Erzsébetváros, 2001 (9. évfolyam, 1-24. szám)

2001-05-25 / 10. szám

AZ ÖNKORMÁNYZA T LAPJA, AVAGY A KOMMUNISTA KIÁLTVÁNY? Néhány szó a tájékoztatásról 4 FÓRUM 2001/10. szám Pedig akár kiegyensúlyozott is lehetne. Mármint az Erzsébet­város című újság, mely fejléce szerint az önkormányzat lapja. Kár, hogy az olvasók ezt nem tapasztalják, sokkal inkább azt, hogy az önkormányzat vezeté­sének szócsöve. Amolyan bal­oldali fogalmazvány. Vegyük csak a legutóbbi lap­számot, ahol a polgármesternek van módja és lehetősége, és nem utolsó sorban képe háromnegyed oldalon magyarázkodni a pár sorban ismertetett számára rop­pant kínos telekügy miatt. Persze nem „a hallgattassák meg a má­sik fél is” elvével van baj, hanem sokkal inkább azzal, hogy a pol­gármesterrel szemben véleményt nyilvánítóknak ez nem jár. Például nem jár akkor, mikor egy számmal ezt megelőzően ke­rületünk vezetője egy teljes olda­lon keresztül ismerteti saját „si­kereit”, miközben a vele riportot készítő az ötvenes évek modorá­ban kérdez alá. Ha már az ellen­zéket nem kérdezték meg ezen állítólagos sikerekről, legalább a kerület polgárait meginteijúvol- hatták volna, hogy sze­rintük is beköszöntött-e Erzsébetvárosba a Ká­naán. No de mit is várha­tunk egy olyan „újság­tól”, melynek címolda­lán Szili Katalin mel­lett egy hervadó szegfű alatt Fiiló Pál moso­lyog. Filló Pálnak ugyan nincs túl sok köze a ke­rülethez (lévén nem lakik, és nem itt választották meg), Szili Katalinnak meg még úgyse, és szerencsénkre még a szegfűt sem applikálták bele a menóra és a vörös csillag mellé címe­rünkbe kerületünk vezetői, ám a lap szerkesztői mégis ezt a képet tartották érdemesnek címlapra helyezni. Persze az sem teljesen világos, hogy egy parlamenti küszöb kö­rüli törpepárt fővárosi vezérválasztásáról mi­ért kell terjedelmes be­számolót közölni. Arra meg már szót sem érde­mes vesztegetni, hogy a lap a benne hemzsegő MSZP-s képviselőktől úgy néz ki, mint a Mun­kásmozgalmi Panteon. Vagy arról, hogy Szabó Zoltán és Gyurisné Braunsteiner Már­ta március 15-i megemlékezé­séről, ahol pár hivatali dolgozó mellett néhány kiérdemesült baloldali aktivista lézengett fő helyen fényképpel számolnak be, míg a polgári pártok meg­emlékezéséről, ahol több szá­zan vettek részt pár sorban az apróhirdetések között. Egy szó, mint száz, a kerület polgárainak tájékoztatására hi­vatott kiadvány egyoldalú, si­lány és érdektelen. Az informá­lás helyett dezinformálást te­kinti fő feladatának. Az újság szerkesztői jobban tennék, ha kevesebbet forgolódnának a Polgármesteri Hivatalban és többet a kerületben, így valós képet kapnának Erzsébetváros­ról, és talán nem selejtes balol­dali propagandaanyag készíté­sével töltenék az idejüket. Puskás Attila Sándor frakcióvezető Puskás Attila Sándor A szerkesztőség véleménye Kétségeink voltak, hogy a fenti írást egyálta­lán közölnünk kell-e. Jóval túllép ugyanis a tényszerű megállapításokon, hangulati ele­mekkel minősíti lapunkat. Szerződésünk sze­rint nem kell helyet adnunk pártpolitikai csa­tározásoknak, egymást lejárató írásoknak így már ez a tény is feljogosít bizonyos írások közlésének megtagadására. Mégis úgy dön­töttünk, közöljük a - véleményünk szerint - alaptalan vádakat tartalmazó írást, de nem hagyhatjuk válasz nélkül Közel tíz éve készítjük az Erzsébetváros új­ságot, az olvasói visszajelzések és a közvéle­mény-kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy lapunkat szeretik, és mértékadó