Észak-Magyarország, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-03 / 128. szám
Mezőgazdasági dolgozok! Használjatok ki minden percei a növényápolás gyors befejezésére! Hét évvel ezelőtt kait meg I. Káli A nagy forradalmakban olyan nagy emberek és olyan tehetségek emelkednek ki, amilyenekkel azelőtt nem találkozhattunk — mondta Le. nin, Mihail Ivanovics Kalinyin ezek közé a forradalmi proletariátusból kiemelkedett ragyogó tehetségek közé tartozott, 1875-öen született. Apja: tveri kor. mányzóságbeli paraszt volt. Kalinyin hároméves falusi iskolát végzett, ti. zenmiégy éves korában kénytelen volt a földbirtokoshoz elszerződni. Tizennyolc éves korában az egyik péter- burgi gyárba ment dolgozni. Itt ismerkedett meg a tőkés kizsákmányolás nehéz igájával. A proletáriátus körében edződött meg a forradalmi harcra és vált a Bolsevik Párt tevékeny tagjává. Forradalmi tevékenységét illegális marxista körök szervezésével kezdte, aktív részt vett a Lenin által alapított „Harci szövetség a munkásosztály felszabadítására“ nevű szerve, zetben. Mint bolsevik forradalmár, az Októberi Szocialista Forradalomig Péterburgban, Révaiban (Tallin), Tífuszban (Tbiliszi), Moszkvában vég. zett pártmunkát. A cári rendörkopók szüntelenül üldözték. 1899-töl 1917-ig tizennégyszer tartóztatták le. de sem a cári hatalom megtorló intézkedése. sem a száműzetések, sem a börtönök nem tudták megtörni hajlítha. tatlan akaratát, nem tudták meg. gyengíteni forraxla)mi energiáját. — Minden erejét és tehetségét Lenin- Sztálin nagy ügyének, a cári önkény, uralom megdöntésére, az oroszon szági kapitalista rabság megszűnte, tésére irányuló harcnak szentelte. A Nagy Októberi Szocialista Fordalom győzelme után a fiatal szovjet állam egyik legkiválóbb vezetőjévé fejlődött. 1919 márciusában Lenin javaslatára a Szovjetek ossz. oroszországi Központi Végrehajtó Bizottságának elnökévé választották. 1922 decemberében, amikor a szovjet népek akaratából megalakult a Szovjet Szocialista Köztársaságok Sző. vétségé. Kalinyint a Szovjetunió Központi Végrehajtöbizoltságának elnö. kévé, 1938 januárjában pedig a Szovjetunió legfelső Tanácsa Elnökségé. nek elnökévé választották. Húszon hét esztendőn keresztül megszakítás nélkül vezette a Szovjetunió legfelső államhatalmi szervét. Az ország Ka. liny inben, a tveri. parasztban és péter. vári munkásban a megbonthatatlan munkás-paraszt szövetségnek, a szov. jet szocialista állam e legyőzhetetlen ereje alapjának megtestesülését látta. M. I. Kalinyin a Kommunista Párt egyik legkiválóbb vezetője volt. A Kommunista Párt VIII. kongresszusán a Központi Bizottság tagjává választották és azóta tagja volt a párt Központi Bizottságának, majd 1926 tói Í946 június 3-án bekövetke zeit haláláig a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Po litikai Irodájának. Fáradhatatlanul küzdött az ország iparosítására és a mezőgazdaság kollektivizálására irányuló sztálini terv megvalósításáért. Könyörtelenül osto rozta a trockista-buhazinista kapitu. lánsokat és a nép ellenségeit, állan dóan arra buzdította a pártot és a népet, hogy szorosabbra zárja sorait a leiiini-sztáliiti Központi Bizottság, a nagy Sztálin köré. A kongresszusokon és pártkonfe- renoiákou mondott beszédeiből, a munkásak, a parasztolt, az értelmiség, a Szovjet Hadsereg katonái előtt elhangzott felszólalásaiból, az ifjú. Sággal, a nevelőkkel folytatott lelkes beszélgetéseiből, a szovjet sajtóban közölt ragyogó publicisztikai cikkei, böl mély bölcsesség áradt. Ezek mind a mai napig megőrizték óriási jelentőségüket