Észak-Magyarország, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-16 / 190. szám

4 É5ZAKWACYXR0RSZÁC Csütörtök, 1951. augusztus hö 16, sxi „Olyan jólétet, amilyet a Szovjetunióban láttam, csak közös nagyüzemi gazdálkodással lehet elérniíe Amikor a Szovjetunióba induló parasztlcüldöltségbe megválasztották Bárdos Balázsné szentistváni tszcs-tagot, sok megbízatással látták el. Arra kérték, nyissa ki jól a szc. mél, jegyezzen jel mindent, s ha hazajön, híren számoljon be élményeiről. Bárdos Balázsné így is tett. Rengeteg élménnyel, ta­pasztalattal megrakodva, telein füzetekkel tért haza. Rí. váncsian, feszült érdeklődéssel várták nemcsak a községben, hanem az egész környéken. Már az első nap elárasztották kérdésekkel. Először a tszcs tagok fogták körül, azután az egyénileg dolgozó pa­rasztok. Kérdés kérdést ért. Bárdos Balázsné valamennyire pontosan válaszolt. Az érdeklődök főként arról kérdezősköd- fék, mi’yen eredményeket értek el a kolhozok, hogy élnek a kolhozparasztok s mi var, az öregekkel a kolhozban. Szabó József dolgozó paraszttal az utcán találkozott. Megálltak néhány szóra, Kiadós beszélgetés lelt belőle. — Mii lóitól odakint? Hogy fizetett ott az- „élet"? — Hol is kezdjem, Józsi bácsi. Ukrajnában a vinyicai járásban van egy falu: Gu'ibeci. 1929-ben három kolhoz alakult itt. Ezek 1931-ben egyesültek — most 2700 hektár jpldön gazdálkodnak. Igen szép eredményeket értek el. Ár. páhól például az idén hektáronkint 35 mázsát aratott. A búza hektáron kint 30 mázsái hozott. Cukorrépából egy hek. táron 4M mázsára számítanak. Kukoricából pedig biztosan lesz 80 mázsás átlagtermésük, — Szép, szép, nagyon szép, — gondolkodik el az öreg Szabó. — Gazdugok, jómódúak, vidámak ott az emberek. En­nek a kolhoznak 2,100.000 rubel volt a jövedelme a múlt esztendőben. Hogyan osztrák el ezt a nagy jövedelmet? — Hogyan? Hál úgy, mint nálunk: munkaegységek arányában. Az ogyesszsi kerület Sztálin.kolhozában például a Kecsenko.esalád (hárman vannak a kolhozban) 1454 mun­kaegységet dolgozott be. Erre az elszámolásnál 58 mázsa búzát, 428 kg napraforgót, 147 kg fözelékjclét, 104 kg cuk. rőt, 32 mázsa gyümölcsöt, 43 mázsa szalmát, ugyanannyi kukoricaszárai, 29 mázsa szemestengerit és 6800 rubelt kaptak. — Hihetetlen! — Bedig így van ez! Saját szememmel láttam, velük beszéltem. — Honnan lenne minden kolhozparasztnak a lakásában rádió, szőnyeg, varrógép, villanyvasaló, miből telnék annyi és olyan jó ruhára, mint amilyenben a kolhozparasztok jár­nak. Miből, ha nem a jövedelemből? — Keltem sose lesz ennyi, — gondolkozik cl az öreg. — Nem-e? Dehogy nem! Ilyen jövedelmet, jólétet csak a közös munka biztosít, — a csoport. Igaz, amire a Párt tanít: minél többen vagyunk a csoportban, annál nagyobb mennyiségen osztozkodunk. A csoportban sokkal könnyebb a munka. A nehezét a gép végzi, jobban meg lehet művelni a földet, nagyobb is a termés. Igv van ez, Józsi bácsi. Én mondom, jól teszi, ha gyorsan belép a csoportba. Alig vúH el Szabó Józseftől Bárdosáé, összetalálkozott Rákvács Antallal. 