Észak-Magyarország, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-26 / 148. szám
Percnyi késedelem nélkül kezdjük az aratást A MINISZTERTANÁCS HATÁROZATÁNAK döntő alapeive: a dolgozó parasztság teljes felkészültségben szervezetten végezze el az aratás, cséplés nagy munkáját. A minden szem terményért folyó harcnak kell jellemeznie, mind az aratás, mind pedig a cséplés munkáját. Néhány nap múlva megyénkben teljes lendülettel megkezdődik az aratás. Az ősziárpa már csaknem mindenütt beérett, sőt nem egy helyen már késések is tapasztalhatók az aratás megkezdésében. Az idén megyénkben 24 kombájn és 160 aratógép segít a termelőszövetkezeteknek a bő termés betakarításában. A bő termést nemcsak a kedvező időjárás segítette elő, hanem elősegítette a jó gépi munka, a sokezer vagon műlrágya. a szovjet agrotechnikának széleskörű alkalmazása. Nem véletlen műve tehát a gazdag termés, hanem az áldozatos jó munka eredménye. Éppen ezért különös gonddal kell felkészülnünk az aratásra. A jó felkészülés egyik előfeltétele, hogy a leggyorsabban elvégezzük az időszerű növényápolást. E tekintetben komoly hiányosságok tapasztalhatók. A kukorica második kapálását még alig 60—65 százalékban végeztük el. A lemaradás egyik oka, hogy kezdetben pártszervezeteink és tanácsaink nem léptek fel elég határozottan az olyan nézetek ellen, hogy „sok volt az eső, nem lehet kapálni”. Most az idő jóra fordult, semmi akadálya sincs tehát, hogy teljes erővel végezzük a növényápolást. A másik . alapvető ok, hogy sok temelőszövetkezetben még mindig nem vontak be minden családtagot a munkába, ugyanakkor munkaerő hiányról panaszkodnak. Egy kis körültekintéssel, jó alapos népnevelő munkával ' a termelőszövetkezetekben duplájára lehetett volna s lehet növelni a munkaerők számát, ha idejében bevonnak minden családtagot. A növényápolásban mutatkozó lemaradásért nagymértékben terheli felelősség a gépállomások vezetőségét. A nö- yényápolásban gépállomásaink csúfosan lemaradtak. A gépállomások többsége alig 8—10 százalékra teljesítette növényápolási tervét. EZEKBŐL A HIBÁKBÓL OKULNI KELL, úgy a termelőszövetkezetek, mint a gépállomások vezetőségének. Nagy feladatok előtt állunk. Az ország kenyerének betakarításáról van szó. Egyszerre kell végezni az aratást. cséplést, gabonabeadást, taríóhántást és másodvetést. A mezőgazdasági munka egyetlen szakában sincs olyan szükség minden munkáskézre, mint éppen az aratás idején. Egyre jobban sürget az idő az aratásra. Sok helyen tapasztalható, hogy az ősziárpák már régen beértek, de az aratást még mindig nem kezdték meg. Mint például a sárospataki és a mezőkövesdi járásban. Mi ennek az oka ? Ennek' oka elsősorban az, hogy lanácsszerveink úgyszólván kiengedték kezükből az irányítást. Nincsenek kellően tájékozódva aról, hogyan érik a gabona, így nem is tudhatnak megfelelően mozgósítani a munka gyors megkezdésére. Ez a helyzet nemcsak a községi tanácsoknál, a járási tanácsoknál, sőt a megyei tanácsnál is. A legtöbb járási tanács nem tudja, hogy a járás területén mennyit arattak. A legsürgősebb tennivaló tehát a figyelőszolgálat megszervezése, a pontos jelentőszolgálat kiépítése, hogy tanácsaink naponta, szinte óránként tudják, hol mennyit arattak, s hol lehet megkezdeni az aratást. GÉPÁLLOMÁSOKNÁL a legrövidebb időn belül be kell fejezni a ki nem javított gépek javítását, gondoskodni kell, hogy elegendő tartalék-alkatrész jegyen /gardán tengely, stb.) raktáron. Azonnal meg kell kezdeni a cséplőgépek kihuzatását, s ahol K- ősziárpát mác learatták, otí* vittük' az idei kenyércsatát, haladéktalanul hozzá kell kezdeni a csépléshez. A mezőkövesdi gépállomáson még a legutóbbi napokban is ponyvával letakar va álltak a gépek a gépállomás udvarán, holott mar regen kint volna a helyük. Gépállomásain^ tanuljanak a inult évi hibákból, amikor az történt, bogy a dolgozó parasztok azért nem Kezdte* meg a hordást, mert meg nem volt kint cséplőgép, a gépállomás viszont azért nem huzattá ki a gépeket, mert meg nem kezdődött meg a hordás. Fokozottabb gondot kell fordítani a tűzvédelemre is. Tanácsaink mindenütt ellenőrizzek, hogy meg legyen a szükséges felszerelés, minden esetben betartsák a tűzrendészeti szabályokat. Vonatkozik ez a gépallo másokra is. A megveben 500 erőgépen még mindig nincs szikrafogó. Arra hivatkoznak: erre nincs keret. A múlt évi aratás óta bőven lett volna idő gondoskodni arról, hogy szikra fogókból most ne legyen hiány. •MINT MINDEN MUNKÁBAN, az aratásban is a termelőszövetkezeteknek kell élenjárniok. Mu- tassanak példát abban, hogy idejében kezdik meg az aratast, elsőnek fejezik is be és elsők között teljesítik az állam iránti kötelezettségeiket. Mint minden munkának, úgy az aratásnak is nagy emelője a verseny. A községekben a tanácsok, a termelőszövetkezetekben a szövetkezet vezetősége, az állami gazdaságokban, gépáloma- sokon pedig a vezetőség az üzemi bizottsággal karöltve harcoljon az aratás, csépés jó előkészítéséért és sikeres befejezéséért. Amint beérett á' gabona, azonnal hozzá kell kezdeni a munkához. Már most lel kell készülni arra, hogy a verseny megfelelő nyilvánosságát -. kellően biztosítsák. — Ezzel ösztönözzék a dolgozókat, hogy méltóan állják meg helyüket az aratási csatában. — Gondoskodjanak arról, hogy az aratás békeharcosainak neve közismert legyen, mindenki tisztelettel adózzon nekik. Rendszeresen ismertessék eredményeiket, necsak velük és versenytársukkal, hanem az állami gazdaság, a gépállomás, a termelőszövetkezet, a falu minden dolgozójával. Használják fel erre a versenytáblákat, a hangoshíradókat. LENDÜLJENEK MUNKÁBA kulturmunkásaink is. Ebben az időben minden ének- és kultur- előadás az aratásról, a beadásról, a eséplésrői szóljon. Ismertessék az élenjárók munkamódszerét. Minden eszközt ragadjanak meg arra. hogy győzelemre vigyük az idei kenyércsalát. Tervszerű felvilágosító munkával a dolgozó parasztok körében el kell érni, hogy időben arassanak, hogy a termés beérésé- nek idejére valóban dologhoz lásson a' falu apraja, nagyja. Az aratás szezonmunka. Ahol jól dolgoznak a vezetők, ahol a gazdasági irányítás mellett politikailag is jól megmagyarázzák az aratás gyors befejezésének fontosságát, ott idejében eleget tudnak tenni hazafias kötelezettségüknek. Ne felejtsük el: az aratás nemcsak gazdasági, hanem politikai harc is. A kulák mindent elkövet, hogy megakadályozza az aratás sikerét. Most igyekszik „jó” tanácsokat osztogatni a dolgozó parasztoknak. Azt terjeszti, hogy „ráérünk még aratni, régen sem kezdték Péter-Pál napja előtt”. Népnevelőink leplezzék le ezeket a képmutató hazugságokat. Magyarázzák meg, hogy a késedelmes aratás milyen károkat okoz személy szerint