Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 4. szám

NYÍLT LEVÉL dr. Méhes József képviselő portréjához Mitől működésképtelen? A cikket elolvasva, az a benyomásunk, hogy dr. Méhes úr saját személyével kap­csolja össze az ERIK Vállalat működéskép­telenségét. Az egyetlen érv, amit kijelentése mellett dr. Méhes úr felhoz, hogy megszűntették a Tulajdonosi Felügyeleti Bizottságot, amely­nek elnöke volt. Már ez a mondat is pontosí­tásra szorul, mivel az említett Tulajdonosi Felügyeleti Bizottságot nem megszüntették, hanem 1992. december 31-én lejárt az ön- kormányzat által a volt IKV átszervezésének felügyeletére kapott megbízatása. Remélhető, hogy dr. Méhes úr elnöki tisz­tének megszűnésével járó presztízsveszte­sége nem azonosítható és nem esett egybe az ERIK Vállalat (és már 1993. január 1. óta nem IKV) működőképességének megszűnésével. „Leállt az egész" - mint mondja. Az azonban nem világos, hogy mi állt le: a Fel­ügyelő Bizottság, vagy a megszűnt IKV? Amennyiben az ERIK Vállalatra utal, nézzük végig tételesen, hogy mire alapozzuk ellenvéleményünket, amely szerint az ERIK Vállalat nem állt le és az örökölt nehézségek ellenére már eddig is bizonyította működő- képességét. A Vállalatot az előző igazgató sem pénz­ügyi, sem tárgyi szempontból nem adta át a vállalt határidőre (1993. január 1-től 1993 május végéig) az új igazgatónak. Ennek ellenére:- elkészült leltárral rendelkezik, amelyet a Erzsébetvárosi rövid hírek A Molnár Antal Zeneiskola évadzáró hangversenyét 1993. június 7-én tartotta a Zeneakadémián. Mint azt Tótmátyás Lajosné, az iskola igazgatónője ünnepi beszédében el­mondta, ez az év nagyon sok eredményt ho­zott az iskola diákjainak és tanárainak kö­szönhetően á kerületnek. Többek között ki­emelte azt a hangverseny-sorozatot, amely­nek részeként az iskola diákjai a Szent István Bazilikában, illetve a Hősök Templomában is koncerteztek. Hagyományteremtő céllal az idén először adták át az iskola névadójának, Molnár Antal­nak a nevét viselő emlékplakettet dr. Polinsz- ky Márta alpolgármesternek, a kerület kul­turális életéért végzett munkájáért, valamint Pallagi Jánosáénak, aki zongoratanárként már több neves művészt indított el pályáján. Az ünnepi hangverseny végén az iskola diákjai átvehették idei bizonyítványaikat. * Tulajdonosi Felügyeleti Bizottság július 1-től december 31-ig, működése alatt az IKV volt vezetésével nem volt képes elkészíttetni;- a Fővárosi VII. kér. IKV-nak van zárómér­lege, amelynek alapját csak több hónapi egyeztető munka képezhette;- működőképes épületgondnokságokat ho­zott létre, amelyek folyamatosan, nagy erő­feszítések árán számolják fel - lecsökkentett létszámukkal - a jogelőd által hátrahagyott több éves elmaradásokat, mind a társasházi elszámolások, mind a teljesítetlen közös kép­viselői, illetve üzemeltetési feladatok terén;- működőképes Lakás- és Nem lakás-Bér- leményhasznosítási Irodát szervezett, amely szintén az elmaradások, hiányosságok fel­számolása, feldolgozása mellett több millió forinttal csökkentette a vállalat bérleti díj kinnlevőségét;- „24 órás" gyorsszolgálatot állított fel, amely az azonnali hibaelhárításokhoz éjjel-nappal a lakosság rendelkezésére áll;- a bérbeadói kötelezettségek hatékony, gyors intézése érdekében vállalkozókkal old­ja meg a javítási és karbantartási munkákat, így lényegesen lecsökkentve a lakossági pa­naszok számát;- a házfelügyelői feladatokkal összefüggő akut problémák felszámolása érdekében - a tulajdonos önkormányzattal együttműködve- pályázati rendszert dolgozott ki az épüle­tek gondnoki és takarítási feladatainak vál­lalkozásban történő ellátására; 1993. május 27-én második alkalommal rendezték meg a Kihívás Napja (Challenge Day) eseménysorozatot. A Kanadából in­dult kezdeményezés lényege, hogy minden­ki, aki teheti, ezen a napon legalább 15 per­cet mozgással töltsön el. Azok a települések, amelyek beneveznek a versenyre, részt ve­hetnek az országos eredmények kialakításá­ban. Erzsébetváros a főváros kerületei közül - a regisztrált adatok alapján - az előkelő 4. helyezést érte el, az ország települései közül pedig a 9. helyezést, s így nem kis mértékben hozzájárulhatott Magyarország nemzetközi eredményéhez. * 1993. június 4-7. között az országos Ün­nepi Könyvhét rendezvényei között - az idén először - szerepelt saját programmal a VII. kerület. Az erzsébetvárosi programot dr. Polinszky Márta alpolgármester nyitotta meg az Almássy téren. Beszédében többek között kiemelte azt, hogy a kerületi rendez­vények szervesen kapcsolódnak Erzsé­betváros adottságaihoz, hiszen kiemelt he­- ezzel egyidejűleg - a fővárosban egyedül­állóan - a házfelügyelők érdekvédelmi szer­vezete által hivatalosan is elismert szinten a tulajdonossal együttműködve kidolgozta a házfelügyelők tarthatatlan helyzetének meg­oldási módozatait. Ezt javaslat formájában az érdekeltek rendelkezésére bocsátotta. Úgy véljük, sikerült felvillantanunk a la­kosság előtt azt a tényt, hogy a felsorolt - korántsem teljes - feladatok működéskép­telen vállalattal nem lettek volna elláthatók, még akkor sem, ha a dr. Méhes úr által em­lített, úgynevezett alapszerződés bevezetésre került volna. Az ERIK - bizonyítva működőképességét és ezzel egyidejűleg erősítve állóképességét is - alapszerződés nélkül, de pontosan körül­határolt feladatokat látott el. Ezzel sikerült megnyernie a képviselőtestület szavazatát 1993. évi pénzügyi tervének elfogadására, (amire - feltehetően - egy akkor már 4 hó­napja fennálló, működésképtelen vállalattal soha nem kerülhetett volna sor). E pénzügyi terv elfogadásával egyidejűleg határozta meg az önkormányzat az ERIK Vállalat fela­datait is 1993. évre. Az ERIK igazi működőképességét és lét- jogosultságát azonban az fogja bizonyítani, ha meg fog tudni felelni a lakossági elvárá­soknak is. Budapest, 1993. június 7. Tulajdonosi Felügyeleti Bizottság lyet kaptak a gyermekprogTamok, valamint a különböző vallási és etnikai csoportok művészetének bemutatása. A kerületi programsorozat az önkormányzat Kulturá­lis Bizottságának anyagi, illetve a Műve­lődési Iroda szervezési munkájánk hozzá­járulásával jött létre. A Fővárosi Erzsébet Kórház (1074 Budapest, Alsó erdősor u. 7.) 1993. június 15-étől szeptember 30-áig TÉRÍTÉS ELLENÉBEN VÁLLALJA IDŐS EMBEREK GONDOZÁSÁT Belgyógyászati Osztályán. Felvilágosítás: 122-8428 12 ERZSÉBETVÁROS 1993/4. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents