Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-02-05 / 2. szám

1999/2. szám 3 ÖNKORMÁNYZAT - KÖZÉLET Színpad az Akácos udvar alatt (Folytatás az 1. oldalról) Nosztalgia filmsorozatot tervez­nek, elsőként Garas Dezső hu­szonhat filmjét fogják levetí­teni. Lesz tánc időseknek, is­merkedési est, népszerű, köz­érdekű témákból előadások, házi koncertek az idősek kóru­saival. Azt is tervezik, hogy mozgássérültek is lejuthassa­nak a pincébe. A január 26-i ünnepélyes meg­nyitón dr. Schiffer Pál helyet­tes főpolgármester és dr. Szabó Zoltán Erzsébetváros polgár- mestere avatta fel a pinceszín­padot. Köszöntőt mondott dr. prof. Iván László is, a SOTE Gerontológiai Központ igazga­tója, az Idősügyi Tanács társ­elnöke. A díszvendégek szel­ték fel a hatalmas születésnapi tortát is a színpadon. Az új lé­tesítményben a Continuo e- gyüttes reneszánsz műsorával kedveskedtek az „első közön­ségnek”, s fellépett még a Company Canario historikus táncegyüttes Aranyos Ágota ko­reográfiája alapján. Végül Kardos Anna. a gondo­zási központ vezetője köszönte meg a Fővárosi Önkormány­zat, az Erzsébetvárosi Önkor­mányzat, a Soros Alapítvány, a Kötőjel Alapítvány, az Attila Bt. és a Marquis de Saladé Bt. támogatását, valamint a ven­dégek és a közreműködők fel­lépését. ^ LakáskesergöN Erzsébetvárosban legalább kétezren várnak úgynevezett szo­ciális bérlakásra. Kétezer lakásigénylés nyomasztja az önkor­mányzatot is, mert hiába a szándék, ha nincs miből megvalósí­tani. Ráadásul 116 olyan lakást tartanak nyilván, ahonnét azon­nal ki kellene költöztetni a lakókat! Ez a legsürgősebb feladat, s a hivatalban megtudtuk, hogy a humánpolitikai alpolgármester és munkatársai egyenként fogják megbeszélni az érintettekkel a lehetőségeket. A bontásra váró lakások helyett másikat kell adni, hasonló komforttal, alap­területtel stb. S akkor még nem beszéltünk az emberi vonatkozá­sairól, amikor évtizedek óta egy házban lakó szomszédokat, idős embereket kell egymástól elszakítani, új, idegen környezetbe költöztetni... Erzsébetvárosban legalább ennyi, 120 körüli azoknak a házmes­teri lakásoknak a száma, amit a lakók szívesen megvennének, de társasházi tulajdonban vannak. A remények és elképzelések szerint tavasszal megoldódhat a problémájuk. S sorolhatók tovább a gondok, számos társbérletet is illene már felszámolni, kiváltani újabb lakásokkal. Akad még néhány kényszerbérlet és önkényes lakásfoglaló. Az utóbbiakat humánus meggondolások­ból csak a télre való tekintettel nem lakoltatták ki, de hamarosan utcára kerülnek, az önkormányzat türelme is elfogyott. Sokan azt hiszik és terjesztik, hogy mennyi üres lakás van a kerületben. Csak azt nem tudják, vagy ezt már nem verik nagy­dobra, hogy ezeknek zöme komfortnélküli, zsebkendőnyi alapte­rületű. Javarészt eltüntethetők, ha hozzácsatolnák valamelyik szomszéd lakáshoz, ennek is keresik a módját. Joggal vetődik fel: miért nem épít lakásokat az önkormányzat? Nem igazán kapkodták el, például a néhány éve meghirdetett Péterfy Sándor utcai lakásokat. Mert még mindig olcsóbb ven­ni, felújítani, átalakítani. Több variáció is lehet a megoldás, új konstrukción törik fejüket az illetékesek. S akkor még nem szóltunk a hajléktalanokról... Viszont biztató dolog, hogy az önkormányzat megteremti a szervezett feltételeit annak, hogy támogassák kedvezményekkel . az első lakáshoz jutókat és a fiatal házasokat. > JÓ CSAPAT LESZ? Mulatva érvényesülni A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Erzsébet­városi Tagcsoportja és Szolgáltató Irodája Vállalkozói Bált szervez február 28-án a Grand Hotel Hungária báltermében.- Ezzel a rendezvénnyel egy­részt, a választások miatt el­maradt Erzsébet-napi bált sze­retnénk kicsit pótolni, másrészt a bál sikere esetén, tradíciót szeretnénk te­remteni - mond­ja Dr. Földi Ta­más a BKIK Erzsébetváro­si Tagcsoport­jának elnöke.- A kamarai tagcsoport e- gyik kiemelt célja, hogy a ke­rületi vállalkozók felől érkező igényeket, ötleteket és észre­vételeket összegyűjtse, érde­keit egyeztesse. A kész kon­cepció kialakítására pedig, a BKIK Erzsébetvárosi Szolgál­tató Iroda adja a kivitelezhe­tőséghez szükséges szakmai tanácsokat. Fontos lenne, - folytatja Dr. Földi Tamás- hogy a kerületi vállalkozók mindegyike észrevegye, a ka­marai tagság milyen előny­nyel járhat. Ahhoz persze, hogy ezek a lehetőségek felszínre kerüljenek, folyamatos párbe­szédre, jól kialakított kapcsola­tokra van szükség a kerületi vállalkozók között. Ennek a lég­körnek a megteremtésére ez a bál is jó alkalmat kínál. A mu­latság keretén belül szeretnénk lebonyolítani a vállalkozói „Ki Mit Tud” vetélkedő döntőjét is.- Természetesen a bál nem az egyetlen ilyen alkalom, hiszen a tavaly sikert aratott Vállal­kozók Angol Nyelvklubja az idén is szervezés alatt áll. Kezdő és haladó csoportot egyaránt indítani kívánunk, ahol klubszerű keretek között az angol nyelv elsajátítására és gyakorlására kínálkozik lehe­tőség - veszi át a szót Szilá­gyiné H. Edit, a Szolgáltató Iroda vezetője. A szakmai fej­lődéshez pe­dig a havonta, az Ipartestü­letek Buda­pesti Szövet­ségének Wes­selényi utcai klubtermében tartott, Erzsé­betvárosi Vállalkozók Klubja nyújt segítséget. Ide a vállalko­zókat leginkább érdeklő témák szakembereit hívjuk meg előa­dóknak. Összességében azt szeretnénk elérni, ha a kerület vállalkozói egy jó csapatot alkotnának, és saját illetve közmegelégedésre, nyugodtan végezhetnék mun­kájukat. Ehhez kíván mind az iroda, mind a tagcsoport ve­zetősége minden lehetőséget megteremteni. Segíts, hogy segíthessenek! A nyolc éve működő Sorsfordító Alapítvány olyan családok­nak, illetve személyeknek igyekszik segíteni, akik kicsúsztak a társadalom perifériájára. Étkeztetéssel, ajándékozással, ingye­nes ruhaosztással próbál könnyíteni helyzetükön. Emellett in­gyenes bábműsorokat, színdarabokat, koncerteket szervez - gyer­mekek és felnőttek számára egyaránt. Tavaly óta a Vörösmarty u. 17. alatt Nyitott klubjuk (tel.: 322-00-34) is működik pén­tekenként 17 órától, ahol az AIDS-ről és kábítószerek veszé­lyeiről tudhatnak meg bővebbet a tizenévesek. Azon személyek, akik az alapítvány működéséhez segítséget kívánnak nyújtani, azok az 18036637-1-01 csekkszámlaszámon ajánlhatják fel jövedelemadójuk I százalékát.

Next

/
Thumbnails
Contents