Észak-Magyarország, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-11 / 263. szám

ÉSZAKMAGMRSZAG r Törvényerejű rendelet n dolgozók nyugdíjáról Jól biztosítják a verseny nyilvá­nosságát, emelkedik a termelés Pálinkás-tárón MDP BORSOD-AE VII. évfolyam 263. szám Ára 50 fillér Miskolc, 1951 november 11, vasárnap J A Szovjetunió hatalmas ereje — a béke legfőbb támasza A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulóján Berija elv- tfos, a Szovjetunió minisztertanácsának enökhelyef'ese nagy beszédében Átt ekin'és t adott a kommunizmus ügyének diadalmas előrehaladásáról a Szovjetunióban és az egész világon. Beszámolt a szovjet népgazdaság ha­talmas fejlődéséről és eredményeiről. Rámutatott arra, hogy a Szovjetunió felülmúlhatatlan ereje és biztonsága tudatában következetesen folytatja harcát a béke megvédelmezéséért. A moszkvai beszéd — into figyelmeztetés volt a háborús agresszorck, a* eívetemtilit imperialista gyujiogatők felé és új erő forrása a népek sza­badságáért, az emberiség békéjéért küzdő százmilliók számára. „A mezőgazdaság évente nagymennyiségű igen moder/i gépe: kap az ál- lwmol. Kbben az évben a mezőgazdaság 137 ezer traktort, 54 ezer gabona- arató kombájnt, továbbá kétmillió egyéb mezőgazdasági gépet és felszere­lőit kap... Mindez lehetővé teszi a fő. mezőgazdasági munkálatok még fokozottabb gépesítését, megkönnyíti a kolhozparaszt’ok munkáját, növeli munkájuk termelékenységét.« ^A' jsíénipirnr.k ' az' utóbbi években végrehajtott technikai átszerelése le­hetővé tette az olyan nehéz, munkával járó munkafolyamaitok teljes gépe­sítését, mint a réseié* és frontfejtés, továbbá a földa’atti szállítás és a «jsén vasúti kocsiba rakása. A szovjet kormány és maga Sztálin elvtárs állandóan gondoskodik a bányászok munkájának minden módon való meg­könnyítéséről és életi élté teleinek megjavításáról.« „A Szovjet Hadsereg és Haditengerészet felülmúlhatatlan szelleméit és harokészségét az egész világ elismeri. Ez a hadsereg és haditengerészet a modern fegyverzet minden fajtájával fel van szerelve, hogy döntő csa­pást mérhessen bárkire, aki a történelem meggyőző tanulságai ellenére is­mét megtámadni merészelné hazánkat.“ „Csupán naiv po i.ikusok hihetik, hogy a Szovjetunió külpolitikájának békés jellege azt" je'en’ti hogy nem bízunk erőinkben ... Ha az imperialis­ta rablók népünk békeszeretetát gyengeségnek értelmezik, akkor még sú­lyosabb kudarc vár rájuk, mint amilyet a szovjet állam elleni korábbi katonai kalandjaikban vallottak.“ Üzemi tudósítóink, levelezőink írják : November 7-e után Aluli lendülettel harcolunk Szemeinkben az évi terv határidő előtti teljesítéséért! Fokozott jó munkára tettek fogadalmat élüzem ünnepségükön a Diósgyőri Gépgyár dolgozói Borija elvtárs a kővetkező szavak­kal fejezte be nagy beszédét: „A szovjet nép tudatában van ere­jének és útja helyességének, megin­gathatatlan nyugalommal és a jövőbe veteftit hittel folytatja nagy alkotó munkáját. A világ semilyen ereje sem tartóztathatja fel a szovjet nép dia­dalmas haladását a kommunizmus végleges győzelme felé." Csaknem kétezer dolgozó jelen’été- ben tartották meg az élüzem ünnep­séget a Diósgyőri Gépgyárban. Oe.se- nás Tibor elvtárs beszámolójában el­mondotta: a gyár dolgozói készáru- terme'ési tervüket 110.1, teljes terme­lési tervüket 110.8 százalékra telje­sítették a harmadik negyedévben. A gyárban vannak már olyan üze­mek is — a reszelővágó, a vas­szerkezet, a kerékpárüzem moz­donysora —. amelyek évi globá­lis tervüket már befejezték. A megmunkáló egyedi-gyártás rész­legből eddig 274 dolgozó teljes!