Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1942

Major József: A 100 éves világítótorony

12 ven, ki ötven, ki pedig- hatvan évvel ezelőtt mint kis fiú ült ennek az iskolának padjaiban, és gyermeki alázattal és figyelemmel hallgatta azt az Igét, amely bennünket oktatni, nevelni volt hivatva. Hát ezekbe a gyermekévekbe, ebbe a serdülő korba akarunk most visszaszállani az emlékezés szjnes szárnyain.« A bevezető üdvözlő szavak után az anya és a család jelentőségéről beszélt a szónok. Mindkét fogalmat nemcsak vérségi, fizikai, de erkölcsi, lelki és szellemi alapon is felfoghatjuk. Ez utóbbi értelemben beszélhetünk Alma Materről, erről a mi közös, tiszteletreméltó anyánkról, és a mi nagy családunkról, az iskoláról. Ebben a családban történt meg tulajdonképpen a serdülő gyermek egyéniségének és jellemének kialakítása, az életre és a megoldandó nagy feladatokra való előkészítése. Ezt a hatalmas jellemnevelő és életreelőkészítő munkát csak most, érett fejjel tudja az ember igazán értékelni, csak most érzi át igazán annak a hálának a mélységét, amelyet az iskola volt tanítványai éreznek a százéves intézet iránt. Majd azoknak az emlékét idézte fel a jeles szónok, akiknek az iskola tanítványai a legtöbbet köszönhetnek. Elsőnek Zibrínyi József volt érsekújvári tanítónak a nevét emelte ki, akinek kezdeményezésére és hoszszú utánjárására jött létre tulajdonképpen az intézet. Ezután az alapító és az intézetben ötven éven át tanító ferences atyák érdemeit méltatta, s a kiválóbbakat névszerint is megemlítette, megrajzolta tiszteletreméltó alakjukat és nemes nevelői munkásságukat. Ugyancsak nagy elismeréssel szólott a szónok az iskola azon korszakáról is, amikor világi tanárok vezetése alá került az intézet, s amikor az iskolának főgimnáziummá való kifejlesztésére is sor került. Ezután az iskola, tanári kara és tanulóifjúsága mostani feladatairól és munkájáról beszélt: »Ki ne érezné a mai vérzivataros korban, amelyen most az emberiség átvergődik, hogy új időknek kell reánk felvirradniok, és hogy ezekben az új időkben a magyarságra, ha meg akar állani ebben az ezeréves hazában, súlyos, nagy feladatok várakoznak. Mint már annyiszor a történelem folyamán, nemzetünknek újból meg kell vívnia ezért a földért, meg kell küzdenie elsősorban lélekkel, tudással, műveltséggel, szellemi fegyverekkel. Mert szellemi, lelki fegyverekkel is folyik itt a harc a magyarságért, a magyar ifjúságért, a magyar nyelvért. Ebben a küzdelemben kimagasló szerep vár a magyar iskolára, erre a mi százéves magyar gimnáziumunkra. A magyar iskolának feladata, hogy belesugározza az ifjú lelkekbe a magyar műveltséget, tudományt és művészetet. Vigye bele a szivekbe a magyar népnek, a magyar földnek a szeretetét, de legelsősorban az ősök tiszteletét és a hűséget a szentistváni Magyarországhoz és a szentistváni keresztény eszmékhez, a keresztény családhoz, a keresztény nemzethez. Ilyen fönséges fényben látom én ragyogni a cseh rabságból az édes haza kebelére megtért szülővárosom, Érsekújvár Százéves gimnáziumának feladatát. Ezért az öregdiákok nevében tiszteletettel és szeretettel köszöntöm ezen a jelentős évfordulón az Alma Matert. Köszöntöm Benne lelki Anyánkat, aki már kora gyermekkorunkban fölkarolt és magához ölelt, tanított, oktatott, isten imádására, embertársaink szeretetére, hazánk és nemzetünk iránt való kötelességeinkre nevelt bennünket. Köszöntöm az intézet tanári karát, melynek az a magasztos feladat jutott, hogy a második évszázad küszöbén fönntartsa, és ha lehetséges, még emelje az intézet színvonalát, belső szellemi értékeit. A tanári kar élén mély tisztelettel üdvözlöm az Igazgató úr Őméltóságát, aki immár harminchét éve áll a tan-