Észak-Magyarország, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-10 / 262. szám

4 — —------­ÉSZ AKM AGYARORSZÁG Szombat, 1951. november 10. Hogyan neveljük a tanulókat önálló munkára az iskolában és otthon Értékes megbeszélést tartottak a hejőcsabai általános iskola pedagógusai A Iiejőcsabai álta'ános iskola egyik tantermében — példás pontossággal — niegbeszóés'ro gyűlnek össze az iskola pedagógusai Érdeklődéssel várják' Né­meth Lászó igazgató, beszámolóját az elmúlt negyedév munkájáról. Igen fon­tos kérdéseket tárgyalnak meg: hogyan new’jék a tanulókat önálló munkára az isikio'ában és otthon, hogyan tegyék még érdekesebbé, vonzóbbá a tanulás:. Németh László igazgató beszámoló­jában kiemeli: A tanulókat már ez iskolában felelősségérzetre teli nevelni. Éppen ezért szükséges, hogy a nevelő minden alkalommal e lenőrizze, vájjon a tanulók pontosan elkészítették-e feL adataikat. (Ugyanezt kérik a nevelők n szülőktől is — otthon.) Az iskolában tzze] a munkával meg lehet bízni az osztály brigádvezetőit, raj felel őse it is, 1A köte'ossógmui ne»', ókkal egyénileg' kell beszélgetni, felelősségre^keU vonni őket Az otthoni munkát légyre inkább össze ke’l kapcsolni az iskolai munká­val, Egy.egy jó tanuló mondja el, ho­gyan osztja be idejét, délutánját ott­hon. Az önálló munkára nevelés egyik ná­lunk már jól bevált módszere, hogy a tanulók nem egyes kérdésekre felelnek hanem kerek egész előadás formájú­ban adják elő az anyagot — mondja a továbbiakban Németh László. — Ez azt eredményezi, hogy a tanuló e!mé- lyül'tebb munkát végez, ezzel emeljük a tanulmányi színvonalat. Ugyancsak a tanulmányi színvonal emelése érdé. kében indítottuk meg már év elején a korrepetáló köröket, eredményei már szépen megmutatkoznak a tanulók irás- és olvasás.készségének' növekedésében. A tanács segítségével komoly, ered­ményes harcot folytatunk a lemorzso­lódás ellen Rendszeresen folynak a családlátogatások A gyakran, ok nél­kül hiányzó tanulók mellé egy-egy út­törőt osztottunk* be, aki — mikor isko­lába indul — nap mint nap — bemegy a gokat hiányzó tanulóért és magával hozza. Ilyen cs más módszerek beveze­tésével elértük, hogy az indoko.ctían hiányzásokat ma dnem teljesen feisiamoltuk a lemorzsolódást pedig teljesen meg. akadályoztuk. Pálos Lajos nevelő az e'so hozzá­szóló. Eredeti válla’ása az volt, hogy december 21.re készít el az oktatás­hoz egy igen fontos, ötletes szem éltető eszközt, de már november 7-re elkészí­tette. A szemléltető eszköz egy torony, amelyben henger forog és képsorozatot mozgat A képsorozat Sztálin elvtárs életét mutatja be gyermekkorától mos­tanáig. — ■ Tulajdonképen az egészet játék­nak lehetne nevezni — mondja Pálos Lajos —, de úgy gondolom, hogy a gyerekek így könnyen, hamar és jól megtanulják, megismerik) felszabadí­tónk a nagy Sztá'in életét. Pálos Lajos felajánlását számos ha- sonőan értékes felajánlás követi. Ko- pány Károlyné a tanulókkal együtt nagy szorzótáblát készít az iskola szá­mára, Karlecz Zoltán a VIII, fiúasz. tál'yal egészségügyi szemléltető képeket készít. Magyar Lászlóné az V. leány- osztály segítségével ,, Micsurin“ szo­bát rendez be Téglás Jánosné elmondja, hogy az osztá'yban a gyerekek hetenfcint sajtóbeszámolót tartanak, az utóbbi időben megkezdték a, hozzá, szó'ások megszervezését is Téglás Jánosné — helyesen — a fiatalok látókörének kiszélesítésével, politikai ismereteik fej észt ésével