*ette évi tervét. Jászai József elvtárs már 1953 januári tervén dolgozik. Felhívta a dolgozókat: a nagy kitün­tetés, a sok szép eredmény ne tegye őket' elbizakodottá, hanem még na­gyobb lendülettel harcoljanak a hi­bák fe’számolásáért, az élüzem kitün­tetés megőrzéséért, évi tervük túltel­jesítéséért, A Megyei Pártbizottság képvisele­tében Kovács Miklós elvtárs üdvö­zölte a nagy termelési győzelem alkal­mából a Gépgyár kiváló dolgozóit, majd rámutatott azokra a hiányossá­gokra, amelyeken feltétlenül ja- vltaniok kell, hogy még nagyobb eredményeket érjenek el. Minden téren biztosítani kell az egy­személyi fe1 élességét, ezen a téren is a kommunistáknak kell jó példával előljárniok. A Nagyüzemi Pártbizott­ságnak oda kel! . hatnia, hogy még jobb felvi’ágositó munkát végezze­nek az alapszervezat'ek, a szakszerve­zet fordítson nagyobb gondot a mun­kaverseny szervezésére, n verseny nyilvánosságának biztosítására, a munkafegyelem megszi’árdítására. A. felszólalások során'Gombos Jó­zsef elvtárs sztahanovista, a sze­reld® dolgozói nevében megfogadta, hogy december 10-re befejezik ezévi tervüket. Plahetka Ferenc e’.vtárs, a vassverke- zet alapszervezeti titkára bejelentet­te, hogy évi tervük teljesítése után most azért harcolnak hogy az év végéig tervükön felül 10 millió forint értékű többtermelést érjenek el. Buzgó elvtárs, a Kohó- és Gépipari Minisztérium képviseletében átadta a gyár dolgozóinak az élüzem zászlót, amelyet Tóth Béla elvtárs, a süly- lyesztékes kovácsműhe’y sztahánovis- fája vett át. Kiosztották ezután a sztahánovista jelvényeket, sok dolgo­zó részesült 400—600—800 forintos jutalomban. Lupták István elvfárs, 'a Gépgyár Nagyüzemi Pártbizottságának titká­ra arra buzdította a gyár dolgozóit, hogy á kommunisták vezetésével még lendü’etesebben küzdjenek tervük etúl teljesítéséért, a béke megvédé­séért NAGY PETER üzemi tudósító. December 8-ra be akarják fejezni ezévi tervüket a Diósgyőri Gépgyár süllyesztékes kovács- műhelyének dolgozói A Diósgyőri Gépgyár süllyesztékes ko- vácsmühelyének dolgozói november 7‘i vállalásuk teljesítésében jó eredményeket értek el. Nagy András kovács brigádja a vállalt 40 Marab helyett 42 mellsőtengelyt kovácsolt. Papp József brigádja sín-ék szabásánál teljesítményét 108 db-ról 120 db-ra fokozta. Tóth Béla brigádja a ten­gelycsukló szabásánál a vállalt 70 db helyett 82 db-ot készített eL Az üzem valamennyi dolgozója teljesítette vállalá­sát s most újult erővel küzdenek azért, hogy ezévi tervüket december 8-ra befe­jezzék. TÓTH BÉLA levelező Diósgyőri Gépgyái Győzelmi jelentés a diósgyőrvasgyári vasöntödéből A Diósgyőri Kohászati Üzemek vasöntödéjének dolgozói 1951. évi tervükéi október 27-én befejezték. A terv sikeres befejezéséhez