Erzsébetváros, 1997 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1997-11-10 / 15. szám

ERNA CENTRUM Bemutatkozások, kitárulkozások Emil és a detektívek a Kertész utcából Újfalusi Gábor már tisztjéből adódóan is felszentelt „papja” a kultúrának, a népművelés­nek. Az Almássy téri Sza­badidőközpont igazgatójaként hivatalból is sokat tesz mind­ezekért, s természetesen az Ernáért is. Habár nála is na­gyon mélyről fakad az elkö­telezettség, a tenniakarás. O is azok közé tartozik, akik már az ERNA böl­csőjénél ott voltak, amit annak idején az új kul­turális bizottság kezde­ményezett.- Kissé belülről nézve, a „kör közepén állva”, hogyan látja az Ernát?- Nagyszerű alkalom arra, hogy az évközbeni, folyamatos kul­turális, közművelődési munkát végzők reflektorfénybe kerül­jenek, bemutatkozzanak a nagy nyilvánosság előtt. Szerencsére a kerület nagyon sok iskolájában, intézmé­nyében folyik rendszeres, ko­moly munka, pedagógusok, gyerekek, szülők közös aka­ratából lesznek nívós alkotá­sok, produkciók, rendezvé­nyek. Úgy is mondhatnám a munkás hétköznapok nemesed­nek ünnepekké az ERNA ide­jén a színrelépésekkel, a bemu- takozásokkal, a kitárulkozá­sokkal.- Azt hiszem szerénytelenség nélkül kimondható, hogy az Almássy téri Szabadidőköz­pontnak kulcsszerepe van az ERNA eseményeiben.- Valóban így van, s ter­mészetesnek tartjuk, hogy fő támogatói lehe­tünk, erre használjuk ki tárgyi adottságaink mel­lett szakmai tudásunkat, hozzáértésünket. Igen jó dolognak tartjuk, hogy a „központi” keret mellett a kerület lokál­patriótái sorra jelentkeztek, a civil szféra képviselői jó szívvel, s nem üres kézzel áll­tak az ERNA mellé. Arra is nagyszerű lehetőség az ilyen rendezvénysorozat, hogy az előkészítéstől kezdő­dően a produkciókig értékes emberi kapcsolatokkal gaz­dagodunk, közelebb kerülünk egymáshoz. A sok-sok kis ten- niakarásból komoly tényező kovácsolódik Erzsébetváros kultúrájáért. Nagy értékek ezek! Volt egyszer egy Almássy tér címmel a szabadidőközpontban zenés irodalmi műsor látható november 14-én 19 órakor. Az előkészületekről Fogarasi Lajos tájékoztat: Az est házigazdája Mezei András, aki gyerekkorát az Almássy tér és környékén töltötte. A zenés környezetbe helyezett műsorban hallhatóak lesznek a korabeli vagányro­mantika szlenges szövegű dalai és új, a mában sikeres szerzemények, nóták. A műsorban Mezei András és vendégei a rég, vagy a közelmúltban megesett élményeiket, emlékeiket idézik majd vissza. Irodalmi és zenei produkciók - melyek nem nélkülözik a romantikát és a humort - teszik teljessé a csodálatos zenés kavalkádot. A szervezők egyáltalán nem titkolt szándéka, hogy visszahozzák a színház és az irodalom világát az Almássy téren működő közművelődési centrumba. Olyan környezetet teremtsenek, melyben megtalálhatók a szín­házi műsor elemei, de szerkesztésében meghagyja a művelődési ház kötetlen és egyedi hangulatát. Mezei vendégei: Csákányi Eszter, Koltai Róbert, Koltai István, Beregszászi Olga. Zongorán közreműködik: Darvas Ferenc. A zenés műsor belépőjegye 300 forint. A Kertész utcai iskolában négy éve alakult a színitagozat, válogatott gyerrekekkel, szak­mai védnökük Bubik István, a neves rendező-színész, aki nemcsak nevét adja a gyerekek munkájához, de rendezőként, tanítóként is segít. Az Emil és a | detektíveket Bendzsák István \ tanár úr és Bubik István j közösen rendezte. De a híres nevek sora ezzel még nem tel­jes, szólunk kell Aldobolyi- Nagy Györgyről, az Emil és a detektívek zenéjét és a dal­szövegeket ő írta, az előadáson élő valóságában kíséri zon­gorával a gyerekek játékát. Az Emilt a nyolcadikosok adják elő, de az intézményben két színiosztály működik, s e produkcióban is kaptak sze­Jelképek Az Elő-Tér Művészeti Iskola munkatársa Szabó Zsófia tájékoztatása szerint az ERNA rendezvénysorozatának keretében tavaly a színházi tanszak növendékei mutatkoztak be - minden ERNA napon részt vett az iskola -, idén pedig a táncosok és képzőművészek vizsgaprodukcióiból láthatnak az érdeklődők összeállítást. A néptánc és jazztánc műsor prog­ramját színesíti a képzőművészeti tanszak diákjainak színpa­di performance-a, mellyel az Almássy téri Szabadidőközpont IV. emeleti Kávézóban Jelképek címmel megrendezendő kiál­lításukra szeretnék felhívni a nagyérdemű figyelmét. A táncelőadások betanítói Jeszenszky Endre és Neuspiller Katalin. A néptánc blokk kísérő zenekara a Gúzsa zenekar. Az előadás a szabadidőközpont nagytermében lesz november 13- án csütörtökön, este 19 órakor. repet a hatodikosok. Az iskola két osztályában lényegében tehetséggondozás folyik. A huszonnégy színitanulóból jelenleg hárman-négyen mond­ják határozottan és egyér­telműen, hogy színészi pályára készülnek. A többiek nem is azért jöttek ide, hanem hogy olyan tudás birtokába jussanak, amit máshol nem kapnának meg. Itt például mindenképp meg­tanulnak szebben beszélni, a táncok révén igényes, kifino­mult mozgásra tesznek szert. Összességében szerepjátékokat gyakorolnak, és az élet maga is szerepjáték. A Kertész utcaiakat november 19-én az Almássy színpadán láthatjuk. Kláris antológia A Kláris irodalmi-kulturális kéthavi lap, főszerkesztője dr. György Pál Katalin: - Nagy örömmel készülünk az Erzsé­betvárosi Kulturális Napokra. Az idén harmadszor adjuk ki a Kláris antológiát. Az antológia bemutatójával fogunk résztvenni az ERNA Napokon. Sikerült felkérnünk Keres Emil Kossuth-díjas szín­művészt, hogy néhány verset és prózai szöveget mondjon el a Kláris antológia ‘97-ből. Az antológiánk 370 oldalon, 122 alkotó művét tartalmazza, verseket, prózákat, 9 darab színes képet és 12 darab grafikát, az antológia szer­zőinek rövid életrajzát és fotóját. A kötet ára 600 forint lesz. Az ERNA Napok keretén belül az Almássy téri Sza­badidőközpontban november 18-án ismerheti és vásárolhatja meg a kiadványunkat Erzsé­betváros irodalombarát közön­sége.

Next

/
Thumbnails
Contents