Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1996-04-26 / 6. szám
KISEBBSÉG - HELYTÖRTÉNET HORVÁTNAPOK '96 Kis önkormányzat, nagy misszió Horvát Napokat rendezett a Budapesti Erzsébetváros Horvát Kisebbségi Önkormányzata és a „Fáklya” Horvát Folklór Centrum Egyesülete Budapesten április 16-20. között. Harmadszor mutatkoznak be a magyarországi horvát művészegyüttesek, népi táncosok, énekesek, zenekarok - a főváros közönségének. Az első két évben csak egy-egy Horvát Napra futotta az erőből, a kisebbségi önkormányzat létrejötte, azonban jelentősen hozzájárult egy többnapos programsorozat megvalósításához. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága mellett a horvátok országos és több fővárosi kerületi kisebbségi önkormányzat jelent meg támogatóként. Az első kisebbségi önkormányzati választásokon öt képviselő került be az erzsébetvárosi testületbe, a kerületben lakó horvátok számát többszörösen meghaladó - kilencezer - szavazópolgár akaratából. Az erzsébetvárosi horvát önkormányzat aktivitását, dinamizmusát bizonyítja az idei Horvát Napok újszerű, gazdagabb és sokrétűbb programja, amely jelentősen növelte az esemény súlyát és rangját.- Műfajilag és tematikáját tekintve új műsortípusokkal is bővült, földrajzilag pedig kiterjedt az eddigi folklór seregszemle - mondja Dékity Márko költő, a magyarországi horvátok lapjának szerkesztője. - Egyebek között azzal, hogy az idén két külföldi együttes is fellép: ők Ausztriából és Horvátországból látogattak ide. Emellett „szóhoz jutott” az irodalom is. A hat nap alatt három magyarországi horvát költő szerzői estjére került sor. Még könyvpremiert is tartottunk: 18-án bemutatták A többévszázados horvát-magyar irodalomtörténeti és képzőművészeti kapcsolatok című kiadványt. És még egy kiemelkedő esemény: 18-án horvát nyelven bemutatták Gogol: Az őrült naplója monodráma változatát Hrvoje Zalar zágrábi színművész. előadásában. 20-án az Almássy téri Szabadidőközpontban Gálaműsorral, majd az azt követő bállal zárult a hatnapos eseménysorozat. A gálaműsor mintegy summázta a Horvát Napok műsorait: magyarországi, horvátországi és ausztriai táncegyüttesek, énekesek produkciói, magyar- országi horvát költők versei hangzottak el a szerzők előadásában. Az est szerkesztője és rendezője, a korábbi évek horvát folklórseregszemlék úttörője Krics- kovics Antal Erkel-díjas érdemes művész, a „Fáklya” horvát táncegyüttes művészeti igazgatója arra a kérdésemre, hogy miért tartotta fontosnak három évvel ezelőtt az első Horvát Nap megszervezését, így válaszolt:- Művészeti fórumot kívántam teremteni Budapesten, hogy itt találkozhassak a fővárosi és a vidéki művészegyüttesek. Sok horvát él Budapesten és sok magyar érdeklődik a horvát kultúra iránt, amellyel nyolcszázéves barátság fűzi össze. A kisebbségi önkormányzat megalakulása kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy hagyománnyá fejlesszük és minél szélesebbre tárjuk Budapest kaput a horvát kultúra előtt. Már az idén két külföldi együttes szerepelt, a jövőben szeretnénk folytatni a hídverést szomszédaink (például Szlovákia), de a távolabbi országokban (Németország, Olaszország) élő horvát művészek irányába is. Ez a híd-szerep kiemelt hangsúlyt kapott a gálaműsor előtti fogadáson elhangzott üdvözlőbeszédekben is. A szomszédokhoz fűződő jóviszony fontosságáról beszélt