Erzsébetváros, 1997 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1997-02-28 / 3. szám
1997/3. szám MESTEREK - MESTERSÉGEK 7 • • „Öröm újra betérni a Juliannába...” Nagymamák, dédapák sok-sok szeretettel fogták közre, s igyekeztek a 94 éves dr. Dobos Károly nyugdíjas református lelkész emlékezetébe idézni nevüket, azokat az éveket, amikor reggelente ä Julianna Elemi Iskolában a negyedórás biblia magyarázaton, zsoltár éneklésen találkoztak. Mindez 1996. november 29-én történt, amikor az iskola fennállásának hetvenedik évfordulóját ünnepelték, s a meghívottak k között volt a városligeti re- f formátus templom egykori másodlelkésze is. Igaz, mindössze tizenöt évig - 1938-tól 1952-ig - volt lelkész Erzsébetvárosban, ahonnan 1952-ben Szabó Imre esperessel együtt kitelepítették. Dr. Dobos Károly a bugaci pusztára, a tanyavilágba került. Ám a szíve mindig visszahúzta a fasori gyülekezetbe, a VII. kerületbe, amelyet ma is úgy ismer, mint a tenyerét. Igaz Pesthidegkútról ment 75 évesen nyugdíjba, de mai lakhelyétől nem esik távol a fasori gyülekezet, a városligeti református templom. Szikár alakján nem fogott az idő, testben, lélekben töretlen, s ma is kristálytisztán emlékszik arra a tizenöt évre, amely Erzsébetvároshoz kötötte, s köti még ma is. „Munkahelyén”, a XV. kerületben lévő Lep- ramisszi épületében ültünk le beszélgetni. Azokról az évekről, amelyek nemcsak benne, hanem a Julianna iskola egykori diákjaiban is egy életreszóló köteléket jelentenek. Nagyidők, nagy tanúja, amikor a városligeti református templom tízezres gyülekezeti életének intenzitása vetekedett a Kálvin térivel. Ez 1948-52 között a nagy evangelizációs, igehirdető munkát jelentette. Ezekre az alkalmakra mindig tömve volt a templom, s az udvaron rekedteknek kihangosí- tották az igehirdetést. Ezer szállal kötődik a Julianna Elemi Iskolához is, ahol olyan emberi kapcsolatok alakultak ki, hogy az egykori diákok ötven év után a Gellért Szállóban találkoztak. Meghívták dr. Dobos Károlyt is, aki részvételét úgy jellemezte: „én képviseltem a múltat”. Örömmel lépett be újra a Julianna iskola kapuján, ahová 1992 óta - abban az évben indult az első két osztály, s azóta is minden évben újabb és újabb évfolyam - a hajdan volt diákok, más kerületekből viszik az unokákat, a dédunokákat. Hogy miért? Dr. Dobos Károly szerint: „felismerve a hit és az erkölcsi tanítás fontosságát a szellemiek mellett”. Varga Edit KIHALÓ VÁROSI MESTERSÉGEK „Ha újra kezdhetném, megint kalapos lennék... ”- Negyvenen innen, s azon túl más a módi - magyarázza a 84 éves Marácz György kalapos mester, a Wesselényi utca 41. szám alatt lévő üzletében. - A fiatalok divatja a pénz hiánya miatt télvíz idején is a fedetlen fej, legjobb esetben az olcsó kötött sapka. Ám a negyedik ikszet túllépve a hölgyek és az urak kalapot kersnek, vesznek. A széleskarimájú férfi kalapok mellett most a nyugati divatnak megfelelően a keskeny pe- remüekkel barátkoznak a tükör előtt. A hölgyek színházi estékre, bálokra floretinkalapot, zsirárdit viselnek. De manapság nem igazán divat a kalap, s nem is túl kelendő. Ennek persze ellentmond az a tény: a mester Erzsébet körúti vitrinjét február elsején kirabolták, huszonnégy kalapot vittek el 150 ezer forint értékben. S hogy közülük valamelyik a VII. kerület forgatagában „visszaköszön-e” szülőatyjának, mesterének? Ez sem kizárt, könnyen megeshet... Szerencsére az üzletben, az üvegvitrinek bőségesen kínálnak fejfedőt a betérőknek. Konzervatívabb, extravagáns ízlésnek megfelelő kalapok forma és színorgiája szinte hihetetlenné teszi a kívülálló számára, hogy rövid idő alatt készülnek el. Az eladótérből nyíló műhelyben Marácz György kezenyomán két és fél, legfeljebb négy óra alatt elkészülhet a kívánt fejfedő. No persze 1938 óta dolgozik a szakmában. Első üzletét akkor nyitotta a Dob utcában, de már negyven éve a Wesselényiben formázza a kalapcsodákat. Miközben együtt élt, él az iparosokat tömörítő szakmai szervezetekkel, s ma is a VI- VII. kerületi KIOSZ tagja, s az iparkamarában is hallatja szavát. Bosszankodva amiatt is, hogy manapság is nehéz megfelelő, jó minőségű alapanyaghoz jutni. No, persze nem ez az oka annak, hogy Erzsébetvárosban mindössze négy kalapos tartja még magát. Sokkal inkább a pénztárcák, amelyek igencsak megszabják a keresletet. Ennek ellenére a mester vallja, ha ma huszonegy néhány éves lenne, a kalapos szakmát választaná. Mint ahogy három fia közül egy ugyancsak erre a szakmára adta fejét, s a Király utcában nyitott üzletet. A szakma tehát a családban marad, amelynek szeretetét, művészetét is sikerült átmentenie a mesternek... V. E. Szalay István felvétele
