Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1939

Vas Károly: Nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója

4 selyü ösztönét hordozó népek szabad prédájává lett. Szinte nem tudom eldönteni, vaksággal, vagy gonoszsággal vádoljam^e azokat a kótyagos apostolokat, akik idehaza, ezen a véráztatott magyar földön a népek testvériségének régen volt álmától bódultan tobzódtak, ujjongtak, tépték le katonatisztek rangját, hős katoi náink melléről a férfias bátorság és hazafias önfeláldozás szimbólumait, a kitüntetéseket s egy hadügyminisztert ünnepeltek, aki elég bárgyú volt kijelenteni, hogy nem akar többé katonát látni, — miközben a népek testvériségének, az internacionalizmusnak, pacifizmusnak nagyobb dicsőségére páratlanul »hősies« szomszéd daink a védtelen ezeréves hazát, ezt az ájult oroszlánt, a fegyver erejével hóbortos cafatokra tépték. Az események s az egymásra torlódó válságok sodrában aztán a megmaradt csonkot prédájává dobták annak a megszervezett, mintegy 100 ezernyi csőcseléknek, amely, legalább úgy hitte, a maradék magyar szívek vérével pontot tesz egy ezredév történelme végére. Magyarország ekkor nem volt. Ám volt a francia megszállás alatt Szegeden néhány magyar férfi, aki sehogyan sem tudott e hihetetlen és végtelenül lesújtó tényben megnyugodni s mindenre elszántan, mégis a riadt tehetetlenség kínjában vergődve keresett a jövő lezárt kapuján egy rést, amelyen át a reménynek, ha mégoly kis sugara is bevilágítson. S amikor így töprengenek a segítés igen kicsiny lehetőségén — mindannyian harcedzett, viharvert, magyar férfiak, egy közű? lük, az az összeszorított ajkú, kemény tekintetű, energikus állú admirális, akiről már a háborúban is tudta minden falu apraja? nagyja, hogy ő az az otrantói hős, aki súlyosan sebesülve a pa; rancsnoki hídra kötöztette magát s úgy vezényelt végig, sokszo* ros túlerőben lévő ellenség ellen egy győzelmes tengeri csatát, mondom, ez a szűkszavú magyar katona felállt s kijelentette, hogy, mivel reményünk most is, mint a mult annyi válságában, egyedül a kardban van, azonnal megkezdi a jó magyarokból újra felállítani azt a hős nemzeti hadsereget, amelyet olyan gyászosancsúfosan fogadtak, amikor 4 év véres tusája után, lerongyolódva, megkínzottan, de a haza szolgálatára akkor is készen haza* érkezett. Ez a felállás és bejelentés, aminek következménye az újon? nan megalakított nemzeti hadsereg, a budapesti bevonulás, a március 14 kormányzóvá választás, hősiesség volt. Ne gondolja senki, hogy ez a válságos helyzet szülte kétségbeesés vakra menő fogadása, a »minden mindegy« elszántsága. Nem! Ez a kiállás valóban magán hordja a hősiesség minden jegyét. Ezekben az ün= nepi percekben országszerte sokszor elhangzik, hogy a GondvU selés küldte nekünk Horthy Miklóst, de a kijelentés mély igazsá? gára és kiállása hősiességére csak akkor döbbenünk rá, ha meg? gondoljuk, milyen jellem a mi kormányzó urunk, ha magunk elé állítjuk alakját. Ősi magyar talajból fakadt, kemény katonai net velésben részesült s fiatalon befutotta a katonai karrier egész lép;