Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895

Volt tehát fordulat, hatasztropha elég.

Lám az öreg Homérnál ilyenkor Lankadva férfi szív s a kar Az istenek egész raja segédkézéi!.

Nálunk másképen álla a dolog;

Minden magyar nő istennő vala ;

S midőn mindent a férfi vesztve Iliit.

A magyar nő volt őrző angyala.

Ott nőkké leltek az istennők,

Nálunk istennőmé a nők,

Csodás mindkettő ngy-e bár?

Am a miénk dicsőbb!

Nem is találunk egy könnnyen, mélyen tisztelt közönség, nemzetet, melynek történelme a férfi és női erén} eknek, dicsőségnek szebb példáit mutatná föl, mint épen a magyaré. A magyar nő versenyez hazájának szerctetében a férfival, ott van annak oldalán, részese dicsőségének, de megosztja vele a gyászt, a fájdalmat is. Többet mondok, ki merem mondani, hogy a magyar nők igazi lelki nagyságukat épen a szenvedés, a gyász napjaiban mutatták meg. A Mohácsnál elesett bajnokokat egy magyar nő hantoltatta el.

Álljunk meg Mohácsnál egy perezre. Mátyás dicső uralkodása után következett e gyászos nap. Mennyi mindent temetett el itt a magyar, megmutatták a következő századok! Mert mi következett Mohács után? Egy korszak, melyben két hatalom versenyez, hogy leigázza hazánkat, avval a kiilömbséggel, hogy az egyik csak Magyarország földjét, gazdagságát, a másik ráadásul még nemzetiségét, lclkiismeretetét, mindenét is akarta.

Ez volt az a korszak, melyben a Francziák büszke királya XIV. Lajos elmondhatta: »Az állam én vagyok; alattvalóim vallása csak az enyém lehet.« A cacsarismus áldatlan korszaka volt ez. Tiltakozott is ellene a magyar, s hősiesen küzdött Rákóczy zászlói alatt »Pro patria et libertate.«

Mi lett a küzdelem eredménye? Tudjuk. Átvillámlott a nemzet lelkén a szabadság fénye, hogy utána még nagyobb legyen a sötétség.

A nemzet tűrt, várta egy jobb jövő hajnalát, erős volt a hite, hogy:

Még jöni kell, még főni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajkán.

— 157 —