Bakonyi Karola, Erzsébetváros polgármestere is. „Szomszédokat nem lehet leváltani”, mondta egyebek között. A gálaműsor szünetében a polgármester-asszony arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Horvát Napok alkalmából idelátogató Zadar város vezetői testvér- városi kapcsolatokat ajánlottak fej Erzsébetvárosnak. Zadar nyolcvanezres lakossága azonos a mienkkel, tehát nagyságrendileg is reális a kapcsolat. A kapcsolat megteremtésében jelentős• szerepe volt az Erzsébetváros Horvát Kisebbségi Önkormányzata „népi diplomáciájának”. Aczél János Hungária-sirató Kevesen tudják ma már, hogy Pest legjelentősebb fürdőinek egyike itt volt Erzsébetváros belső részén, a Dohány utca 42- 44. szám alatt és Hungáriának nevezték. Az épület ma tovább romlik, jóvátehetetlenül porlad el a szemünk előtt. A századele- ji szecessziós stílus kerületi iskolapéldái közé volt sorolható. A fürdő előzményei a múlt század húszas éveinek közepére nyúlnak vissza. Pest akkor tehetős és vállalkozó kedvű polgárainak egyike, egy bizonyos Gamperl András kereskedő olyan telket örökölt a Mayerhof családtól (a telek is innen kapta nevét), amelynek mélyre fúrt tótjából vastartalmú meleg víz tört fel. Ez adta az ötletet, hogy erre a tótra alapozva fürdőt kellene építeni. 1826-ban a városi tanács meg is adta erre az engedélyt. 1831-ben már újság- hirdetés népszerűsítette a Belvároshoz közeli fürdőt, amely a mai Nyár utcára nyílott. A múlt század 90-es éveiben a Ringer család kezeibe került. A család az óbudai római fürdőtelepet is a magáénak tudhatta. Rendelkeztek tehát „fürdős” tapasztalatokkal. Nagyratörő tervük a Nyár utca. Dohány utca és Klauzál utca tömbjének egészét a kiépítendő fürdő szolgálatába állította. Először a Nyár utca 7. szám alatti szárnyat építették ki. Nem annyira gyógyhatása, mint inkább köztisztasága szempontjából jelentős Hungária fürdő egyszerre 6-800 vendéget tudott fogadni. Ugyanakkor a Klauzál utcai oldalon is nyílt egy gőzfürdő az „alsóbb néposztályok” számára. Amíg a Nyár utcai fürdőbe a századelőn másfél korona volt a belépő, itt 36 fillérért juttatták hozzá „az egészségre feltétlen szükséges tisztálkodáshoz a szegényebb embereket is.” Utoljára a fürdő Dohány utcai díszes fertálya készült el, egyesítve mind azt a korabeli műszaki tudást és technikát, amely egy fürdő üzemeltetéséhez akkoriban szükségeltetett. Iván Géza hevét nem ismerjük? Utca és egy parányi terecske viseli nevét Hutyra Ferencnek, az állatorvosi főiskola és egyetem tanárának, aki 1934-ben halt meg. Itt élt a kerületben, a parányi téren fényesre lovagolt fenekű kutya is arra hivatott, hogy az állat-belgyógyászat világhírű művelőjének, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának munkájára figyelmeztessen. Ám a rövid emlékezetű, hálátlan utókor a főiskola rektorának nevét is rosszul mondja, általában ty-vel, holott ti-vel kellene ejteni. Különösen abban a kerületben, amely hovatovább kutyaparadicsomként van nyilvántartva, ott legalább az üss/ehasonlitó orvostan nemzetközileg elismert, kiváló művelőjének, a védőoltást szorgalmazó, kötelezővé tételéhez számottevően hozzájáruló professzort legalább annyival meg kellene tisztelni, hogy nevét helyesen ejtjük. S talán nem ártana azt sem tudni, hogy a bronzba öntött kutya nem véletlenül kérőit arra a kis terecskére... 1996/6. szám ERZSÉBETVÁROS 7
