Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1876
8 ini'; egyes mondatkáít igtatják be idézetül. csakhogy .jegyzetben valamilyen kft 1 földi tudó* ms'i' tigunilhasson. Pedig sokszor 1 ein la’álitnk ez idézetekben sem valami ragvogó eszmét, talán olyat sem milyent maga a cikkező is képes v<dna felmutatni. Sokszor nem más a vezér elv, mint azon ambitio, hogy midőn az olvasó leteszi a kérdéses cikket, a szép szavak, a csillogó idézetek megbámulta után ily féle nyilatkozatva ragadtassák: „biz ez szép egy dolgozat!“ — Igen, mi is azt mondjuk, hogy felettébb szükséges az olvasás minden szakban, de csak arra, hogy szélesbitse az ismereteket, s meggyőzzön bizonyos dolgok igaz, — vagy nem igaz volta felöl, nem pedig hogy eme talán jobb oldalunkat ragyogtassuk ott is hol ez felesleges. Tanirodalmunk úgy is olyan karban van, hogy ráférne még egy—két tudományos, vagy méginkább népszerű munka. A ki tehát oly szép készültségéinek szereti magát mutatni, siessen szeretett hazájának szolgálni tehetségeivel, fordítsa gondját s idejét oly műnek megírására, mely a népnek volna szánva, itt hozná meg e fáradság sokszoros kamatait. Fájdalom azonban, azt látjuk, hogy még a legszebb készültségit férfiak is inegelégesznek oly sovány dicsőséggel, milyen egy - egy cikkecskéjüknek valamely lap-vagy köz'önykében való megjelenéséből rájuk háramlik. — így vesznek oda a szép erők, igy vezettetnek félre a szép tehetségek, ponyvával érik be sokszor müveik számára, holott díszes szekrénybe illőt is állíthatnának elő. Ne higyjük hogy az általunk mondottak túlságok, vagy ide nem vágók; ellenkezőleg. Ha jól akarunk nevelni az iskolában és azon kül, kell hogy a növendékek benn jó tankönyvekkel künn pedig jó olvasmányokkal legyenek ellátva. Ide kellene minden tehetségünket fordítanunk, s ha ez történnék, nem tapasztalnék hogy tanulóink ocsmány fércei meny e- lcet, mosdatlau legénykéket olvasván, képtelenek a tudomány iránt lelkesedni. Ha száműzzük intézeti könyvtárainkból az ű. n. mulattató olvasmányokat, melyek minden más, csak ezen nevet nem érdemlik, — milyenek az imelygésig esetlen szerelmi kalandok, novellák, színmüvek; éretlenkedö élclapok, melyekben rang, tudomány, szerénység, becsület, erény, józanság, vallás stb. stb. vannak arcátlanul kigúnyolva; az úgy nevezett „költemények,“ alias hatást hajhászó sületlenségek, melyek istenítitek részegséget, káromkodást, betyárokat, kétes jellemű személyeket, sót magát az illetlenségeket is. Ezen categoriába tartoznak a naptárak, bizonyos folyóiratok, képek stb. íme! „Mi a magyar most? — rút szybarita váz! Ha szereljük a tudományt, ha hangoztatjuk az emberiességet, oda hassunk, hogy e buja gazt, gyomot kitépjük, pótoljuk hasznos, tudományt s ismeretet terjesztő könyvekkel. Sajnos, hiába fogunk beszelni, látjuk már a jövőt! — le kell forognia e kornak, ki kell az erkölcs romboló kornak magát tombolnia addig hasztalan akarjuk ez óriás lavinát megállítani. Mit szóljunk akkor, midőn a nyeglék, — de sőt még a komolyabbak is megbotlana/r, s hangoztatnak, oly tanokat, melyek felekezeti gyűlölet, politika stb kifolyása. Midőn tamilok az officiuinban is merészelnek hajtogatni vallás stb. ellen, hogy lehetne jó nevelést várni eredményeiben? — Szükség volna tehát egy ily mü/cödési irányt kitűzendő tanári egyesülete, melyben nem kapna össze egyik a másikkal egy „i“ feletti pont elhagyásáért, melynek központi tagjai csak nem bírna privilégiummal irányt adni akarni az egész országnak; de szivére tett kézzel dolgoznék minden tehetségével a tanulók kezébe hasznos könyveket nyújtani. Ki van mondva az átalános tankötelezettség szép és üdvös elve, azon helyes célból, hogy a honnak minden polgára köteles legyen ismereteit gyarapítani, tanulni, okulni: s mindezt működési körében saját és embertársai hasznára fordítani. Fizz el ki lett mondva, hogy alkalom nyujtatik minden rangú, minden korú, minden társadalmi állású, mind két nembeli egyénnek hogy tanulhasson, vizsgázhasson, szóval minden úton, mindenkinek kötelessége magasabb ismeretek elnyeréséért, kiképezíetéseért küzdeni. S ime mit tapasztalunk?! — mindennek ellenkezőjét, Korra nézve már nem tehet e kötelességnek (nem csak saját kívánságának) eleget oly gyermek, ki a 12-dik évet már meghaladta. És miért?— nem tudjuk!— Nem tanulhat a szegény, kinek nem telik magát városban élelmeznie hogy iskolát látogathasson, talán megtehetné valami segély
