Észak-Magyarország, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-26 / 148. szám
2 ESZAKMAG Y AKOKSZALr Péntek, 1953 június 26. Az iskola nem tehet a klerikális reakeió romboló munkájának területe Szerkesztőségünkbe naponta ér. leznek pedagógusok levelei, ame. lyck arról számolnak be, hogy egyes helyeken a klerikális reakció milyen eszközökkel próbálja aláaknázni az iskolai nevelő munkát, ho_ gyan igyekszik elvonni a eyerme. keket a tanulástól, elriasztani a továbbtanulástól és hogyan szegik meg egyes ellenséges beállítottságú papok az ál’am és az egyház között kötök megállapodást_ Egyik levél írója elmondja, ho_ gyan használta fel a papi ruhába bujt ellenség az egyházi rendezvé. nyékét, vallásos , összejöveteleket arra, hogy ifjúságunkat tanulásában gátolja. Elmondja azt is, hogy egyes miskolci katolikus papok pénzzel csábították egyházi Szolga, latokra az iskolás gyermekeket, egy.egy alkalomra 5 forintot fizettek nekik. Még azt sem nézték, mi. Íven vallású az illető gyermek s íey előfordult, hogy katolikus szertartá. soknál református gyermekeket al. kalmaztak. Amikor így sem értek el elég eredményt, felemelték a tarifát« 10 forintra. Ugylátgzik, a klerikális reakció tanult szBvetséJ geseitől, az amerikai tőkésektől akik azt vallják, hogy az emberek lelkiismerete is csak olyan áru, mint a rágógumi — megvásárolható, ha nem ötért«, akkor „tizért‘‘_ Es ha arról van szó, hogyan lehet ártani demokráciának, akkor a klerikális reakeió hagyományos vallási türel metlensdgét is sutba dobja. Amíg egyes helyeken lepénzelés, sei akar a reakció ,,lelkeket“ hódi tani magának, másutt szánalomkel, téssel operál, mint Lőrinczi, zemplénagárdi pap, aki sorkosztra jár és színlelt nyomorúságát arra használja fel, hogy a maga befolyá sa alá kerítse a családokat és gyér. mekeket, akiket a szocialista neve- lés ellen izgat. Az öntudatos nevelőknek és szülők nek keményen össze kell fogniok hogy a klerikális reakció mesterke dóséit a beiratkozások idején lelep lezzék és ártalmatlanná tegyék. Az iskola nem lehet a klerikális reakció népellenes aknamunkájának területe. A koreai nép harcának harmadik évfordulója Phenjan (TASZSZ) Június 24-én Phenjanban gyűlés volt az amerikai-angol intervenciósok és liszinmanisták ellen vívott harc harmadik ban évfordulójával kapcsolatA gyűlésen megjelent Kim Du Bon Pak Den Aj, Csoj Jon Gén, vala. mint a Koreai Munkapárt és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság más vezetői. A beszámolót Csoj Csőn Hek, a koreai néphadsereg politikai föcso portjának vezetője tartotta. Peng Te-Huai tábornok távirata Kim Ír Szén marsallhoz a koreai háború harmadik évfordulójának előestéjén Koréi arcvonal (Uj-Kína) Peng Te-Huai tábornok, a kínai népi önkéntesek parancsnoka az agresszió ellen vívott koreai háború harmadik évfordulójának előestéjén táviratot intézett Kim ír Szén marsallhoz, a koreai néphadsereg főparancsnokához: „Annak a napnak harmadik évfordulója alkalmából, hogy a koreai nép fegyverre kelt az amerikai agresszióval szemben, a kínai népi önkéntesek valamennyi parancsnokával és harcosával együtt meleg sze- rencsekivánataimat fejezem ki önnek, valamint a koreai népnek és az ön parancsnoksága alatt álló fegyvehez, amelyet a koreai nép az ön ve zetésével elért és őszinte nagyrabe esüléssel harcos üdvözletemet kül döm Korea népének és nephadsere gének — hangzik a többi között távirat. A tisztességes fegyverszünet létrehozása érdekében minden tőlünk telhetőt elkövettünk és jelentékeny eredményeket értünk el. Li Szin Man — az Egyesült Államok haliga tólagos hozzájárulásával — durván szabotálja a hadifoglyok hazatelepi- téséröl már megkötött egyezményt, hogy megkísérelje a fegyverszünet megakadályozását, de alávaló tervei végül is — úgy, mint a