Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2016-04-21 / 4. szám

7 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2016. április 21. Aktuális O‍r‍s‍z‍á‍g‍o‍s‍ ‍S‍u‍l‍i‍v‍í‍v‍ó‍ ‍T‍a‍l‍á‍l‍k‍o‍z‍ó‍ ‍B‍u‍d‍a‍p‍e‍s‍t‍e‍n‍ Az ország 15 megyéjének, vala­mint a főváros 13 kerületének több mint 80 iskolájából 648 kisdiák mérte össze vívótudását március közepén Budapesten, az I. Országos Sulivívó Talál­kozón. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett vívótalálkozón a kardforgató diákok a sportág legjobbjaival, olimpiai, világ­ és Európa­baj­nokainkkal – többek között Nagy Tímeával, Szilágyi Áron­nal, Imre Gézával, valamint a junior világ­ és Európa­bajnok, felnőtt világbajnoki bronz­érmes kardozóval, Márton Annával – is találkozhattak. „Nem akartunk arra várni, hogy majd a gyerekek lejön­nek a vívóterembe. El akartuk vinni a vívást az iskolákba” – fogalmazott köszöntőjé­ben a rendezvényt életre hívó Magyar Vívó Szövetség elnöke. Csampa Zsolt hozzátette: a szö­vetség az elmúlt időszakban országszerte összesen 95 általá­nos és középiskolának biztosí­tott vívófelszereléseket annak érdekében, hogy újjáélessze az iskolai vívás hagyományait Magyarországon. A pénteki I. Országos Sulivívó Találko­zón a résztvevő csaknem 650 vívó diák közül a legkisebbek tudáspróbán mutathatták meg, mit tanultak a páston, a nagyobbak pedig versenysze­rűen vívhattak meg egymás­sal. A megmérettetésen a VII. kerületből az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola, az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimná­zium, az Amerikai Alapítvá­nyi Iskola, valamint a Baross Gábor Általános Iskola és Gimnázium vívó diákjai vet­tek részt. (forrás: www.hunfencing.hu) O‍l‍i‍m‍p‍i‍k‍o‍n‍ ‍k‍a‍p‍o‍t‍t‍ ‍e‍m‍l‍é‍k‍t‍á‍b‍l‍á‍t‍ ‍E‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍v‍á‍r‍o‍s‍b‍a‍n‍ Az állatorvosi egyetem gyö­nyörű főterén avatták fel április 6­án Ránkyné Németh Angéla olimpiai és Európa­baj­nok, ötszörös magyar bajnok sportoló, Budapest díszpolgá­rának emléktábláját. Az avatón felszólalt dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, dr. Magyar Zoltán MOB­alelnök, dr. Sótonyi Péter dékán és Ránky Réka, Németh Angéla lánya. Elsőként dr. Sótonyi Péter, az egyetem dékánja emlékezett kollégájáról, aki 27 éven keresztül tanított testne­velést almamáterében, majd tanszékvezetőként tevékenyke­dett: „Németh Angéla kiemel­kedő oktató és példakép volt, 229 éve alapított egyetemünk büszke lehet arra, hogy tanárai között tudhatta őt” – fogalma­zott. Tiszteletét fejezte ki dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is, aki beszédében így emlékezett: „Sikereire, olimpiákon, Európa­bajnoksá­gokon elért eredményeire, vala­mint pedagógusként, edzőként és testnevelőként feledhetetlen teljesítményeire egy nemzet emlékezik. Férjével, a váloga­tott kosárlabdázóval, a szövet­ségi kapitányként és testneve­lőként ismert és megbecsült Ránky Mátyással, a sportolás elterjesztésének, a sport meg­szerettetésének és népszerűsíté­sének szentelték életüket”. Az I. Országos Sulivívó Találkozó dobogósai Leány párbajtőr 1. Szarvas Rita Fodros Általános Iskola, Budapest 2. Gálfalvy Réka Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest 3. Gőgh Wanda Fodros Általános Iskola, Budapest 3. Tóth Adrienn Kassai Úti Általános Iskola, Szolnok Fiú párbajtőr 1. Tusják Adrián Szabó Pál Téri Általános Iskola, Békéscsaba 2. Mercz Ádám Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola, Szolnok  3. Fekete Ádám Eötvös Loránd Általános Iskola, Balatonfüred 3. Bíró Bence Gárdonyi Géza Általános Iskola, Budapest

Next

/
Thumbnails
Contents