Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-10-20 / 10. szám
20 Erzsébetváros 2016. otóber 20. www.erzsebetvaros.hu Helytörténet 20 Magániratok a forradalomban Cikkünk Wisinszky László, a Mélyépítési Tervező Vállalat egykori grafikusa levéltárban őrzött naplójának néhány 1956-ban feljegyzett részletét vizsgálja. Figyelemre méltó az interjúkkal való egybeesés, miszerint egy nappal a forradalom kitörése előtt az utca embere semmit sem érzékelt a politikai változásokból, Wisinszky például október 22-én este egy ismerősével a Nefelejcs eszpresszóban kávézott. Az október 24-i eseményekről így számolt be naplójában: „A rádió este 6 órára mondta a végső határidőt, amikorra le kellett tenni a fegyvert. Szinte könyörögtek a magyar szülőknek, hogy hívják vissza az utcáról a fiatalokat; a lakosságnak, hogy ne tartózkodjon kint az utcán. A lakosság nem is volt kint, de az i?ak 6 órakor újra tüzet nyitottak az oroszokra, az ÁVÓra.” Egy nappal később, a kijárási tilalom feloldását követően kíváncsiságát kielégítendő az utcára sietett: „½ 7-kor újabb szilárd elhatározásom volt, hogy bemegyek a hivatalba, annál is inkább, mert érdekelt, hogy mi van az utcán és a rádió is munkára szólította a népet”. A VII. kerületben a következőket tapasztalta: „A Madách Imre téren minden villamosvezeték leszakítva. A rendelőintézeti oldalon orosz tankok. Az utcai WC lejárata szétlőve. Villamosvezeték tartó oszlopok ledőlve. Millió üvegcserép az utcán. A Városházában géppisztolyos magyar katonák. Az üzletek zöme szétlőve, kirakat betörve, de benne van az áru, pedig a magyar rádió fosztogatásról mesél. A Dob utcával szemben, a Szivárvány áruház kiégve, a Nemzeti Bank fiókja szétlőve, a ház félig kiégve. Az Astoria felé nagy tömeg. Tüntetnek, pedig csoportosulási tilalom van. Az Ady mozi szétlőve (ágyúval), kiégve, felette a ház kiégve. Tűzoltókkal találkozunk, mondják: oroszok lőtték a környéket tankokkal, még az oltás közben is. Közben időnként géppisztolyozás. A Dohány utcában a Szatmári tisztító kiégve. Mindenütt sok ember, nem törődve semmivel. A Wesselényi utca sarkán csizmás halott (később letakarták a piros-fehér-zöld zászlóval. Magyar volt).” A fosztogatásról szóló híreket a Nefelejcs eszpresszóhoz látogatva is megemlíti: „a Nefelejcs Espresso üvegei betörve, sréhen szemben a férfiruha mintabolt ablakai betörve, de a próbababákon rajta az ing, a nadrág és a nyakkendő – pedig 2 napja fosztogatásról beszél a rádió. […] Bár a gyülekezési tilalom nem szűnt meg, hemzsegnek az utcán az emberek, és amikor jön egy-két orosz tank, behúzódnak a kapuk alá, hogy azok elmenetele után ismét csoportosulva mászkáljanak, vagy nemzeti színű zászlókkal tüntessenek.” A Rákóczi út elején azt látta, hogy három „ember fekszik a földön, az oroszok legújabb produkciója. Motorbiciklin orvos érkezik”. Érdekes módon útja során sem fegyveres államvédelmissel, sem rendőrrel nem találkozott, és megfigyelte, hogy senki sem viselt MDP-jelvényt. A Síp utcába érve azt tapasztalta, hogy „rémesen hosszú sor áll kenyérért”, és „kiabálva átkozzák Gerő Ernőt és az oroszokat”, viszont „az emberek (tele van az utca) megtapsolják, egy másik házon leverik az MSZT [Magyar–Szovjet Társaság]-emblémát. Még nagyobb taps. A rádió üvölti, hogy Gerőt lemondatták. A nép ugrál – de nem megy haza. Messziről ágyúzás.” Ma már rendkívül érdekesnek tűnik, de az emberek az 1956-os eseményeket az 1944/1945-ös ostrommal hasonlították össze: „az orosz tankok meg nagy felvonulást rendeztek a Az 1956-os forradalom és szabadságharc budapesti politika- és hadtörténete ma már feldolgozottnak tekinthető. Társadalomtörténeti kérdések azonban még jócskán vannak, a helyi, kis közösségek „forradalmi” élete pedig még hosszú ideig ad feladatot a kutatóknak. Ezt a munkát segíti, hogy a levéltárakban a XX. század második felének mikrotörténeti forrásai között ma már szerencsére nem csupán a hatalom által létrehozott forrásokat (például periratok, tanácsi iratok) kutathatunk, de magániratokat is, melyek közül a legjellemzőbbek a naplók, a fotók és az oral history gyűjtések.