70 éves már, megette kenyere javát, de a tszcs öt is■ érdekli. Félt eddig belépni, meri hát „mi lesz az öregekkel?” Bárdosáé megnyugtatja: az öregekről a kolhozban a legmesszebbmenőén gondoskodnak, A jövedelem 2 százalékát szociális alapra teszik félre. Ebből napközit. Óvodát érilenek és biztosítják az öregek gondtalan megélhetését. Az idős tagokat olyan munkára osztják be. amit könnyűszerrel el tudunk 'végezni. Az egyik kolhozban például találkoztunk egy 70 éves öreg kolhozparasztasszonnyal, aki a szelektor mellett dolgozott — sepregetett. Már nem is kellett volna dolgoznia az alapszabályzat szerint, de ö maga kérte, hogy dolgozhassák. Szeníistvánon 'és a környéken állandóan nő az érdek­lődés a termelőszövetkezeti mozgalom iránt. Bárdos Balázsné fáradhatatlanul, lelkesen magyaráz, felvilágosít mindenkit mindarról, amir látott, tapasztalt tanulmányúiján a boldog emberek gyönyörű országában, a Szovjetunióban. A Szabad Nép-kiállítás Miskolcon A m/igyar kommunisták, a magyar kommunista sajtó több évtizedes har­cát szemlélteti a Megyei Tanáe.sliáz nagy termében rendezett Szabad Nép Ifiállítás,, amelyet a dolgozók naponta nagy érdeklődéssel szemlélnek meg és írnok benyomásaikról a látogatók könyvébe. Neme.-fl.k a Szabad Nép, hanem az egész magyar kommunista sajtó szüle­tését, fejlődését, naggyá növekedését mutatja be a kiállítás anyaga. 1918 december 7-én született meg a magyar kommunista sajtó: a Vörös Újság első 3záma. A Vörös Újság a Tanácsköztársaság idején vezető or­gánuma volt a Pártnak- Az első szám fotókópiái mellett ott látjuk Sz.v muelly Tibor és Rudas íjászló arc­képét. Ok Írták a lap első cikkeit. Sorra következnek a Tanácsköztár­saság sajtótermékeinek fotókópiái, majd a kommunista emigráció sajtó­ja a 20-as évek elején. 1922-ben Ge­ro Ernő elvtárs szerkesztésében kiad­ják az első rendszeresen megjelenő illegális pártlapot „Kommiin" címmel. A 20-as években Rákosi, Kávai, Land­ler, Hámán Kató, Lőwy Sándor elv­társak voltak a főmunkatársai, cikk­írói a kommunista Magyarországi Szo­cialista Munkáspárt (MSzMP) lapjá­nak, amely, miután lapengedélyt nem kapott, hétről-bétre más-más címen jelent meg. * A 30-as évek elején a mozgalom fellendítésével megerősödött az ille­gális sajtó, egész sor üzemi lap jelent aneg, ugyanakkor számos országban jelentek meg az emigráció lapjai is. 1942 február 1. a Szabad Nép szüle­tésnapja. Ekkor jelent meg illegáli­san az a. lap, amely Pártunk hatal­mas fegyvere, a magyar dolgozó nép harcainak nagy segítője lett. „Szabad Jiőp — szabad országban“ című első vezércikkében megjelöli a IvMP fel­adatait. A lapot Rózsa Ferenc szer­kesztette, első vezércikkét Schönhercz Zoltán írta. Horthyék kopói mindket­tőjüket letartóztatták, Rózsa Feren­cet agyonverték, Schőnherczet a inargitköruti fogház udvarán kivé­gezték. Hosszú ideig nem jelenhetett meg a Szabad Nép. 1944 szeptemberében jelent meg újra. Vezércikkének címe ekkor: ,.A Kommunista Párt újra az élen“. A lapot előállító elvtársakat s az előállító nyomdát a