Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895
Az oktatás által szerzett okosság, és ész boldogítja A’ nemzetet öszvesen, és egyes tagjaiban. Tárcsái Bernié. Harczok tanyáján, hol deli ifjaid Vérben föröszték fegyverüket, 's dühös Török csapattól szétűzetve Vérzivatar közepette nyögték A’ sors’ nyomasztó átkait, ’s a' nyomor’ Onsúlyja mérgét könnyeivel teli Pohárból itta a szilajság Karjaitól legyalázva síró. — Újvár ! hol a’ harcz istene magzatid Szépen derülő élete hajnalát Véres borúval fátyolozta, 'S felriadó anya sírni keltfel Az álom édes karjaiból, ’s ezen Vész leste minden lépteit, és öröm Fel nem vidítá bús magányban Hervadozó kebelét szegénynek : Most a’ szelídség angyala int felé, ’S áldása üdvöt harraatozik szelíd Lelkére, ’s környékedre Újvár Békevirányt, ’s örömet varázsol. F.ltiint az átkos kór köde, nem riaszt A’ harezra hívó kürt szava, csendesen Ing a’ mezők teljes kalásza Lengedező Zephirek fuvalmán. A’ hős Apák szent hamvai közt nyögő Árvák sírását, — a’ fanyar érzetek Bús hirdetőjét —• áldva zengő Édes öröm szava váltja, ’s vígság. A’ bús sötétség’ fellege eltűnik, ’S egy szebb jövendő csillaga tündököl, A’ vad tudatlanság homálya Messze repül, s neked árva földem ! Már nyílik egyszer csarnoka a szelíd Múzsáknak. Itt fog gyermeked ó anya ! Mint méh virágokról jövendő Napjainak szedegetni tápot. Nem hervad el, mint gyermeke egy vadon Pusztának a’ bús rengeteg érdéin Vészes tudatlanság ködében Égre kelő szíve magzatodnak. Még, kit szegénység porba nyomott, 's eke Mellé, feléledsz, ’s Nemzeted’ ókivé 14 —