is minden dolgozó-parasztnak, de az egész népgazdaságnak. Ha későn aratunk, 4—6 százalékra is megnő a szemveszteség, ami országos méretben sok száz és ezer mázsát jelent. HA IDEJÉBEN MEGKEZDJÜK AZ ARATAST, s a minisztertanács határozatában előírt határidőre be is fejezzük, sikerre A falu minden asszonya és leánya vegyen részt az aratás, cséplés és begyűjtés nagy csatájában Az aratás gyors, szemveszteség nélküli elvégzése harci feladat. — Minden szem gabonával, amit gondos munkával betakarítunk: a dolgozó nép jobb ellátását segítjük elő; országunk erejét növeljük. Legyen aratásunk béke aratás, s végezzük ezért minden eddiginél jobban és gyorsabban a munkát. Az MNDSZ-tagok, akik tszcs- ben dolgoznak, legyenek mindenben az elsők. Harcoljanak jó fel- világosító munkával, ahol szükséges a bírálat fegyverével azért, hogy minden feleség és munkaképes családtag részt vegyen a nagy kenyércsatában. Minden asszony és leány vegyen részt az aratási, cséplési, begyűjtési versenyben, elsősorban az MNDSZ-asszonyok, a békeházak, a békeutcák lakói. Érjék el, hogy a d ülőjük „Béke dűlő“ legyen, járjanak élen az aratásban, tarlóhántásban, beadásban. Legyen éber minden MNDSZ-aktíva, minden MNDSZ-asszony. Ne tűrjék meg a „ráérünk még“ hangulatot községükben. Győzzék meg a falu asz- szonyait, hogy időben fogjanak hozzá a munkához, hiszen ezt kívánja családjuk, gyermekeik és elsősorban a haza érdeke is. Leplezzék le a rémhirterjesztőket, bujtogatókat, pcllengérezzék ki a dolgozók előtt mindazokat, akik jövőévi kenyerünk betakarítását igyekeznek gátolni. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a minisztertanács az aratásról hozott határozatában az MNDSZ segítségét is kérte. A határozatot Rákosi elvtárs írta alá. Dolgozzunk úgy, hogy az aratás után büszkén mondhassuk el: végrehajtottuk a feladatot és a fala asszonyai, leányai megálltak helyüket a jövő évi kenyerünkért vívott csatában. MNDSZ MEGYEI TITKÁRSÁGA. BORSODI BÁNYÁSZOK! Előre a napi, havi és félévi terv túltel jesítéséért! A péntek-mozgalom ú;abb eredményei Mártabanyan Üzemünknél a péntek-mozgalom még újkeletű. Bár minden csapat csalatkozott hozzá, de a kellő szer* vezés, a megfelelő időbeosztás hiányában nem minden . csapat tudott eleget tenni ígéretének. A brigádok között a legjobb eredményt Kanalas Ferenc csapata érte el, heti tervét már csütörtökön befejezte és így tér* ven felül még 105 mázsa szenet termelt. Kívüle még három brigád fejezte be pénteken heti tervét. Horváth Ignác 1257 százalékos teljesítésével 102 mázsa szénnel termelt többet. Vincze József DISZ-brigádja 115.7, Kerékgyártó Lajos 115.3 százalékkal zárta a műszakot. A többi brigádok is érezzék kötelességüknek, hogy ígéretüknek eleget tegyenek és munkájukat szervezzék meg úgy, hogy az üzem büszkén - . jelenthesse, minden csapat pénteken befejezte heti tervétGYÖNGYÖSI TIVADARNÉ Mártabánya A borsodi széntröszt üzemei az elmúlt héten szép termelési sikereket arattak. Ugylátszik azonban, most ismét eibiza- kodottá váltak, mert e héten a termelés visszaesett. Ha így folytatják. nemcsak a minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját veszítik el a velejáró negyedmillió forint jutalommal együtt, hanem az országos versenyben is az utolsó helyre szorulnak. Különösen a lyukói, perecest és a sajószentpéteri üzemek maradtak le