Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)

1996-03-14 / 4. szám

Tíz éves a Peterdy utcai nyugdíjas ház A napok elfogynak, de a fák nem Az ember életét benövik az idő ösvényei! A hajszolt éveknek s napoknak egyszer vége szakad, elfáradunk. Szeretnénk megpihenni, feloldódni mások szeretetében, gondoskodásában. Az öregkor nem mindig az út végét jelenti. A gazdag életút feloldásait gyakran mások közösségében érthetjük meg igazán. A Peterdy utcában tíz éve (1986. február­jában) adták át a kerület első nyugdíjas házát. Az akkori rendelkezések értelmében nyugdíjas házat csak úgy lehetett építeni, ha abban nyugdíjas klubot hoznak létre. Az otthonban működő nyugdíjasok klubja ma is szolgálatára áll az idős embereknek. Február 12-én jubileumi klubnapot tartottak a „szüli napot” ünneplő nyudíjasok. A ház ma több funkciót is betölt, hiszen adottságainál fogva gondozási központ épült ki belőle. A nyugdíjas háznak 41 bentlakója van, s külön öröm, hogy többen élnek még az első beköltözők közül, sokan már 80 év felettiek. Őket látja el a nyugdíjas ház gon­dozási ügyelete. Innen szervezik meg a házi gondozások ellátását, a klub működtetését, és a szociális étkeztetést Az akkor 100 főre tervezett konyha mára már kicsinek bizonyul, több mint 400 emberre főznek. A gondozottak 450-en vannak, a szolgálatosok 22-en. Közülük Antalköz Béláné, a gondozó központ vezetője a ház nyitása óta dolgozik a nyugdíjasok között. Munkáját - mint mondta - hivatásnak, valódi szolgálatnak tekinti. A tisztán tartott, meleg otthon, sok idős embernek jelent biztonságot, kikap­csolódást. A idősek klubjának programjaira óriási az érdeklődés a kerületben, gyakran zsúfolásig megtelik a klubhelyiség. A változatos programokat Baranyi Mária klubvezető szervezi, aki nyolc éve dolgozik itt, s elválaszthatatlan barátság fűzi a nyugdíjasokhoz. A kulturális programok, a vetélkedők, a Nosztalgia Kávéház baráti légköre, az egymáshoz fűződő kapcsolatok fényt visznek az idős emberek életébe. Szerencsére az önkormányzat és a gondozási központ kapcsolata nagyon jó. Az önkor­mányzat elkülönített költségvetésben gon­doskodik a központ és a nyugdíjas ház fenn­tartásáról. A polgármesterasszony személyes jelenlétével tisztelte meg a jubileumi ünnep­séget. A nyugdíjas ház kedves szokása, hogy Valentin nap alkalmából a nyugdíjasok és a gondozók közösen állítanak fát a házhoz tar­tozó kis kertben, így köszönve meg egymás­nak a felelősségvállalást és a viszonzott szeretetet.-zel­EGÉSZSEGÜNK Mann Tamás természetgyógyász aktuális tanácsai Téli vitaminhiány Tél végére fölemésztjük szervezetünk vita­mintartalékait. A vitaminhiány megelőzésére elsődlegesen táplálkozási szokásainkon kell vál­toztatni. A fehér káposztában szinte minden, szervezetünknek fontos vitamin megtalálható, reggeli fogyasztásával a megcsappant vita­minkészletünket pótolhatjuk. Napközben a sár­garépa, a fekete retek és a bajor jégcsapretek beépítése az étrendbe megelőzi a kialakult emésztési zavarokat. Ugyanakkor a téli gyul­ladásos megbetegedések enyhítésére is al­kalmas. A finomított lisztet célszerű felcserélni rozs vagy árpalisztre, cukor helyett mézet használni. A mézzel még a cukorbetegek is édesíthetik teájukat, akár be is építhetik diétá­jukba. Fronthatások Évtizedek óta ismert, hogy a meleg-, illetve a hidegfront hatásaira szervezetünk érzékenyen reagál. Éppen ezért a különösen balesetveszé­lyes munkahelyeken a piros, illetve a zöld lámpa jelezte, hogy adott napon melyik fronthatás érvényesül. Tény azonban, hogy akár meleg-, akár hidegfront köszönt ránk, hatását a gerinc kisízületei sínylik meg. Ugyanakkor jelentkezhet a stressz, a fokozott légszennyezés is, amelyre szervezetünk homloktáji verítékezéssel, fulcsen- géssel, hányingerrel és fejfájással reagál. Célszerű, ha időnk, energiánk engedi, a napi két­szeri torna, a felsőtest megmozgatása vagy ülőhelyzetben a lassú fejkörzés, amely egyik eleme az egyéni csontkovácsolás technikájának. Bármily furcsán hat is, az embernek nemcsak testét, hanem szellemét, lelkét is rendben kell tartania. Sokak számára még mindig idegen a meditáció, vagy hogy magyarul mondjuk, a 10- 20 perces elmélkedés, amely ugyancsak oldja, feloldja a front hatás által kiváltott stresszt.-adél­LÉGSZENNYEZÉS Valami van a levegőben A főváros erősen szennyezett levegőjű övezeteinek egyike Erzsébetváros, mert sűrűn beépített belső kerület, útvonalainak forgalma nagy. Különösen az Erzsébet körúté, ahol az Álla­mi Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi Intézetének levegő összetételével foglalkozó laboratóriuma rendszeresen méri a le­vegő szennyezettségét. Ahogy a laboratórium vezetője Svastits Antalné elmondta, legutóbbi mérésükkor az Erzsébet körúton szálló por meny- nyisége kétszer megközelítette, egyszer pedig túl­lépte a megengedett határértéket Szerencsére a szálló por réz, kadmium és króm tartalma viszont mindig jóval a határérték alatt maradt Akétütemű motorok, a teher- és diesel járművek által kibo­csátott egészségre káros gázok közül a formalde­hid viszont három alkalommal is meghaladta a megengedett határértéket akár csak a levegő szénmonoxid tartalma. Az intézet kihelyezett állomása az Erzsébet körút 13-as számú házánál folyamatosan működik, amely jelzi, hogy télen a szénfütés és a gázkon­vektorok miatt a kéndioxid és a nitrogéndioxid mennyisége kissé emelkedik. Am, ha a megfelelő napszakban és eleget szellőztetünk, s olykor kirándulunk a budai hegyekbe vagy a szigetre, továbbra is egészségkárosodás nélkül élhetünk kerületünk kőrengetegében. L.Zs. Szülésfelkészítő előadássorozat: (Kismamák és kispapák részére) 1996. március 20. (szerda) 16 óra Téma: A szülés élettana, a szülés lefolyása. Helye: Almássy téri Szabadidő Központ 6 ERZSÉBETVÁROS 1996/4. szám- Ezt már csak grófok tudják megfizetni....

Next

/
Thumbnails
Contents