Erős Vár, 2011 (81. évfolyam, 1-6. szám)
2011-10-01 / 5. szám
81. évfolyam ERŐS VÁR 5. oldal A lutheri Istentisztelet Latinnyelvű evangélikus mise? Első hallásra bizony fából vaskarika, groteszk, és abszurd mondat. Holott az Ágostai Hitvallásban mély meggyőződéssel vallották eleink. Hogy "a mise megmaradt nálunk, és a legnagyobb áhítattal ünnepük". Hazánkban azonban különféle történelmi okokból az elmúlt két és fél évszázad során idegen befolyásra tragikusan puritánná szegényedett az evangélikus Istentisztelet — és ezen az évek óta tartó Uturgikus reform talán még sokáig nem tud majd érdemben változtatni. Ezen a háttéren bízvást nevezhetjük történelmi eseménynek azt, hogy február 3-án a zuglói evangélikus templomban — zeneakadémiai vizsga keretében — egy kisebb gyülekezet Luther latinnyelvű, megreformált miserendje szerint ünnepelte az Istentiszteletet. Luther 1523-ban jelentette meg Formula Missae et Communionis pro Ecclesia Wittenbergensi című művét. Amelyben elsőként közölt teljes liturgikus rendet. A magyar nyelven napjainkig hozzáférhetetlen könyvében a reformátor nem ötletszerűen fércelgeti a liturgiát, Emlékezünk! Emlékezzünk! az 1848/49. évi szabadságharcra 163. évfordulóján “1849. október 6"-ra 162. évfordulóján az 1956-os szabadságharcra 55. évfordulóján a reformációra 494. évfordulóján Emlékezzünk ősökre, a hit és kard hőseire, gyászokra és diadalmakra is. A hazáért való küzdelmekért, hitvédők kiállásáért, életek áldozatáért legyen Istené az áldás, legyen mienk az áldott emlékezés és az emlékezésben a jövőért való reménység! i----------------------------------------------------------------------------------------------1 nem gyökértelen újdonságokat akar ráerőltetni az egyházra — ahogyan azt időről időre láthatjuk a különböző liturgikus reformok esetében —, s mindenekelőtt eszében sincs az, hogy egyszerű, puritán, mindössze éneklésből és igehirdetésből álló üturgiát alkosson. Nem is akar "alkotni", hanem Krisztus-központúvá reformálja az Istentiszteletet, mint ahogyan tette magával az egyházzal is. Luther latin miséjében benne lüktet az előző ezerötszáz év élő keresztyén liturgiája, annak egész dinamikája, hullámzása, az egyetemes egyház átélt és átimádkozott ősi spirituális kincse. Megreformált mise ez, amelyben természetes módon megtalálható minden hagyományos elem, és mindennek határozott iránya van; nem az ember áldozatáról, vallásos elszántságáról, igyekezetéről, hanem Krisztus páratlan dicsőségéről tanúskodik. Felépítése a nyugati keresztyénség megszokott miserendjét követi, így helyet kap benne a bevezető zsoltár (Introitus), az "Uram, irgalmazz" imádság (Kyrie), a "Dicsőség" (Gloria a Laudamus Te-vel), a rövid, éppen tömörségében "ütős" kollekta imádság, a Szentírásból vett olvasmányok, az igehirdetés, a Níceai Hitvallás (hiszen a templomainkban elterjedt Apostoli Hitvallás nem a mise, hanem a keresztelés hitvallása!). Magától értetődik, hogy a Formula missae-nek az úrvacsora ünneplése, az ostyában és a borban jelenlévő Krisztussal való valódi közösség átélése, a szent titok előtti alázatos leborulás is szerves része, egyik csúcspontja. Itt a hagyományos elemekkel találkozunk; az úrvacsorái liturgia bevezetésével (Praefatio), a magasba emelt ostya és bor felett hangzó szereztetési igékkel (Consecratio), az Isten szentségét éneklő Sanctus-szal, az Úrtól tanult imádsággal (Pater noster), Isten békességének hirdetésével (Pax), valamint Krisztusnak, Isten bárányának (Agnus Dei) énekével. Elterjedt kívánság napjainkban, hogy az Istentisztelet — és egyáltalán az egész egyházi élet — olyan legyen, hogy a mai kor embere otthon érezze magát benne. Mások minduntalan különleges élményeket várnak a templomi alkalmaktól, amelyekben nincs helye a hagyománynak, 2011-ben latin nyelven misét tartani — ez egyáltalán nem tűnik otthonosnak, időszerűnek, modern élményt nyújtónak. A Formula Missae ünneplése azonban nem is korszellemhez kötött, törékeny otthonosságot adott a résztvevőknek, hanem eredeti céljának megfelelően felemelte a lelkeket az egyház Urához, Aki minden Istentiszteletünket a jelenlétével szentel meg, és teszi időtől, helytől, emberi érzésektől és véleményektől függetlenül jó értelemben vett élménnyé. A zuglói templomban ünnepelt Formula Missae öszeállítója Sanda Anna zeneakadémiai hallgató volt, aki a scholát, a üturgikus kórust is vezette, liturgusként pedig Jorsits Attila lelkészjelölt, illetve e sorok írója szolgált, akinek — és szabadjon most az utolsó gondolatokat személyes vallomássá formálni — vissza nem térő, szinte hátborzongató élménye volt a latin mise celebrálása. És nem csak azért, mert egy mai evangéükus lelkész meghatódik, ha pontosan úgy misézhet, ahogyan a reformátor tette 1523-ban a wittenbergi templomban... Sokkal inkább azért, mert racionalizmussal átitatott világunkban, illetve idegen hatások alatt sínylődő istentiszteleti életünkben megszoktuk, hogy mindent a józan ész, az értelem, a közérthető és minden mást háttérbe szorító emberi szó felől közelítsünk meg. A mise, az Istentisztelet, a liturgia pedig nem ilyen. Nem is lehet, hiszen benne nem az ember cselekszik, hanem mennyei erők hatnak. Olyan erők és olyan események, amelyeket megérteni ugyan nem lehet, alázattal, örömmel, és ámulattal csodálni azonban igen. Luther Márton atyánk nagyon jól tudta ezt, és örökségül hagyta ránk. Soha nem késő tehát megtanulnunk tőle újra és újra az Istentisztelet titkát. Főleg, ha éppenséggel már az ideje is itt van. Tubán József ev. lelkész (Csorna) - e.é. Jövel, Szentlélek Isten, Tarts meg minket igédben; Ne legyünk setétségben, Maradjunk igaz hitben. Hogy Téged az Atyával És az Ő szent Fiával Dicsérhessünk mindnyájan Itt és a mennyországban.KÉ 286