is emelni akarja a tanulmányi színvona­lat. Sorra mondják el a lelkes nevelők fe ajánlásaikat, észrevételüket, ötletei­ket, javaslataikat. Mindannyian azon igyekeznek, hogy érdekessé, széppé te­gyék a gyermekeik) számára az iskoai munkát, hogy mind jobban megszeret­tessék velük a tanulást. ■ TOTTI ILONA November 7-én ünnepélyesen megnyitották a SzOT megyei kulturotthonát A Szakszervezetek Megyei Tanácsa november 7-én, a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 34-ik évfordulóján nyi­totta meg ünnepélyes keretek között Kos- suth-utca 11. szám alatt lév^í megyei kul.úrotthonát. A nagy gonddal feldíszített gyönyörű kultúrotthon előadótermét zsúfolásig meg­töltötték a dolgozók az avató ünnepsé­gen. A MÁV zenekar a magyar és a szovjet Himnuszt játszotta el. Zombori Erzsi, a Miskolci Nemzeti Színház tagja szava­lata után a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa nevében Varga Zoltán, az SzMT elnöke üdvözölte a megjelenteket. Horn Dezső elvtárs, az SzOT központi titkárságának tagja ünnepi beszédében hangoztatta: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme adta meg a lehető­séget ahhoz is, hogy most a szocialista kultúra egyik új székházinak avatását ünnepelhetjük. Ez a kultúrotthon központi megyei kultúrotthon — mondotta —, éppen ezért különös gondot kell arra fordítani, hogy munkáját magas eszmei tartalommal tölt­sük meg. Példát kell mutatnia a megyé­ben lévő összes kultúrotlhonoknak s ellen­őriznie is kell azok munkáját. Népszerű­sítenie kell a legszélesebb körben a szov­jet tapasztalatokat. A kultúrotthon fő- feladata, hogy előadásokkal, könyvekkel, kiállításokkal s minden más módon se­gítséget nyújtson a bányászoknak és ko­hászoknál: munkájukhoz, tanulásukhoz. Legyen ez a kultúrotthon — fejezte be beszédét Horn Dezső elvtárs — a tanu­lás, a pihenés, a szórakozás igazi otthona. Az ünnepi beszédet gazdag kultúr­műsor követte, amelynek keretében fellé­pett a Miskolci Nemzeti Színház több tagja, a diósgyőrvasgyári vegymühely kórusa, a Miskolci Ruházati Bolt kultúr- gárdája és a Postás szakszervezet tánc- csoportja. Szerkesztőségünk dolgozói nap mint nap nagy érdeklődéssel és örömmel vár­ják az Északmagyarors^ág levelezőinek sorait. A levelek jó munkamódszerekről, kiemelkedő termelési eredményekről, a mindennapi élet érdekes eseményeiről számolnak be. IFJ. FARKAS SÁNDORNÉ, a Diós­győri Gépgyár szállítási osztályának dol­gozója levelében örömmel ír arról, hogy gyáruk ismét éíüzem lelt. A Gépgyár dolgozói a munkaidő minden percét be­csületesen kihasználták, így nyerték el a kiiüntető címet, — írja levelében. NAGY BÉLA, a sajószentpé'teri gép­állomás vezetője a prémiumok kifizetésé­ről számol be levelében. FARKAS JÓZSEF a hejőpapi gépállo­más DISz titkára arról írt, hogy a hejő- jiapi DISz fiatalok örömmel fogadták el a szigetujfalusi gépállomás DISz fiatal­jainak versenyfelhívását. A hejőpapi fia­talok vállalták, hogy őszi tervüket az elő­írt határidő élőit 10 nappal befejezik. BODNÁR MÁRIA szendrőládi levele­zőnk közölte, hogy Szendrőlád első lett a járási begyűjtési versenyben, megnyer­ték a járási vándorzászlót. Tolmácsolja a község dolgozóinak elhatározását, hogy eredményeik növelésével a zászlót to­vábbra is megtartják. KISS SÁNDOR tiszaoszlári 4 holdas kisparaszt levelében az Északrnagyaror- szág útján arra szólítja fel községe dol­gozóit, hogy a legrövidebb időn belül valamennyien teljesítsék beadási kötele­zettségüket. RÁCZ FERENC ugyancsak tiszaoszlári kétholdas kisparaszt hasonló felhívással fordult községe dolgozó parasztjaihoz. RÁCZ MIHÁLY, a 28/5-ös számú Állami Építőipari Vállalat brigádvezetője kiemelkedő termelési eredményeket is­mertet levelében. Hangsúlyozza: ezzel vá­laszolunk a béke ellenségeinek, a hábo­rús gyújtóiatoknak. 221 százalékos ki­tűnő eredményüket úgy érték el, hogy megszilárdították a munkafegyelmet, jól íiAgiZcvcz..«. a in.,..au., a brigád tag­jait a munkamenetnek megfelelően ész­szerűen állították munkába. SULLER LÁSZLÓ erdőbényei 7 holdas dolgozó paraszt levelében megírja, milyen sok mindent kapott a népi demokráciá­tól, a dolgozó nép államától. Népi demo­kráciánk mindenben segíti a dolgozó pa­rasztok felemelkedését, ezért örömmel teljesítettem túl beadási kötelezettsége­met — írja. Suller László kenyérgabona­beadását 257, takarmánygabonabeadását 200, burgonyabeadását 317 százalékra teljesítette. Pénzbüntetésre ítéltek több váilaíaivzzelüt, mer munka­közveiíiés néikiiisltaimaziak dolgozókét A rendőri büntetőbíróság 100 forint pénzbüntetésre ítélte Varga Ignácot, a Vízépítő Vállalat olaszliszkai telepének építésvezetőjét, mert, munkaközvetítés nél­kül alkalmazott dolgozókat. Dakó Lajos Miskolc, Győri-kapu 62. szám alatti vál­lalati igazgatót 200 forint pénzbüntetésre ítélték, mert 7 munkavállalót alkalmazott közvetítés nélkül. Paulovics Ágostont, a miskolci Gázgyár igazgatóját 200 forint pénzbüntetésre ítélték, mert egy dolgozót munkakönyv nélkül alkalmazott. A Bor- sodmegyei» Tatarozó és Építési Vállalat volt igazgatója több dolgozót alkalmazott munkakönyv nélkül, ezért 500 forint pénzbüntetésre ítélték. A. ssinhrís mai műsora Délután fél 4 órai kezdettel. FARKAS A HAVASON Ifjúsági előadás. Petőfi bérlet. Este fél 8 órai kezdettel FARKAS A HAVASON. Shakespeare bérlet. Nyugdíjasok lakását készpénz kár­talanítás ellenében megvásároljuk. Ingatlanközvetítő Vállalat, Város­háztér 11. sz. híre k Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálatot tart Mis koic. Aranyszarvas (Szabadságtér 2. Ma" linovszkij utca 2. szám. Ujdiósgyör: Marx Károly u. 38. Hejőcsaba: Csaba vezér.ut 68. Ma Diósgyőrött a Hegyalja utca 1. sz. alatti eyógyszertár tart éjszakai szolgá­latot IDŐJÁRÁS Változó felhőzet, kevés helyen eső. Mérsékelt, délkeleti, déli, maid főként nyugaton megélénkülő délnyugati, nvu- g’ati szél. Az éjszakai lehűlés nyugaton kissé megerősödik. A nappali hőmérsék­let alig változik. Várható hőmérsékleti ér lékek az ország területére: reggel 6—9j délen 13—16 között. A várható napi középhőmérséklet Bu dapesten és az ország egész területén tíz Cfok. tehát a központi fűtése.? lakóházak fűtéséről szóló belügyminisztériumi ren­delet értelmében a lakóházakat az ország1 egész területén a rendelet 4. paragrafusé, ban megállapított I. fokozat szerint lehet fűteni. PART HÍREK A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÁGIT. PROP. osztályának közleménye. . A Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztálya értesíti a megyében lévő vala­mennyi üzemi és városi alapfokú propa­gandista szeminárium vezetőt, hogy ré­szükre ma, nov. 10-én, szombaton dél után 2 órakor a Pártoktatás Házában konferencia lesz. Valamennyi előadó elvtárs készüljön fel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Szovjetunió társadalmi rendszere című anyagból. ★ A MISKOLCI VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE. A Miskolci Városi Pártbizottság érte. siti ^ a középkáderoktatásban résztvevő elvtársakat, hogy részükre (a Bolsevik Párt Történetéből és a Politikai Gazda­ságtanból)^ november 11-én, vasárnap reggel 8 órakor tartják meg a konferen­ciát. Az elvtársakat külön meghívón ér. tesítik a konferencia pontos helyéről. * A Dózsa György pártszervezet flo- vember 10-én Miskolcon a Szentvály utca 18% számú helyiségében műsoros estet rendez# Belépődíj $ forint# — A milánói tartomány valamennyi gépgyárának dolgozói sztrájkot jelen­tettek be a Sesto-San Giovann. Brada üzem dolgozói iránti szolidaritásuk jeléül. — Eisenhower tábornok szerdán dél­után visszaérkezett Párisba Eisenhower az újságírók előtt kijelentette, hogy: „az USA.ban üzleti ügyben“ tárgyait az elnökkel. — KULTURÁLIS vezetékből és ipari &munkásokból áVó küldöttség utazott Moszkvából Berlinbe, hogy vesztve gyen a Német-Szovjet Ba­rátság Hónapján“ — A DÉFOSz miskolci szervezete érte. siti tagságát, hogy november 1? én. vaj sárnap délelőtt 10 órakor tartja rendes havi taggyűlését, melyre a tagság pontos megjelenését kéri. — Az indokínai exoediciós hadsereg szabadságon lévő, több részeg katonája Fázisban feltörte a Francia Kommunista Párt suresnei helyiségének ajtaját, a he. lyiséget feldúlta és már fel akarta gyúj­tani, amikor az odasiető dolgozók ebben meggátolták őket. — NAGY IM PERI a LIST \ ELLENES TÜNTETÉS VOLT DAMASZKUSZ» AN. A tüntetőknek a parlament elüti tartott gyűlésén a szónokok a sziriai népnek az egyiptomi néppel vállalt szolidaritá­sát fejezték ki és tiltakoztak az USA. nak, Angliának. Franciaországnak és Törökországnak úgynevezett közel, és középkeleti .,,védelmi rendszer“ létesíté­sére irányuló javaslata ellen. Űj bányász üzemi lap megyénkben: a „SZUHAVÖLGYÍ BÁNYÁSZ" Pártunk, kormányunk bányászok iránti megbecsülésének és gondoskodásának újabb jele, hogy ebben a hónapban no­vember 15-én külön bányász üzemi lap jelenik meg megyénkben: a Szuhavölgyí Bányász. A hetenkint egyszer megjelenő bányászujság új erőforrás bányász dolgo­zóink számára a termelésben mutatkozó lemaradás behozásáért, a terv teljesíté­séért, a munkafegyelem megszilárdításá­ért folyó harcban. A bányászlap akkor fogja betölteni hivatását, ha bányász­dolgozóink annak nemcsak olvasói, ha­nem írói, előkészítői, előállításának ak­tiv résztvevői lesznek. Már most keressék fel leveleikkel a bányászlap szerkesztősé­gét. Számoljanak be leveleikben termelési eredményeikről, tárják fel a tervek teljem sítését akadályozó hibákat, mutassanak rá a hiányosságokra, leplezzék le a notó­rius müszakmulasztókat, igazolatlanul hi­ányzókat, fegyelmezetlenkedőket, a sajtó erejével és segítségével is harcoljanak a munkafegyelem megszilárdításáért. Fogadják és olvassák szeretettel bá­nyász dolgozóink a Szuhavölgyí Bányász üzemi lapot. A Szuhavölgyí Bányász első száma no­vember 15-én jelenik meg. A leveleket „Szuhavölgyí Bányász szerkesztősége” címre kell eljuttatni a Szuhavölgyí Szénbányák Vállalat igazgatóságához Ku- rittyánba. Román Filmhét Magyarországon Magyarországon e’sóízbm november és 28. 'között Budapesten és nyo'c vidéki nagyvárosban rendezik meg a Komán Filmhetet A FH/mhét műsora azokat a problémákat ismerteti, ame­lyekkel a Komán Népköztársaság dol­gozóinak a szocialista építés során meg kell küzdenie# A Filmhét két játék« filmje, a ,,Gyöz az Set“ és ,,A mi fa­lunk“, ezeken kívül számos új román doéaumentfilm és két rajzfilm kerül a imagyar közönség elém Szabotáló Italaitokat ítélt el a bí íróság B Kovács István edelényi kulik sertésbeadási kiöte ezottségét nem tel. jesítette. 