Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895

30. Korcsmái és kávéházi helyiségekben lakást, vagy étkezést fogadni tilos. 31. Ha a felfogadott szállás, vagy a házi gazda ellen kellő felügyelet hiánya, vagy egyéb fontos ok miatt a gymnasiumi elöljáróságnak kifogása lenne, az ily szál­lást tartozik a tanuló lehető legrövidebb idő alatt oda­hagyni, vagy az intézettől megválni. Kivonat a »Középiskolai Rendtartásból « A szülök, gyámok vagy ezek helyetteseinek megjelenése a tanulók beírásakor. Minden tanuló fölvételre személyesen-és rendszerint atyja, anyja vagy gyámja, illetőleg azok valamely külön megbízottja kíséretében tartozik az igazgatóságnál jelentkezni. Azok a szülők vagy gyámok, kik nem laknak az intézet helyén, gyermekük vagy gyámfiuk fölvételekor alkalmas, helyettest tartoznak bejelenteni, kire a házi felügyelet és nevelés tekintetében kötelességüket s jogukat átruházzák, hogy a gondviselésére bízott tanuló felől az igazgatóság értesítését elfogadhassa. A szülők és gyámok e részben minden változtatást személyesen vagy Írásban tartoznak bejelenteni az igazgatónál; ennek viszont joga és kötelessége ott, hol alapos oknál fogva a gondviselést elégtelennek vagy a befolyást épen károsnak tartja, meg­követelni, hogy e tekintetben czélszerű változás történjék. A szülök közreműködése. -- Iskolalátogatás. —7 A szülők vagy helyetteseik tartoznak gondoskodni arról, hogy a tanulók már a tanév elején a szükséges tan­könyvekkel és taneszközökkel el legyenek látva és az iskolát mindenkor pontosan látogassák. Minden iskolamulasztás okát még a mulasztás tar­tama alatt tartoznak a szülők vagy helyetteseik az igaz­gatóságnál vagy az osztályfőnöknél késedelem nélkül bejelenteni és utólag igazolni. Ha valamely tanuló ragályos betegségbe esik, az igazgató a tanulót betegsége után csak akkor bocsáthatja a tanintézetbe, ha a hatósági vagy iskolaorvos megen­gedhetőnek tartja az intézet látogatását. — 139 —

Next

/
Thumbnails
Contents