Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)

2010-06-16 / 8. szám

2010/8. szám

mH

K«9>ZJE<UE*T

21

Békés Pál író, műfordító Erzsébetváros szülötte. Legtöbben itt a kerületben Csikágó című, Erzsébetvárosról szóló regénye alapján ismerik. Még fiatalon, mindössze 54 évesen szólította el a halál.. Bóka B. László készülő erzsébetvárosi antológiájából idézünk búcsúzóul- Nem állítom, hogy túlságosan sokat hangoztattad, de Csikágó című köteted megjelenése óta nem lehet kétséges, másoknál személyesebben, mélyebben kötődsz Erzsébetvároshoz. Jól érzékelem?- Természetesen, hiszen az István út 19-ben (a ház 1890 körül épült) születtem és éltem éveken át. Ez a szülőházam, ebből következik, hogy Csikágó a szülőhazám, annak is a kellős közepe. Legyünk egészen pontosak, a Landler Jenő utca 19- ben születtem, amely utca építésekor az István út nevet kapta, majd valamikor a háború után nevezték át Landler Jenő utcának, majd 1989- ben visszakeresztelték, de István utcára. A helyiek rossznéven vették, hogy az útból utcává lettek, mert le- menősítésként élték meg. A ház, ahol születtem, egy sarokház a Nefelejcs utca és Landler Jenő utca sarkán. Ha a gyerekkoromról beszélünk óhatatlanul az akkor megrögzött utcanevet fogom használni. A ház második emeletén egy saroklakásban laktunk. (...)- Hogyan éltek akkoriban egy ilyen bérházban?- A házon belül, mint az akkori pesti bérházak többségében, hierarchia érvényesült. Az utcai ffont lakásai viszonylag tágasak, elegánsak, jó minőségűek, míg beljebb egy másik társadalmi réteg. Ott volt a sok szoba-konyha, wc a folyosó végén. Volt olyan korszak, amikor az albérlő is albérlőt tartott, ágyrajárót, hogy ki tudja fizetni a maga albérletét. Gyakorta egyetlen ágyon hárman is osztoztak. Mély bugyrai voltak ennek az életnek. Apámék is ilyen szobakonyhában kezdték, öten egyetlen ilyen lakásban. Ennyi volt az élettér. A háború végén, 1944-ben a ház két lakásából elmentek nyugatra. Valamikor a háború végén a saroklakás kapott egy belövést és az elöljáróság annak fejében, hogy a beköltözők anyagilag is részt vesznek a rendbehozatalában kiutalták a szüleimnek. Tudtuk, hogy a tulajdonosok nem jönnek vissza, ugyanis körözés alatt álltak. A háromból az egyik szoba szabályosan lelógott az utcára. Először életveszélyteleníteni kellett, aztán építési gerendát szerezni. Nagy nehezen, két év alatt sikerült helyreállítani a lakást és akkor a szüleim a házon belül léptek előre, hiszen a hátsó fronti szoba-konyhából az utcai saroklakásba költözhettek. (...)- Mikor születtél?-... 1956 elején a Péterfy Sándor utcai kórházban és ebbe a sokat látott lakásba érkeztem. Gyerekkorom és az élet alapszíntere a Bethlen tér volt. Ott a téren nagyon sok minden található, ami a család közvetlen életéhez hozzátartozott. Az életterep, amelynek minden kövét, homokszemcséjét ismerem az a Péterfy Sándor utca, Bethlen tér, István út, Nefelejcs utca és ezen túl persze a nagyvilág, vagyis a Csikágó egésze, mai nevein a Damjanich utca, Dózsa György út, Thököly út és Rottenbiller utca által határolt terület. Az idők során persze változtak az utcák nevei, mint ahogyan a szülőház címe is, hiszen Landler 19-ből lett ismét István út 19. Apám az István út 19-be költözött be, én a Landler Jenő utca 19- ben születtem és most az a sarokház ismét István út 19. (...)- Regényed, a Csikágó - gangregény, tavaly már a negyedik kiadásban jelent meg. Miért született ez a kötet? Városi mítoszt írtál vagy emlékeidet rendezted?- A címben ott van a kettősség, egyfelől a németből elszármazott gang, amely a függőfolyosós építkezést jelenti, másfelől kis áthallással az amerikai geng, a gengszter szó tövéből. Tizenhárom éves koromig laktam ezen a vidéken. Mélyen belém ivódott. Azóta nagyon sok helyen laktam már. Sok mindenről írtam már, ami izgat, de egyszer azt vettem észre, hogy mindig mindenbe beszüremkedik ez a mélyvilág, hívhatjuk alapvilágnak is, amelyben felnőttem. Egy statisztikai adatsorban olvastam három mutatót, amelyek persze most önkényes kiemelések lesznek, amelyek az én ott lakásom idején jellemezték a városrészt: a hatvanas-hetvenes években a hetedik kerület, ezen belül kiemelten a Csikágó volt Európa legnagyobb népsűrűségű, legmagasabb átlag- életkorú területe és ide jutott Európában egy fore a legkevesebb zöld. Ebben nőttem fel, ráadásul úgy, hogy a Csikágó mindig is sűrűbb és töményebb volt, mint Erzsébetváros más részei. Ehhez vegyük még hozzá, hogy én a Ratkó-korszak legvége