nyilasok felfe­dezték, a nyomdászokat tűzharcban meggyilkolták, de a lap továbbra is megjelent és fegyveres felszabadító harcra, hívta fel a magyar népet. * A felszabadulás után legális lap lett a Szabad Nép, Pártunk központi lapja- A kiállítás ügyes csoportosítás­ban mutatja be, hogyan harcol azóta a Szabad Nép a magyar dolgozókért, hogyan nőtt az ország legnagyobb példányszámú sajtó orgánumává. Ma több mint félmillió előfizetője van, ilyen példányszámról a múltban Ma­gyarországon egyetlen lap sem álmod­hatott. A lapról készült fotókópiák egy ré­sze azt mutatja be, hogyan harcol a Szabad Nép a békéért, hogyan mé­lyíti el népünkben a Szovjetúnió iránti forró szeretetet. Egyik tablón azok a cikkek, vezércikkek és ripor­tok sorakoznak fel, amelyekben a Szabad Nép a belső ellenség leküzdé­séért, leleplezéséért harcol, e cikkek­ből és a mellékelt karikatúrákból is láthatjuk, milyen sokféle álarcban je­lentkezik az ellenség. ★ * A Szabad Nép következetesen har­col az ellenséggel szemben. Leleplezi az imperialisták mesterkedéseit, ki­nyitja az egész magyar dolgozó nép szemét, hogy tisztán lássa, milyen sorsot, szántak neki az amerikai ha­lálgyárosok. A Szabad Nép, amely Pártunk, szavát tolmácsolja, utat mu­tat egész népünknek,- hogyan kell megvédelmeznie függetlenségét, sza­badságát és a Szovjetunió győzelme eredményeként és segítségével, Pár­tunk vezetésével elért hatalmas ered­ményeit. A Szabad Nép igaz hazafi- ságra tanít, erősíti népünkben a nem­zetközi szolidaritás érzését. Segít a termelésben, napi problémáink meg­oldásában. A levelek ezrei mutatják a Szabad Nép szoros kapcsolatát a szé­les dolgozó tömegekkel. Közli Pár­tunk vezetőinek iránymutató cikkeit. Egyik tablón ott látjuk Rákosi elv­társ legjelentősebb vezércikkeit, meg­nyilatkozásait. A másikon Révai elv­HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszaka! szolgálatot tart: Mis. kolc: Aranyszarvas (Szabadságtér 2.), rjj. diósgyőri Marx Károly u. 38. Hejőcsaba: Csabavezér út 68. Ma Diósgyőrött az Árpád u. 6. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgá­latot. f//i / / A felhőzet keleten felszakadozik, de még több helyen zápor, zivatar, xnérsé. kelt, egyes helyeken élénk szél. A hő­mérséklet emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére csütörtök reggel: nyu­gaton 12—15, kieleten 15—17 délben 24—27 fok között. Kocsis, Kelemen, Bayer, Négycsi szombaton, 18-án reggel 8 órára feltétlen jöjjenek be a kiadó hivatalba. — A Miskolci Városi Tanács augusz­tus 18-án délután 4 órakor ülést tart a városi tanácsház nagytermében. A VB az ülésre ezúton is meghívja a ta nács tagjait, póttagjait és a város dol­gozóit. — Az ózdi Martinászok életéről és munkájáról készült film bemutatja, hogy az Alkotmány ünnepére folyó verseny, ben az ózdi olvasztárok miképpen küzdik le a nehézségeket és milyen öntudattal számolják fel a hibákat. — Érdekes látvánnyal szolgál a ba laton füredi kertészet az üdülőknek a füredi parkban. Évek óta folytatott kísérlet után sikerült a magas hegy­vidék