Erős Vár, 2011 (81. évfolyam, 1-6. szám)
2011-10-01 / 5. szám
6. oldal ERŐS VÁR 81. évfolyam Innen - Onnan HA Fidzsi-szigetek katonai kormánya idén újra — immár harmadszor — letiltotta a Fidzsi Metodista Egyház évi közgyűlésének a megtartását. Ennek az az oka, hogy az egyház vezetői nem hajlandók lemondásra a kormány többszöri felszólítása ellenére. Továbbmenve, kormányrendelet szerint metodista lelkészek nem hagyhatják el Fidzsit, s megtiltották bármilyen metodista egyházi gyűlés öszzehívását. TI A Délvidék első Szent István szobrát Apatinban a város alapításának ezredik évfordulója alkalmából avatták fel. Az ünneplőket Schmitt Pál köztársasági elnök levélben köszöntötte. A szobrot, mely Varga Attila kőfaragóművész alkotása, a katolikus templom mellett állították fel. A szoboravatáson áldást mondott Dolinszky Árpád ev. püspök és Bumford Vilmos katolikus plébános. H A washingtoni nemzeti székesegyház az augusztusi 23-i 5.8 erősségű földrengés következtében többmilliós kárt szenvedett. Vizsgálatok szerint az épület használata nem biztonságos. [*] MEGHÍVÓ az 1956-os szabadságharc 55. évfordulója ünneplésére október 23-án vasárnap du. 3 órára a Nyugatclevelandi Magyar Evangélikus Egyház templomába a W.98/Denison utcák sarkán. Ünnepi szónok PRŐHLE GERGELY külügyminisztériumi h. államtitkár a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője Közreműködik Kis Magyar Kórus Nt. Tamásy Zoltán vezényletével 14.sz. Görgey Artúr cserkészcsapat Csajka Tamás vezetésével. Az ünnepélyt vacsora követi. Belépő díj nincs, adományokat az egyház javára köszönettel fogadunk. Vacsora részvételi szándékot kérjük október 20-ig bejelenteni a Lelkészi Hivatalnál 216-961-6895, vagy Kőrössy Ildikónál 440-255-4577 telefonszámon. Parkolás a Martens Temetkezési Vállalkozónál. T|Az indonéziai Bogorban polgármesteri rendelet folytán rendőri felügyelet mellett csak az utcán tarthatja Istentiszteleteit a "Taman Yasmin" Keresztyén Gyülekezet. Épületét azért nem használhatja a gyülekezet, mert a rendelet szerint keresztyéneknek nem lehet temploma olyan utcában, melynek izlám neve van. ÍJA nógrádmegyei Bátonyterenye maconkai városrészében állították fel augusztus 20-án Európa legnagyobb keresztjét. A Tátra-vidékről hozott óriásfenyőből készített 15 méteres fa kettőskereszt Dancsó János asztalosmester munkája, mint ilyen egyedülálló Európában. U Alexandriai III. Shenouda, a Kopt Ortodox Egyház pápája kapta a 2011-es Augsburgi békedíjat. A keresztyén felekezetek közötti hídépítő szerepe, valamint a keresztyének és muszlimok között hazájában végzett közvetítő szerepe miatt tartotta őt nagyra a zsűri - jelentette be Gribl Kurt, az augsburgi főpolgármester. Ä főpásztor legutóbb az újévkor kitört egyiptomi zavargások idején nyújtott kimagasló munkát, amikor békítő tevékenységbe fogott koptok és muszlimok között.A zsűri elnöke, Grabow Michael evangélikus regionális püspök elmondta, hogy többek között ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy végül őt tüntették ki a díjjal. A 88 éves pápa fáradhatatlanul munkálja a békét és fontos impulzusainak hála, a kopt keresztyének sokat nyitottak az utóbbi években az ökumené irányába is. A 12.500 euróval dotált békedíjat háromévente osztja ki Augsburg város és a Bajorországi Evangélikus-Lutheránus Egyház. A kitüntetés átadására 2011. október 29-én kerül majd sor. A laudációt a Németországi Protestáns Egyházszövetség Zsinatának egykori elnöke, Huber Wolfgang nyugalmazott püspök tartja majd. |A Kanadai Ev.-Lutheránus Egyház (ELCIC) nyári országos közgyűlésén többféle határozattal együtt engedélyezte, hogy lelkészek meleg párokat eskessenek, valamint meleg párkapcsolatban élő lelkészek szolgálatba való állítását és meleg személyek lelkészszé szentelését. TI Az Evangélikus Egyház—Missouri Zsinat (LCMS) 2011 végével felmondta a közös tábori lelkészi szolgálat fenntartását az Amerikai Evangélikus Egyházzal (ELCA) az utóbbi 2009-es országos közgyűlésének a homoszekszualításra vonatkozó döntései okábol. Kilátásban van, hogy a két egyház szervezett együtműködése több jótékonysági területen is felszámolásra kerül a LCMS kezdeményezésére. TI A székelyföldi Sepsiszentgyörgyön szeptember 24-én szoborvatási ünnepély volt. Ekkor szentelte fel Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családügyi referens püspöke a dombóvári Varga Gábor szobrászművész és keremikus alkotását, a Szent Gellért vértanú püspököt és Szent Imre herceget ábrázoló egész alakos, 2.5 méter magas szoborcsoportot, f XVI. Benedek pápa szeptember végi németországi látogatása, amitől a katolikus-protestáns viszony erősödését várták, sokakban csalódást okozott, mert az Erfurtban — az ágostonos kolostorban, Luther Márton egykori otthonában — általa vezetett ún. Ökumenikus Istentisztelet kapcsán semmiféle gesztussal sem fordult a protestánsok felé, pl. egyházaik "igaz egyházadként való elismerése vagy velük úrvacsoraközösség megteremtése vonatkozásában. e.é. - e.p. - eni - etc. MEGHÍVÓ Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia ezúton is meghívja taggyülekezetei képviselőit, lelkészi és világi tagjait, tiszteletbeli tagjait, s velük együtt a Konferencia barátait 34. biennális közgyűlésére, melyet 2011. december 10-én szombat de. 11:00 órakor tart meg a "Gloria Dei" Evangélikus Egyház utcaszinten lévő nagytermében, 5801 Memphis Avenue, Cleveland, Ohio 44144 címen. A közgyűlést könnyű büfé ebéd követi (erre való tekintettel a részvétel bejelentését december 3-ig kérjük AMEvKo@sbcglo bal.net e-mail címen). Erős vár a mi Istenünk! Rigneyné Sz. Ildikó, s.k., lelkész-jegyző Bernhardt Béla, s.k., főesperes-elnök Augusztusi számunk postázását intézte Fazekas Róbert, Földesi József, Juhász Judit, Tamásy Éva, dr. Tomaschek László. Hálásan köszönjük munkájukat. Adományok nyugtázását következő számunkban folytatjuk. X