a dolgozók nevelése szem. pontjából. A marxizmus-ieninizmus gyözedei. me’s eszméinek lánglelkii propagan. distája, a tömegek kommunista nevelésének kiváló szervezője volt. Arra tanította a szovjet embereket, hogy kommunista módra dolgozzanak, hogy óvják és gyarapítsák a közös szocialista tulajdont. szüntelenül emeljék a munka termelékenységét, becsületesen teljesitsék a szocialista állam, a társadalom iránti kötelezett, ségeiket, harcoljanak az emberek tudatában visszamaradt kapitalista csökevények ellen. Arra buzdított, hogy ha hagyjuk ellankadni a politikai éberséget, éles szemmel íigyeL ínyin jük és könyörtelenül leplezzük le az ellenség mesterkedéseit, minden mó. dón erősítsük a haza védelmi erejét. <S* A Nagy Honvédő Háború nehéz éveiben hősi tettekre lelkesítette a Szovjet Hadsereg dicső katonáit, arra buzdította a hátország dolgozóit, hogy sztahanovista munkával ková. csolják ki az ellenség feletti győzelmet. Mindig őszinte tisztelettel beszélt a szovjet nép, ?.z alkotó nép, a hős nép nemes erkölcsi tulajdonságairól, a Szovjet Hadsereg felszabadító küldetéséről. A lenini-sztálini vezető következe, tességével harcolt a soknemzetiségű szovjet állam hatalmának megszilárdításáért, a Kommunista Párt sorainak egységéért, összeforrottságáért, Lenin-Sztálin nagy eszméinek diadaláért, a kommunizmus győzelméért. M.T. Kalinyin a néppel szoros kapcsolatot tartó vezető pártfunkciona- rius és államférfi nagy példaképe. Következetesen harcolt a forradalmi törvényesség megszilárdításáért, a szovjet törvények, a párthatározat ok és a kormányrendeletek végrehajtásáért. óriási érdemeket szerzett a Szov. jetunió népei barátságának és együttműködésének kialakításában és meg- szillrdí fásában. M. I. Kalinyinben testet öltöttek a nép nagyszerű vonásai: a sugárzó ér. telem, a vasakarat, a bölcsesség, a fonó hazaszeretet, a határtalan odaadás szeretett pártja iránt. 1937 november 23-án a leningrádi választók előtt tartott beszédében a követke. zóket mondta: „Életem egész történetének és lényegileg a munkásosztály egész történetének is az a tartalma, hogy Lenin és Sztálin irányítása mellett éltünk és harcoltunk.“ Kalinyin állandóan arra buzdított. Az Állami Népi Együttes 6-án Ózdon szerepel A 200 tagú Állami Népi Együttes a Filharmónia rendezésében június 6-án Ózdon mutatja be műs órát a kohászat élenjáró dolgozóinak A Filharmónia ezzel is elősegi ti, hogy Ózd dolgozói megismerkedjenek szocialista kultúránk legkiválóbb tclmácsolóival. Mint ismeretes, az Együttes nagy sikere Írét aratott a Szovjetunióban, Kínában, a népi demokratikus országokban is nagyszerű műsorával. A budapesti fúvósötös ma hangversenyt ad a miskolci zeneművészeti szakiskolában A külföldön is sikert aratott., országszerte ismert, budapesti fúvósötös június 3-án szerdán este 8 órakor hangversenyt tart Miskolcon a zeneművészeti szakiskola hangversenytermében. A novemberben Miskolcon már szerepelt együttes műsorán Mozart Zongoraötösében Szües Ilona, a szakiskola zongoratanára működik közre. Latabár Kálmán is fellép a miskolci Repülőnapon A június 7-én, vasárnap Miskolcon megrendezésre kerülő „Repülőnap és ví~ dóm vásár'1 kultúrműsorának keretében fellép a Szovjetunióból nemrég hazaérkezett Latobár Kálmán Kossuth-díjas, érdemes művész, ,jA levegő hőse“ című énekes-táncos vígjáték főszerepében. Külön belépődíj nincs. Az előre megváltott fest gyek érvényesek• Az üzemek kultúrfelelő- sernél lehet még jegyeket vásárolni. Mis* kolc W0 kilométeres körzetéből 50 százalékos vasúti kedvezménnyel utazhatnak a dolgozók Miskolcra a Repülőnapra. HÍRE K Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. MaiinovszkiJ u. 2. sz. Ujdiósgyör: Marx Károly u 38. Hejő. csaba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőrött az Árpád utca 6. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgá Jatou Időjárás Felhős idő, több helyen eső. Mérsékelt szél, az éjszakai lehűlés keleten kissé erő. södik, másutt alig változik. A nappali hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: szerdán reggel 5—8. délben 14—17 fok között. Prágában vasárnap délelőtt nagysi. lterű Petőfi-matinét rendeztek. A nagy magyar íoiTadalmár éleiét és ragyogó hogy elmélyülteti tanulmányozzuk és Ä'Ä'ii valósítsuk meg Lenin-Sztálin nagy ——■ — - - tanítását. M. I. Kalinyin egész dicső pályafutása a szocialista haza önzetlen szolgálatának. a nép iránti hü ségnek, a Lenin-Sztálin nagy ügyéért, a kommunizmusért vívott áldozatos harcnak példaképe. A most befejeződő iskolaév és a népművelési munka eredményei, hiányosságai Miskolcon A városi tanács legutóbbi ülésén Gergely Lászlónés, «/.oktatási és népművelési állandó bizottság elnöke beszámolójában a most befejeződő iskoLai év tanítási eredményeit és hiányosságait ismertette* Tanulóifjúságunk politikai, erkölcsi nevelése terén a városi tanács állandó bizottsága a nevelőkkel karöltve elsősorban azzal ért el eredményt, hogy az év elején felkeresték a szülőket és sikerült túlnyomórészüket felvilágosítani a klerikális reakció káros befolyásáról. Igv az általános iskolai tanulók közül mindössze 4 ezrelék jelentkezett hittantanulásra. Komoly eredmény volt az is, hogy az első tanítási napokban mindössze 0.9 százalékot tett ki azoknak az általános iskolai tanulóknak a száma, akik — pár- napos — késéssel jelentkeztek az iskolákban. < Pedagógusaink túlnyomó többsége megértette, j ' csak úgy taníthat materialista szellemben* ha továttbképezi magát. Voltak azonban még mindig olyan pedagógusok, akik húzódoztak a továbbtanulástól, ezek aztán — érthetően — nem egyszer követtek el hibát. Tanulóifjúságunk politikai és erkölcsi nevelésének színvonala általában növekedett ebben az évben, fejlődés mutatkozott a tanulmányi színvonalban is. Amíg az első negyedév tanulmányi átlaga 3 volt, a félévre ez 3.5-re emelkedett. Az osztályozott tanulók közül kitűnő tanulmányi eredményt ért el 9.1 százalék, jeles eredményt 11.9, jót 27-6, közepeset 29.7, elégséges eredményt 13-7 százalék. Egy tárgyból bukott 4.5 százalék, 2 vagy több tárgyból 3.5 százalék. Emelni keli a munkás-oaraszt származású tanulók tanu mányi színvonalát Fel kell figyelnünk a jelentésnek arra a részére, amely arról számol be, hogy a munkás- és parasztszármazású tanulók tanulmányi átlaga alacsonyabb az átlagos tanulmányi eredménynél. A munkástanulók átlaga 3-2,, a dolgozó parasztszármazásuaké 2-9, az értelmiségieké 4.3 volt. A jelentés ezt azzal okolja, hogy a munkás- és parasztszülők általában ,,kettős dolgozók“, így nem foglalkozhatnak eleget gyermekeikkel. ami érezteti hatását a tanulmányi színvonalukban. Az állandó bizottság ezért — igen helyesen — új iskolai aapköziotthonok szervezését sürgeti. Ez teszi lehetővé, hogy a munkás- és parasztszármazású tanulók a tanítási idő befejezése után ne maradjanak felügyelet nélkül, hanem megfelelő ellátásuk mellett feladataikat a szülők helyett a nevelők felügyelete alatt végezzék el. Jelenleg Miskolcon 9 iskolában van napköziül thou* ahol egyenkint 4-0, összesen tehát 360 munkás- és parasztszármazású gyermek ellátását és tanulását biztosították. Ez azonban még