Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2016-09-22 / 9. szám

www.erzsebetvaros.huErzsébetváros 2016. szeptember 22.

19

Innen indultak

Mindent

elsöprő

szerelem

Ruttkai Éva a Nemzeti Színházban ismerkedett meg a kor ünnepelt színészével, Gábor Miklóssal, akivel össze is házasodtak 1950-ben. Három évvel később megszületett gyermekük, Júlia. Tíz évig tartott a kapcsolat, mert 1960-ban egy miskolci bemutatón Éva és Latinovits Zoltán között mindent elsöprő szerelem alakult ki, melynek csak Latinovits halála vetett véget 1976-ban. Kapcsolatukról számtalan történet és legenda látott napvilágot, nemcsak azért, mert a kor két leghíresebb színésze között szövődött, de azért is, mert tele volt mélységgel és magassággal. „Lakásuk ablakpárkányán egy festőállvány formájú képkeret állt közös fotójukkal. Ha nyitva volt, a vendégek tudták, hogy minden rendben van, ám amikor csukva találták, mindenki gyorsan igyekezett távozni. Nem beszéltek konfliktusaikról, a képkeret jelzésértékű volt. Felért daccal, búval, bocsánatkéréssel, megbocsátással” – mesélte Ruttkai lánya, Gábor Júlia.

Búcsú a közönségtől

Ruttkai Évát 1986-ban támadta meg a gyilkos kór, de a játékot nem hagyta abba. Utolsó premierje 1986. április 24-én volt a Vigadó kamaratermében, Bellon Gyöngéd Kötelék című darabjában, szepte

mber 27-én pedig örökre lehunyta szemét.

Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához

„Nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja. Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos.”

/részlet/