múltban — rés erőknek ahhoz a nagy győzelem- teljes kudarcra vannak ítélve.1 Az indiai és indonéz sajtó elitéit a liszinmanisták provokációs cselekedeteit Delhi (TASZSZ). Az ,,Annita Bazar Patrika1' című lap szerkesztőségi cikkében az indiai társadalom széles körei elégededensé. igének ad kifejezést amiatt, hogy az ENSZ-csapatok parancsnoksága ciné. zö magatartást tanúsít Dél.Koreában a liszinmanisták által elkövetett Provokációs cselekedetekkel kapcsolat, ban. A lap elitéli, hogy Li Szin Man ^szabadonbocsátotta« a hadifoglyokat és kijelenti: Most már teljesen világossá vált, hogy Eisenhower nem szándékoz'k határozott akcióba lépni Li Szín Man mögött. elhalasztó sem, ha Li ellen... Az ENSZ egyetlen önérzetes tagjának sem szabad megengednie, a békekötés lehetőségeinek sát, még abban az esetben Szin Man cselekedetei az Amerikai Egyesült Államok erkölcsi támogatásában részesülnek.« Dzsakarta (TASZSZ). Az indonéz sajtó elitéli Li Szín Man provokációját. A „Szinmin'1 című lap írja, hogy Li Szin Man eljárása nemcsak a ko reai fegyverszünet megkötését fenyegeti, hanem azt is megmutatja, mi rejtőzött a hároméves koreai háború Di Vittorio a munkások feladatairól a választás utáni helyzetben A ßain Róma (MTI) CGIL vezetősége tanácskozá- Di Vittorio figyelmeztetéssel fordult azok felé, akik átveszik az ország ügyeinek intézését. „A június 7-iki választás eredményeként — mondotta ~~ új gazdasági és szociális politikára van szükség.“ Di Vittorio felhívta a munkások figyelmét, hogy a képviselőház ösz- EZetételében bekövetkezett előnyös változás nem jelent'- a helvzef. gyökeres megváltozását. A munkások nak — mondotta — továbbra is éberen kell őrködniök és egyes szak- szervezeti megmozdulásokkal lehetetlenné kell tenniök a monopolistáknak a békés termelés ellen és a feszültség fokozására irányuló törekvéseit. Tiliakosások világszerte a Rosenberg-hásaspár kivégzése miatt A „TASZSZ“ jelenti Londonból: Amint a „Daily Worker“ közli, Anglia minden részéből rengeteg tiltakozás érkezik a szerkesztőséghez a Rosenberg-házaspár kivégzése miatt- A „Daily Worker“ megírja, hogy sok olvasója felháborodással nyilatkozik e gyalázatos gaztettről és büszke a Rosenberg-házaspár bátorságára. Sok olvasó javasolja, hogy létesítsenek nemzetközi segélyalapot a Rosenberg-házaspár hátramaradt hozzátartozói, Julius Rosenberg idős anyja, valamint Michael és Robby Rosenberg javára. Az amerikai hatóságok kegyetlenségei elleni tiltakozás között van az a levél, amalyet Hamburgban szolgálatot teljesítő 15 angol katona írt alá. Az ,.Uj Kína“ hírügynökség jelenti Uj-Delhiből: A „Szvadhinata“ című indiai lap Június 21-én nagy elismeréssel emlékezik meg az ártatlan Rosenberg^ házaspárról és a többi között hangsúlyozza: „A világ vértanúinak aranyba vésett névsorára most két új név került: Julius és Ethel Rosenberg“. Sz. Sz. Mirazskar, India Kommunista Pártja bombayi bizottságának titkára nyilatkozatában rámutatott, hogy az amerikai kormány a Rosenberg-házaspár kivégzésével gyilkosságot követett el. Madrasz. Kalkutta, Dákká, valamint más indiai és pakisztáni helységek lakossága tüntetéseken és gyűléseken bélyegezte meg a Rosenberg-házaspár meggyilkolását. Phenjan (Uj Kína). A ,,Nodon Színműn“ keddi vezércikkében tiltakozik Julius és Ethel Rosenberg kivégzése miatt. Ez a gyalázatos tett megmutatja — hangsúlyozza a lap — hogy az amerikai uralkodó körök még mélyebbre taszítják az országot a fasizmus szakadékéba. (MTI) „TUDJUK, HOGY A MAGYAR ÉGBOLTON MÁR FELKELT EGY ÚJ KORSZAK SUGÁRZÓ NAPJA“ A BVT küldötteinek látogatásai megyénkben A Béke Világtanács még hazánkban tartózkodó küldöldi küldöttei kisebb csoportokban sorra látogatják hazánk különböző városait, falvait, hogy itt nyert tapasztalataikat hírül vigyék hazájuknak