Észak-Magyarország, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)

1948-12-07 / 284. szám

Ma reggel kivégzik Csarnoki Viktort A NOT hétfőn délutánhirdetett ítéletet Csornoki Mór, volt kairói követ ha- Záínilási bűnügyében. Az íratok ismertetése után Cscrnoki védője az elsőfokú ítélet megsemmisítését kérte, A népíőügyészhelyettes bejelentette, hogy az elsőfokú ítélet ki­hirdetése óta még több súlyosbitó adat derült ki Csornoki Viktorról. így bebizonyoso­dott, hogy már követi kinevezése előtt is tervszerűen készült a hazaárulásra- Az ügyész kérte az elsó'fokú ítélet helybenhagyását. Jankó Péter dr. tanácselnök délután hirdette ki «ítéletet, amely szerint a NOT is halálra ítélte Csornoki Viktort és kimondotta összes vagyonának elkobzását. A NOT határozatát kihirdető dr, Oity Vilmos tanácselnök közölte, hogy a NOT kegyelmi tanácsa nem találta kegyelem reméltónak a haza ái utót, tekintettel a bűncse­lekmény rendkívüli súlyára. «■..-■> ***■ , A hazaáruló Csornoki Viktoron ma reggel 7 órakor a Gyüjtó'fogház udvarán végrehajtják a halálos ítéletet. -vjMvV •: ÓrömUnnepségeh Pardon, Aisózsolcán és iléjöpapln Sztálin, Rákosi Mátyás, a Párt és a munkás-paraszt szövetség győzhetetlen eszméinek jegyében felavatták a 3 borsodi gépállomást A rongyos kis puszta megszépült, szinte felemelkedett, hogy az É$ész világ lássa büszkeségét, — Koburg herceg kastélya pedig lát­hatatlanná tette magát a zuzmarás fák mögött. Senki sem törődött Véle. Égő lelkesedés melegítette a szíveket, pirosította az arcokat. Felejthetetlen ünneppé, a megye, sőt az ország ünnepévé lett 'Tárd nagy napja, a 100. traktorállomás felavatása. Ének és zeneszó harsogott végig a fagyos mezőn, gyalogosan, szekereken és teherautókon áradt a tömeg Klementina-pusztára a ti- aéHk határból. Lobogóerdő és fenyőgalyas díszkapu fogadta s a tisz­tára söpört nagy udvaron lakodalmasán feldíszített gépek zúgó-do- bogó sorai. Ott mosolygott a vörösdrapériás emelvény fölött Rákosi Mátyás nemzeti zászlókkal koszor űzött, hatalmas méretű arcképe, alatta a Párt, a szakszervezetek, az üzemek, a közigazgatás képvi­selői, élmunkások és mintagazdák, külföldi vendégek örvendő cso­portja. Traktoraink le fogják győzni a tankokat Ünnepi csendben, a Himnusz elhangzása után mondotta el Sz'őts Pál, az állami mezőgazdasá­gi gépszolgálat képviselője a meg­nyitó szavakat és az állomást át­adta a falu dolgozó parasztságá­nak. Zúgó taps közben lépett a mik­rofon elé Prieszol József ország­gyűlési képviselő, az MDP inegye- nTíottságának titkára. — Ez a nap is élő bizonysága "ttépi demokráciánk szakadatlanul fpkozódó erejének — mondotta. — •DStftö bizonysága annak, bogy eíajiást csapásra mérünk a régi ki­zsákmányolórendre és így is van jól- Országunk, a dolgozók or­szága s ezek a gépek mind a népet fog­ják szolgálni. Nyomukban boldog és szabad ország épül, ahol meg !fog szűnni az embernek ember -által való kizsákmányolása. ■{gaz, vannak még bent az ország­iján és külföldön, az imperialisták '‘táborában, akik szeretnék, ha a magyar főidet' nem traktorok, ha­nem tankok szántanák fel, de hiá- ?ba- szeretnék. Gépeink a munka diadalmas da­lát zengik és legyőzik a tanko­kat. Eletet, győzelmet, örömet hirdet­nek, bizonyságot a munkás-pa­raszt szövetség eleven valóságá­ról, arról hogy Borsod dolgozó paiasztsága megerősödve fordul­hat szembe ellenségeivel, az egy­házi reakcióval és a kuláksággal. Lelkes, éljenzés tört ki, amikor figyelmeztetett arra, hogy diadalainkat az MDP irányításá­nak, nagy vezetőinek, Rákosi Mátyás elvtársnak, a lenini-sztá­lini eszméknek és a hatalmas, le­győzhetetlen Szovjetuniónak kö­szönhetjük. • Hélics József, a traktorállomás vezetője átvette a gépeket .