hírfor­rásként kezelik. Az 1998-as kerületi önkormányzati válasz­tások eredményét, az ellenzék jelentős lét­számbeli kisebbségét nem lehet a médián szá­mon kérni. Számtalanszor megállapítottuk, hogy kiegyenlített testületi erőviszony mellett még a politizálás is érdekesebb. A polgármes­ter legitimitását, a kerület első emberéhez kö­tődő jogosítványokat nem lehet megkérdője­lezni. Az ellenvélemény is szent, így minden alkalommal fel is ajánlottuk a megszólalás le­hetőségét a helyi ellenzék számára. Ha nem akarnak élni ezzel a lehetőséggel, az újságnak nincsenek kényszerítő eszközei. Eddig sem, de ezután sem tagadjuk meg a megszólalás lehe­tőségét egyetlen választott képviselőtől sem, sőt mindent elkövetünk, hogy az ellenvéle­mény, ha lehet ugyanabban a lapban, jelenjen meg. Ha erre nincs lehetőség, akkor a követke­ző számban. Az ellenzéki politizálás választást megelőző jelenségeit már ismerjük, sőt tudo­másul vesszük, hogy ez a politika velejárója még akkor is, ha eldurvulásával nem szimpati­zálunk. Mindent elkövetünk azonban, hogy ezt a tendenciát Erzsébetváros közszolgálati új­ságjából kiszorítsuk. Ennek ellenére közöljük Puskás Attila Sán­dor frakcióvezető írását, tesszük ezt azért, mert bár messzemenőkig nem értünk egyet a véle­ményével, mégis mindent elkövetünk azért, hogy ezt elmondhassa. Döntse el az olvasó, hogy valóban - mint a vádak állítják - dezinfor- mál, egyoldalú, silány és érdektelen az álta­lunk szerkesztett újság. Elveink változatlanok, az Erzsébetváros újság­ban minden párt képviselőjét továbbra is megille­ti a megszólalás joga, az egymás lejáratására irá­nyuló írásokat azonban továbbra sem közöljük. Az Erzsébetváros szerkesztősége Az MSZP Erzsébetvárosi Szervezetének és frakciójának véleménye Mi nem vitázunk A szerkesztőség munkatársai már többször felajánlották annak lehe­tőségét, hogy a lap hasábjain megjelenő cikkekben, az esetlege­sen névszerűleg megszólított kép­viselők, a lap hasábjain válaszol­janak a feltett kérdésekre. Ez ellen az MSZP kerületi szervezetének, és frakciójának nincs kifogása, hi­szen tudjuk, a véleményszabad­ság ugyanúgy megilleti az ellen­zék képviselőit, mint a kerületet kormányzó koalíció tagjait. Az utóbbi lapszámban megjelentetett Fórum rovatos cikk, illetve a je­lenlegi lapszámban megjelenő, Puskás Attila Sándor által megfo­galmazott vélemény megjelente­tése azonban véleményünk szerint nem tartozik az önkormányzat lapjában, tájékoztatási szándékkal megjelentethető írások közé. Ez az újság a kerületi önkormányzat lapja, amelyet azért finanszíro­zunk, hogy a kerületi lakosok tájé­kozódhassanak az önkormányzat és a képviselő-testület munkájá­ról. Semmi esetre sem szeretnénk, ha a kapányidőszak közeledtével, ez az újság a kerületi pártok kam­pány-lapjává válna, amelyben a képviselő-testületben dolgozó pártok képviselői egymás lejára­tásával foglalkoznak, ahelyett, hogy valós feladataikat látnák el. Véleményünk szerint az újság ed­dig kiválóan eleget tett ilyen irá­nyú kötelezettségének, és széles­körű tájékoztatást adott a kerület életéről és az önkormányzat munkájáról. Szeretném kérni mind a koalíció, mind az ellen­zék képviselőit, hogy a későbbi­ekben az Erzsé­betváros hasáb­jait kizárólag arra a célra használ­ják, amely egy regionális lap fel­adata, vagyis munkájukról, tevé­kenységükről való tájékoztatásra. Hunvald György alpolgármester, az MSZP Erzsébetvárosi Szervezetének elnöke Hunvald György

Next

/
Thumbnails
Contents