hozzá­járult a fizikai és a szellemi dolgo­zók lelkes versenylendülete, jó együttműködése és elsősorban a párt- szervezet jé munkája. A munkamód­szerátadási mozgalom is nagymér­tékben kiszélesedett üzemünkben, J6 eredményeket értünk el a munka- fegyelem megszilárdításában. TAKACS ALADA* üzemi tudósító Minden eddigi eredményüket túlszárnyalták októberben a diósgyőri Martin-acélmű dolgozói gasabb eredményüket 1577 tonnává* A diósgyőri Mártin.acé’mü dolgo­zói kemény harcot folytatnak, hogy be. hozzák lemaradásukat, feltétlenül telje­sítsék tervüket Ennek érdekében a pódiumon, az öntőesarnokon és a hul- ladéktéren összehangolt versenyvál'alá- sokat tettek a dolgozók Ismertetik ve­lük, melyik munkaterületen naponta miyen teljesítményekre van szükség ahhoz, hogy a tervet teljesítsék, A len­dületes munkának köszönhető, hogy ok. tóberben a Martin termelése 35 száza, lékkai emelkedett, eddig élért legma­Ujabb olajíűtéses kemencét építenek az ózdi Martinban Az ózdi Martin-acélműben néhány napja olajfűtéssel működik már az egyik kemence. Az átalakítás igen jó eredményekat hozott, ebben a kemen­cében nagyobb mennyiségű acélt gyár­tanak egyszerre, mint a többi kemen­cében, az olvasztási idő mégis csak 5 óra. Az évi terv teljesítése, túltelje­sítése érdekében a dolgozók most el­határozták, hegy újabb olajíűtéses kemencét építenek. Résztvesznek eb­A millszehundos ro ezévi legszebb termelési a Péch Antai Az Ózdi Szénbányák Vállalathoz tar­tozó Péch Antal-táró dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34, évfordulójára te’jesítményüket 128 szá­zalékra emétók. Ilyen kimagasló ered. ményt 1951-ben még egyszer sem lértek el a dolgozók. A nagy terme'ési győ. zelimet annak köszönhetik, hogy beve­zették a millszekundoe robbantási mód­szert. Az üzemvezetőség tervszerűen o »készíti és biztosítja a dolgozók szá­mára a terviéjcsíléshez szükséges mű­szaki előfeltételeket. A Bány I Kimagasló teljesítményeket értek el a Bányászati Mélyépítő Vállalat dolgozói a lyukóbányai üzemnél a november 6-i nagy­termelési napon. A Rácz-brigád 147, a Friguli-brigád 131, a Szokolyi-brigád 148, az Ipacs-brigád 142 százalékra fokozta teljesítményét. A Vincze-brigád tagjai üres csille hiány miatt nem tudtak terme­lésükben szép eredményt felmutatni. Október a tornass A tornaszentandrási gozói 1951 III. negyedévében másodszor nyerték el az élüzem cím II. fokozatát s ezzel a Bányász Szakszervezet vándorzász­laját- A dolgozók termelési eredményeik növelése mellett azt is vállalták, hogy a szállítás meggyorsítása érdekében meg­javítják siklóberendezésüket. A szállító­padot a kitűzött határidő előtt hét nap­pal elkészítették és megkezdődhetett a szállítás az Ózdi Kohászati Üzemek ré­szére. 