mitr.dig nem elég. Az állandó bizottság szükségesnek tartja, hogy még etiben a tanévben 13 újabb iskolai napköziotthont létesítsenek. A nevelők feladata, hogy egyénileg is jobban foglalkozzanak a munkás- és parasztszármazású gyermekekkel\ Szóváteszi a jelentés, hogy az egyes iskolák működésének, a pedagógusok munkájának szakavatott ellenőrzése nincs kellően biztosítva. A II. és I1E kerületben az oktatási elcadó nem pedagógus, tehát nem tudja elbírálni, hogy az irányítása alá tartozó általános iskolák nevelői helyes pedagógiai módszerek alkalmazásával nevelik-e a Lanulóifjúságot. A városi tanács oktatási és népművelési osztálya vezetőjének, — az oktatási és népművelési munka együttes irányítása mellett — nem jut elégendő ideje az ;skolák látogatására. Az iskoláztatási tervet 98 százalékra teljesítették. A továbbtanulásra jelentkezett Vili. osztályos tanulók 75 százaléka munkás- és parasztszármazású. 25 százaléka értelmiségi Feltárja végül a jelentés, hogy az általános iskolai tanulók évről évre nagy mértékben növekvő száma újabb és újabb iskolák, tantermek létesítését teszi szükségessé. Biztosítani kell, hogy az általános iskola céljaira épült iskolákban csak ál- talámos iskolai tanítás folyjék. Nagyobb gondol a munkásszállásokra! Az állandó bizottság jelentése nagy* vonalakban foglalkozott a népművelési munka eredményeivel és hiányosságaival is. Miskolcon 200 kultúrcsoport, 12 ezer kultúraktíva működik. Ez mutatós ered- ménv, de hiányossága a népművelési munkának, hogy nincs meg a tömegeket kellően mozgósító ereje és sok esetben — helytelenül — öncélúvá válik a kul- túrmunka, nem ált teljes mértékben társadalmunk politikai és gazdasági jelemelkedésének szolgálatában. Az eredmények mellett hiányosságok vannak az oktató és ismeretterjesztő előadásoknál. Az SZFTE előadásain például a gyenge közönségszervező munka miatt átlagosan csak 30—40 dolgozó jelent meg. A tanács népművelési csoportjának az SZMT kultúrosztályával tartott kapcsolata megjavításának eredménye a színjátszó csoportok, a népitánc mozgalom, az énekkari kultúra fejlődése. A munkásszállások lakói közt alig folyik kulturális nevelő munka. Az ott lakó dolgozókkal jóformán senki sem foglalkozott- Ezért fordul elő. hogy az ottlakók egy része nem éppen építő jellegű szórakozással tölti szabad idejét. Az állandó bizottság több jó javaslatot terjesztett elő a hibák kiküszöbölésére. Javasolta többek között: a tanév befejezése előtt az összes általános iskolában foglalkozzanak különös gonddal a munkás- és parasztszár mazású tanulókkal, hogy tanulmányi színvonaluk emelkedjék• Szervezzék meg az általános iskolai tanulók megfelelő nyári foglalkoztatását és a bukott tanulok korrepetálását. Biztosítsák, hogy minden iskolaköteles tanuló beiratkozzék. Szükséges, hogy a tanácsnak külön oktatási és külön népművelési osztálya legyen. Fejlesszék és bővítsék a kulturális létesítményeket különösen a bányászok és nehézipari dolgozók által lakott területeken. A tanácsülés az állandó bizottság javaslatait élénk vita után magáévá tette. „Nyitott ajtók hete“ a sajószentpéteri ipari tanulóintézethen A sajószentpéteri 103. számú ipari tanulóintézet május 18-tól 23-ig „nyitott ajtók hetét“ rendezett. A tanulók munkadarabjait az egyik tanteremben állították ki, hogy a látogatóba érkező Vili. osztó- lyos általános iskolások láthassák, mivel foglalkoznak, hogyan dolgoznak, az ipari tanulók. A kiállítás anyagát nagy figyelemmel vizsgálgatták a pajtások, itt döntötte el Balogh Sándor, az I- számú általános iskola tanulója hogy