és értékesítsék a békéért folytatott önzetlen harcukban. A békeküldötteket mindenütt nagy szeretettel fogadja a magyar nép, mint harcostársait, akik küldetésüket ugyanolyan lelkesen töltik be, mint ipari dolgozóink a munka- padok mellett, dolgozó parasztságunk a földeken, értelmiségünk a maga hi- vatáskörében. Romes Csandra, az Összindiai Béketanács főtitkára és dr. Eduard Gallegos Mancera, a venezuelai Béketanács tagja szerdán Özdra látogatott el. Már útközben nagy tömeg fogadta őket Putnokon, ahol ajándékokkal, virágokkal, kultúrműsorral kedveskedtek szeretett vendégeinknek. Ózd kék-fehér színekbe, a béke színeibe öltözve, diadalkapuval fogadta a bekeküldötteket. MNDSZ- asszonyok és úttörők sorfala között érkeztek a diadalkapuhoz, ahol az ózdi párt- és tömegszervezetek képviselői, a kohászati üzemek és az Ózdi Szénbányászati Tröszt vezetői, legkiválóbb dolgozói, békeharcosai üdvözölték őket. A Vasas Kultúrotthon zsúfolásig megtelt nagytermében tartott nagygyűlésen Stér József köszöntötte a vendégeket a járás békeharcosai nevében. Javaslatára egyperces néma felállással emlékeztek meg az ártatlanul kivégzett Rosenberg-házaspár- ról. Az ózdi üzemek, bányák, a járás termelőcsoportjai ajándékokkal halmozták el a kedves vendégeket.. Romes Csandra indiai küldött India népeinek meleg üdvözletét tolmácsolta Ózd dolgozóinak. — A mi nagy városainkban és kis falvainkban ismerik a magyar dolgozókat — mondotta. — A mi népünk tudja, hogy önök új életet építenek. Tudjuk, hogy a magyar égbolton már felkelt a nap, egy új korszak sugárzó napja. A mi munkásaink tudják, hogy azon a ragyogó úton, amelyen az egész Magyarország új korszak felé halad, a vezető az az ember, akinek neve ismeretes a világ minden békeszerető dolgozója előtt: Rákosi Mátyás. — Azért jöttünk olyan messziről Budapestre, hogy találkozzunk a világ minden részéből érkező békeharcosokkal és megbeszéljük, kiépítsük azt az utat, amely leggyorsabban vezetheti el a mi népünket is a tartós békéhez. Az indiai békemozgalom napról-napra erősödik, népünk követeli, hogy az imperialisták hagyják abba igazságtalan háborúikat. Ha visszatérek hazámba, mindenüvé elviszem azt a meleg szeretetet, testvéri érzést, amit az önök országában lepten-nyomon tapasztaltam. Romes Csandra beszéde alatt gyakran dübörgött fel a lelkes taps, végül hosszan ünnepelték az indiai és magyar nép, a világ népeinek barátságát. A venezuelai vendég, dr. Eduard Gallegos Mancera beszélt ezután. Az önök országában a szabadság levegője fogadott bennünket — mondotta —, nálunk elnyomásban él a nép. Itt mosolyognak a gyermekek — a mi országunkban szomorúság ül a kicsinyek arcán. Ott a vas és acél nem a nép jólétét, hanem az északamerikai tőkések profitját szolgálja. De békeharcosaink száma napról-napra növekszik. Ha hazatérek, elmondom majd, hogy az ózdi dolgozók a vas, az acél és a fekete szén ezertonnáival segítik a mi népünknek szabadságáért vívott küzdelmét is. Viharos taps veit a válasz a felszólalásra, majd az ózdi kultúrcso- portok műsora következett. A gyűlés után a küldöttek megtekintették az acélművet és a finomhengerdét. Mindkét helyen lelkes szeretettel fogadták a dolgozók őket és örömmel válaszoltak kérdéseikre. ______ Ózdról Szilvásváradra és a borsod« ivánkai tszcs-be látogattak el a vendégek. -h «?*s?