Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1942

Major József: A 100 éves világítótorony

11 Az emléktáblák leleplezése. Az ünnepség első számaként a Légierők zenekarának kíséretével a megjelent közönség a Hiszekegyet énekelte el. Ezután Mrenna J ó z s e f tanügyi főtanácsos, az iskola igazgatója lépett az emelvényre, hogy üdvözölje a megjelenteket és megnyissa a jubileumi ünnepélyt: Beszédének elején néhány keresetlen szóval köszöntötte a megjelent hivatalos kiküldötteket, az öregdiákokat és a szépszámú ünneplő közönséget. Majd arról a nagy örömről beszélt, amely ebben az ünnepi pillanatban az iskola minden volt és mostani diákjának és tanárának szivét betölti. Hálát adhatunk az isteni Gongviselésnek, hogy megélhettük ezt a Szép napot s tanúi lehetünk a mindannyiunk által oly forrón szeretett és nagyrabecsült Alma Mater felemelően szép ünnepének. Hosszú és szenvedésekkel teli rögös út vezet az alapítástói a mai nagy napig, de éppen ezek a megpróbáltatások teszik a mostani ünnepet szebbé és magasztosabbá, őszintébbé és bensőségesebbé. Néhány mondatban rövid visszapillantást vetett az iskola eseményekben gazdag múltjára, s megrajzolta annak egyes hősi korszakait. Azután a két emléktáblának a leleplezésére tért rá, amelyekkel az iskola és tanulóifjúsága maradandó emléket akar állítani ezeknek a jubileumi ünnepségeknek. Az egyik emléktábla az intézet alapítási emléktáblája, amelyet ennek az épületnek az emelésekor helyeztek el az előcsarnokban, s amelyet húsz évvel ezelőtt a csehek levertek s darabokra törtek. Most újra visszakerül régi helyére és örök időkig fogja hirdetni, hogy ennek az intézetnek a falai között nem a rombolás és gyűlölet, de az építés és megértés szelleme lakozik, hogy ez az iskola mindenkor a keresztény és magyar szellemben nevelt ifjúság végvára volt, s az is marad a jövőben. A 'másik táblán az iskola hősi halottainak nevei állnak. Azoknak a nevei, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták fel a haza oltárán, s szereztek ezzel hervadhatatlan babért és őszinte megbecsülést az iskolának, az iskola szellemének és nevelői munkájának. Most az iskola akarja leróni irántuk érzett őszinte háláját, s nevüket aranyozott betűkkel véseti az emléktáblába, hogy mindennap figyelmeztessék az előttük tisztelegve elvonuló ifjúságot kötelességük minden körülmények közt való teljesítésére. A nagy figyelemmel végighallgatott üdvözlő szavak után az igazgató felkérésére dr. Mészáros János apostoli protonotárius kanonok, az iskola volt diákja lépett az emelvényre, hogy megtartsa a két emléktáblát leleplező ünnepi beszédét. A magasszárnyalású és mélyenszántó, gondolatokban gazdag beszéd gondolatmenetét és főbb részleteit az alábbiakban közöljük: »Az Isten-házában felszállott az oltárról a hála-áldozat azért a soksok kegyelemért, amelyet az Egek Ura száz esztendőn keresztül halmozott erre az iskolára. Most pedig egybegyűltünk itt az intézetben, hogy egy kissé elmélkedjünk a mai ünnep nagy jelentőségéről. Az Igazgató úr Őméltósága felkérésére igaz örömmel vállaltam az ünnepi beszéd megtartását. Mindazonáltal arra kérem Önöket, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ne várjanak tőlem magasröptű szónoklatot, mert én úgy fogom fel a reám bízott feladatot, hogy itt nem díszes szóvirágok, hanem inkább egyszerű és közvetlen, őszinte és bensőséges szavak kellenek. Olyan beszéd van itt helyén, mint amelyen a gyermekek szólanak akkor, amidőn hosszú távollét után egyszer újra visszatérnek a szülői házba. Mi, újvári öregdiákok, úgy jöttünk ide ebbe az iskolába, mint apánk, mint édesanyánk hajlékába. Hiszen egyszer régen, ki negy-