Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1904

I. A főnévi igenév

beszédben a főnévi igenév mellől, csak az irányukat jellemzően kifejező igekötő marad meg az igéből, vagy a felszólítást élénkebbé tevő indulatszó (ne, nosza . . .) Pl. Fel borinni I., 308. Neki a töröknek szabdalni III. 328. Nosza futni pejkó IV., 2. 193. Olykor a kérdő szó mellől marad el az állítmány. Pl. Hova édes ? Víni érted. I., 482. B) A véghatározói főnévi igenév rendesen -ra, -re, néha -hoz, -nek ragos szerkezetekkel egyértékű. Simonyi*) a következő négy osztály szerint csoportosítja az igéket, amelyek ilyen főnévi igenévvel kapcsolódnak : a) A valamihez készül, jut, fog, ráér jelentésű igék. Pl. Kitörni készül I., 56. b) Véghatározói főnévi igenévvel kapcsolódnak az ereszt, bocsát, segít, hagy, enqed, ad igék. Pl. Pihenni eresztik II., 338. c) A valamire való készséget, törekvést, vágyódást, kény szerülést — másfelől intést, sarkalást, kényszeritést jelentő igék. Pl. Bölcs férfiú lenni törekszel Arist. I., 131. d) Végül a szokást, szoktatást, tanítást, ráunást jelentő igék. Pl. Én kapattam egykor fegyvert fogni II., 167. Véghatározóként áll a főnévi igenév oly állítmány mellett is, mely az emiitett igék fogalmát névszói alakban fejezi ki; teljesen egyező használata van az igenévnek a finnben és a görögben. Ilyenek: van ideje, alkalma . . . (vagyis az időből folyó kényszerültség; megengedtek valamit). Pl. Van bátorsága víni III., 137. Ugyancsak véghatározóként áll a főnévi igenév egyes melléknevek mellett, mint alkalmas, képes, kész, való stb. Budenz**) tekintethatározónak nevezi, mert a főnévi igenév azt a körülményt jelzi, melynek tekintetbe vételével történik valamely cselekvés. — így áll a főnévi igenév a görögben is, mig a latinban ilyenkor a supinum ablativusa használatos (abl. limitationis). Pl. Alkalmas ebbe járni félre Arist. I., 370. A köznyelvben ritkább a főnévi igenévnek ez a melléknevek mellett való használata. A magyar nyelv ") M. Határozók 292—301. 1. **) Finn Nyelvtan 125. 1. — 7 —