Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)
1999-08-12 / 11. szám
1999/11. szám KÖZREND - KÖZBIZTONSÁG 9 Újabb „vizes” áldozat A Kazinczy utca 30. szám alatti egyik első emeleti lakásba két személy azzal csöngetett be, hogy dugulás van a pincében, ezért mindenhol el kell zárniuk a vizet. Miután a tulajdonos beengedte őket, bementek a fürdőszobába, Új villamosok A villamosközlekedés színvonalának megőrzése érdekében a Fővárosi Közgyűlés a közelmúltban új járművek vásárlásáról döntött. Tizenkét milliárd forintot szánnak a korszerűsítésre, ez az összeg várhatóan 18-23 gazdaságos energiafelhasználású, sokkal kisebb karbantartási költséggel üzemeltethetheto, alacsony padlós jármű megvásárlására lesz elegendő. Az első új villamosok a tervek szerint a jövő év végén kerülhetnek a forgalomba a 4-es, 6-os villamosok vonalán. és kinyitották a csapokat. A lakót pedig arra kérték, hogy menjen ki a konyhába, és ott is engedje meg a vizet. Mire az visszament a fürdőbe, már úszott az egész fürdőszoba, s az egyik közölte vele, hogy vízfolyást észleltek. Mialatt a tulaj a víz feltörlésével foglalkozott, a másik beosont a szobába, s összeszedett mindent, amit csak talált: pénzt, ékszereket, karórákat mintegy 200 ezer forint értékben, illetve útlevelet, sőt egy születési anyakönyvi kivonatot is. Dolguk végeztével telefonáltak valahová, és azzal távoztak, hogy akkor most azonnal lemennek a pincébe. Mire a lakó észrevette, hogy meglopták, addigra már árkon-bokron túl voltak. Az elkövetők körülbelül 170 centiméter magasak, erős testalkatú- ak, bőrük és hajuk is sötét. Fekete pólót és nadrágot viseltek, teljesen úgy néztek ki, mint a szerelők. Tolvajok nyomában Két tolvajjal találkoztak szembe az elmúlt időszakban a Bűnmegelőzési Polgáron Egylet tagjai - tudtuk meg Mezei Sándor elnöktől. Az első eset a Dohány utca-Alsó erdősor sarkán lévő háztartási boltban történt, ahová egy öreg néni a lányával tért be vásárolni. Utóbbi azonban kísértésbe esett, s elemeit egy kétszáz forintos kefét. A tulaj észrevette, rá is szólt a hölgyre, aki erre kifutott a boltból. Az éppen arra járó egyletesek utánaeredtek, a nő felszállva egy trolira elmenekült. A néni bocsánatot kért az üzletvezetőtől, s elmondta neki, hogy a lánya klep- tomániás. A boltos, mivel csekély kára keletkezett, nem jelentette fel az asszonyt. A másik eset a Bar- csay utcában történt, ahol feltörtek egy autót, és az ülésről meglovasí- tották az ott felejtett rádiótelefont. A gépkocsitulajdonos Mezeiéktől kért segítséget, akik elfogták a tolvajt, s értesítették a rendőröket. Körözött hajléktalanok Fotó: Kissimon István Az Almássy téri rendőrök az erzsébetvárosi polgárőrökkel közösen akcióztak, mely során a borozókat ellenőrizték. Az italmérő helyeken olyan hajléktalanokat kerestek, akiket már régóta köröz a hatóság, de az „álruha” miatt eddig nem sikerült rendőrkézre keríteni őket • RENDŐRSZEMMEL • Paál Péter főhadnagy, a VI.- VII. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának előadója különös zseblopásról számolt be lapunknak. Az eset július 27-én a délutáni órákban történt a Blaha Lujza téri aluljáróban, ahol egy férfi járókelőt azzal szólított le egy nő, hogy hívja már meg a büfébe kávéra, mert neki nincs rá pénze. A palinak meglepő módon esze ágában sem volt elhárítani a kérést, vagy inkább pénzt adni a feketére. Lovagként viselkedett, maga vette meg a kávét, amiért a hátsó zsebéből előhúzott pénzkötegből kivett ezressel fizetett. A hölgy látva kiszemeltje tömött zsebét, hozzásimult a férfihoz és ajánlatot tett neki, miközben elemelte a férfi pénzét is. S miután visszautasító választ kapott, hamar elköszönt alkalmi ismerősétől, és tovább- állt. Az úriember csak akkor vette észre, hogy ellopták 14 ezer forintját, amikor a nő már eltűnt a szeme elől. Próbálta gyorsan menteni még a menthetőt, odasietett az első rendőrhöz, akinek pontos személyleírást adott kifosztójáról. Ez alapján a zsaruk nem sokkal később meg is találták a hölgyeményt, s a sértett szerencséjére még a lopott összeg is nála volt. Paál Péter az esethez kapcsolódóan hozzátette: aluljáróban, ha lehet kerülje mindenki az ilyen alkalmi ismeretségeket. Ám ha valaki mégis a fenti úr példáját szeretné követni, akkor viszont mindig tartson aprópénzt a zsebében. Együttműködnek a közterület-felügyelőkkel is Közösen és eredményesen A VII. kerületi polgárőrök mozgalmas napokat tudhatnak a hátuk mögött - tájékoztatott Kiss Tibor, az Erzsébetvárosi Polgárőrség vezetője. A Keleti pályaudvarnál hatfős randalírozó társaságot kapcsoltak le a VI.-VII. kerületi rendőrökkel való járőrözés során. A banda tagjai kiabáltak, veszekedtek, s a vita végül o- dáig fajult, hogy egyik társukat ütlegelni kezdték. Ekkor léptek közbe a rendőr-polgárőr járőrök, s a tagok lecsillapítása végett jobbnak látták őket előállítani a kapitányságon. Ugyancsak a rendőröknek segítkeztek egy körözött személy elfogásánál. A kapitányságra érkezett késő éjszaka a bejelentés, hogy az illető éppen otthon tartózkodik. Két rendőrpolgárőr páros azonnal ki is ment a helyszínre. Az egyik pár lent maradt, a másik pedig felment a megadott lakáshoz. A körözött férfinak az apja nyitott ajtót, s a fiú miután odabent meghallotta, hogy őt keresik, az erkélyajtón keresztül próbált az első emeletről meglógni. Sikerült is kimásznia az utcára, de nem sokáig jutott, mert elkapta a kocsinál maradt éberen figyelő páros. Végezetül a polgárőrök kezére került az a férfi is, aki előző nap kirabolt a Bethlen utcában egy járókelőt. A sértett ugyanis a másnap is arra tévedő támadóját felismerte, és rögtön szólt Kisséknek. A polgárőrök a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták az elkövetőt. Szintén az Erzsébetvárosi Polgárőrséggel kapcsolatos hír még, hogy írásbeli megállapodást kötöttek a Fővárosi Közterület-felügyelettel, melynek értelmében a Baross tér és környéki szabálysértőkkel szemben közös erővel lépnek fel.