5 hónapi börtönre, 1000 fo­rint pénzbüntetésre és a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélték Nem teljesítette tojásbeadási kötele­zettségét Hajdú Gyula igrici és Ra­gályi Lász'ó zádorfa'.vi kulák A szabo- tálókat 6—0 hónapi börtönre, 1000— 1000 forint pénzbüntetésre íté’ték és 1000—1000 forint vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezték. Nem teljesítette tejbeadási kötete** zettségét ifj Menyhárt János mező. nagymihá yi kulák_ A bíróság 4 hó­napi börtönre, 1500 forint pénzbünte­tésre és a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte. Zug'rovics Ferenc rafcaeai kul^ szá­llót ária az őszi vetési munkákat, ezért 8 hónapi börtönre 1000 forint pénz. büntetésre, 1000 forint vagyoni elég­tétel megfizetésére és a közügyektőt 11 évi eltiltásra ítélték. A mezőnyárádi általános iskola nyerte a Mezőnyárád — Bükkábrány közötti párosversenyt A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 34. évfordulójának l is ölele téré ^ me­zőnyárádi állami általános iskola atlétikai párosversenyre hívta a bükkábrányi álla. mi általános iskolát. A párósversenyben a két iskola tanulói az alábbi eredménye, két érték el: Fiuk: 100 m-es síkfutás: 1. Szép Pál (Bükkábrány) 13 mp. 2. Szabó Gyula (Mezőnyárád) 13.1 mp. 3. Demjén Barna (B) 13.3 mp. 800 m_es síkfutás: 1. Csór dás Sándor (B) 2 perc 35 mp. 2 Papp János (M) 2.38 mp. 3. Kovács Béla (B) 2.46 mp. Gránátdobás: 1. §zabó T. (B) 43.48 m. 2. Harangozó Barna (M) 43.18 m. 3. Porcéi László (M) 42.53 m. Magasug­rás: 1. Szabó Gyula (M) 120 cm. Verse­nyen kívül: 125 cm. 2. Gere József (B) 3 20 cm. 3. Ónodi Gedeon (M) 120 cm. 6 km. kerékpározás: 1. Birinyi István (B) 14 p. 2. Ónodi Gedeon (M) 14.18 mp. 3. Nagy János (M) 14.22 mp, 4x100 m.es váltó: 1. Bükkábrány 54 mp. 2, Mező* nyárád 54.4 mp. Lányok: 60 m-es síkfutás: 1. Fenyves Katalin (M) 8.8 mp. 2. Dudás Anna (M> 8.9 mp. 3. Orosz Anna (M) 9 mp. 400 m.es síkfutás: 1. Török Mária (B) 1 p. 16 mp. 2. Piszkor Rozália (M) 1 p 20 mp. 3. Tari Mária (B) 1 p 22 mp. Gránátdo-» bás: 1. Szegedi Julia (B) 32.86 m. 2. Orosz Anna (M) 27.40 m. 3. Szepesi Má­ria (M) 25.15 m. 3 km_es kerékpározás: 1. Bogyó Margit (Mi 7 perc 22 mp. 2. Székely Jolán ÍB) 8.23 mp. 3. Nagy Er­zsébet (B) 8.57 mp. Magasugrás: 1. Tö­rök Margit (B) 117.5 cm. 2. Piszkor Ro­zália (M) 115 cm. Versenyen kívül: 120 cm. 3. Roszkos Éva (M) 110 cm. 4x60 m-es váltó: 1. Mezőnyárád 36.3 mp. 2, Bükkábrány 36.5 mp. A pontversenyt 170:166 arányban a me, zőnyárádi állami általános iskola nyerte meg. Úszás Nagy érdeklődés mellett rendezték meg Ozdon a DISz_fiatalok az országos úszó- versenyt. A versenyen az ózdi úszók szép eredményeket értek el. A verseny kiemelkedő számai és ered­ményei: 100 m. női I. o. hátuszás: 1. Temesi Judit, Előre 1.15.6 mp. 2. Hu- nyadfi Magda, Kinizsi 1.19 mp. 3. Völ. gyesi Erzsébet, Előre 1.34.4 mp. 200 m. női I. o. mellúszás: 1. Killermann Klára, Kinizsi 2.56.6 mp. 2. Székely Ripszina, Kinizsi 3.10.9 mp. 3. Paszternák Ilona, Ózd 3.20.6 mp. 100 m. férfi I. o. mell­úszás: 1. Gyurcsik András. Bp. Vasas 1.1S mp. 2. Juhász László, Ózd 1.21.2 mp. 3. Varga András Bp. Lók. 1.22 mp. 4. Kele­men