Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895

18. Azon tanuló, ki igazolatlanul, habár szakado­zottan is annyi órát mulaszt, a mennyi a heti órák összege, a tanintézetből kilépettnek tekintetik. 19. A tanintézetbe jövetel, és abból való kimenetel mindenkor Hiedelemmel, csend és rendben történjék. 20. Az utczákon és az iskolai épület, valamint vasár- és ünnepnapokon a templom előtti csoportosulás, czél- talan időzés, futkározás, fütyülés, folyosókon ácsorgás, lépcsőkön veszélyes ugrándozás vagy taszigálás, oly tettek, melyek az ifjúságra nézve csak megrovó ítéleteket hozhatnak. 21. Az iskolai padokon való faragás, rajzolás és irás a tanintézethez, vagy bármely épülethez tartozó falakon, azok bemocskolása, vagy rongálása, a tanesz közök és bútorok megkárosítása tilos; a kárt az illető megtéríteni köteles, és ha azt rósz akaratból tette, fegyelmi büntetés alá is vonatik. 22. Nem szabad tehát más jószágát megsérteni, annál kevésbbé azt igazságtalanul elsajátítani. 23. Ruhákat, könyveket, rajz- és Írószereket vagy egyéb tárgyakat, melyeket a tanuló saját használatára kapott elidegeníteni, cserébe adni vagy elzálogosítani nem szabad. Tilos a pénzkölcsönzés is. 24. A gymnasium körén kívül levő egyletek vagy társulatok tagjai a tanulók nem lehetnek. 25. Korcsmák és kávéházak látogatása tilos. 26. Színházba és művelt körű mulatságokba csak az osztályfőnök engedelmével és csak a szülők vagy megbízottjaik társaságában szabad menni. 27. A dohányzás és szivarozás tiltatik. 28. Nemkülönben tilos a fegyverek v. veszélyesebb sértésre alkalmas botok hordása, a helybeli hatóság által kitűzött helyeken kívül való csúszkálás, csolnakázás, fürdés, mely utóbbinál az engedélyezett helyeken sem szabad az illem szabályait megsérteni. 29. Szállást fogadni, vagy a fogadottat elhagyni a szülők, vagy megbízottjaik engedélye nélkül nem szabad. Minden szállásváltoztatást az igazgatóságnál és osztály­tanárnál előlegesen kell bejelenteni. — 138

Next

/
Thumbnails
Contents