é*v É Olasz békeharcosok Miskolcon óriáskohót tekinCsütörtökön a kora délutáni órákban két olasz békeharcos érkezett Miskolcra. A vendégeket Kurucz Etel elvtárs, a városi tanács VB titkára fogadta. Üdvözlésükre megjelent Bogár Károly elvtárs is a miskolci városi pártbizottság képviseletében. Az üdvözlő beszédek elhangzása után az olasz vendégek meglátogatták a Lillafüreden üdülő dolgozókat és hosszan elbeszélgettek velük, majd a diósgyőri rekonstrukció építkezéseit és az tették meg. Az olasz vendégek igen sokat meséltek az imperialista járom alatt nyögő országuk életéről, s boldog örömmel szemlélték a magyar dolgozók s így megyénk dolgozóinak is gondtalan boldog életét. Az olasz vendégekkel folytatott beszélgetések bővebb ismertetésére visszatérünk. Diósgyőr dolgozót szeretettel várják a Béke Világtanács küldötteit Ma, pénteken a diósgyőri Lenin Kohászati Művek dolgozói várnak kedves vendégeket, a BVT két küldöttét. Fogadásukra napok óta készülnek a vasgyár dolgozói, kultúr- csoportjai. Délután fél három órakor a Rákosi kertben tartják az ünnepi nagygyűlést. A pódiumot szépen feldíszítették kék-fehér drapériákkal, nemzeti színű és vörös zászlókkal, képekkel, jelszavakkal. A vendégeket diadalkapunál fogadják. Útközben Mezőkövesd dolgozói is köszönteni fogják külföldi vendégeinket s a község dolgozói, kultúrcsoportjai itt is meg akarják mutatni szeretető« ket azok iránt, akik a világ békéjéért, a népek testvériségéért harcolnak. Jugoszlávia az üzérek paradicsoma Moszkva Jugoszlávia ma az üzérek és kü lönféle feketézők számára az „ígéret földje“ — írja a „Zaszocijalisz- ticsku Jugoszláviju“, a jugoszláv hazafiak szövetségének Moszkvában megjelenő lapja. Kiemelkedő szerepet. töltenek be ezek között az úgynevezett beszerzők. Ezek az elemek többnyire régi kereskedők, akiknek a Titó-rendszer széles lehetőséget nyújtott és nyújt a gazdagodáshoz. a beszerzők valamennyien egy-egy állami üzem, vagy vállalat részére „dolgoznak“ és különböző mesterkedések útján rendes keresetükön kívül milliókra tesznek szert. Az elmúlt évben 10—15 dinárjával vásárolták fel a kukorica kilóját. Ugyanezt a kukoricát dolgozók ma kilencven dinárért kénytelenek megvásárolni. A novszadi • „Sztocsar“ vállalat Haska Andrija nevű beszerzője kettő millió dinárt keresett az élelmiszerek viszonteladásán Egy zágrábi tüzelőfa-kereskedelmi vállalat beszerzője 2.5 millió dinárt másik két beszerző tüzelőfa- és szén-spekulációval nyolc millió di nárfc vágott zsebre. (MTI) A brazil tengerészek sztrájkja tovább tart Montevideo (TASZSZ) Sajtójelentések szerint tovább tart brazil kereskedelmi flotta tengerészeinek és alkalmazottainak június 16-án kezdődött sztrájkja. Az Imprensa Popular“ adatai szerint sztrájkban több mint tízezer dolgozó vesz részt- A brazil kereskedelmi flotta valamennyi hajója leállt. A dolgozók körében erősödik a sztrájkolok iránti szolidaritás-mozgalom. (MTI)- A MOSZKVAI NAGY SZÍNHÁZBAN a szovjet főváros kulturális és társadalmi életének képviselői előtt megtartották Saporin zeneszerző ,,Dekabristák11 című új operájának főpróbáját. Az opera az első orosz nemesi forradalmárokról, a dekabristákról szól, A Szovjetunió legnagyobb operaházinak művészei nagy lelkesedéssel készülnek az új opera ssr.rehozatqüra. A német dolgozók hitet tesznek a Német Demokratikus Köztársaság kormánya mellett Berlin (TASZSZ) A Német Demokratikus Köztársaság városaiban és falvaiban megtartott gyűléseken a dolgozók elítélik a fasiszta pro vokátorok bűnös mesterkedéseit és kifejezésre juttatják, hogy teljes mértékben megbíznak Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságában és népi kormányukban. A köztársaság sok kerü létének lakossága kifejezésre juttatja hogy Németország történelmében nem fordult még elő olyan eset, hogy a kormány becsületesen és nyíltan beismerte volna hibáit és haladéktalanul intézkedéseket tett volna azok kiküszöbölésére. A Német Demokratikus Köztársaság üzemi és gyári munkásai támogatják a kormánynak azokat az intézkedéseit, amelyek a dolgozók anyagi helyzetének további megjavítására irár nyúlnak és igyekeznek helyrehozni azokat a káro kát, amelyeket a fasiszta provokátorok okoztak az üzemekben. Az „Abus“-gyár (Erfurt kerület) munkásainak