Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 11. szám
Gessler, a zsarnok helytartó, makk felső: Tell Vilmos, zöld felső: Rudenz Ulrich, tök felső: Stüszi vadász. A VIII–IX. lapok a Tell Vilmos-történetet mesélik (piros VIII: Tell Vilmos csónakban evez, tök VIII: Tell Vilmos búcsúzik feleségétől és fiától, tök IX: Geszler kalapja a rúdon. Alakjai miatt sokan svájci (helvét) kártyának nevezték. Sokáig hitték úgy – a fenti előzmények ismeretében némiképp jogosan –, hogy a magyar kártya is Piatnik találmánya, még a szakirodalom és a nagy gyűjtemények katalógusaiban is Piatnikot nevezték meg gyártóként. A rejtélyt 1973-ban oldotta meg egy lelkes angol gyűjtőnő, Sylvia Mann, aki megtalálta egy magyar kártyacsomag pontos adatait, mely szerint a lapok Pesten, 1835-ben készültek Schneider József kártyafestő műhelyében. A készítő neve a makk VII lapon volt feltüntetve: „Zu finden bei Joseph Schneider in Pesth”. Azt, hogy hol volt Schneider József műhelye, a korabeli címtárakból tudhatjuk, a műhely a Kiskereszt utca 520-as szám alatt állt. Márpedig a Kiskereszt utca a mai Kazinczy utca Erzsébetvárosban, ott, ahol most az 55-ös ház található. A ház ma egy legendás közérzetjavító műintézménynek, Wichmann-kocsmájának ad helyet, a tulajdonos ki volna más, mint Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus. A ház falán a következő emléktábla olvasható: „E helyen állt Schneider József kártyafestő műhelye. Itt készült a magyar kártya 1836-ban, amely Tell Vilmos szabadságharcának felidézésével a játékos kedvű honpolgárok nemzeti öntudatát élesztgetve azóta is kézről kézre jár. Állíttatta: a magyar kártyások nevében a Pató Pál Párt és a Magyar Talon Alapítvány a Millecentenárium évében.” Schneider mester természetesen választhatott volna magyar hősöket is, de sokkal jobban ismerte a hétköznapi valóságot annál, hogy tudja, ha ezt megteszi, a lapokat az osztrák hatóság azonnal elkobozza. Így maradtak tehát Schiller drámájának szabadságharcos hősei, akiket egyébként Schneider akár ismerhetett is, hiszen a darabot 1827-ben mutatták be Kolozsvárott. Így történt vagy sem, nem tudhatjuk, ami viszont bizonyos, hogy ebben az időben divat volt Európában mitológiai személyek, színművek és mondák alakjait játékkártyára festeni. A Tell Vilmos szereplőit is látjuk korábban tarokkon és francia sorozatjelű kártyán. Schneider vándorlása során találkozhatott ilyen játékokkal, és talán ezekből merítette ötletét. Egyébként magyar kártyának csak kb. 1900 óta nevezik. Ausztriában (és Németországban) Doppeldeutsche, és legalább annyira magukénak érzik, mint a magyarok. Schneider a 36 lapos kártyát rézbe metszette, s a fekete levonatokat részben sablonnal, részben kézzel festette. A piros, skarlátvörös, kék és barna színeket sablonnal vitte a 94 x 56 milliméter nagyságú lapokra, míg az arcot, a kezet és a ruházat apró díszeit kézzel festette rózsaszín, sárga, illetve halványzöld színekkel. A feliratok német nyelvűek, hiszen akkoriban ez volt a hivatalos nyelv. A bécsi Piatnik cég 1865 körül kezdte gyártani a kártyát, de átrajzolt formában. Az alakok azonossága, testtartása, öltözékének stílusa, az évszakokat allegorizáló ász lapok azonos kompozíciója pontosan jelzi, hogy Schneider lapjait vették mintául. Annyit feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a magyar kártyát Piatnik tette népszerűvé, hiszen azt a „legfinomabb magyar Helvét-kártya” néven hirdette. Miközben tehát egy csendes hétvégén az asztal mellett ülve jó barátok és remek nedű mellett jár a kártya, nyugodtan mondhatjuk: no, ez is a miénk. Szerencsés lapjárást mindenkinek, és ne feledjék: aki szerencsés a kártyában, az szerencsétlen a szerelemben! Köszönet a cikk megírásához nyújtott segítségért Jánoska Antalnak! A magyar kártyát néhol Tell- kártyának is nevezik, hiszen alsó és felső lapjain Schiller 1804-ben írt drámájának, a Tell Vilmosnak alakjai láthatóak. 15 Anno
