Erzsébetváros, 2014 (23. évfolyam, 1-18. szám)
2014-07-31 / 12. szám
www.erzsebetvarosimedia.hu • www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2014. július 31. 19 Kultúra Mérföldkő volt a zenekar életében, hogy bekerült a hungarikumok közé? Természetesen nagyon fontos állomás ez az együttes számára, hiszen rangot jelent, óriási elismerés, egyben nagy felelősséggel is jár. Mégis azt kell mondanom, hogy az emberek szívében régóta ott vagyunk, akár úgy is fogalmazhatnék, hogy a 100 Tagú Cigányzenekar eddig is hungarikum volt. Sok szállal kötődnek Erzsébetvároshoz. Milyen a kapcsolatuk a kerülettel? Nagyon jó. A zenekarból sokan itt is élnek, de a próbatermünk is közel 20 esztendeje itt van. Az Almássy téren kezdtünk, aztán a Dohány utcába költöztünk, most pedig – és ez egészen friss információ – Vattamány Zsolt polgármester úr zöld utat adott a kérésemnek, így az Erzsébetvárosi Közösségi Házban, vagyis az ERöMŰVHÁZ-ban próbálhatunk. A kapcsolatunk egyébként is élő Erzsébetvárossal: sokszor játszunk kerületi rendezvényeken, szerves részei vagyunk az itteni kulturális életnek. Bízunk a további együttműködésben is, hiszen közösek a céljaink. Öröm, hogy ebben a sokszínű városrészben az emberek békében élnek együtt. Roma holokauszt megemlékezés és emlékkoncert – 2014. augusztus 2. Megemlékezés: 11 óra Emlékkoncert: 20 óra 30 perc Helyszín: Budapest, Kazinczy utca 21. – Magyar Elektrotechnikai Múzeum udvara Tervezett program: 11.00 óra A Magyar Örökség és Hungaricum-díjas 100 Tagú Cigányzenekar Ifjúsági Zenekara Harmónia Cigányfolk Zenekar Megemlékezéső beszédet mond Masa Tamás 20.30 óra (A roma holokauszt emlékére rendezett felvonulást követően) Magyar Bori és a Porrajmos Virrasztó Együttes Búza Tímea Hungarikum – rang és felelősség Ha külföldieket kérdezünk arról, mi jut eszükbe Magyarországról, bizonyos, hogy sokan a 100 Tagú Cigányzenekart említik. Az együttes mára nem pusztán ismert és sikeres, hanem immár hivatalosan is hungarikum. Az első ízben megrendezett Hungarikum Hétvégén beszélgettünk Beke Farkas Nándorral, a zenekar vezetőjével, a Magyar Kultúra Lovagjával.