virágát, a havasi gyopárt, bala­tonfüredi kiültetésre alkalmassá ten­ni. A park legfeltűnőbb látványossá ga most a hat. tőből álló havasi gyo­pár csoport. Mindegyik tövön teljesen kifejlett fehér virágok láthatók. Mel­lettük forró égövi kaktuszok ,, virí­tanak". — Miskolci iskolák a rádióban. Ma, csütörtökön déli egy órakor a Közgaz­dasági gimnázium és a Malinovszkij ut­cai ált. iskola énekkara a Magyar Rádióban énekel. ;— A sárospataki járásbíróság négy­négy hónapi börtönre és magas pénzbünte­tésre ítélte Kardos Károly 26 holdas, Far­kas Mihály 29 holdas és Iskí Ferenc 31 holdas kenézlői kóláitokat, mert zöldség, vetési kötelezettségüknek nem tettek e]e get, ‘' társ iránymutató Cilikéit látjuk, ame­lyeket a szocialista kultúráért vívott harcunk sikere érdekében írt. Másutt a szocialista faluért, a szocialista, me­zőgazdaságért vívott küzdelmünkhöz segítséget nyújtó írások sorakoznak fel­★ A kiállításon láthatjuk a Szabad Nép székhazának kicsinyített mását. Ezt a korszerű, hatalmas épületet a magyar dolgozók, az előfizető tábor áldozatkészségéből emelték Budapest szívében. Néhány nagyméretű fénykép azt mutatja be, hogyan állítják elő a hata^as rotációs gépeken a Szabad Népet. • A kiállítás nagy élmény minden látogató számára és fokozza szorcte- tünket, megbecsülésünket, Pártunk központi lapja, a Szabad Nép iránt, amely minden dolgozó segítője, har­costársa s amelynek rendszeres ol­vasása, tanulmányozása gazdag erő­forrás a szocializmus építésében, a békéért folyó harcba7’ párthírek A Megyei Pártbizottság értesíti azo­kat a járási pártbizottságokat, amc., lyeknek területén munkaerőtoborzás fo­lyik (bányászatban), hogy jelentései­ket kétnaponként küldjék be az ágit. prop. osztályra. Megyei Pártbizottság. 11 Miskolci RénVocsi Közlekedési Vállalat új menelrendje Értesítjük a T. utazóközönséget hogy 1951. augusztus 15-ével a lillafü­redi járatok az' alábbiak szerint közle­kednek: Városháztérről indu]: x4.05. 8.00. 10.00, xlO 50, 12.1 fi x 13.50, 16.00, 18.05, xl9.05, 20.00. X21.50. Vasvártól indul: 6.20. 14.20 22.20. Lillafüredről indul: x5.05. 7.00. 7.30. 9 00. 11.00. xl2.00. v. 13.05. 15.00 17.00. xl7.30. 19.00 x 21.00. v. 21.00. Minden szombat és vasárnap az utol. só járat 23.00_kor indul Felsőhámorból. x el jelzet járatok a. Tiszai pu-tól illetve a Tiszai miig közlekednek. v-vel jelzett járat a Vasgyárig köz­lekedik. A szirma! járntokét az al-Sbbialc sze­rint állfttnk be 1 hét Próbaidőre: Szirmáról indul: T 5 00. 7.00. 9.00. 10.00 11.00. 12.00. V 13.05. 15.oo. 16.oo. T,. 17.05 19 05 v. 21.05. Városliáz+ér rőt indul* T 6.20, 8 30. 10.30. 11.30 12.30. V. 14.20, 15.30. 16.35. T. 18 20. 