ígére­tet tett, hogy minden erejével, munkatársaival együtt a dolgozó parasztság érdekeit szolgálja. Vajda Imre iparügyi államtitkár a Tervhivatal elnöke mondotta e! ezután avaótóbeszédét. Első sza­vainál felzúgott már a taps, a sza­valókórusok hangja: »Éljen a munkás-paraszt szövet­ség, éljen Rákosi Mátyás, éljen a Magyar Dolgozók Pártja!« Ot év múlva az egész magyar szántó területet gépek barúzdá'ják '— Küzdelmünk egyik legíonto- ?atíb célja — jelentette ki —, a dolgozó parasztság felemelése. Óriási jelentősege van annak, hogy eljutottunk a századik traktorállo- r‘ajás felavatásához, de csak egyet- én pillanatra állhatunk meg a ion- tps eseménynél. — Nincs megállás abban a folya­matban, amelyet a magyar dolgo­zók akarata indított el; új életre 'pezsdülö mezőinken ezrével, tízezrével jelennek meg gépeink — folytatta feszüti: fi­gyelem közben. — Ez év végéig (10 gépállomásunk lesz. Száz- ötvenezer hóidat szántottik fel gz idén traktorral, jövőre azon­ban már millió holdakrót fogunk beszélni és az ötéves terv befe­jeztével az egész magyar szán­tóterületet traktorok barázdálják fel. 'A Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének ülésén éppen most határozták el, hogy traktorkivitelünk megszüntetését javasoljuk. Ezentúl minden elké­szült traktor a magyar dolgozó parasztság szolgálatában álljon. — Legyőzzük az elmaradottsá­got, a gép a haladás eszköze I lesz és Rákosi Mátyás vezetésé-1 vei felépítjük a falun is a boldo- i gabb jövőt, a szocializmust. Ismét kitört a dübörgő’ taps s a szűnni nem akaró éljenzés, a tö­meg forró lelkesedéssel ünnepelte a .Szovjetuniót és lánglelkü veze­tőjét, Sztálin elvtársat, Rákosi Má­tyást és a Magyar Dolgozók Párt­ját. ■Lévai István niintagazila T.írd dolgozó parasztsága nevében köszönte meg a munkásság test­véri ajándékát és ígéretet leit. hogy méltók lesznek szövetsé­gére a politikai és gazdasági harcban. .. Újabb \ iharos taps zengett fel. amikor Vera KUiinszkája leningrád- író­nő, a demokratikus nők világ­kongresszusának szovjet kül­döttje lépett a mikrofonhoz és szerencsekívánatait tolmácsolta a magyar népnek. Sorban az emelvényre léptek a környező falvak képviselői is. Ajándékaikkal halmozták el »Vajda Imrét, Prieszol Józsefet és a gép állomás dolgozóit. A sokezres tö meg befejezésül elénekelte a Szó­zatot és az Internacionálát. Legázoljuk ellenségeink reménye t "Aránylag kisebb méretű,. de ugyancsak forró hangulatú volt, másik gépállomás avató ünnepség is. Hejőpapin. Tóth Béla járási fő­jegyző után Prieszol József szólott a tömeghez a gépállomás feldíszí­tett udvarán. Emlékeztetett milyen súlyos viszonyok közű! indult el fel emelkedésünk, de utunk egyenesen vezet íiilrelé és eredményeinket napról-napra látjuk. — Kultúra és technika vonul le a magyar mezőkre és eltűnik a kü­lönbség a falu és a vájos élete kő­zett, — mondotta. A hatalom a nép kezében van. Hiába acsarkod­ónk a gazdagok, a dolgozók orszá­ga mind szebb és erősebb lesz. Átadta az állomás kulcsait Bala­toni