doJgo zói «z előző negyedév átlagával szemben, az első két dekádban 9.7 százalékkal nő veitek termelésüket. A martin acélművek versenyében érté. kés a diósgyőriek 96.8 százalékos minőségi munkája. A kemence kihasználásban és a temeljesítésben az ózdiak bizonyultak jobbnak- A durvahengerdékben mindkét üzemben emelkedett a selejt. A fínomhengermüvekben Diósgyőrben ti tonnatermelés az előző hónaphoz viszó nyitva 9 százalékkal növekedett, míg Ózdon a fajlagos teljesítmény javult. A seléjte* mindét üzemben eredményesen csökkentették. Az elmúlt hónapokban mind több követőre talált bányászaink körében a péntek-mozgalom, amely világos célkitűzésével mutatja az utat bányászainknak a tervteljesítésért vívott harcban. Számos üzemben kimagasló eredményeket értek el a mozgalom keretében, vannak azonban, akik nem teljesítették vállalásaikat, PUTSYOK Tóth János, Bartók J. Sándor és Sailai Elek 10—10 főből álló brigádjai az I-es telepi frontfejtésen a mull heti 90 százalékos átlagteljesítményüket 105—106 százalékra emelték és a péntek-mozgalom keretében heti tervüket öt nap alatt befejezték. Szép eredményeiket elsősorban a brigádvezetők jó szervezési munkájának cs a brigádtagok kiváló munkafegyelmének köszönhetik. Imre László. PÉCH ANTAL-TÁRÓ A Péch Antal-tárói bányaüzemben a péntek-mozgalomban résztvevő brigádok közül Balázs B. Lajos sztahánovista DISZ frontbrigádja heti tervét pénteken már 105.4 százalékra teljesítette, terven felül 56.5 tonna szenet termelt. Fehér Imre 152.7 százalékra teljesítette esedékes előirányzatát, 54.2 tonna szenet adott terven felül népgazdaságunknak. - ígéretéhez híven Rufkai János brigádja is 112.4 százalékra teljesítette heti tervét, s már a pénteki műszakon is jövő heti tervén dolgozott. Fükő László kétszeres sztahánovista vájár brigádja péntekre 15.4 tonna szenet adott terven felül a hazának. Késztvesznek a péntek-mozgalomban Szemere Sándor sztahánovista frontvájár brigádjának tagjai is, akiknek azonban ezen a héten nem sikerült teljesíteniük célkitűzéseiket, hfti -tervüket pénteken még csak 91 százalékban teljesítették. Petrenkő Sándor. HERBOLYA Makai Gyula sztahánovista vájár az előirányzott 732 mázsa helyett 776 mázsa szenet termelt ki s így már csütörtökön befejezte heti tervét. Ifj. Bene Lajos élmunkás brigádja 69 mázsa szenet adott terven felül, esiitörtökön ez a brigád is befejezte heti tervét. Márton János elővájási DISZ-brigádja már csütörtökön a következő hét munkáját végezte, 138 mázsa többletszénnel járult hozzá az üzem adósságának letörlesztéséhez. A péntek-mozgalom keretében Pásztor József fejtési brigádja is szép eredményt ért el. Márton Lajos. KIRÁLD Gál Bertalan sztahánovista vájár 140 százalékra teljesítette eddig heti tervét, keresete műszakonkint 66.43 forint volt. Igó Gyul^ sztahánovista vájár 136 százalékos térvteljesítésse' 64.53 forintot keresett naponkint. — Király Béla vájár 50 százalékkal teljesítette túl előirányzatát, keresete műszakonkint 71.17 1 forint. Kriston Kossu Gyula vájár, 145 százalékos a negyedik negyedév feladatainak teljesítésére indított párosversenyt elsőízben Őzdon most értékelték. Az első dekád értékeléséte ugyanis az ózdiak elmulasztottak Diósgyőrbe menni s most a második dekád termelési eredményeinek ismeretében a diósgyőri szakszervezet, gyárvezetés és a fínomhengennü képviselői keresték fel az ózdiakat. A tervteljesítés mellett a minőség, a pro gránit artás, a gépkíhasználás s egyéb megállapított szempontok figyelembevételével döntöttek a pontszámok felett. Október első 20 napi eredményeként Diósgyőrből a nagyolvasz- tómü és a fínomhengennü, Ózdről a martinacélmű és ,a durvahengermű szerezték meg versenytársuk előtt az elsőA borsodnádasdi bányaüzem az elmúlt időszakban nemcsak termelési tervét teljesítette példamutatóan 105.2 százalékra, de emellett tervezett termelési költségét is 3 százalékkal csökkentette. Az önköltség csökkentését a borsodnádasdi bányászok elsősorban anyagtakarékossággal, az anyagok helyes 'elhasználásával érték el. Szép megtakarítást mutattak fel a bányafa felhasználásánál. Mindig meg------------------------*-------------------------felelő méretű fával látták el a szán fa! mellett dolgozó, brigádokat, ezenkívül a há’nyafa-rablással nyert anyagot is újra felhasználták olyan munkáknál, amelyeknél ez lehetséges volt. A többi bánya dolgozói is vegyenek példát a borsodnádasdi aktól, akik eredményes takarékossággal járulnak hozzá a kormányprogram megvalósításához. Vidáman szüretelnek Tokaihegy alján A tar cali állami .'gazdaság' szőlészeti ■ tetepén lídámt+n folyik o .szüret. .1 munkában rész hesznek a budapesti agtánudir mányi egyetem szőlészeti karának hallgatói is. \A fiatalok most gyakorlatban tanul jak mindazt, amit már elméletben elsajátítottak. — Képünkön: Mészáros Margit, az egyetem egyik hallgatója jókedvűen vágja a szőlő fürtöket. ' (Erdei ii János felvétel«*.>