Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 4. szám
„...a Könyv nyújtott reménységet...” Budapesten az idei Könyvhét fő eseménye, a Vörösmarty téri nyitány mellett, az egyik legrangosabb a Liszt Ferenc téri írók Boltja szomszédságában, az Ady-szobor tövében zajló műsor volt, a lassanként hagyo- mányszerűen közös terézvárosi-erzsébetvárosi megnyitó. 1993-ban június 4-ike és 7-ike között várták a sátrakban a nyomtatott betűre, tartós élményre vágyó vendégeket, s mint minden évben, most is rangos szerzők dedikálták a kiadott köteteket. A negyedikéi délelőttön a két kerület polgármesterei és dr. Rédey Pál író, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alelnöke szólt a téren csoportosuló polgárokhoz. Faragó János erzsébetvárosi polgármester külön kiemelte:- Ebben az időszakban, amikor Budapest szinte huszonkét külön kis városként él, különösen felemelő, hogy két kerület együttesen ünnepli a szó, a gondolat, az írott betű nagyszerűségét. Megmutatva ezzel is: az állandó értékek egyformán és egyszerre hatnak mindenkire, az olvasó embereket nem választják el semmiféle - sem ország-, sem város-, sem kerülethatárok. Rédey Pál Lion Feuchtwangert, az üldözött, a bolyongó-hazátlan, de századunk egyik legszebben író alkotóját idéz-te:- Az 1985-ben világot járó Jud Süssben írja: „A könyv, amelynek első oldalát még Isten a Sinain véste kőtáblákra, fenséges hivatást töltött be. A könyv tartotta egységben, formálta nemzetté a zsidó népet. ...Ha üldözték, ha megsemmisítés fenyegette, a Könyv adott vigaszt, a Könyv nyújtott reménységet a túlélésre. A Könyv volt Isten szava, a menedék, a jövendő, a kultúra." S nincs ma sem másként: a XX. század emberének is útmutatást nyújtanak az írott szavak, a magvas, örökérvényű gondolatok. Mert a könyv, az ólomba öntött gondolat nemcsak a legveszélyesebb fegyver, de a legbiztosabb, legáldottabb menedék. Ezt minden hatalom tudja, de tudta, megsejtette a nép is. Amióta a magyar betű, a magyar könyv útjára indult, azóta pajzs és fegyver lett népünk életében. Csak szeretni, köszönteni és ünnepelni lehet, mint tesszük ezt a mai napon és még csaknem egy héten át. * * * Aki figyelemmel kíséri a mindennapok történéseit, mindazt, ami velünk, körülöttünk zajlik, tudja és elismeri: az írókra, költőkre minden történelmi helyzetben roppant felelősség súlya nehezedik. Ők mindenkor egy nép lelkiismerete, szavukra egy ország emeli vagy hajtja le a fejét. A politika csak ritkán hálás az őszinte szóért: sok példát említhetnénk, amikor az íróembemek bujkálnia, meghalnia, esetleg megőrülnie kellett azért, mert mindenkinél világosabban látta, érezte, tudta: mi zajlik körülötte. Mi, olvasók, csak azt kívánhatjuk: legyen olyan idő, hogy az írott szó súlyát kellőképpen megbecsülje a mindenkori hatalom.-d-e ÚOíszűí^vekffátadása Díszoklevelek átadására került sor Erzsébetváros Polgármesteri Hivatalában 1993. június 17-én délelőtt 10 órakor. Bensőséges ünnepségen fehér asztal mellett köszöntött Faragó János polgármester nyolc olyan pedagógust, akik 50, 60,65, 70 éve kaptak óvónői, tanítói, tanári oklevelet, s nagyrészt a kerület nevelési-oktatási intézményeiben tanítottak. Aranyoklevelet kaptak: Búcsú Erzsébet óvónő, Blahó Nóra, Merényi Dóra és Pápai Gyula tanítók. Gyémántoklevelet kapottRibarits Agnes és Gyenes József tanár, vasoklevelet Zsolnay Ferenc- né tanító. Egyszerre kapta meg gyémánt, vas és rubinoklevellét Szodoray Ilona tanító, aki egészségi állapota miatt sajnos személyesen nem tudott megjelenni az ünnepségen. Szép műsorral köszöntötték az ünnepeiteket a Rottenbiller utcai Általános Iskola tanulói, valamint a Molnár Antal Zeneiskola növendékei és tanárai. 1993/4. SZÁM ERZSÉBETVÁROS 11 A gondolat finnepén