1951-es tervelőirányzatunkat már A millszehundos robbantás segítségével a Péch Antal-táró dolgozói A Bányászati Mélyépítő Vállalat dolgozói évi tervük túlteljesítéséért Október 23-án befejezték ezévi tervüket a tornaszentandrási mészkőüzem dolgozói mészkőüzem dol­Évi tervüket már 94 százalékra teljesítették a 2S|3. sz. Állami Építőváilalat dolgozói A 28/3. számú Állami Építőipari Vállalat dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordu­lója alkalmából azt a kötelezettség­vállalást tették, hogy évi tervüket december 10-re befejezik és a Gazda- mozgalom keretében november 7-ig 141.030 forintot takarítanak meg nép. gazdaságunk számára. Most büszke örömmel jelentették Rákosi elvtársnak, hogy ezt a vállalásukat 153.292 forint érték­ben teljesítették és évi tervük megvalósításában már 94 százalék­nál tartanak. A vállalat dolgozói az előző 124 szá­zalékos dekádátlagot 132 százalékra emelték. A 100 százalékon alul telje­sítők számát sikerült 47-re csökken- tenünk. Ezen a téren is még jobb eredmé­nyeket akarunk elérni, hogy fel­ajánlásunkat feltétlenül teljesít­sük, sőt túl is teljesítsük, túlszárnyalták a dolgozók! Küjönöeen kitűnt Csohány Ferenc, Jacső János és Gergely Imre brigádjainak! jó mun­kája. A fellendült versen ymovga1 óra « Martin termelésének mennyiségi növe­kedésében már érezteti jő hatását, en­nek további növelése mellett igen nagy gonddal azon kell igyekezni, hogy a minőséget is megjavítsák, HEDERVART ANDRÁS üzemi tudósító ben a munkában a kazánkovácsok is, különösen kitűnik az Érsek-, a Varga- és a Nagy-brigád munkája. A 60 tonnás új daru összeállításá­nál Kovács Dezső és Fehér József ka­zánkovács brigádjai átlagteljesítmé­nyüket 132 százalékra fokozták. A hatalmas daru testet 3 Óra alatt emel­ték fel a darupályára. VARGA JÓZSEF üzemi tudósító >ével győzelmüket vívták kt Magyar! Lajos. Petrenkó György, Póczos Barna 300. B'nenanib Pál bri. gádja 211, Kupcsok Lajos, I'őtos Fe­renc 200, Mónár Gyula, Gulyás Bá. ünt 214 százalékot teljesített A mc- legcsákány-váltós alkalmazásával nagy­mértékben fokozta eredményét, kitűnt a brigádok vérsenyében Halász Lajos DISz-brigádja, Fehér Imre és Fükö Lajos brigádja, HONVARI KALMAN levelező. ozót Emiatt maradt vissza a Piden-brigád és Vereckei-brigád is, teljesítményüket csak 100—102 százalékra tudták emelni. A brigád tagjai megfogadják, hogy ki­küszöbölik munkájukból a hiányosságokat és teljesítményüket még tovább fokozzák az évi terv túlteljesítéséért. TÓTH JÁNOS levelező október 23-án teljesítettük. November 7-e tiszteletére tett vállalásainkat 157 száza­lékban túlteljesítettük. Különösen jő munkát végzett Nagy István sztahánovista vájár — akit a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium „a szakma legjobb dolgo­zója”, Szlifka József vájár, Mészáros Jó­zsef Truzsi István és Krajnák Ferenc vájárok, akik jutalomban is részesültek­Gyarmati István Kositzki Pál üb. titkár üzemvezető Népi kormányunktól 21.500 forint nyereségrészesedést kaptunk, ennek 60 százalékát szociális, kulturális beru­házásokra fordítjuk, 40 százalékát pedig, 8640 forintot jutalomként kiosztottunk a leg­jobb dolgozók között. 138 dolgozó kapott pénzjutalmat, 3 emléklapot, 8 oklevelet. Kocsis Péter ács és Oláh József vasbetonszerelő, „a szakma legjobb dolgozója" oklevél 1. fokozatát 500 forint pénzjutalmat ka­pott és kétheti külföldi üdülésben része­sül. Nagy József sztahánovista ácsot a második sztahánovista jelvénnyel tiintertték ki. Tizenkét kiváló dolgozó kapott sztahánovista jelvényt és ré­szesül kétheti díjtalan üdülésben. ARNOT JANOS párttitkár

Next

/
Thumbnails
Contents