József mintagazdának, aki, rö­vid beszédében kijelentette, hogy le fogják gázolni a traktoi okkal a reakció és a kulákság minden reménységét. Mély benyomást keltettek a töb­bi felszólalók lelkes szavai is. önkén» rálépünk a helye« útr« Pompás ünnepség zajlott le A"so- zsolcán is az új traktorállomás fel­avatásának napján. Itt Fekete Mi­hály főispán mondott ünnepi beszé­det a, nagyszámú közönség előtt, miután végignézték a gyönyörűen feldíszített gépek dübörgő, felvonu­lásai. ■ Beszélt a parasztsor?,'ól, amely tele volt nyomorúsággal, most pedig a legiobb kilátása van arra, hogy emberi színvonalra emelkedjék. — Ennek a felemelkedésnek a feltétele a gépesítés és társaspsz- dálkodás. amelyet azonban min­den kívánatossága mellett sem siettetünk. Nagyon jól tudjuk, lioov a dolgozó parasztság felismeri érdekeit és ön­ként ráfér az egyedül helyes útra, am>t Rákosi Mátyás és a Magyar Dolgozók Pártja mutatott. Annak h’sz. aki mindlrz a javát akarja és érdekeit szolgálja, szémhefórdut a szioolyoző kulak«ágnál épp úgy, mint n feke!e reakcióvni. Tétényi Zoltán az MDP borsod, megyei b’zoPsága képviselnie mon­dóit vénül beszédet, méltatva a tr-btoraLlomds ietentőségét. Rámutatott szolra táviratokra, rrmdyek dolgozó előtt megnyíltak. ?Ä miskolci Széni Margit tsánykangregáciá határozata: „Nem engedjük, hegy SeSelőflen, nép^Senes egyházi vezetők |5- vüalet és éietöohei kettétörjék“ Az Ipari Leányközépiskula Szent Margit leánykori^ gregációjának tagjai hétfőn délben tartott össze jőve‘elvi* kön foglalkoztak a klerikális reakció .aknamunkájával és ■I gyhangú határozat alapján az alábbi levelet intéztek cl püspöki karhoz: „Alulírottak a miskolci állami Ipari Leányközépis« kofa Szent Margit leánykongregációjának tagjai, ajdk éveken keresztül hitbuzgalmi tevékenységet folytattunk és akarunk folytatni, megütközéssel láttuk, hogy szere­tett egyházunk magyarországi vezetője, Mindszenly prb más szembe akarja fordítani vallásos meggyőződésünket, demokratikus gondolkozásunkat, vallásos hitünket az or­szág építő munkájával. Nem enged jük, __ hogy felelőtlen, népellenes egyházi vezetők jövőnket és életünket ke tu: törtjék. Mi a becsületes építő munka, a szebb és bc'dta- gabb jövő útját választjuk. Kérjük a kormányt és a püspöki kart, tegyen meg mindent, hogy a háborús uszítás, a békétlenség, a £ hirdetői egyházunk éléről minél előbb elkerüljenek. Örömmel üdvözöljük a budapesti kongreganisták deményezését­Mi is látjuk, hogy a katolikus ifjúság eddigi megmoz­dulásait szervezett lépéseknek kell felváltaniuk. Ha a ka­tolikus ifjúság egységesen, szervezetten sorakozik fel a köztársaság mellett, egyházunk olyan vezetés alá kerül, amely nem áll ellentétben a hívők demokratikus meggyő­ződésével. Horváth Edith, Bánvölgyi Éva, Molnár Amália. Baias- sa Éva, Várhegyi Ágnes, Török Agnes, Tóth Ibolya, Vi­zsoly Edith, Fchéri Magdolna.” A bányászkongresszus határozata: Rákosival a szocializmusén: Végleg le kell törni a mindszentyzmust, ki kell építeni az ország katonai vódőerejét kéz­A magyar bányaipar Jövő feladatait vázolta I Ünnepi ebéd. gazda«* Kultúrmű­sor és vidám táncmulatság zárta be az avafóünnepséget­A 14. bűnyászkongresszus ta­nácskozásai vasárnap reggel kez- ■dődtek meg a budapesti Vasas í székházban. Marosán György, az MDP főtitkárhelyettese beszédé­ben megemlékezet arról, hogy a