András Ny. Lók. 1.24.1 mp. 100 mé. teres férfi I. o. pill: 1. Tumpek György Bp. Honv. 1.08.8 mp. 2. Fehér Zsolt Gy. Ép. 1.11.2 mp. 3. Borosi Tamás Bp. Honv 1.15.4 mp. 100 m. női I. o. gyors: 1. Gyenge Valéria, Bp. Lók. 1.17 mp. 2. Kárpáti Judit, Bp. Előre 1.17.1 mp., S. Zsiga Klára, Bp. Előre 1.26 mp. 100 m. férfi I. o. hátuszás: 1. Nyéki Imre Bp. Honv. 1.14.6 mp. 2. Bolvári Antal Bp. Lók. 1.16.4 mp. 4x100 méteres férfi ifi. mell. váltó: 1. Bp. Előre. Orsz. Ifi. senior 5.24.9 mp. 2. Ózd, megyei csúcs 5.47.6 mp. ÁsztaMtenisz Az MTSE Borsodmegyei Területi Elnök, sége november 11-én Diósgyőrött ruidezi meg a férfi és női asztalitenisz bajnokság gokat. A versenyen a diósgyőri, az ózdi, a nyíregyházi és a gyöngyösi féríicsapa- lok, valamint a nyíregyházi és az ózdi női csapatok vesznek részt. Ökölvívás Az MTSE válogatott ökölvívó csapata otthonában legyőzte a bajnokjelölt buda­pesti I. MTSE ökölvívó csapatát 13:9 arányban. A mezór.yból kiemel kentek az ózdi és ar egri versenyzők. Mozik műsorát BÉKE: Nov. 19. A nagy tiizfény. Előadás nétköznap délután 6 és egy­negyed 8 órakor. Vasár, és ünnepna«, pokon délután 3. egynegyed 6 és fél 8 órakor. KOSSUTH: Nov. 10—13. Megacélozottak. Előadás hétköznap délután: fél 6 és háromnegyed 8 órakor Vasár- és ünrf nepnapokon délután féi 4. háromne. erved 6 és 8 órakor. FÁKLYA: Nov. 10—11* Iván Kullbin, 700 m. a föld alatt, Oroszlán és a nyal. Tavaszi mese. Voronyezsi vadaskert. Mezei futás. Előadás hétköznap fél 6, fél 8; vasár, nap- fél 4. fél 6. fél 8 órakor. HEJŐCSABA November 9—10. Csapda Előadások vasárnap: 3. 5, 7 óra. hét­főn 7 óra ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságénak nflivlnpia Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Felelős kiadó Harmati Sándor Szerkesztőség; Miskolc. Széchenyi utca 30 Telefonsz&mok: ipari, levelezés, és sport«, rovat: 13—31: pártrovat, mezőgazdasági, kultúr-közigazgafásí rovat* 17—37, szer. kesztők ?3—65. Kiadóhivatal: Miskolc Széehopvi u 30 Telefon: 13—63 Postafiók* 146. Egyszámlaszám: 936.576 27 Borsod i-nvomda Felelős nyomdavezető: Szendrő! Imréné. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket reggel 8 órától délután 4 óráig vesz fel a kiadóhivatal — Szom baton délután 1 óráig, Széchenyi uca 3 szám. — Telefonon hirdetéseket nem veszünk fel. ÁLLÁST NYER Festő, és vegytisztító szakmunkásokat azonnal felvesz a Patyolat válla­lat. Qyőii kapu. 22424 Kálisz ismeretekkel rendelkező, vagy 1951 ben közgazdasági gimnáziumot végzett nőt vagy férfit, azonnalra könyvelőnek keresünk. Miskolci Kon­fekció üzem, József Attila u. 12. Telefon: 24-36. 3495 Szeszfőzdevezetőt azon. nalra keres az Állat te" nyésztési Technikum Tan­gazdasága, Putnok. 3491 Főkönyvelőket és kőny. velőket keresünk megyé­ben lévő állami gazdasá­gainkba. Jelentkezés Ál. !ami Gazdaságok Megyei Központja. Sánc utca 15. szám. 3490 ADAS-VÉTEL Jó fejőstehén eladó. Megtekinthető délután 4 órától. Szentpéteri kapu 22. 22476 Keresünk megvételre 501_es vagy 503 as Fiat diferenciált. 13/2. Épület­festő és Mázoló Váll. Mis kolc, Széchenyi u. 72. sz. lakas. lakáscsere INGATLAN Az alábbi Hirdetésekben közölt lakások, lakásosé, rék, ingatlanok csak « BÍR vállalat útján bo. nyolíthatók le a 37—1951. sz. M. T. rendelet alap. Ián. Miskolc, Városkái, tér 11. szám. Kettő szoba, konyháa villarész sürgősen eladó. Tapolca, Kiss József u. 1. 22457

Next

/
Thumbnails
Contents