Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)

2008-02-18 / 2. szám

2008/2.. szám S£ 3 Önkormányzatok összefogása az olcsóbb gázért és áramért Erzsébetváros és Józsefváros polgármestere aláírta az Első Energia-beszerzési Önkormányzati Társulás szerződését Ettől az évtől - az energiahordozók piacának li­beralizációja miatt - lehetővé válik a gáz és az elektromos áram (bizonyos keretek közötti) sza­bad beszerzése. Innentől azonban már a meny- nyiség is jelentősen befolyásolhatja az árat. Hunvald György Erzsébetváros polgármestere és Csécsei Béla Józsefváros polgármestere janu­ár 28-án írták alá az Első Energia-beszerzési Önkormányzati Társulás szerződését. Hunvald György a sajtó- tájékoztatón többek kö­zött elmondta, hogy az összefogással az önkor­mányzatok olcsóbban tudnak saját intézménye­ik és lakóik számára elektromos energiát és gázt beszerezni. Mint mindenütt a piacon, az energiaforrások beszer­zésénél is érvényesül a volumengazdaságosság, azaz ha nagy tételben tudnak a fogyasztók a szolgáltatókkal megálla­podni, úgy jelentős ked­vezményeket érhetnek el. Ennek érdekében fo­gott össze - az országban elsőként - a főváros VII. és VIII. kerülete, megala­kítva az Első Energia-be­szerzési Önkormányzati Társulást. A Társulás cél­ja, hogy felkutassa a je­lenleginél hatékonyabb és olcsóbb energiaforrás-be­szerzési lehetőségeket és ezeket közvetítse saját in­tézményhálózata, vala­mint a lakosság számára. Hunvald György és Csécsei Béla az Első Energia-beszerzési Önkormányzati Társulás szer­ződésének aláírása alkalmából szervezett sajtótájékoztatón Olvasni jó! rovatunk sikere Olvasósarok létesül a kerületiek könyvadományaiból December közepe óta olyan sok könyvet adományoztak a lakók közösségi célokra, hogy a Kamilla Kht. kisteherautóját kellett igénybe vennünk az elszállításához Immár több éve ál­landó rovata lapunk­nak a könyvajánló, amit a szabadidős ol­dalon találhatnak ol­vasóink. Jó néhány hónapja jelentettük meg először könyv­adományozásra szólí­tó felhívásunkat, melyben arra kértük a kerületieket, hogy megunt, több pél­dányban meglévő, esetleg helyhiány mi­att kidobásra ítélt könyveiket hozzák be szerkesztőségünkbe. A felhívásra olyan sokan hoztak be olvasnivalót, hogy decemberre már minden nyugdíjas klubba jutott belőle, sőt a kötelező olvasmányokhoz már a Piros Pont Lakossági Köz­pontban is hozzáférhet­nek a diákok. Decemberi lapszámunkban bemutat­tunk néhány fotót a köny­vek átadásáról, és megje­lentettük felhívásunkat az újabb gyűjtésről. A siker leírhatatlan, hiszen nem egészen egy hónap alatt, január közepéig annyi könyv érkezett hozzánk, hogy a szerkesztőségünk melletti kistárgyalóba gya­korlatilag alig fért be a két ember, akik a válogatást, dobozolást végezték. Hunvald György pol­gármesterrel egyeztetve arra a következtetésre ju­tottunk, hogy a felhalmo­zott könyveket közösségi célokra kellene felhasznál­ni, és mi lenne erre jobb hely, mint az Erzsébetvá­rosi Közösségi Ház, közis­mert nevén a civilház. Fel­vettük a kapcsolatot az in­tézmény vezetőjével, Váczi Andrással, aki fel­ajánlotta, hogy a kisterem­ben lévő falipolcos részen szívesen elhelyezik a könyveket. Itt egyelőre az olvasósarokban válogat­hatnak a könyvekből a la­kók. A könyvek katalogi­zálását is vállalta a civil­ház, így később akár köl- csönkönyvtárként is mű­ködhet az olvasósarok - mindezt a helyiek könyv­adományaiból létesítve. A gyűjtés folytatódik, a könyveket a Garay utca 5. szám alatti szerkesztő­ségünkben lehet leadni. A könyvek átszállítását a ke­rületi közhasznú munká­sokat foglalkoztató Ka­milla Kht. vezetője, Sztipich István vállalta fel. Köszönjük olvasóink, a kerület lakói részvételét a könyvgyűjtésben! w í gy a jövőben a két kerület intézményei illetve lakói számára lehetőség nyílna az önkormányzatok jóvol­tából az olcsóbb energia- hordozókhoz való hozzá­jutáshoz, végső soron pe­dig az áram- és gázszám­lák mérsékléséhez. A Tár­sulás nyitott, azaz várja a csatlakozni kívánó ön-, kormányzatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents