Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1996-03-14 / 4. szám
OKTATÁS ■■■■■■■■■■ Ha február, akkor EPN AZ ISKOLA ÉL S LÉTEZIK Almássy út a kisebbségi oktatásban A Roma Nemzetiségi Szakiskola 1994 szeptemberében nyitotta meg kapuit, A magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány, a Soros Alapítvány és az Autonómia Alapítvány támogatásával Megszületésének oka volt az, hogy a roma értelmiség körében egyre nagyobb lett az elégedetlenség az oktatási rendszerrel mind tartalmi és módszertani szempontok miatt. Az iskola létrejöttével a szakoktatáson túl előtérbe kerülhetett a cigánytradíciók megismertetése és az identitás keresése. Az oktatás az angolszász iskolarendszer hagyományait igyekszik átvenni, a Magyarországon általánosan használt tanterv mellett, több területre fektetni a hangsúlyt. így például művészeti (cigány kézművesség, tánckultúra, zeneelmélet), értelmiségi (gimnáziumi előkészítő, cigány- és angol nyelvvizsga felkészítő), vállalkozói, illetve üzleti adminisztrációs képzésekre. A szabadidős foglalkozások pedig az egyéni fejlesztési programokkal segítik a társas kapcsolatok, az együttélés és a sokszínű egészséges életmód megalapozását A képzés ideje két év, a második év sikeres befejezése után a hallgatók bizonyítványt szerezhetnek vállalkozási és gazdasági ismeretekből, személyi számítógép kezelésből, amelyeknek szakmai hitelét az országos képzési jegyzék is elismeri. Az iskola modellértékűvé válhatna, ha a mai magyar társadalom felismerné az alternatív pedagógiának ama jelentőségét, amely a nemzetiségi oktatás egyik lehetőségét adja. A képesség fejlesztő és szakmai képzési programra jelentkezhet bármely 14 éves korú gyerek, általános iskolai eredményétől függetlenül. A felvételről szóbeli beszélgetések alapján a pedagógusokból álló felvételi bizottság dönt. Choli Daróczi József az iskola igazgató helyettese és tanára megerősítette: a képzés indul, folytatódik, a feltételek biztosítottak. Jelentkezni lehet a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola címén, 1073 Budapest Almássy út 3. Kórus varázs Február utolsó napján tizenkilencedik alkalommal csendült fel az ének az osztályok kórusversenyén a Madách Gimnáziumban. A versenyt lázas készülődés előzte meg, a fellépés előtt napokig aligha akadt olyan zuga a patinás alma maternek, ahol ne próbáltak volna fiatalok. Persze ez a Madáchiban mindig így van, hiszen ez a gimnázium a hazai és a nemzetközi zenei életnek sok kiváló ifiuzsikusf operaénekest karmestert zongoraművészt adott. Az idei kórushangversenyre a tizenhat osztályból tizenegy nevezett be. Aü'z-tizenkét perces műsorban a kötelező és a választható madrigál mellett népdal és népdalcsokor is szerepelt Úgy hírlik, a Madách követőkre talált ma már nem csak a fővárosban, de több vidéki gimnáziumban is eseményszámba megy a kórusok vissza-visszatérően megrendezett versenye. (g.) Az idén immár harmadszor rendezték meg az Erzsébetvárosi Pedagógiai Napot, amely a család felfedezésének és segítségül hívásának gondolatával nyílt meg. Majd több helyszínen szakmai fórumokkal, előadásokkal, konzultációkkal folytatódott Ez a nap, február 27-e évente egyszer a VII. kerületben - a pedagógusok folyamatos szaktárgyi képzése mellett - az általános pedagógiai és pszichológiai problémák megvitatására is lehetőséget ad. A rendezvény megnyitására Toperczer Ferenc alpolgármestert kérték fel, aki elmondta, hogy a VII. kerület iskoláinak, óvodáinak műszaki állapota indokolta a műszaki ügyekért felelős alpolgármester látogatását. Baj azonban nemcsak az épületek állagában, hanem az intézményeken belül is akad bőven. A szakmai megnyitó az iskola rejtett tartalékát, a valódi kapcsolat szükségességét elemezte szülő Az autonómia tudás, intelligencia, felelősség. Mindenkinek szüksége van rá, ha tud róla, ha nem, a személyiségéhez tartozik, - vallja dr. Hűvös Éva az Aktív Nevelést Támogató Egyesület elnöke. Külföldön ismert az egyesület fdozófiája, itthon elterjcdőfélben van. Az egyesület Függőség - függetlenség - autonómia főcímmel március 5-én tartotta nyári konferencia előzetesét az V. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központban. A program egyúttal a kerületi pedagógiai központ avató rendezvénye is volt. Az előadásokat belga és hazai szakemberek. Anne-Marie Thirion egyetemi tanár, valamint Pirard Florence tartották és meghívott volt a honi tudományos életben egyre népszerűbb dr. S. Nemes Ilona, akinek előadása a pazarlás-elmélet és autonómiás pedagógia témaköre volt. Az utóbRendszeresen eddig csak karácsonykor, szalagavató bálon találkoztak a Madách nyugalmazott tanárai egykori iskolájukban. Idén először március első napja adott alkalmat az összejövetelre - ami alighanem hagyományteremtő lesz. A program protokoll- nélküli, valódi baráti találkozó, mert ezen a délutánon nem csak a kollégák, egy hajdan és neves tantestület tagjai köszöntötték egymást. Hiszen a Madách tanári karának története évtizedes barátságok krónikája, egyben tisztelgés a hagyományok előtt. Akik pedig a találkozóra érkeztek, bár mindannyian túl vannak már a nyugdíjakor kezdetén, cseppet sem öregesek. Mi kortalanságuk titka? - A gyerekek fiatalítanak - adja meg a választ talán a legilletékesebb Vári Jánosné, matematika szakos és pedagógus között. Nem véletlenül, hiszen ma az oktatásügyet jellemző helyzetben kitüntetett szerep jut a családnak. Habár az erzsébetvárosi iskolák a főváros tanintézeteinek középmezőnyébe tartoznak, azonban a napi problémák jellege itt is méltatlan helyzetbe kényszeríti a pedagógust, a gyerekeket. Az erzsébetvárosi pedagógus nap gondjai közé tartozik a gyerek egyéni élethelyzetének felmérése és legalapvetőbb segítségnyújtásként a Soros reggeli mellé az otthonról hozott ruhanemű szétosztása. A diákok közül sokan iskolai kirándulás nélkül nem jutnak el színházba, a Margitszigetre, múzeumba, BKV bérlet híján a kerület határait sem hagyják el... A kerület lakosai közül aki teheti elköltözik, ha ezt nem engedheti meg magának, akkor legalább gyerekét igyekszik jobb feltételekkel kecsegtető, barátságosabb környékre beiskolázni. A kerület pedagógusai napi munkájukban érzik eme újkeletű demográfiai hullámot. (gácsi) bi az igazi rákészülés a nyárra tervezett VI. hazai konferenciára. A franciák, belgák évek óta különös érdeklődést tanúsítanak az egyesület munkája, valamint a szervezet által képviselt hazai irányzat iránt. - aminek gyakorló intézménye a Dob utcai óvoda. Ez a gyakorlat nem nevelési program, nem pszichológiai-, nem humanisztikus irányzat, hanem maga a humanisztikus kultúra gyakorlata. Az Aktív Nevelést Támogató Egyesület pedig ebben a szellemben gondolkodókat gyűjti egy táborba, folyamatos programjaival pedig igyekszik népszerűsíteni elsősorban a hazai szakemberek körében filozófiáját. Hazai körökben a program iránt elsősorban eddig a dunántúli települések közigazgatási szervei, oktatási intézményei érdeklődtek. g.l. tanárnő, aki jövőre ünnepli pályája kezdete 50. évfordulóját. Igaz a múlt évben már elszakadt az iskolától, azóta csak magántanítványokat fogad. - Milyen volt? - A 34-es létszámú tagozatos osztályából 33 tanulót rendszeresen felvették valamelyik egyetemre. Mint mindig, ma is ott volt egykori kollégák között Lehoczki Jánosné, akinek gyakorlati óráin nem csak a diáklányok, de a fél tanári kar is megtanulta a szabás-varrás művészetét. Csaknem az egész életét a Madách falai között élte le a biológia-kémia szakos Vigvári Andrásné. Kapcsolata a régi iskolával még ma is szoros, hiszen menye az ifjabb tanámemzedék tagjaként a gimnáziumban dolgozik. Tavaly óraadóként még dolgozott, de az idén első a család, hiszen ő is nagymama... g-1A humanizmus programja Az alma mater visszahív 1996/4. szám ERZSEBETVAROS 7