Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895

Elfogadta — mondom — a keresztény tanokat, de — ml az időben azoknak sarkában szokott járni — nem hajtotta nyakát a feudálismus igájába. A magyar királyok, jóllehet hitünknek rendületlen hívei és védői voltak, sem Canossában nem voltak, sem kengyelvasat nem tartottak soha, mint a hatalmas német —római császárok.

Ez a szabadság-szeretet minden tekintetben, a férfias becsületesség, a lovagiasság s a hazánk igazi szeretete képezték azt az alapot, melyen Magyarország felépült, s ezer éven át becsülettel megállott. Ezen alapnak tiszteletben tartása biztos záloga a jövőnek.

Ezen alapvető elvek, s erényeket mindig tiszteletben tartotta a magyar, féltve őrizte e drága kincseit, de egészben véve ellenük nem fordult soha.

Tántorodott még néha, de mégis bűnhődött érte. Fordította önmaga ellen is kardját nem egyszer, de bérbe nem adta soha. Sok megpróbáltatásoh ment keresztül; küzdött, külellenség, küzdött akárhányszor a hatalom túlkapásai ellen, de mindezek csak aczéloztnk erejét s fokozták lelkében a szabad hazához való önzetlen szeretetet.

Nem akarok történelmi osemények felsorolásába bocsátkozni; ismerjük azokat valamennyien. Pedig beszélhetnék Árpád-háza királyainak bölcs intézményeiről, elregélhetnék Nagy Lajos és Hollós Mátyás dicsőségéről, el Erdély nagy fejedelmeiről.

De hisz ti, kedves tanítványaink, mindezt tanultátok, ifjú telketek egész hevével rajongtok történelmünk hőseiért, azoknak dicsőségéért, s elborul lelketek, mikor látjátok, hogy a sors keze a nemzetre nehezedik.

Szívjátok is be ifjú lelketekbe a múlt dicsősége iránti szeretetet, de a múlt gyászos napjai fölött se sikuljatok át könnyedén; érezzétek, necsak értsétek történelmünket! "Ismerjétek meg azt a nagyszabású hős költeményt, melyet Magyarország történelme néven ismer a művelt világ.

Mert valóban hazánk történelme egész epópea.

Epópea, melyet egy nemzet irt,

Szivének vérével irá,

Homér se kellett hozzá;

Maga a nemzet volt a bárét.

Hadúr volt kezdetben a múzsa,

0 inspirálta a magyart.

S megindult a hösköltemény,

A költő nemzet tolla volt a kard.

S hogy meg ne akadjon az esemény,

Volt Pandaros-sa is elég.

S legcsodásbb talán az éltében Hogy Pandaros-i önmaguk sébzék.

— 156