súlyosan és ez húzza vissza a tröszt eredményét. Ezeknek az üzemeknek a hónap hátralévő napjaiban mindent el kell követniük a termelés fokozására, mert őket okolhatják, ha a borsodi tröszt dolgozói elesnek az igen nagyértékü prémiumtól- Kitünően küzdenek az alberttelepi bányászok. A napi tervet szerdán 106.5 százalékra teljesítették. Nagy része van ebben Nagy József frontcsapatának, amely 132 százalékos eredményt ért el. Nagyszerű eredményt tudnak felmutatni a havi tervteljesítésben is: 140 százalékot- Zelena Balázs frontcsapata a napi előirányzatot 126 százalékra teljesítette, A borsodi tröszt vezetői, dr Csillag József főmérnök és Szedő János igazgató ígéretet tettek, hogy többezer tonna szenet adnak a második negyedévben terven felül. Erael szemben mi történt? A hónap utolsó napjaiban járunk és 8003 tonna adósságuk van még. Hogyan akarják betartani ígéretüket? Mit akarnak tenni az adott szó, a becsület megtartó* sáért ? Ne az élenjáró üzemek tervtúlteljesí* tésére számítsanak, ne tőlük várják, hogy a lemaradt üzemek adósságát is törlesszék, hanem nyújtsanak olyan támogatást. segítséget a lemaradóknak, hogy a tervet mindenütt teljesítsék. Az ózdi széntröszt eredményeit még mindig az egercsehi üzem rontja le, bár szerdán kiugrott: 101-3 százalékos ered* ményt ért el. Ha így haladnak tovább és nem állnak meg félúton, nem lesznek kerékkötői az ózdi trösztnek. A királdi bányászok a havi tervteljesítésben az élenjárók közé küzdöttek fel magukat, azonban szerdán mindössze 70.3 százalékra t etje sí t étick tervüket. Az ózdi tröszt a havi tervtel iesítésben megelőzte ugyan a borsodi trösztöt, d« a féléves tervben még mindig lemaradás mutatkozik. Gondosabb karbantartással csökkentsék az üzemzavarok miatt kiesett időt a diósgyőri durvahengerdében A diósgyőri durvahengerde hosszú napok óta nem teljesíti tervét. Szerdán is csak 84 5 Százalékra tett eleget kötelezettségének, nagy lemaradása van a haviterv teljesítésében is, ha. bár a gyárrészleg műszaki és fizikai dolgozói vállalták, hogy féléves tervü. kön felül csaknem 9000 tonna hengerelt árut adnak népgazdaságunknak, — fogadalmuk esedékes részét távolról sem váltották valóra Igen súlyos, többezer tonnás adósságot halmoztak fel. Különösen nagy a blokksor lemaradása, havi tervét csak 84 százalékban teljesítette és Szerdán is szégyenle'e. sen alacsony, 78.3 százalékos teljesítést ért el. Feltűnő, hogy ugyanakkor a triósor munkáját. Szerdán csak a gerenda, soron 490 perc esett ki a termelésből különböző zavarok miatt. Csaknem 3 óra veszett el a hengercserék miatt, de rengeteg időveszteség volt a meleg, anyagra várás miatt is. További nehézséget okoz az a szervezetlenség, hogy gyakran történnek szelvényvál. tások. mert nem csoportosítják az egyfajta munkákat. Haladéktalanul változtatni kell a durvahengermű műszaki vezetőinek a jelenlegi helyzeten, gondosabb karban, tartással, a termelőmunka jobb meg. szervezésével csökkenteni kell a kieset; időt, lehetővé kell tenni, hogy a gyárrészleg eleget tegyen kötelezettsé. gének és adott szavának. Minőségi anyagól várnai; a mályi téglagyárul a tiejöcsabai cementmü építkezésének do qozói Mi, 28/2. építőipari vállalat dől go. zói örömmel teljesítenénk felajánló, sainkat ha lenne hozzá minőségi tégla. Amit a mályi téglagyár szállít ne. künk válogatni sem érdemes, mert