20 20. v. 21.20. T vei jelzett járatok a Tatárdombig és onnan viasza közlekednek. v-vel jelzett járatok a Vasvárig, il­letve a Vasgyártól közlekednek. HIRDETMÉNY A Magyar Államrendőrség miskolci .iá. rás; kapitánysága közli, hogy mindazok, akik a kis motorkerékpárvezetői vizsga letételére felkészültek augusztus 15 és szeptember 15 között ezt a vizsgát lete­hetik. A vizsga helye Miskolc, Állami Autóműszaki Intézet. Széchenyi utca 28. Vizsgázni minden «zárdán és pénteken délután 15 órától 19 óráig lehet. A vizsgával kapcsolatos r^ndőrorvosi vizsgálatra minden nap 8 órától déli 12 óráig lehet jelentkezni a megyei rendőr, kapitányság épületének II. emeletén az írvosi rendelőben. Akik a vizsgát szeptember 15 ig nem teszik le. azok szeptember 15 és novem­ber 15. között a lakóhelyükhöz legköze. lebbi járási székkel?/ rendőrkapitánysá­gán vagy Miskolcon, az Autöműszaki Intézetben egv később meghatározandó sorrendben és napon jelentkezhetnek vizsgára. A kapitányság vezetője: Baranyai József xendőrszázados sfc. Rendelet a műszaki felsőoktatásról A Minisztertanács rendelete érteimé, ben az állam: műszaki főiskola az 1951— 52 tanévtől megszűnik, illetve átalakul a műszaki egyetemek esti tagozatává. Ezekre az esti tagozatokra csak megfe­lelő szakmai gyakorlattal és előképzett séggel rendelkező műszaki dolgozók ve. hetők fe!. A szakmai gyakorlat tartama a középiskolai érettségi bizonyítvánnyal rendelkező dolgozók számára két év, ala csonyabb képzettséggel rendelkező dolgozók számára 5. év. A középiskolai végzettséggel nem rendelkező dolgozó előkészítő tanfolyamot köteles elvégez­ni. / A műszaki egyetemek esti tagozatain a tanulrnánvi idő négy év. Az előírt tanul, mányi idő befejezése után a hallgatók további féléven belül szigorlati tervet készítenek. Azok számára, akik az álla­mi műszaki főiskolán kezdték meg és az egyetemek esti tagozatain folytatják tá* nulmányaikat a tanulmányi idő, a főisko4 lai tanulmányi idő beszámításával 3* illetve 3 és fél év. Az a hallgató aki a műszaki egyetem esti tagozatát sikeresen elvégezte, szi­gorlati tervét megvédte és eredményes államvizsgát lett mérnöki oklevelet kap, aki pedig még az állami műszaki főisko­lán kezdte el tanulmányait és az előírt vizsgákat sikeresen letette, üzemmérnöki oklevelet kap. A műszaki egyetemeken folyó esti ok. tatásért a rektor, az egyes karokon pe­dig a dékán felelős. A műszaki egyetemek esti tagozatai, nak hallgatóit munkaviszonyukkal kap­csolatosan további rendelkezésig a meg, szűnt állami műszaki főiskola hallgató! részére biztosított kedvezmények illetik meg. A férfi tornász főiskolai viláoliaiioHáq valamennyi számában a Szövőnőié versenyzői győzlek A XI. Nyári Főiskolai Világbajnokság küzdelmei során kedden éjjel fejeződtek be a férfi tornászbajnokság versenyei. Valamennyi számban a kiváló szovjet versenyzők szerezték meg a főiskolai vi. 1 ágbajnoki címet. # A kedd estig lebonyolított versenyek eredményei alapján a XI. nyári főis­kólái világbajnokság sorrendje a következő nemzetek közötti 1. II. III. h-ly 1. Szovjetunió 65 42 31 2. Mngvaron3zág 42 37 20 3. NDK 8 16 27 4. Csehszlovákia 5 9 16 5. Lengyelország 3 9 15 6. Románia 2 8 n 7. Bulgária _ 2 1 8. Indonézia _ 1 1 9. Finnország — 1 — Farkas Gizi és Kőczián is Hétfőn este a Siemens Plaine kultúr­teremben rendezték a XI. Nvári Főisko. lai Világbajnokság férfi és női egyes asz talitenisz versenyeinek elődöntőit és dön_ tőit is. A női egyes bajnokságot Farkas A XI. Nyári Főiskolai Világbajnokság utolsó versenynapján, szerdán délelőtt a Oantian—Strassei sportstadion két ko­sárlabda pályáján zsúfolt nézőtér előtt játszották le a férfi főiskolai kosárlab­da bajnokság utolsó fordulóját. Bul gária—Magyarország 52:51. Bulgária—Kínai Népköztársaság 69:51 (32:24). Háromnegyed 11 Órakor a kosárlabda FVB legnagyobb érdeklődéssel várt mér. kőzésére, a Szovjetunió—Magyarország férfi csapatainak találkozójára került sor. Szovjetunió—Mag varország 87:64 C49:37). Férfi kosárlabda főiskolai világbajnok Szovjetunió (veretlenül). 2. Bulgária 3. Magyarország, 4. Csehszlovákia, 5. Lengyelország, 6. Kínai Népköztársa­ság. siolai vilá^ainohSgol nyert Gizi. a férfi egyes bajnokságot pedig K4­czián nyerte meg. Férfi egyes döntö: Köczián—Sid<5 8:0. Női egyes döntő: Farkas Gizi (magyar)’ —Rosenau (román) 3:1. 21:15. 21:12. 12:21, 21:9. fiatal más érdeklődés nyilvánul meg a vasárnapi és hétfői lovasversenyek iránt Az MTSB augusztus 19-én és 20 án országos lovasversenyt rendez Miskolcon a népkerti sporttelepen. Egész héten seré­nyen folynak a nagv verseny előkészü­letei. amelyen 300 főnyi mezőnyben a legjobb magyar lovasok vesznek részt. Ilyen nagyszabású versenyt vidéken még nem rendeztek és ezért nemcsak váró sunkban, hanem az egész megyénkben nagy érdeklődéssel várják a dolgozók a* igen érdekes és izgalmas versenysoroza_ tot. amelynek műsorán fogatversenyek, díjlovaglások, sík és gátverseny bajnok­ságok. akadályversenyek, gyorsasági haj­tóversenyek szerepelnek maid. A verseny előtt a résztvevők díszes felvonulást ren* deznek a Béketérről a verseny színhe­lyére. Egy község, ahol jó az MHK munka... A harcsai sportfeialőa Ferhovics Tityi- szfvtig-yének tekinti az MHK t. Munkái« han támogatja a helvi tanács ás a DTK-/ ifjúság is. A közsápi tanács elnöke Tóti’ Lajos fis titkára Matyasovszkv Béla voltak az elsők, akik letették az MHK próbá­kat. A személyes példamutatás nyomán a többiek is lepróbáztak fis bár az aka, dálypájya építésben kissé lemaradtak, lelkes munkával már azt is megépítették és jelenleg a járásban ők iáinak az élen a prőbázásokban. Snortfejlesztési tervü­ket eddig: 55 százalékban hajtották vég. IWoxik műsora: KOSSUTH MOZI: Augusztus 11—17. Sevillai borbély. Előadások kezdete egynegyed 6 és egy. negyed 8 óra. Ünnepnap: 4. 6, 8 óra. BÉKE MOZI. Augusztus 15—17. Veszélyes vizében. Előadások kezdete: fél 6. fél 8 óra. Ünnepnap: fél 4, fél 6, fél 8 óra. FÄKLYA MOZI: Aug. 14—16. Nagy alkalom. Előadások kezdete: fél 6, fél 8, vasár­nap fél 4 órakor 1s. NÉPKERTI SZABADTÉRI MOZI: Augusztus 13, 14, 15, 17. Sevilla! borbély. Előadások: este fél 9 Órakor. ■». T>gőrvendetesebb hogy a prób&zők 0 százaléka nő. A múltban megrendez^ ,<5k a járásban az első falusi szpartakiá^ ’ót, ahol 87 falusi dolgozó versengése és jó eredménye behizonvította, hogy *' -^oortekiádok jelentőségét helyesen ér­tékelték. Karosa község bebizonyította, hogy jő szervezéssel és lelkesedéssel még a le.g. nagyobb