villanyszerelő tanuló lesz. Róth Ernő, Maiorcsik József, Danes Lajos, Kubányi István fiatalok is kedvet kaptak ahhoz, hogy ipari tanulók legyenek* A ipari tanulók etteszélték az általános iskolásoknak, mi mindent kapnak pártunktól és kormányunktól. Elmondották azt is, hogy mindezért pártunk és kormányunk csupán annyit vár el tőlük, hogy szorgalmasan tanuljanak és megőrizzék a dolgozó nép vagyonát. Az általános iskolások megígérték, hogy' mindazt, amit láttak, hallottak, elmondják azoknak a pajtásaiknak, akik nem láthatták az iskolát• Tíz tanuló mond járt jelentkezett vasipari tanulónak. CS. TÓTH JÓZSEF igazgató a cseh nyelven nemrég megjelent Petőfi. VfcüVi'-SK.ót.^t Két íi ’ tíi *■> a íi\a. A Peiőfi- iratinét Bartók. Kodály és Csajkovszkij szerzeményei és a magyar nép történeté, nek forradalmi eseményeit bemutató diapozitív felvételek vetítése egészítette ki. A matinénak igen nagy sikere volt. — A Magyar Filmgyártó Vállalat a Rákóczi ^szabadságharc 250. évfordulója alkalmából új színes játékfilm forgatását vette tervbe „Rákóczi hadnagya*‘ címmel. A tilm Rákóczi korában játszódó romanti. kus hősi történetet elevenít fel. amelynek hőse Bornemissza János, fiatal jobbágylegényből lett kuruc szabadságharcos. A felvételeket a nyár folyamán kezdik meg. A forgatókönyvet Barabás Tibor írta. a filmet Bán Frigyes kétszeres Kossuth- üijas rendezi, kísérőzenéjét Farkas Fe. renc Kossuth.díjas szerzi. — A Népművészeti Intézet Miskolcon július 15-től augusztus 20. ig a képzőművészeti körök legjobbjai számára nyári müvésztelepet létesít. Párthirek A MISKOLCI V A KOSI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Értesítjük az összes propagandista sze_ miriárium vezető elvtársakat, továbbá az alapismereti, politikai iskola I.. II. évfolyam előadóit, hogv részükre június 5-én. pénteken délután 4 órakor a Pártoktatás Házában összevont évzáró vizsgát tar. tunk. Ez vonatkozik az I.. II.. III.. IV. kerületi pártbizottságokra valamint a bá. nvász és vasutas pártbizottságokra is. Kérjük a pártbizottságokat, hogy ezeknek az elvtársaknak pontos megjelenésé, rol gondoskodjanak. A Déryné Színház műsora Este 7 órai kezdettel: A borjú. Móricz Zsigmond bérjet. i 4. mozik műsorai BÉKE. Május 28-1ÓI—június 3-i*: A siép ifjúság Kezdés: fél 6 3/4 8, vasárnap: fél 4, 3/4 6. 8 óm. KOSSUTH. Június 1—3: Eladó liny. Kezdés: 6 és 1/4 9 óra. HEJÖCSÁBA. Június 3—4: Dallal, tánccal, vidám kedvvel. Kezdés: 6. 8 óra FÁKLYA. Június 3—4: Veszély Német, ország felett és a Selejt bosszúja. Kezdés: fél 6. fél 8 óra lé! sikerül! kajakversenvt rendezet! a Miskolci Lokomotiv Népes mezőnyök vettek részt a Miskolci Lokomotív kétnapos ka jak versenyén. Az egyes számokban az alábbi verseny, zök győztek: Pk 1. 1500 m: Bartányi Miskolci Lók. 8.45, serdülő fiú: Pk. 1. női ifj. 2000 m: Horváth Miskolci Lók. 11:19. Pk 1-es fii. ifj: Viszolai Di. Vasas 37:46. Pk. 2.es ffi. ifj. 3000 m: Szobotits Miklós—Vájná 1st. ván Di. Vasas 17:22. Pk 1-es női fein. 3000 m: Komáromi Miskolci Lók. 21:30. Pk l.es ffi. fein 10.000 m: Koch Miskolci Lók. 46:21. K 2-es ffi. ilj. 3000: Rusznyák —Halmos Miskolci Lók. 15:37.5. K 1-es ffi. 10.000 m: Hajts Di. Vasas 44:24 K l.es 1000 m. ffi. fein.: Rausz Di. Vasas. Pk l.es serdülő fiú: 1. Kuzmicskó Di. Vasas. Pk 2-es serdülő fiú 500 m: Bartá. nyi. Telihai Miskolci Lók Pk 1-es női ifj 500 m: Mártonffi Misk. Lok. Pk 1. ffi. ifj.' m: Pacz Di Vasas. Pk 2-es ffi. 500 m: Pacz—Erdős Di. Vasas K 2.es ffi. ifj.: Boros—Kiss Di. Vasas. Pk l.es női 500 m: Komáromi Miskolci Lokomotív. Pk 2-es ffi. ifj. 500 m: Szobotits—Vájná Di. Vasas K l.es ffi. fein. 500 m: Rausz Di. Vasas. BIRKÓZÁS Vasárnap területi birkózó csapatbajnokságot rendeztek Diósgyőrött, melyen a Di. Vasas, a Miskolci Honvéd és az Egri Fáklya vett részt. A csapatversenyt a Eh. Vasas nyerte 4 ponttal. 