Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1894
foglal el, vagyis 73% a viz és csak 27°/ 0 a száraz ama spheroidon, melyen sivár életünk egy másodpercz ezred része az idők végtelenében. Az ó's népek hitregéi a föld, tüz, viz és levegő tisztelete körül csoportosulnak, mint olyan elemek körül, melyek által az Alkotó jótéteményét és büntetését méri. A viz földünknek olyan fontos része, mint az emberi szervezetnek a vér, mely eliez hasonlóan a pezsgő' élet első szüksége. Szervezetünkben a vér egy lüktető központból indul ki, szabályos keringése alatt a test minden részét táplálja, úgy a viz is át- meg át járja gördülő golyónk testét, mely nélküle kopár pusztaság lenne csak, rajta minden élet kiveszne, az örök halál sivár birodalmának szintere volna ott, hol- ma a magasba törő szellem munkássága csodákat müveit. „Nincs semmi mi oly nagy volna mint a viz" rnondá Pindaros a hellenek művelődése gyermek éveiben és azóta a természet tudományok lankadatlan kutatói be is bizonyították, hogy a continensek a tenger mélyéből fejlődtek: „a Föld Okeanos leánya". És ha a kontinensek réteg szerkezetét tanulmányozzuk a homokkő, homok, agyagpala, agyag, mészkő, kősó, conglomerátok stb. nem-e tengeri eredetre vállnak és ha ez nem igy volna, miért adtuk hát a jelen kornak „Alluvium" (vizből lerakott) elnevezést. A viz örök bolygó, mely a föld rétegeit átjárja, azokat össze zúzza, föloldja, átváltoztatja a bennük talált ásványokat és kőzeteket, föld darabokat semmisít meg és ujjakat épit, végre felszáll a bérezek koronájára, hogy fellegkoszoruval övedze azokat: bejár mérhetlen területeket szellemtestével, hogy megsürüdve ismét lejuthasson a vén földre mint harmat, eső, dér, zúzmara, jég és áldást szórjon az ember munkásságára. De nem nyugszik meg, mert munkáját újra kezdi és folytatni fogja mig bolygónk élete tart. — 13 --