Erzsébetváros, 1997 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1997-11-10 / 15. szám

ERNA CENTRUM Komplex nap az Almássyban Miénk a ház! - november 20-án, legalább is a Dohány utcai gyakorló általános iskola uralja majd az Almássyt. A Dohány utcai iskola ezzel indítja azt a sorozatát, mellyel az intézmény fennállásának százhuszonöt esz­tendeje előtt is tiszteleg. A gyerekek különböző képző­művészeti technikákkal, mű­vészeti műhelymunkáival ké­szülnek, bemutatják Erzsébetvá­ros nevezetességeit gyermek­szemmel, video és számítógépek segítségével. Az intézmény őszi és tavaszi erdei iskolái során gyűjtött élményekből és emlé­kekből lesz környezetvédelmi kiállítás, gyerekek és tanárok erdei terepgyakorlatot mutatnak be. Izgalmasnak ígérkezik az angol-német nyelvű erőpróba: a gyerekek és a tanárok azt demonstrálják, miképpen értetik meg egymást a két idegen nyelv eszközeivel. A színháztermi gálaműsor a nyolcadikosok modem táncbe­mutatóját kínálja, a vendég- művészek pedig lassú táncot hoznak a pódiumra. Két sokat sejtető név: Fischer Mariann és Inotai Csaba olimpiai páros. A népitáncos bemutatók il­lusztrálják, hogy az alsóta­gozatos tehetséggondozástól miképp jutnak el a gyerekek a legszínvonalasabb produk­ciókig. A zeneiskolai növendékek hang­szeres bemutatóval készülnek, a felsőtagozatosok a János vitézt viszik színre. Filmvetítés és Nyitott Nap A Fővárosi Szabó Ervin Könyv­tár 6. számú belvárosi régiójá­nak Kertész utca 15. szám alatti olvasótermének könyvtárve­zetője Kopcsay Agnes elmond­ta, hogy ez év tavaszán kapták meg a felhívást a ren­dezvénysorozatra és elhatá­rozták, hogy résztvesznek az ERNA Napokon. így ez lesz a könyvtár premierje. Több tervük közül az Erzsébetvárosi Kul­turális Napok rendezői elfo­gadták a filmsorozatot és a Nyílt Napot. A filmvetítés sorozatot azért választották, mert nagyon gazdag a könyvtáruk videó­gyűjteménye és ily módon is szeretnék propagálni. A filmhez a bevezető előadásokat Tur- csányi Sándor, a Magyar Narancs szerkesztője tartja. Az ő kedvenc filmjeiből válogattunk, és ez így néz ki: november 11. Nagyítás, november 13. Az egy ember az örökkévalóságnak, november 18. A bádogdob, november 20. Az utolsó mo­zielőadás. A Nyílt Napon sze­retnénk megismertetni a könyv­tár mechanizmusával az olva­sókat, az új technikákkal mint CD-ROM használat és Internet szolgáltatás. Angol dráma A gyökerek csupán'á tavalyi évre nyúlnak vissza: angol nyelvű színjátszó csoport alakult a Madách Gimnáziumban, az angol anyanyelvű kolléga, Sarah Anthony, illetve Ligeti Ágnes és Lörincz Tamás tanárok kezdeményezték. Céljuk az volt, hogy a gyerekek élvezzék a színjátszást, és közben ta­nulják, gyakorolják az angolt. A játékban komoly darabok is szerepeltek, indultak az országos angol nyelvű diák színjátszó fesztiválon. Itt ugyan még nem értek el különösen nagy ered­ményeket, de a dolog annyira megtetszett nekik, hogy min­denképpen folytatták a játékot. S most kitalálták, hogy az ERNA alkalmával legyen kerületi seregszemle az angol nyel­vet tanulóknak, legyen angol nyelvű színházi vetélkedő a kerületi általános iskolások bevonásával. Böske bál Tóth Tihorné kezdeménye­zésére 1991 februárjában ala­kult meg az Erzsébetvárosiak Klubja az Almássy téren. Tóth Tibonié akkor úgy látta, hogy a lakosság egy kissé elhagyatott, nem voltak támpontjai, nem voltak közösségi színterei. Tehát mindenképpen szükség van egy olyan klubra, ahová bárki elmehet, amelyik valamiképp összefogja és összetartja az erzsé­betvárosiakat.- Azóta kiépítettük a kerületi egyesületekkel, társaságokkal, tömeg­szervezetekkel, egy­házakkal és iskolákkal a kap­csolatainkat - mondja Tóth Tiborné. - És természetesen főleg az önkormányzattal. A lakók nem mindig jutnak el problémáikkal az önkormány­zathoz, ezért mi azt a lehe­tőséget szervezzük meg szá­mukra, hogy lakossági fóru­mokon találkozhassanak az önkormányzat és a különböző szervezetek képviselőivel. így aztán sokat szerepelt klubunk­ban a polgármesterasszony, akihez a mai napig is nagyon nehéz bejutni hivatalába. Országgyűlési képviselőnkkel rendszeres kapcsolatot építet­tünk ki. Elindítottuk azt is, hogy a kerület sok-sok civil szerveződését összefogjuk a klubban, úgy látjuk, hogy ez is sikeres lesz.- A polgárok mikor kereshetik ezt a klubot?- Mi minden héten kedden, általában öttől hétig megtalál­hatóak vagyunk a szabadidő­központ harmadik eme­letén, a 316-os szobá­ban. Az erzsébetvárosi­ak jönnek is, keresnek bennünket, elmondják egymásnak ügyesbajos dolgaikat. Tulajdonkép­pen személyes problé­máikról szólnak, azonban sok a hasonló jellegű személyes probléma, ami ilyenképpen válik közüggyé.- A kulturális napokra miképp készülnek?- Mivel Erzsébetváros va­gyunk, ugyebár megint lesz Erzsébet bál, de mi kispénzű emberek vagyunk, báli belé­pőre nem futja családi kasz- szánkból. Ezért november 15- én ismét megrendezzük a Bös­ke bált, most már a harmadikat az elmúlt években. A mi bálunkra ingyenes a belépés, az asztalra valóval a kerület iparo­sai segítenek bennünket. Kölyök! Vár a Kölyökvár! A főváros legnagyobb ját­szóháza itt van a kerületben, s hol lenne máshol, mint az Almássy téren. November 16- án a Mesék birodalma tárja szélesre kapui szárnyát, ide látogat a mérhetetlen nagy biro­dalom apraja és nagyja. A ját­szani szerető gyerekek és fel­nőttek együtt élhetik át a 101 kiskutya csodálatos kalandja­it, együtt menekülhetnek Ször- nyella és de Frász elől, Pocahontas pedig indián fona­tokkal ékesíti majd fürtjeiket, Aladdin varázsszőnyege csábít repülésre, Szimba irányításával és oltalma alatt pedig a mesés szavannákra is elkalandoz­hatunk. Ne legyetek hát restek gyermekek, anyukák és apukák, nagypapák és nagymamák - húzzátok fel hétmérföldes csizmátokat, elő a varázspálcát, bűvös kalapot, csodatévő kö­pönyeget - irány a Mesebi­rodalom. A mesék mellett természetesen vár benneteket megannyi meg­szokott játszóházi program, lesz totyogó bébijátszó, ügyes­ségi, logikai és képességfej­lesztő játékok sora, s a kéz­műves foglalkozásokon tulaj­donképpen minden álmotokat megformázhatj átok. Vár benneteket a Kölyökvár!

Next

/
Thumbnails
Contents