kollektí vája táviratot intézett Ottó Grotewohl" hoz, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökéhez és Németország Szó cialista Egységpártja Központi Bizottságának elnökéhez, amelyben bejelenti, hogy a gyár .júniusi tervét 110 százalékra teljesíti. A berlini „IFA“ (Treptow kerület) munkásai kijelentették: két műszakban fognak dolgozni, hogy behozzák a mulasztást. Egyes berlini üzemekben a munkások kérelmeket nyújtanak be, hogy vegyék fel őket Németország Szocialista EgységpártjábaJúnius 24-én Berlinben népes ifjúsági nagygyűlést tartottak, amelyen a német ifjak és leányok kifejezésre juttatták, hogy bíznak Németország Szocialista Egvségpártjában és a Német Demokratikus Köztársaság kormányábanA Német Demokratikus Köztársaságban lezajlott, legutóbbi eseményekkel kapcsolatban G. Kimmel, a Szabad Német Ifiuság berlini szervezetének első titkára tartott beszédet. A becsületes németeknek — hangsúlyozta a szónok — semmi közük azokhoz a fasiszta banditákhoz, akik zavargásokat és rorribolásokat követtek el a berlini utcákon és üzemekben. A nagvgyülés résztvevői táviratot intéztek Ottó Grotewohlhoz, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökéhez, amelyben biztosítják a Német Demokratikus Köztársaság kormánvát arról, hogy bizalommal és szeretette! vannak iránta. A berlini ifjúság megveti a fasiszta provokátorok cselszövéseit és mindent megtesz annak érdekében, hogy leleplezze a banditákat és követeli azok szigorú megbüntetését. Legújabb hírek a Német Demokratikus Köztársaságból Németország Szocialista Egységpárt\* és a Német Demokratikus Köztársaság vezetői szerdán további nagyüzemeket látogattak meg, hogy a helyszínen világosítsák fel a dolgozókat a június 17-i fasiszta puccskísérlet igazi hátteréről, valamint a Német Demokratikus Köztársaság új politikai irányvonalának jelentőségéről, a német egység helyreállítása, a béke biztosítása és az életszínvonal emelése szempontjából. Ottó Grotewohl miniszterelnök a böhleni szénbányászati kombinát, Walter Ulbricht, Németország Szocialista Egységpártjának főtitkára, miniszterelnökhelyéttes a merseburgi „Leuna“-müvek, Heinrich Rau miniszter- elnökhelyettes iriedrichshaini saerszám- gépgyár dolgozóival vitatta meg az időszerű politikai és gazdasági kérdéseket. Berlin dolgozói pénteken tüntető felvonulást tartanak Berlin (MTI) Németország Szocialista Egysépártjá- nak nagyberlini bizottsága felszólította a német főváros dolgozóit, hogy pénteken este tüntető felvonuláson fejezzék ki összeforrottságukat a Német Demokratikus Köztársaság kormányával, a béke és a dolgozó nép kormányával, valamint készségüket, hogy odaadó munkával támogatják Németország Szocialista Egységpártja központi bizottságának javaslatait, amelyek a lakonaíg életviszonyainak megjavítására irányul ónk. A fő provokátorok nem nyugszanak Bár a külföldi bérencek berlini itf landia csődöt mondott, a bűnös kaland fő provokátorai nem nyugszanak- Június 23-án Berlin amerikai övezetében a reakciós és fasiszta elemek összejövetelt tartottak- Jelen volt Adenauer kancellár, Kaiser bonni miniszter, Reuter Nvugat- Berlin polgármestere, aki — mint ismeretes — személyes vezetője vélt a berlini provokációnak. A német népnek ezek az árulói gyújtogató, revansista beszédeket tartottak. Adenauer, Kaiser és Reuter nyűt felhívást intéztek a német munkásosztály és német nép széles tömegei elleni új kalandokra és provokációkraAdenauer irtóhadjáratot índítotÉ a berlini provokációról ar Igazságot megíró sajtó ellen Adenauer hatóságai hétfőn, kedden és szerdán elkobozták a Majna-Frankfurtban mégjelenő „Sozialistische Volkszeitung“-« miután a lap az igazaiénak megfelelően számolt be a berlini fasiszta provokáció megszervezéséről és a puccskíséri« teljes kudarcéról.