Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2016-04-21 / 4. szám

6 Erzsébetváros 2016. április 21. www.erzsebetvaros.hu Aktuális A belvárosban a legmagasabbak a lakásárak Egy év elején készült statisztika alapján a budapesti belvárosi el­ adó lakások átlagára a legma ga­sabb a piacon, 510 000 Ft/nm, azaz egy 60 négyzetméteres ingatlant több mint 30 millió forintért lehet eladni. Egyre nagyobb lakásokat keresnek, és azokért egyre többet fizetnek a vevők – ez már a korábbi adatokból is egyértelműen látszik. A lakáskeresők fővárosi favoritja továbbra is XIII. kerü­let, az érdeklődők egyötöde szétnézett ezen a területen. A bel­városi kerületek közül a második legkedveltebb célpont a VI. és a VII. kerület, utána pedig a szomszédos XIV. kerület. Budán továbbra is a XI. kerület a legnép­szerűbb, melyet a vásárolni szándékozók 16 százaléka jelölt meg célterü­letként. Érdekes adat, hogy Budapesten még most is rend­kívül magas volt a befektetési céllal vásárlók aránya: minden második adásvétel mögött ilyen szándék állt. A befektetők jellemzően 56 négyzetméter körüli lakásokra tettek szert, átlagosan 23,5 millió forin­tért. Az első lakásukat vásárlók aránya 16 százalékos volt, ők átlagosan 45 négyzetméteres otthonokra költöttek 14 millió forint körüli összeget. (forrás: www.mono.hu/ingatlan) E‍g‍é‍s‍z‍s‍é‍g‍n‍a‍p‍ ‍a‍z‍ ‍A‍l‍s‍ó‍e‍r‍d‍ő‍s‍o‍r‍i‍ ‍B‍á‍r‍d‍o‍s‍ ‍L‍a‍j‍o‍s‍ ‍Á‍l‍t‍a‍l‍á‍n‍o‍s‍ ‍I‍s‍k‍o‍l‍a‍ ‍ é‍s‍ ‍G‍i‍m‍n‍á‍z‍i‍u‍m‍b‍a‍n‍ 2016. április 1­jén, pénteken nemcsak egészségnapot tartot­tak az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium­ban, hanem immár 17. alkalom­mal rendezték meg a hagyomá­nyos sportéjszakát. A VitaKid is az Erzsébetvárosi önkormányzat támogatásával vált az iskolai program sze­replőjévé. A délelőtt folyamán előadásokat tartottak az egész­séges táplálkozás, életmód, a sport fontosságáról, majd közös testedzést vezényeltek le a felsős tanulóknak. A sportéjszaka 18 órakor indult, amikor Trecska Éva tanárnő feldobta a kosár­labdát, és ezzel megkezdő­dött a „végtelen” mérkőzés. Az ügyes kezű tanulók az újonnan érkezett pingpong­, biliárd­ és csocsóasztal összeál­lításában segédkeztek. Amint