körülbelül tized része használható. Ha pedig vágni kell ezerdarabra pattan, mint az üveg. Ezáltal nemcsak az építkezés drágul meg, hanem megká. rosul a dolgozó is, mert hátráltatja munkájában. Kérjük a mályi téglagyár dolgozóit, tekintsék szívügyüknek a hejőcsabai cementgyár éPüömunkásainak kérésé', gyártsanak minőségi téglát. Csak így tudunk mi is olyan munkát végezni, melyet elvár tőlünk pártunk és népünk. SZABÓ ANDRAS sztahanovista instruktor Hejőcsaba. Termeljünk másodvetésként takarmánynövényeket szerdai tervét 129.3 százalékra, havi tervét pedig 117.3 százalékra hajtőt, t-a végre. Ennek az az oka, hogy a gyárrészleg termelésében gyenge Iá. bon áll a programszerüség. Részben a martinaeélmü. részben pedig a durvahengerde hibájából az előírásnak meg nem felelő anyagokat hengerelnek ki A gyengébb minőségű anyagot leg. többször a triósorra adják, ahol gömb. vasat hengerelnek ki belőle- így a triósor anyagellátása a többi sorozat hátrányára zavartalan ugyan, a ki. emelkedő teljesítménye azonban egyáltalán nem egészséges jelenség. Jól mutatja ezt, hogy a brigádok között egyedül Kerékgyártó István triósori brigádja szárnyalta túl a havi elő. írást és szerdán is 172.7 százalékos hatalmas teljesítményt ért el A többi brigád azonban a szomszéd sorozato. kon jóval gyengébben termelt. Grádwohl Zoltán blokksori, Szatmári János és Váraljai Károly gerendasori brigádja ugyan szerdán túlteljesítette a napi tervet, a havi terv mögött azonban elmaradtak A programeltérések mellett súlyos időkiesések gátolják a .durvahengermű í Éghajlati és talajviszonyaink lehe~ tővé teszik, hogy másodnövényeket termeljünk. Másodvetésre legalkalmasabbak a takarmánynövények• Elsősorban zöldtakarmány termésünket növeljük a kétszeri vetéssel, de jelentős eredményeket érhetünk el a magtermesztésben is. Egysze'ü, szorgalmas, gonaos munkával késő őszig friss zöldtakarmánnyal láthatjuk el állatainkat. A másodvetés lényege az, hogy különböző időpontokban, de ugyanabban a- évben egy területről két termést takaríthatunk bt. A másodvetések nagy részét a fönóvények (kalászosok) betakarítása után megfelelően művelt talajba kell vetni. A másodtermények termesztésére elsősorban azokat a tarlókat kell kijelölni, amelyeken a követleezö évben kapásnövényeket vagy egyéves takarmányokat termelünk■ Lehet másodnövényt vetni olyan területen is, ahol különböző fajta koratavaszi vetésű növényt termesztünk. A másodvetést augusztus 10-ig be kell fejezni. Megyénkben számos tér- melöcsoport és egyénileg dolgozó paraszt felismerte a másodvelés jelentőségét. Már tavaly is igen sokan megsokszorozták ilyen módon takarmány- termésüket. Megyénkben többhelyütt az Ssziárpa learatása után nyomban megkezdték a tarlóhántást, elvetették a másodvetésU Igen nagy hiányosság azortban, hogy a megyei tanács nem biztosított időben a másodvetesekhez elegendő vetőmagot, így például a bocsi „Haladás“ termelőcsoport vetömaghiány miatt nem tudta még elvetni másodnövényeit. Természetes, hogy elsősorban maguknak a tsz- eknek, a dolgozóparasztoknak kell gondoskodni vetőmagról; a megyei tanács azonban több községnek, szocialista szektornak tett ígéretet arra, hogy ad vetőmagot. Eddig azonban csak rendelésekről, kiutalásokról beszélnek■ A megyei tanács teremtsen végre rendet, ne csak ígérgesse, hanem biztosítsa is a hiányzó vetőmagot.