Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 11. szám
A világháborút követően a virágzó üzletnek is bealkonyult, a birodalom szétesett, a korábban összefüggő területeken új határok emelkedtek, nőttek a gazdasági nehézségek, a dolgok nem mehettek többé úgy, ahogyan addig. Ma együtt élünk az olyan szavakkal, mint a profilváltás, a Piatnik is éppen ezt tette, amikor például a Rottenbiller utcai üzemben egyéb nyomdai termékek is megjelentek a palettán. A kártyából, legalábbis annak gyártásából, nem lehetett megélni. A két világháború között azonban új divatok jöttek, új játékokkal ismerkedtek az emberek, például a römivel és a briddzsel, tehát újra lépni kellett, így a Piatnik a Rottenbiller utcában megvásárolta a szomszéd házat, sőt 1938-ban dobozgyárat is építettek az udvaron. Ekkoriban, úgy tűnik, újra cinkelt lapokkal kezdtek játszani, történt ugyanis, hogy egy rendkívül ügyes jogi trükkel minden kártyával kapcsolatos eljárást, szabadalmat, kiadványt megtámadtak, ami a sokkalta kisebb új vállalkozások elvérzését eredményezte, ők pedig az induló cégeket így vagy úgy, de bekebelezték. Tekintettel arra, hogy a Piatnik védjegye máig a lovas figura, minden olyan céget is megtámadtak, amely lovat vagy a lovon ülő emberalakot merészelt használni. Biztosra akartak menni, így több tucat ilyen figurát terveztek, majd valamennyire védjegyoltalmat kértek. A II. világháború vége felé, 1944-ben bombatalálat érte a Rottenbiller utcai üzemet, de a felszabaduláskor újraindult a gyártás, hogy aztán 1949-ben a Piatnikot is utolérje az új rendszer pörölye: a gyárat némi kárpótlás fejében államosították, és létrejött a Játékkártyagyár és Nyomda, amely 1974-ben olvadt bele az Offset és Játékkártya Nyomdába. A bécsi cég végül a rendszerváltás után, 1994-ben tért vissza újra sikerei színhelyére, Budapestre, de ekkor már Óbudán vetették meg a lábukat. Itt van azonban újabb erzsébetvárosi kapocsnak a híres-nevezetes magyar kártya, amit még azok is ismernek, akiknek soha életükben nem volt a kezükben semmilyen egyéb kártyacsomag. A magyar kártyát néhol Tell-kártyának is nevezik, hiszen alsó és felső lapjain Schiller 1804-ben írt drámájának, a Tell Vilmosnak alakjai láthatóak: piros alsó: Kuoni pásztor, makk alsó: Harras Rudolf, zöld alsó: Fürst Walter, tök alsó: Reding Itell, piros felső: Herrmann Szent Dávidné zsoltára AZ ÁLTALÁNOSÍTÁSOK NEM TÚL SZERENCSÉSEK, MOST MÉGIS MEGKOCKÁZTATOM, A MAGYAR EMBER SZERETI A KÁRTYÁT, SZÍVESEN ÜL ASZTALHOZ, HOGY SZÓRAKOZZON VAGY KÍSÉRTSE A SZERENCSÉJÉT. AZ, HOGY A ZSUGA ÁTOK VAGY ÁLDÁS CSUPÁN ATTÓL FÜGG, HONNAN NÉZZÜK, AZ AZONBAN BIZONYOS, HOGY A FESTETT LAPOCSKÁK TÖRTÉNETE TÖBB PONTON IS KAPCSOLÓDIK ERZSÉBETVÁROSHOZ. Bóka B. László írása 2. rész 14 Anno