elkészült valamelyik, rögtön birtokba is vették, és reggel 6­ig megállás nélkül folyt a játék. Móri Árpádné, az iskola igazgatója és a pedagógusok többsége leginkább a ping­pongasztalnál tették próbára magukat. Az este kiemelt programja­ként a VitaKid három edzője „katonai kiképzésen” alapuló, rendkívüli fegyelmezettséget és erőnlétet igénylő tornát (TRX) tartott a tornateremben az önként jelentkező diákoknak és tanároknak. LAKOSSÁGI FELHÍVÁS V‍E‍S‍Z‍É‍L‍Y‍E‍S‍H‍U‍L‍L‍A‍D‍É‍K‍-‍B‍E‍G‍Y‍Ű‍J‍T‍É‍S‍I‍ ‍A‍K‍C‍I‍Ó‍ E‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍v‍á‍r‍o‍s‍ ‍ö‍n‍k‍o‍r‍m‍á‍n‍y‍z‍a‍t‍a‍ ‍2‍0‍1‍6‍.‍ ‍m‍á‍j‍u‍s‍ ‍h‍ó‍n‍a‍p‍b‍a‍n‍ ‍k‍a‍m‍p‍á‍n‍y‍s‍z‍e‍r‍ű‍ ‍ v‍e‍s‍z‍é‍l‍y‍e‍s‍h‍u‍l‍l‍a‍d‍é‍k‍-‍b‍e‍g‍y‍ű‍j‍t‍é‍s‍i‍ ‍a‍k‍c‍i‍ó‍t‍ ‍s‍z‍e‍r‍v‍e‍z‍ ‍a‍ ‍k‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍i‍ ‍l‍a‍k‍o‍s‍s‍á‍g‍ ‍r‍é‍s‍z‍é‍r‍e‍,‍ ‍ a‍m‍e‍l‍y‍ ‍s‍o‍r‍á‍n‍ ‍a‍ ‍h‍á‍z‍t‍a‍r‍t‍á‍s‍o‍k‍b‍a‍n‍ ‍k‍e‍l‍e‍t‍k‍e‍z‍ő‍ ‍v‍e‍s‍z‍é‍l‍y‍e‍s‍ ‍h‍u‍l‍l‍a‍d‍é‍k‍o‍k‍ ‍t‍é‍r‍í‍t‍é‍s‍­m‍e‍n‍t‍e‍s‍e‍n‍ ‍l‍e‍a‍d‍h‍a‍t‍ó‍k‍.‍ ‍A‍z‍ ‍e‍s‍e‍t‍l‍e‍g‍e‍s‍ ‍i‍d‍ő‍p‍o‍n‍t‍v‍á‍l‍t‍o‍z‍á‍s‍r‍ó‍l‍ ‍é‍s‍ ‍t‍o‍v‍á‍b‍b‍i‍ ‍i‍n‍f‍o‍r‍­mációkról a www.erzsebetvaros.hu ‍h‍o‍n‍l‍a‍p‍ ‍A‍k‍t‍u‍a‍l‍i‍t‍á‍s‍o‍k‍ ‍m‍e‍n‍ü‍p‍o‍n‍t‍j‍á‍b‍a‍n‍ ‍ adunk részletes tájékoztatást. A‍ ‍v‍e‍s‍z‍é‍l‍y‍e‍s‍ ‍h‍u‍l‍l‍a‍d‍é‍k‍ ‍b‍e‍g‍y‍ű‍j‍t‍é‍s‍i‍ ‍a‍k‍c‍i‍ó‍ ‍t‍e‍r‍v‍e‍z‍e‍t‍t‍ ‍ü‍t‍e‍m‍e‍z‍é‍s‍e‍:‍ 1‍.‍ ‍g‍y‍ű‍j‍t‍ő‍p‍o‍n‍t‍:‍ I‍d‍ő‍p‍o‍n‍t‍:‍ 2‍0‍1‍6‍.‍ ‍m‍á‍j‍u‍s‍ ‍2‍0‍.‍ ‍p‍é‍n‍t‍e‍k‍ ‍1‍4‍.‍0‍0‍–‍1‍7‍.‍0‍0‍ H‍e‍l‍y‍s‍z‍í‍n‍:‍ B‍u‍d‍a‍p‍e‍s‍t‍ ‍V‍I‍I‍.‍ ‍k‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍,‍ ‍R‍ó‍z‍s‍á‍k‍ ‍t‍e‍r‍e‍ 2‍.‍ ‍g‍y‍ű‍j‍t‍ő‍p‍o‍n‍t‍:‍ I‍d‍ő‍p‍o‍n‍t‍:‍ 2‍0‍1‍6‍.‍ ‍m‍á‍j‍u‍s‍ ‍2‍0‍.‍ ‍p‍é‍n‍t‍e‍k‍ ‍1‍7‍.‍1‍0‍–‍1‍9‍.‍0‍0‍ H‍e‍l‍y‍s‍z‍í‍n‍:‍ B‍u‍d‍a‍p‍e‍s‍t‍ ‍V‍I‍I‍.‍ ‍k‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍,‍ ‍A‍l‍m‍á‍s‍s‍y‍ ‍t‍é‍r‍ 3‍.‍ ‍g‍y‍ű‍j‍t‍ő‍p‍o‍n‍t‍:‍ I‍d‍ő‍p‍o‍n‍t‍:‍ 2‍0‍1‍6‍.‍ ‍m‍á‍j‍u‍s‍ ‍2‍1‍.‍ ‍s‍z‍o‍m‍b‍a‍t‍ ‍9‍.‍0‍0‍–‍1‍3‍.‍0‍0‍ H‍e‍l‍y‍s‍z‍í‍n‍:‍ B‍u‍d‍a‍p‍e‍s‍t‍ ‍V‍I‍I‍.‍ ‍k‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍,‍ ‍K‍l‍a‍u‍z‍á‍l‍ ‍t‍é‍r‍

Next

/
Thumbnails
Contents