2. Miskolci Hon. véd 2 ponttal. 3. Egri Fáklya 0 pont. Részletes eredmények: Di. Vasas—Mis. kolci Honvéd 6:2, Di. Vasas—Egri Fák. lya 7:1. Miskolci Honvéd—Egri Fáklya 6:2. HÁROMTUSA Szombaton és vasárnap bonyolították le Miskolc város háromtusa bajnokságát, j A versenyzők kis száma azt bizonyítja. ! hogy' Miskolc sportkörei nem foglalkoznak I komolyan a háromtusa soorfiával. amely pedig alapját képezi az öttusának, amelyben az olimpián a magyar versenyzők az egyéni győzelem mellett a csapatverseny, ben is bajnokságot nyeri,ek. A háromtusa, úszás, mezei futás, pisztolylövés verseny. számokból áll. az ezzel való foglalkozás tehát nem jelent különösebb anyagi meg. erőltetést a sportköröknek, mert városunk sportkörei nagy részének van úszó és atlétikai szakosztálya, ahol meg van a felkészülés lehetősége. pisztolylövésből pedig, az előkészítést az MTSB végzi A Miskolci Fáklya három csapattal vett részt a városi bajnokságon. A Haladás jó erőkből álló csapattal képviseltette magát, tőlük is több csapat indítását várjuk a jövőben Eredmények: Felnőttek: 1. Góts Miskolci Haladás 9 pont (3, 2, 4), 2. Budai Miskolci Fáklya 10 p. 3. Katona Miskolci Haladás 32 p. Csapatversenyben: 1. Mis. kolci Haladás 30 p. 2. Fáklya 11 p. Ifjúságiaknál: 1 Papp Miskolci Fáklya 4 pont (1. 2. 1). 2 Antelóczi M. Fáklya 32 p. 3. Kádár Miskolci Fáklya 13 pont. Csapat, versenyben: 1. Miskolci Fáklya a) 6 pont. 2. Miskolci Fáklya b) 37 p. 3. Miskolci Földes (Vörös Meteor) 20 p. Az északmagyarországi válogatott ifjú. sági labdarugó csapat sok sikeres mérkő. zés után csütörtökön fél 6 órai kezdettel a miskolci népkerti sportpályán az Építők utánpótlás válogatott csapatával méríto. zik. Az igen érdekesnek ígérkező mérkőzés iránt nagy nz érdeklődés Jegyek elővételben és a sportpályán egységes 2 forintos árban kaphatók. északmagyarorszAg A Magvar Dolgozók Pártja Megye! Bizottságának napilapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó* Kovács István. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefonszámok» 11— ni 39—20. 23—65. KIADÓHIVATAL: Miskolc. Széchenví u 90 Telefon: 28—81, Postaftók: 114. Borsodmegyei Nvomdaipar! Vállalat. Miskolc. Felelős vezető: Szenőrői Tmréné. Apr Gyakorlott 300—120.as sebességgel író gépírónőt keresünk azonnali felvé. telre. Cím a kiadóban. Segédmunkásokat azon. nah belépésre felveszünk. Miskolci Gázgyár, József Attila u. 24. szám alatt 585 Géplakatosokat és segéd munkást felvesz a XVI. «5, Autójavító Vállalat. , ó h i t d Kétszemélyes és tűzhely eladó. été rekamié 1172 Kerékpárok, triciklik ja. vitását, felújítását vállalja. Villamosipari Szövetkezei Zsolcai kapu 12. 606 Az Állami Déryné Szín. házban május 31-én az esti előadás után valaki tévedésből elvitt p színház ruhatárából egy fehér szí. mi nylon.esökabátot. Kérjük. hogy a kabátot mi. előbb hozza vissza, mert ezzel egyik dolgozónkat károsítja meg. «07 s e u HASZNAI.T RUHÁZATI CIKKÜKET (férfi és női ruha. fehérnemű cipő st.b.) mindenfajta bútort, porcellán árut és egyéb lak- berendezési tárgyakat készpénzért és bizomány. lia felvesz előnyös előlegfolyósítással a Miskolci Bizományi Áruház. 592 Használt szívó-nyomó kutat megvételre keres a Bizományi Áruházon ke. resztül fi Miskolci Ce_ mentáruipari V. Miskolc. József Attila u. 23. 604