Búcsú a Csikágó ■ gangregény írójától

vagyok, alatta fogantam, utána születtem. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bárhová mentem folyamatosan tömeg volt. Az egész élet anól szólt, hogy nem férsz el. Kevés volt a hely a bölcsödében is, az óvodában is, meg az iskolában is. Nem fértünk el, sorban álltunk. Küzdeni kellett azért, hogy egyáltalán elférj, mert a dolgok kevesebbre voltak méretezve Persze ha másképpen tekintünk rá egyfajta természetes kiválasztódás terepe is volt, csak éppen nem szeretjük az ilyesfajtát. Az ember azt szereti, ha mindenkinek mindenből jut, amire szüksége van. Mindezekből következik, hogy számomra a hemzse- gés, a mindig sokan vagyunk érzése, a sorban állás alapélmény. (...)- Hogyan épül fel a kötet?- A Gangregény hat összefüggő történetből áll, amely a műfaj tradicionális értelmében nem regény. Ennek ellenére az egyes történetek sokkalta erősebb szálakkal kötődnek egymáshoz, mint egy novellafuzér esetében. Az a szerkezeti elve, hogy aki az egyik történetben főszereplő az a másikban mellékszereplő, s így összefonódnak. Az éles sorsok úgy fonják a kötet lapjait és történeteit, ahogyan a gangok az egyes házakat. A gangok mindig közös terepet jelentenek ugyanis. Érdekességképpen említem, éppen most fordítják a könyvet oroszra és beszélgettünk az orosz fordítónővel, aki mondta, nagyszerűen halad a munkával. Nagyon örültem és rákérdeztem, mi a gond, hiszen mégiscsak egy más nyelvről, más kultúráról van szó, jómagam is fordító vagyok, tudom néha adódnak nehéz pillanatok. Azt mondta mindössze néhány apróság. A dolog, mint kiderült ott kezdődik, hogy mi valamennyien ismerjük, hogyan kell helyesen leírni az amerikai város nevét és azt is tudjuk, hogyan írjuk le az erzsébetvárosi csikágó nevét. Kiderült, oroszul a kettő azonos, hiszen ha ciril betűkkel leírom nincs különbség a kettő között. így eleve az egyik alappillére esett ki a kötetnek. Gondoltam, ez jól kezdődik. Faggatom tovább, mire közölte, hogy egy kis baj lesz a címmel is, mert Oroszországban ismeretlen a gang. Az ember ugyanis

megfagyna, ha ott kilépne a gangra, következésképpen az orosz építkezés nem ismeri a nyitott udvart és a körfolyosót, arrafelé zárt lépcsőházak vannak a hőveszteség elkerülése miatt. így aztán a cím két eleme, a Csikágó és a Gangregény kiesett. Közölte, ne aggódjak, majd kitalálunk valamit. Jelenleg itt tartunk. A gang egy közép-európai osztrák-magyar, részben német építkezésforma, Párizsban, Londonban, de még Prágában sem látni ilyet, persze Oroszországban sem. Ellenben Pozsony tele van vele. Feltehetően a Monarchia egy részének építkezési öröksége. (...)- Melyik történet születet meg először?- A jeges volt az első, amit megírtam. Ma már nem is nagyon lehet elmagyarázni, ki is volt a jegesember. A jeges megjelenése a nagy modernizációs robbanás volt, hiszen azt jelentette, hogy itt a frizsider. Persze a gyerekeim számára az a világ, amelyben nincs hűtő egy őskor. Olyan szintű technológiai váltás zajlott le a szemem előtt, kirepültek a

tárgyak és jöttek az újak. Jött például a villanybojler, mert korábban be kellett fűteni, ha az ember melegvizet akart. Lassanként a gyerekkorom összes története előhivódott. De ne feledjük, hogy a „ kötetben nincs gye- f rek, aki gyerekszemszögből figyeli a világot. A hagyományos elbeszéléstechnika érvényesül, egy mindent tudó elbeszélővel, aki mindenre és mindenkire rálát.- Van-e benned nosztalgia Erzsébetváros iránt, gondolsz-e rá, sétálsz-e néha errefelé csak úgy ? Beszéltél-e például a gyerekeidnek erzsébetvárosi élményeidről?- Egy lányom és egy fiam van. Jártam errefelé velük, mutogattam a helyeket. Abban az értelemben nosztalgiám azonban, hogy ez úgy volna vonzó vidék, hogy szívesen visszaköltöznék és élnék itt, nincs. Ami bennem van az nem nosztalgia, valami mélyebb és másabb, valami, amit nagyon ismerek, amiben nagyon sok szép volt és persze sok kemény és kellemetlen dolog is. Mindezek mélyen rögződtek bennem.

(Bóka B. László)