Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1939
Kálmán Béla dr.: A finnugor őshaza kérdése
A finnugor őshaza kérdése* Hol lakott az a nép, amelyből a ma is rokon nyelveket be* szélő, tehát azonos tőről leszakadt finnugor népek kiváltak? Ez a kérdés már sokat foglalkoztatta a nyelvtudósokat, történésze? ket és régészeket egyaránt. Szinte közkeletű az a hiedelem, hogy a magyarság ázsiai nép és Ázsia pusztáiról vonult be az európai történelem színpadára. Ezzel a kérdéssel most nem foglalkozom bővebben. Valószínű, sőt szinte biztos, hogy az úgynevezett előmagyarok, a magyarság ugor ősei átkeltek az Ural hegységen az ázsiai oldalra és a Kaspitótól északra elterülő pusztákon keresztül vonulva, közben török törzsekkel keveredve telepedtek meg a Fekete tenger északi part* ján. Az sem lehetetlen, hogy a finnugor ősnép Ázsiából jött az Ural nyugati lejtőire. Dolgozatomban azonban a finnugor népek* nek a szétválás időpontjában elfoglalt lakhelyét tárgyalom. Né« hány évezreddel visszafelé haladva az őstörténet ködös útjain, a finnugor korszakot megelőző, úgynevezett uráli korban is (a szamojéd törzsek kiválása előtt) már Európa északkeleti sarkán lakott az uráli ősnép, a finnugor őshazától kissé északra. Az urabaltaji nyelvrokonság (a finnugor«szamojéd és török? tatár népek rokonsága) kérdését az eddigi eredmények alapján még nem mondhatjuk eldöntöttnek. Mivel azonban az uráli (finn« ugor«szamojéd) és ailtaji (török«tatár) nyelvek közt bizonyos ősi kapcsolat kétségtelen (nem tudjuk, hogy ősrokonság, vagy ősi érintkezés«e?), az altaji őshaza pedig Ázsiában volt, nem lehetetlen, hogy az uráli ősnép a történelem előtti idők homályos év? ezredeiben vándorolt fel az Urabhegység európai oldalára. Ezeknek az eddig még tisztázatlan kérdéseknek a tárgyalása azonban túlmesszire és túlságosan ingoványos talajra vezetne. Ezért dolgozatomban csak a finnugor népeket (magyar, vogul, osztják; votják, zűrjén, mordvin, cseremisz; finn, észt, lapp és néhány finnségi töredék=nép) veszem alapul és ezeknek a népeknek közös őshazájával foglalkozom abban az időpontban, mikor a szamojéd törzsek már kiváltak az uráli ősnépbőil, de a finn«ugor törzsek még egy nyelvet beszélő, egységes népet alkottak. Ha a ma is élő finnugor nyelvet beszélő népeknek és törzsekének a földrajzi elhelyezkedését vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ezek egymástól elszakadva és egymástól óriási távolságra élnek, közé« jük idegen néptengerek ékelődtek. A kisebb=nagyobb finnugor népek csak mint magányos szigetek állnak ki az őket folyton ost= * Ez .a tanulmányom kivonatosan megjelenik az »Északi rokonaink« c. folyóiratban is.