Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2000-02-11 / 2. szám

2000/2. szám FORUM - ÖNKORMÁNYZAT Fórum rovatunkban továbbra is az önkormányzatban működő pártok és képviselőik kapnak szót. írásaikat, véleményüket változtatás nélkül közöljük, tartalmukért a felelősséget a pártok vállalják. Törekszünk arra, hogy lehetőség szerint egy időben jelenjen meg az ellentétes vélemény is. Amennyiben ez terjedelmi korlátokba vagy leadási határidőbe ütközik, úgy a következő lapszámban adunk helyet az érintetteknek. Az elmúlt év értékelése Időközben a négyéves ciklusból egy év már eltelt, s ebben az év­ben az Önkormányzat költségve­tése 2,3 milliárd forint forráshi­ánnyal küzdött. A hiány pótlására egyrészt hitelfelvételt (ez jelentős kamatterhekkel jár!), másrészt az Önkormányzat nagy értékű ingat­lanjainak értékesítését tervezték, ez azonban mindezidáig nem si­került. E helyett jelentősen lefa­ragták a szociális juttatásokat és az önkormányzati intézmények, óvodák, iskolák költségvetését, valamint visszafogták a pénzfor­galmat, a folyó kifizetéseket kés­leltették, ez azonban nem célsze­rű, mert a kötelezettségeket előbb- utóbb ki kell fizetni, sőt tán ka­mattal még többet is! Ellenzéki képviselőként csupán néhány visszásságot szeretnék rö­viden megemlíteni a sok közül: Polgármester úr (előzőleg oktatás­ügyi államtitkár) átvett a Főváros­tól egy speciális általános iskolát, s azt a takarékosság jegyében azon­mód be is zárta. Ez az elhamarko­dott lépés a szülőknek és a gyere­keknek okozott kellemetlensége­ken túlmenően körülbelül 30-40 tanár állásába került, de az Önkor­mányzatnak ez édes-kevés megta­karítást vagy bevételt jelentett. 1999-ben az Ónkormányzat szü­neteltette a Madách Gimnázium folyamatban lévő rekonstrukció­ját, holott a félig kész te­rületek szinte balesetve­szélyesek a diákok szá­mára, és a megkésett, el­halasztott építkezés év- ről-évre egyre többe fog kerülni az Önkormány­zatnak. 1999-ben ugyanakkor a Polgármesteri Hivatal II. és Hl. emeletét közel 80-100 millió forintos költséggel luxuskivitelben felújították, ott kabinetirodákat hoztak létre, ahová 2-300.000,- fo­rintos havi illetménnyel politikai munkatársakat vettek fel. A Hiva­talból ugyanakkor min. 80 régi köztisztviselőt elbocsátottak és mind a 10 irodavezetőt újakkal váltották fel. Ez a lépés a végkielé­gítések miatt szintén súlyos, több tízmilliós kiadást jelentett az Ön- kormányzat amúgy is gyenge Iá­A középiskolai felvételiről Ebben az évben nagyon sokat vál­tozott a felvételi rendszer - tájé­koztatta lapunkat a középiskolai felvételi rendszerváltozásairól dr. Leibinger Jánosné, a Madách Imre Gimnázi­um igazgatója. - Az isko­lák nem azt fogják meg­mondani, hogy kit vesz­nek fel, csak azt, hogy milyen sorrendben tarta­nák a felvételre alkal­masnak a tanulókat. Minden középiskola összeállít egy listát, amelyben olyan sor­rendben szerepelnek a tanulók, amilyen sorrendben az iskola fel­venné őket. Ezek az adatok beke­rülnek a központi számítógépbe, ahol feldolgozás után kiderül, hogy a jelentkező melyik intéz­ménybe nyert felvételt. Ehhez minden tanulónak előre, sorrend­ben kell megjelölni azokat az in­tézményeket, amelyekbe a felvé­telét kéri. Ezért az általános isko­lásoknak a „felvételi­hez” most három külön­böző intézménybe szóló jelentkezési lapot kell ki­tölteniük. Ezen kívül egy negyedik lapot is ki­töltenek, amelyen meg­jelölik az intézmények sorrendjét, ahová be sze­retnének kerülni. A felvételik egy időben zajlanak, így a sorrend csak számítógépes rendszerben jelenik meg. Az iskolák döntésük meghozatalakor nem tudják, hogy a tanuló őket hova sorolta, a szá­mítógép viszont ezt figyelembe véve alakítja ki a listákat.- szüle ­bakon álló költségvetése számára. Mindehhez még hab a tortán, hogy az egyetlen jól működő kerületi önkormányzati vállalatot, az EMIK Kft.-t szét akaiják verni, s az önkormányzati házak ingatlan- kezelését egy bankárhölgy vezeté­sével az Erzsébetváros Kft.-hez akaiják átszer­vezni. De könyörgöm: az ingatlankezelés nem bankszakma! Nem is jö­vedelmez olyan jól! A továbbiakban itt sze­retném leszögezni, hogy a MIÉP kerületi szerve­zete az Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Rt. (ERVA Rt.) lét­rehozásával szervezeti felépítésé­vel, működésével és kinevezési gyakorlatával nemcsak ma, hanem már a kezdetektől nem értett egyet, de hasonlóképpen vélekedett az el­lenzéki pártok közül a FIDESZ MPP és az MDF kerületi szerve­zete is. Számunkra, a Magyar Igazság és Elet Pártja önkormányzati képvi­selői és kerületi szervezte számára a fentiekben az a legvisszatet- szőbb, hogy a polgármester úr minden szavazatával és tettével igyekszik elhatárolódni az előző önkormányzati vezetéstől, de erre semmiféle etikai és erkölcsi alapja nincs, mert azt ugyanaz a párt de­legálta, s az MSZP és az SZDSZ jelenlegi frakciójának körülbelül fele tagja volt az előző MSZP- SZDSZ frakcióknak is! Tehát tel­jes a jogfolytonosság! Kalász László önkormányzati képviselő (MIEP) Amatőr színházi rendezők számára Az Elő-Tér Művészeti Iskola Színházi tanszaka és az Almmédia alapítvány tehetség­támogató pályázatot hirdet a színházi alkotó munka iránt ér­deklődők, amatőr rendezők szá­mára a 2000-2001. tanév vizs­gaelőadásának rendezésére. A pályadíj 50 ezer forint, valamint az előadás megrendezésének le­hetősége. A pályázatokat a tan­szék vezetőjéből, tanáraiból és növendékeiből, valamint az Almmédia Alapítvány megbí­zottjából alakult bizottság bírál­ja el, és dönt annak személyé­ről, aki a vizsgaelőadást meg­rendezheti. A pályázóknak 2000. március 10-éig az iskola titkárságán kapható adatlap ki­töltésével kell jelentkezni. Az előzetes tájékozódásra 2000. április 15-ig van mód. A pályá­zati anyag beadási határideje: 2000. április 30. Az eredmény­ről 2000. június 1-jéig értesítjük a pályázókat. Az előadás előké­szítése várhatóan 2000 nyarán, próbái pedig 2001 februáijában kezdődnek. A vizsgaelőadásra előreláthatóan 2001 májusában kerül sor. Részletes tájékoztatás és adatlap: Elő-Tér Művészeti Iskola, 10771 Almássy tér 6. Telefon: 351-7406, 352-1572. Fax.: 342-1139.

Next

/
Thumbnails
Contents