más munka közepette is lehet jó eredményt elérni a. sportban. Eeskő Pál levelező* Sátoraljaújhely. DIÓSGYŐRI KTTLTURMOZGO. Augusztus 16—17« Pásztor csókja. Előadások kezdete: fél 6. fél 8 órakor. ÉSZAKM AG Y ARORSZÁG A Marvar Dolgozók Párti* Bizottságának napilapja Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Felelős kiadó: Harmati Sándor Szerkesztőségi Miskolc, Széchenyi atea W. Telefonszámok? ipart, levelezési és eport. rovat: IS—SÍ: pftrtrorat. mezőgazdasági, kultúr-közigazgntásl rovat* 17—-S7t «z«r* kesztők: 23—66. Kiadóhivatal: Miskolc. Szechenvt utc* M Telefon? 13-63 Postafiők: 146. Egyszámla szám: 936.576-37 Borsodi-nyomda Felelős nvnmdnvf»TP?ő • RndnéB fstvli* APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket regre) 8 órától délután 4 Aráig vesz baton délután 1 éráig. Széchenyi utam SO. szám. — ok fel. AIXAST NYER Leányok Jelentkezhet­nek hálózati villanyszere, lő tanulónak. Jelentke­zés az Északmagyaror. szági Áramszolgáltató Vállalat. Miskolc. Baross Gábor utca 24. alatti iro­dájában. 3231 Felveszünk kezdő, vagy haladó számviteli alapismeretekkel (1951.es Kábsz) és jó számoló készséggel rendelkező dolgozót. Ezenkívül gép és gyorsírót is (kisegb tésre) keresünk. Miskolc ci Konfekció Üzem Mis. kolc. József Attila u. 14, Péktanulónak 14—18 éves fint felvesz a Mis­kolci Kenyérgyár, Szé­chenyi u. 36. II. em. Vizsgázott fűtőt és üzemlakatost keresünk azonralra. Győri kann 40—42. 14255 Bejárónőt napi 3—4 őrai elfoglaltságra a reggeli órákban, azon­nal felveszek. Városház­tér 3., ügyvédi iroda. 1427« A Mii vésztelep (Csaba! kapu 20.) modeleket fel­vesz délelőtti beállítá­sokra. 14272 Trodakezelő és hivatal- segéd Diósgyőrvasgyári Intézménynél azonnal el helvezkedhet. Cím a ki­adóban. 14263 Keresünk egy leányt lakatostanul ónak 16—18 évig. Jelentkezés: Mis­kolc, Tatár u. 56. Üveg­gyár. 3241 AD*g VÉTET Használt női kerékpárt vagy vázt veszek. Kun. J. u. 54. 14250 Kis motorkerékpárt 125 cm3 ig vennék- Címeket Pados illatszerárba. Szé­chenyi u. 33. 14275 Jókarban lévő üzem­képes szabógép eladó. Gábor Áron u. 2/a. 14234 Gyászruliák középter­metre, dupla ágyterítő eladó. Heggel S—10 ig. Bizony Á. 12. I. 14254 Kiadó egy rézágy sod­ronnyal. Érdeklődni Ma. linovszkij u. 6. Trafik. 14273 fel A Irl&dóhfvBt»!. — l*owi- Telefonos hirdetéseket »•» tOO.a* berúgó* Vanda: rer Szax-motorkerékpár eladó, generáljavítva má­jusban volt. Magyar László kertész Hernml­németi. 14270 ♦Tókarban lévő csikótüz* hely eladó. Vennék 5 ágú szép. modern csiL lárt. Kun József u. 22. 3240 ni rrszrn Elvesztettem özv. Kon. dás Jánosné névre szó]6 gabonalapomat. Becsüle­tes megtaláló juttassa el címemre. Miskolc. Rózsa u. 16. sz. 14261 Elveszett két liba* Megtaláló jutalom ellené­ben hozza vissza Fazekas utca 16. alá. 14264 VEOTR# A miskolci Cipészek Kisipari Termelő Szövet­kezetének igazgatósága értesíti a közönséget hogy a Rákóczi u, 16. sz, alatt lévő 3. számú fiók megszűnik, ezért az oda beadott cipőket augusz­tus 30.ig váltsák ki. 3239

Next

/
Thumbnails
Contents