bányászok a felszabadulás után elsőnek álltak amellé a párt mellé, amely legkövetkezeteseb­ben harcolt a munkásosztály fel­szabadításáért, a szocializmus megvalósításáért. A bányászoknak köszönhető, hogy .az élet megindulhatott. Hangoz­tatta Marosán elvtárs, hogy Mind- szentyék az iskolák államosítása után olyan eszközökhöz nyúltak, amelyekkel most már le fogunk számolni. Apró Antal, a Szakszervezeti Tanács főtitkára nagy beszédében a bányászság múltjával és szerve­zési kérdésekkel foglalkozott. Megállapította: a klerikális reakció a külföldi im­perialisták érdekeit szolgája. Zgyerka János, a Bányász Szak- szervezet főtitkára beszámolt ar ról, hogy a széntermelés napról- napra fokozódik s a racionalizálás eredményeként megszűnik a ranze tés a szénbányáknál. Ez a terme­lés újabb fokozásához nyújt lehe­tőséget .Az élmunkások nagysze­rű teljesítményeikkel "kimagasló eredményeket értek el. A bányászkongresszus hétfői fa nácskozásain Miiad Natasilova, a csehszlovák Szakszervezeti Tanács nőtilkára a csehszlovák daigozo nők r.evcben köszöntötte a kon­gresszus, míg Muzsik Michail a román 'bányamunkások üdvözletéi tohnácsc Ezután Karczag Imre iparügyi államtötkár nagyobb beszédben is­mertette az ipari termelési önkölt­ség csökkentésének jelentőségét. Egy százalékos csökkentés már 200 millió forint megtakarítást je­lent. Mi azonban 5—(> százalékkal akarjuk csökkenteni az önköltséget s • egye« iparágak a csökkentésnek parasztságaink f még magasabb százalékát vállalták. I Bc-zélt a szénkokszosítás ercdiné­szeu nycn-ol. Az ötéves tervben új na gyű! V asz­tok, új kohók, új acélöntödék, épülnek, a komlói és pécsi kihasználására. A debreceni gázgyárban felállított kísérleti üzemben kikísérletezik, hogy lehet barnaszénből aniónlákot, benzolt és kátrányt nyerni. amivel megteremtjük a magyar vegyipar alapját. A jövő évben az iparügyi minisz. iérium 8 millió forintot fordít bá* r.yászati kutatásokra. Ezután Fürjes Gusztáv Szil tit. kár a bányász ifjúmunkások,- Brunczel Katalin a salgótarjáni munkásnök, Stuchlik csehszlovák küldött a csehszlovák bányászok nevében köszöntötte a kongr*sz- szust. Mária Statova a lengyel bá­nyászasszonyok ajándékai, e£y szénből készült bányászalakot nyúj­totta át az örök lengyel-magyar barátság jelképeként. Lendvai László a MAORT üzemek dolgozói, Ferenez Lajos a pécsi bányászifjú- ság, brigádmozgalmi eredményeit ismertette. A németországi szovjet ővezet bányászainak küldötte 200 ezer bá. nyamunkás üdvözletét tolmácsolta és a Szovjetunió és Sztálin élteté. sével fejezte be beszédét. A határozati javaslat Ezután felolvasták a határozati javaslatot, amely szerint a bánya- munkásság életszínvonala megha­ladja az 1938-as szintet. A szak« szervezet munkáját a termelés iej. lesztésére kell irányítani, minden erővel fel kell sorakozni az MDP és annak bölcs vezére, Rákosi Mátyás mögé, a szocialzmus építéséért. Tá­mogatják a 17. kongresszus határo­zatainak végrehajtását, követelik a mmdszentyzmus végleges letöréséti a béke érdekében Magyarország katonai védőerejének kiépítését. Törekedni kell. hogy a Szakszerve­zet kézbe vegye a bányász társa­dalombiztosítás irányítását a segé­lyezés kiépítését. Zgyerka János főtitkár felszóláv lása után megkezdték a névsze­rinti titkos szavazást a jelölő bt« zottság javaslatáról. ÉSZAKMAGYARORSZÁG

Next

/
Thumbnails
Contents